Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Idén is milliárdokat kapnak vissza a nyugdíjra takarékoskodók

nyugdíj

Február közepéig kiküldik a szolgáltatók a 2023-as befizetésekről szóló igazolásokat a nyugdíj megtakarítások után, amelyek alapján ellenőrizhetőek az szja-visszatérítések.

Az adójóváírás érvényesítésének folyamata márciusban indulhat el, amikor az szja-bevallás tervezetek is megérkeznek. Tavaly közel 1 millió fő részesült több mint 54 milliárd forintos adójóváírásban. Az egy főre jutó adójóváírás összege átlagosan 54 ezer forint volt.

Februárban érkeznek az igazolások az adójóváírásról

Megérkeznek februárban a nyugdíj megtakarítások után járó igazolások, amelyek alapján majd ellenőrizhető lesz a személyi jövedelemadó visszatérítés –  hívták fel a figyelmet a GRANTIS szakértői.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok évi maximum 150 ezer forintot (ebbe az egészség-, és önsegélyező pénztári befizetések is beleszámítanak), a nyugdíjbiztosítással rendelkezők legfeljebb 130 ezer forintot, a nyugdíj előtakarékossági számlán takarékoskodók pedig maximum 100 ezer forintot igényelhetnek vissza. Azok, akik több megtakarítási formát is kombinálnak, évi 280 ezer forintos adójóváírást is kaphatnak.

Az szja-bevallási tervezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint legkésőbb március 15-ig elérhető lesz az Ügyfélkapun, vagy papír formában postázva is lehet kérni a bevallásokat. Így az igazolások ellenőrzése és az adójóváírás érvényesítése márciusban történhet meg.

Az összeget a NAV jellemzően júliusig kiutalja a megtakarítóknak a privát nyugdíjszámlára.

Tavaly 54 milliárd forintra rúgott az érvényesített adójóváírások összege

A takarékoskodók bevallásukban 2023-ban az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseik után kívánták érvényesíteni a legtöbb kedvezményt, 716 ezer adófizető összesen 32,6 milliárd forintot. Az ezüstérmet a nyugdíjbiztosítások vitték el 365 ezer fővel és 19,2 milliárd forinttal, míg a nyugdíj előtakarékossági számlán gyűjtögetők száma a többiekéhez képest csekélyebbnek bizonyult, 31 ezer fő igényelt 2,2 milliárd forintot tavaly a 2022-es befizetéseik után.

A bevallások alapján összesen 54 milliárd forint adójóváírásra voltak ténylegesen jogosultak az adófizetők a nyugdíjbiztosítások, az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíj előtakarékossági számlák után, és 988 ezer fő részesült 2023-ban szja-visszatérítésben – válaszolta a GRANTIS kérdésére a NAV. Az egy főre jutó adójóváírás összege 54 ezer forint volt.

A tavalyi évben a nyugdíjbiztosítással takarékoskodók száma gyarapodott leginkább: szeptemberben közel 10 százalékkal volt több élő szerződés az előző év azonos időszakához képest, így 2023 végére már nagyjából félmillió ilyen szerződéssel tettek félre a magyarok nyugdíjra.

Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással csökkenő taglétszám mellett közel 1,1 millióan rendelkeztek 2022 végén, közülük mindössze 557 ezren tesznek félre aktívan a jegybank statisztikái szerint. Nyugdíj előtakarékossági számlával nagyjából 89 ezer fő rendelkezik, ennek a megtakarítási formának adhat lökést, hogy február óta a Magyar Államkincstárnál is nyitható.

2024-ben várhatóan ismét több tízmilliárdos adójóváírás kerül a privát nyugdíj számlákra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A Kyndryl Foundation 100 000 dolláros támogatással erősíti meg elkötelezettségét

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette harmadik éve futó globális támogatási programjának kedvezményezettjeit. A támogatásban részesülő 14 nonprofit szervezet között ismét helyet kapott a United Way Magyarország.

A Kyndryl ezzel tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése iránt világszerte.

A Kyndryl Alapítvány legújabb támogatási portfóliója a korábbi, többéves együttműködések folytatása mellett új szervezeteket is bevon. A programok középpontjában a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-képzések, a digitális befogadás és a munkaerőpiaci felkészítés áll.

Az United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban, és a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket céloz, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült emberekre.

A program hatását jól tükrözik olyan résztvevők tapasztalatai, mint a pécsi látássérült középiskolás diák, Dorottya, aki éppen érettségire készült és az egyetemi továbbtanulását tervezte, amikor részt vett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A program során olyan eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek támogatják az önálló tanulást, például összefoglalják és akadálymentes formátumba alakítják a tananyagokat.

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék”

– mondta.  A program a felelős MI-használatra is kiemelt figyelmet fordított, így Dorottya nemcsak új eszközöket ismert meg, hanem azt is megtanulta, hogyan használhatja azokat tudatosan és kritikusan a tanulásban és a mindennapi életben – ez pedig fontos készség lesz jövőbeli tanulmányai során.

A Kyndryl Alapítvány olyan programokat támogat, amelyek a munkaerőpiacon értékes digitális készségeket fejlesztenek, és segítik az embereket abban, hogy megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ezek az oktatási programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek hatással világszerte.

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lép, melynek segítségével tovább mélyítjük elkötelezettségünket azon programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségekkel vértezik fel a fiatalokat”

– mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A United Way Magyarországgal folytatott együttműködésünk közös célja, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára tegyük elérhetővé a magas színvonalú digitális képzéseket.”

A globális támogatási program harmadik évének kedvezményezettjeiről további információ itt található.

A Kyndryl Alapítvány kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készséghiány enyhítését célzó kezdeményezéseiről további részletek a www.kyndryl.org  oldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Reális forgatókönyv, hogy jövőre az AI vásárol helyettünk

Az online kereskedelem csendben, mégis soha nem látott sebességgel alakul át. Egy vásárlási döntés előtt egyre többen fordulnak nagy nyelvi modellekhez
– például Geminihez, Copilothoz vagy ChatGPT-hez –, és sok esetben már el sem indítanak hagyományos keresést például a Google-ben.

„A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések jóval részletesebb helyzetekből indulnak ki, mint a korábbi keresések, az AI pedig olyan válaszokat ad, amelyek szinte észrevétlenül terelik a felhasználót egy konkrét termék vagy megoldás felé”

– mutat rá az egyik legfontosabb trendre Gandera Balázs, az INTREN digitális marketing ügynökség ügyvezetője.

A keresést felváltja a beszélgetés: új korszak kezdődik

„Egy új felhasználói réteg már aktívan használja ezt a megközelítést, és a változás üteme kifejezetten gyors”

– hangsúlyozza a szakértő. Ma már sokan nem egyszerűen beírják a keresőbe, hogy „gyerekbicikli”, hanem részletesen leírják az igényeiket: életkort, színt, felhasználási helyzeteket, preferált kialakítást és egyedi elvárásokat. Az AI erre nemcsak válaszokat ad, hanem alternatívákat kínál, visszakérdez, és folyamatos párbeszéddel formálja a vásárlói döntést. Bár az ilyen típusú keresések aránya egyelőre nem tűnik nagynak, a növekedés tempója kiemelkedő.

„Rövid idő alatt többszörösére bővülhet az AI-alapú keresések aránya, ami már érezhető hatást gyakorol a kereskedők forgalmára”

– teszi hozzá Gandera Balázs.

AI, mint digitális vásárlási asszisztens

A vásárlási folyamat alapjaiban alakul át. A felhasználó egyetlen kérdésre választ kap, majd azonnal további, személyre szabott javaslatok érkeznek, amelyek fokozatosan mélyítik az érdeklődését. Az AI alternatívákat ajánl, új szempontokat ad, és egyre konkrétabb irányba tereli a döntést. Ezzel párhuzamosan megjelennek azok a linkek és ajánlások is, amelyek már közvetlenül a vásárláshoz vezetnek. Nemzetközi szinten már ennél is tovább mentek: olyan megoldások születnek, ahol az AI nemcsak ajánl, hanem magát a tranzakciót is előkészíti.

„A Google által bejelentett fejlesztések például egy központi kosár köré épülnek, amely több webshop kínálatát kezeli egy helyen. A rendszer folyamatosan figyeli az árakat és akciókat, miközben releváns ajánlatokat ad, a vásárlás pedig akár egyetlen lépésben végrehajthatóvá válik”

– emeli ki a szakértő.

Gyors adaptáció előtt a hazai e-kereskedelem

A magyar piac számára is érezhetők már ezek a változások és várható, hogy rövid időn belül átalakulnak a vásárlási szokások. A bevezetés jellemzően a nagy nemzetközi szereplőknél indul, majd gyorsan terjed a szélesebb körben használt webshop rendszereken keresztül.

„Reális forgatókönyv, hogy egy éven belül tömegesen jelennek meg ezek a működések a mindennapi vásárlásban”

– hívja fel a figyelmet az INTREN szakértője. Kiemeli: ebben a helyzetben a kereskedők, cégek láthatóságának kérdése is új szintre lép. A keresőoptimalizálás alapelvei továbbra is érvényesek maradnak, ugyanakkor alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a döntési pontok egyre gyakrabban az AI válaszaiban jelennek meg.

Azok a kereskedők, akik időben reagálnak, biztosabb pozíciót építhetnek ki ebben az új környezetben.

„Az első lépések nem igényelnek jelentős erőforrást. Tudatos jelenlét, megfelelő adatstruktúrák és frissített tartalom már elegendő lehet ahhoz, hogy egy márka megjelenjen az ajánlások között. Ez az időszak inkább felkészülésről szól, mint versenyfutásról, ugyanakkor a tempó gyors, és a figyelem kulcsszerepet kap”

– összegez Gandera Balázs.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Élénkülés a használthajó-piacon: 13 százalékkal nőtt a kereslet tavaly májushoz képest

A Használtautó.hu 2026. májusi adatai szerint tovább élénkült a hazai használthajó-piac: az érdeklődések* száma éves összevetésben 12,8 százalékkal emelkedett, miközben a hirdetések száma és az átlagár is növekedett.

A vízisport-szezon kezdetével párhuzamosan a kereslet a fiatalabb vízi járművek és a prémium vitorlások iránt egyaránt erős maradt.

A május hagyományosan a hajózási és vízisport-szezon nyitánya Magyarországon, ami minden évben élénk keresletet hoz a használthajó-piacon. A Használtautó.hu adatai alapján 2026 májusában közel 2 600 érdeklődés érkezett a hajóhirdetésekre, szemben az egy évvel korábbi 2 300-zal. A kínálat is bővült: a hirdetések száma 831-ről 871-re emelkedett.

A növekvő kereslet az árakban is megmutatkozott. Az átlagár egy év alatt 9,5 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, ami 10,2 százalékos emelkedést jelent. Eközben a medián ár gyakorlatilag változatlan maradt, 5 millió forint körül alakult. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy a hirdetett hajók átlagéletkora 17,7-ről 19 évre emelkedett, vagyis a piac az idősebb hajók növekvő aránya mellett is bővülést mutat.

A legkeresettebb márkák rangsorát a SEA-DOO vezeti, amely átlagosan 4,9 millió forintos árával és mindössze 10 éves átlagéletkorával a legfiatalabb és egyben az egyik legelérhetőbb szereplő a toplistán. A márka népszerűsége jól mutatja a jet-skik és más kisebb vízi járművek iránti töretlen érdeklődést. A második helyen a BAYLINER végzett, amelynek hajói átlagosan 13,4 millió forintba kerülnek, míg a harmadik helyet a prémium vitorlásairól ismert BAVARIA szerezte meg.

A toplista egyértelműen kirajzolja a piac kettős karakterét. Az egyik oldalon a fiatalabb, kedvezőbb árú vízi járművek állnak, mint a SEA-DOO vagy a YAMAHA. A másik oldalon a prémium kategória szereplői találhatók: a BAVARIA átlagára meghaladja a 36 millió forintot, a JEANNEAU-é pedig a 20 millió forintot, de a CROWNLINE és a SEA RAY modelljeinek átlagára szintén 10 millió forint felett alakul.

Külön figyelmet érdemelnek a klasszikus vitorláshajók. A BALATON és a DEHLER márkák hajóinak átlagéletkora 31, illetve 32 év, mégis a legkeresettebb márkák között szerepelnek. Hasonlóan érdekes a REBELL WERFT jelenléte a toplistán: a márka átlagosan 37 éves hajókkal és mindössze 1,6 millió forintos átlagárral az egyetlen 2 millió forint alatti szereplő a rangsorban. Mindez arra utal, hogy a jól karbantartott, idősebb hajók és klasszikus vitorlások iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon.

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mailcím-felfedések száma.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss