Connect with us

Gazdaság

Magyarország legjobb munkáltatói között a Yettel

Mit jelent a céges kultúra vagy a munkavállói jóllét, hogyan lehet a jelölteket bevonzani, miként lehet hatékony a munkatársak hosszú távú elköteleződése és hol a helye a fenntarthatóságnak?

Többek közt ezeket a szempontokat vizsgálta egy független nemzetközi intézet, a TOP Employer Institute. Az eredmények alapján a Yettel hazánk legjobb munkáltatói közé került – az elismeréssel Magyarországon mindössze 17 cég rendelkezik.

Idén már második alkalommal ismerték el a mobilszolgáltatót munkáltatóként: év elején a jelenlegi és korábbi kollégák véleménye alapján lett a legmagasabbra értékelt munkaadó, ezúttal pedig a független, globális Top Employers Institute auditja alapján került Magyarország legjobb munkáltatói közé a Yettel. A vállalatnak egy több hónapos audit során, egy 240 szempontot vizsgáló értékelésben kellett bizonyítania, hogy HR-gyakorlata a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő. A szigorú és objektív értékelési folyamat a humánerőforrás valamennyi aspektusát, 6 főterület 20 altémájában ellenőrizte. Ezek többek közt a HR-stratégia, a digitális HR-vezetés, a munkakörnyezet és munkakörülmények, a munkáltatói márka és toborzás, a karriermenedzsment, az értékek/etika és CSR-politika, a javadalmazás és munkahelyi elismerés, az elkötelezettség, a jóllét, valamint a sokszínűség és befogadás területei.

A munkavállalói jóllétet és visszajelzéseket, valamint a jutalmak és elismerések rendszerét összegző kategóriában kiemelkedően szerepelt a mobilszolgáltató. A legmagasabb értéket (85%) az üzleti- és HR-stratégiát, illetve a vezetést magában foglaló kategóriában kapta. Emellett a szervezetfejlesztés, a digitális HR és a munkakörnyezet témaköröket összefogó kategóriában teljesített 80% fölött a vállalat.  A Yettel összesített értékelése 74,73%, tehát az összes vizsgált jógyakorlat közel háromnegyedét alkalmazza.

Az értékelés alapján a mobilszolgáltató számos területen kiemelkedően teljesít. Több olyan gyakorlattal is rendelkezik – például a munkavállalói juttatások területén –, amelyet a többi vizsgált vállalat közül sokan még nem vezettek be, vagy nem tettek széles körben és rendszeresen elérhetővé. Ilyen például az apasági távollét, amelynek keretében a törvényileg biztosított öt napon felül további 4 hetes fizetett távollétet igényelhetnek azok, akiknek partnere gyermekvállalás miatt szülési szabadságra megy. A vállalatnál öt nap fizetett szabadság jár azon munkavállalóknak is, akiknek unokájuk született. Minden kollégának alanyi jogon jár élet-, betegség- és balesetbiztosítás, valamint magánegészségügyi szolgáltatás. Évek óta jól működik a Számíthatsz Ránk! program, amely minden munkavállalónak díjmentesen elérhető szakmai tanácsadást nyújt jogi, pénzügyi, egészségügyi és életmódbeli, vagy akár lelki, magánéleti problémák esetében. A koronavírus járvány idején hozta létre és azóta is működteti a vállalat a Szolidaritási Alapot, amelynek célja, hogy azokat a kollégákat segítse, akiknek váratlan és nehéz pénzügyi helyzettel kell szembenézniük.

„A Yettelnél kiemelt figyelmet fordítunk munkavállalóinkra, hiszen az ő munkájuk révén tudunk színvonalas szolgáltatást, megbízható mobilhálózatot nyújtani ügyfeleinknek. Minden külső elismerés nagyon fontos számunkra, hiszen ez igazolja, hogy jó úton járunk – mondta Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR-vezérigazgató-helyettese. – A minősítés egyszerre jelent inspirációt és iránytűt számunkra ahhoz, hogy a már elért sikereinket megőrizzük, és azonosítsuk azokat a lehetőségeket, ahol még jobbak lehetünk.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Ilyenek lesznek a Dürer Park lakóépületei

Elindult a Dürer Park lakóépületeinek kivitelezése a Zuglói villanegyedben, a Városliget közvetlen közelében.

A 207 lakásos projekt építési munkálatai 2025 februárjában kezdődtek meg, és a tervek szerint 2027-ben kerülnek átadásra. A projekt részeként korábban már 1 milliárd forintból megújult az Ajtósi Dürer sor és a Zichy Géza utca kijelölt szakasza – többek között gyalogos-és kerékpárosbarát fejlesztéseket valósítottak meg.

A három épületben összesen 207 lakóingatlan kap helyet, épületenként 58, 72 és 77 lakással. A Dürer Park kivitelezése most új fázisba lépett, a lakóingatlanok munkálatai 2025 februárjában elkezdődtek a Market Építő Zrt. kivitelezésében, az épületek átadása pedig a tervek szerint 2027 nyarán várható. Az unikális területen elhelyezkedő Dürer Park lakásainak 30%-a az előértékesítés során eladásra került.

A Dürer Park magas minőségű épületeket kínál modern építészeti és építéstechnológiai megoldásokkal. Fontos cél, hogy olyan épületek jöjjenek létre, melyek jól illeszkednek a környezetükbe, reflektálnak a meglévő építészeti örökségre, valamint a kulturális emlékek megőrzésére. A projekt beruházója a Dürer Befektetési Kft., a fejlesztésért pedig a Property Market felel. A terveket a KÖZTI, míg a beépítési koncepciótervet a milánói Lissoni Casal Ribeiro építésziroda jegyzi.

Az épületek tervezése már az utcáknál elkezdődött, kívülről befelé haladva történt, mindvégig figyelve arra, hogy a zuglói villanegyed hangulata visszaköszönjön az épületek között kialakított parkban, a terekben és a lakásokban egyaránt. A klasszikus elegancia elvárt volt a tervezés során, emellett pedig figyeltek arra is, hogy a modern belsőépítészeti megoldások is jelen legyenek. Fontos volt, hogy a projekt kiemelkedjen a standard lakóépületfejlesztések közül. A magas minőség és a jövőre is felkészült, energiahatékony épületek létrehozása volt a cél. Aki a természetben szeret edzeni vagy kikapcsolódni, annak 2 perc távolságra elérhető a Városliget, de mind a három épület rendelkezik majd saját edzőteremmel is.

A projekt részeként korábban már megújult az Ajtósi Dürer sor és a Zichy Géza utca kijelölt szakasza – többek között olyan zöld fejlesztéseket valósítottak meg, melyek a gyalogