Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Magyarország legjobb munkáltatói között a Yettel

Mit jelent a céges kultúra vagy a munkavállói jóllét, hogyan lehet a jelölteket bevonzani, miként lehet hatékony a munkatársak hosszú távú elköteleződése és hol a helye a fenntarthatóságnak?

Többek közt ezeket a szempontokat vizsgálta egy független nemzetközi intézet, a TOP Employer Institute. Az eredmények alapján a Yettel hazánk legjobb munkáltatói közé került – az elismeréssel Magyarországon mindössze 17 cég rendelkezik.

Idén már második alkalommal ismerték el a mobilszolgáltatót munkáltatóként: év elején a jelenlegi és korábbi kollégák véleménye alapján lett a legmagasabbra értékelt munkaadó, ezúttal pedig a független, globális Top Employers Institute auditja alapján került Magyarország legjobb munkáltatói közé a Yettel. A vállalatnak egy több hónapos audit során, egy 240 szempontot vizsgáló értékelésben kellett bizonyítania, hogy HR-gyakorlata a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő. A szigorú és objektív értékelési folyamat a humánerőforrás valamennyi aspektusát, 6 főterület 20 altémájában ellenőrizte. Ezek többek közt a HR-stratégia, a digitális HR-vezetés, a munkakörnyezet és munkakörülmények, a munkáltatói márka és toborzás, a karriermenedzsment, az értékek/etika és CSR-politika, a javadalmazás és munkahelyi elismerés, az elkötelezettség, a jóllét, valamint a sokszínűség és befogadás területei.

A munkavállalói jóllétet és visszajelzéseket, valamint a jutalmak és elismerések rendszerét összegző kategóriában kiemelkedően szerepelt a mobilszolgáltató. A legmagasabb értéket (85%) az üzleti- és HR-stratégiát, illetve a vezetést magában foglaló kategóriában kapta. Emellett a szervezetfejlesztés, a digitális HR és a munkakörnyezet témaköröket összefogó kategóriában teljesített 80% fölött a vállalat.  A Yettel összesített értékelése 74,73%, tehát az összes vizsgált jógyakorlat közel háromnegyedét alkalmazza.

Az értékelés alapján a mobilszolgáltató számos területen kiemelkedően teljesít. Több olyan gyakorlattal is rendelkezik – például a munkavállalói juttatások területén –, amelyet a többi vizsgált vállalat közül sokan még nem vezettek be, vagy nem tettek széles körben és rendszeresen elérhetővé. Ilyen például az apasági távollét, amelynek keretében a törvényileg biztosított öt napon felül további 4 hetes fizetett távollétet igényelhetnek azok, akiknek partnere gyermekvállalás miatt szülési szabadságra megy. A vállalatnál öt nap fizetett szabadság jár azon munkavállalóknak is, akiknek unokájuk született. Minden kollégának alanyi jogon jár élet-, betegség- és balesetbiztosítás, valamint magánegészségügyi szolgáltatás. Évek óta jól működik a Számíthatsz Ránk! program, amely minden munkavállalónak díjmentesen elérhető szakmai tanácsadást nyújt jogi, pénzügyi, egészségügyi és életmódbeli, vagy akár lelki, magánéleti problémák esetében. A koronavírus járvány idején hozta létre és azóta is működteti a vállalat a Szolidaritási Alapot, amelynek célja, hogy azokat a kollégákat segítse, akiknek váratlan és nehéz pénzügyi helyzettel kell szembenézniük.

„A Yettelnél kiemelt figyelmet fordítunk munkavállalóinkra, hiszen az ő munkájuk révén tudunk színvonalas szolgáltatást, megbízható mobilhálózatot nyújtani ügyfeleinknek. Minden külső elismerés nagyon fontos számunkra, hiszen ez igazolja, hogy jó úton járunk – mondta Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR-vezérigazgató-helyettese. – A minősítés egyszerre jelent inspirációt és iránytűt számunkra ahhoz, hogy a már elért sikereinket megőrizzük, és azonosítsuk azokat a lehetőségeket, ahol még jobbak lehetünk.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A Széchenyi István Egyetem vezetésével indult kutatás az autópályák és közlekedési infrastruktúrák biztonságának növeléséért

A győri Széchenyi István Egyetem vezetésével zajlik az „Autópálya-rézsűk állapotelemzése és javítása önjavító ökológiai technológia kifejlesztésével katasztrófa kockázati körülmények között” című kutatás-fejlesztési projekt.

A Geoplan Mérnökiroda Kft.-vel konzorciumban megvalósuló program célja olyan innovatív technológiák kidolgozása, amelyek hozzájárulnak a geotechnikai kockázatok hatékony kezeléséhez, valamint a közlekedési infrastruktúrák hosszú távú biztonságának és ellenálló képességének növeléséhez.

A tavaly indult és 2028. második felében záruló projekt összköltsége 74,85 millió forint, amelyből 66,78 millió forint támogatást biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. A Széchenyi István Egyetemre jutó támogatási összeg közel 47,93 millió forint.

A kutatás középpontjában a geológiai veszélyek intelligens előrejelzése és az ökológiai helyreállítás áll. A szakemberek kiemelten az autópályák rézsűinek stabilizálására fókuszálnak, különösen olyan területeken, ahol természeti vagy egyéb katasztrófakockázatok veszélyeztetik az infrastruktúra biztonságos működését. A cél olyan korszerű megoldások kidolgozása, amelyek a legmodernebb technológiák alkalmazásával segítik a geotechnikai problémák megelőzését, kezelését és a károk mérséklését.

A fejlesztések során a kutatók egyebek mellett gépi tanulási módszereket, térinformatikai rendszereken alapuló értékeléseket, numerikus szimulációkat és intelligens monitorozó rendszereket alkalmaznak. Ezek lehetővé teszik a geológiai veszélyek pontosabb azonosítását, előrejelzését és a szükséges beavatkozások időbeni megtervezését.

A projekt egyik legjelentősebb innovációja az önjavító ökológiai helyreállítási technológia fejlesztése. Ennek részeként a kutatók egy négy rétegből álló talajmodellre épülő talajrekonstrukciós és termékenységfenntartó megoldást dolgoznak ki, amely hatékonyan segíti az erózió és a kimosódás elleni védekezést. A technológia egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és az infrastruktúrák műszaki biztonságát.

A kutatás eredményei nemcsak az autópályák esetében hasznosíthatók. Az új módszerek és technológiák alkalmazhatók lehetnek vasúti és közúti hálózatok, valamint más kritikus infrastruktúrák állapotfelügyeletében és helyreállításában is. A demonstrációs projektek révén a fejlesztések gyakorlati környezetben is bizonyíthatják hatékonyságukat, hozzájárulva a biztonság, a környezetkímélés és a költséghatékonyság növeléséhez.

A projekt azonosítószáma 2024-1.2.8-TÉT-IPARI-CN-2025-0000


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Folytatódhat a Demján Sándor Tőkeprogram

A Magyar Fejlesztési Bank 2026. augusztus 26-án vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot.

A mintegy 43,9 milliárd forintos forrásrészlet még nem érkezett meg az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-hez: az MFB a vezetőváltást követően előbb meg kíván győződni az alapkezelő jogszerű működéséről, valamint arról, hogy az új vezetés elkötelezett a bankkal korábban egyeztetett befektetési stratégia következetes végrehajtása mellett. Az MKIK ehhez minden szükséges dokumentumot, információt és garanciát megad.

A program kedvezményes hitel- és tőkefinanszírozással segíti a magyar kis- és középvállalkozások beruházásait és növekedését. A forrást az MFB biztosítja, az MKIK tulajdonában álló MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. pedig a magántőkealap kezelőjeként felel a befektetések lebonyolításáért, a szerződéskötésekért és a finanszírozás vállalkozásokhoz történő eljuttatásáért.

A program eredetileg bejelentett 150 milliárd forintos keretét három, egyenként 50 milliárd forintos részletben tervezték biztosítani. Az első részletet az MFB már az alap rendelkezésére bocsátotta, ennek terhére valósul meg a program első finanszírozási szakasza. A mostani döntés a másodikra vonatkozik: az MFB és az alapkezelő 168 pályázó vállalkozást értékelt pénzügyi, gazdasági, működési és üzletbiztonsági szempontból, közülük 145 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, így az eredetileg 50 milliárd forintos részletből 43,9 milliárd forint szolgálhatja a finanszírozásukat. A harmadik, további 50 milliárd forintos részlet nem tárgya az MFB mostani döntésének; rendelkezésre bocsátásáról az MKIK információi szerint jelenleg nincs végleges döntés, ezért a teljes, eredetileg bejelentett keret jelenleg nem áll az alapkezelő rendelkezésére.

A vezetőváltás előzménye, hogy az MKIK elnöke 2026 júniusában szabályszerűségi vizsgálatot indított az alapkezelő működésével kapcsolatban. Az ügyvédi, számviteli és informatikai szakértők bevonásával zajló átvilágítás első megállapításait követően került sor a vezérigazgató visszahívására és munkaviszonyának megszüntetésére; ezek a lépések az MKIK álláspontja szerint jogszerűen történtek. A vizsgálat első fázisa várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, megállapításairól először az MKIK vezetése kap tájékoztatást.

Az MKIK álláspontja szerint a volt vezérigazgató részéről az elmúlt napokban több sajtóorgánumban megjelent állítások tényszerűen megalapozatlanok, és a vizsgálat menetére nincsenek hatással. Az átvilágítás dokumentumok alapján, szakértők bevonásával zajlik, azt nyilatkozatok nem befolyásolják. Az MKIK elnöke kitart a tények teljes körű feltárása mellett, és ettől a személyét vagy a Kamarát érő megalapozatlan és nemtelen támadások sem tántorítják el.

Az alapkezelő működése folyamatos: az MKIK álláspontja szerint a döntéshozatalhoz, a képviselethez és az operatív működéshez szükséges szervezeti és aláírási rend az új vezérigazgató kinevezéséig is biztosított. Az MKIK és az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. együttműködik az MFB-vel, és haladéktalanul a bank rendelkezésére bocsátja a kért dokumentumokat, információkat és garanciákat.

A befektetési időszak négy hónapos meghosszabbításával elegendő idő állhat rendelkezésre a szerződéskötések és a finanszírozás lebonyolítására. Ezek tényleges ütemezését a forrás beérkezése és a kötelező ellenőrzések lezárása határozza meg; a teljesen előkészített ügyleteknél ezt követően rövid időn belül sor kerülhet a szerződéskötésre és a folyósításra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Megjelentek a legújabb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, keresetekre vonatkozó gyorstájékoztatója, mely szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete.

Ugyanezen időszakban a nettó átlagkereset 529 700 forint volt a hivatal szerint, míg a bruttó mediánérték 617 900, a nettó mediánérték pedig 438 000 forint. A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak azok a lakossági ügyfelek, akik az átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.

A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 529 700 forint volt ugyanebben az időszakban. A jelentés szerint a bruttó átlagkereset 7,1%-kal, a nettó átlagkereset 9,4%-kal, a reálkereset pedig 7,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ami a keresetek bruttó mediánértékét illeti, az a jelentés szerint 617 900 forint, míg a nettó mediánérték 438 000 forint volt idén júniusban, ami 8,8%, illetve 10,9% emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Mekkora lakáshitelre elég a júniusi átlagfizetés?

A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci lakáshitel felvételére lehet képes az, akinek a keresete a legutóbbi nettó átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szabályozása értelmében a nettó 800 ezer forint alatti jövedelmek maximum 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, a Bank360 az átlag- és a mediánkereset kapcsán is ezzel az aránnyal számolt.

A fentieknek megfelelően a nettó átlagkereset esetében 264 850 forint, a nettó mediánkereset esetében pedig 219 000 forint a maximálisan vállalható havi törlesztőrészlet összege.

A Bank360 kalkulátorával elvégzett számítás szerint jelenleg egy 20 éves futamidejű, 34 millió forint összegű piaci lakáshitelnek ~263-264 ezer forintba kerül a havi törlesztőrészlete (THM 7,21% – 7,22%), tehát ez még éppen belefér a jegybanki szabályozás nyújtotta keretek közé. Amennyiben a futamidőt 25 évre növeljük, úgy a hitelösszeg 37 millió forintig emelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~261-262 ezer forint körül alakul (THM 7,20% – 7,22%). Jelenleg tehát ezekig a hitelösszegekig nyújtózkodhat az, akinek a bére a jelenlegi nettó átlagkeresettel megegyező mértékű.

Más a helyzet azok esetében, akiknek a bére a júniusi nettó mediánbérrel egyezik meg. Amennyiben 20 éves futamidőben gondolkodunk, úgy a nettó mediánbér mellett jelenleg 28 millió forint a felvehető maximum, aminek a havi törlesztőrészlete ~216-218 ezer forint között mozogna (THM 7,21% – 7,22%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30,5 millió forint körül alakul, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 216 ezer forint alatt maradna (THM 7,20% – 7,22%).

Természetesen a kamattámogatott Otthon Start Program keretein belül a fentieknél magasabb hitelösszegek is felvehetők, hiszen az állami támogatásnak köszönhetően lényegesen olcsóbban juthatnak hitelhez az arra jogosult igénylők. A maximális, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júniusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.

A nettó mediánbért megkeresők esetében ez már nem igaz. Az ő esetükben 46 millió forint az elméletileg felvehető maximális hitelösszeg, feltéve, hogy 25 éves futamidővel számolunk. Ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~217-218 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).

Rövidebb, 20 éves futamidő esetén a nettó mediánbért megkeresők esetén 39 millió forint a felvehető maximum (~216-217 ezer forintos törlesző), ám ekkora időtávon a nettó átlagkeresetből élőknek is be kell érniük 47,5 millió forinttal (~263-264 ezer forintos törlesztő).

Mekkora személyi hitelre elegendő a júniusi átlagkereset?

A Bank360 személyihitel-kalkulátora alapján változatlanul elmondható, hogy a nettó átlagkeresetből élők számára a piacon jelenleg elérhető legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeg felvétele sem lehetetlen. Legalábbis abban az esetben, ha ehhez a hitelösszeghez kellően hosszú futamidő társul. Ez a „kellően hosszú” minimum 7 évet jelent, ekkor ugyanis a jelenleg elérhető ajánlatok alapján ~245-258 ezer forint közötti havi törlesztőrészletre számíthatunk (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybanki keretekbe. Legalábbis a nettó átlagkereset esetében.

A nettó mediánbér esetében még hosszabb, 10 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a havi törlesztőrészlet (~198 ezer forint, THM 10,66%) beleférjen a jövedelem felébe. Rövidebb, 8 éves futamidő esetén már a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Utóbbi esetben 14 millió forint a felvehető maximum, és az adósnak még ekkor is szét kellene néznie a különböző hitelintézetek ajánlatai között, ugyanis azok havi törlesztői 210 ezer és 223 ezer forint között mozognak, tehát a drágább ajánlatok már meghaladnák a lehetőségeiket (THM 10,17% – 12,22%).


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss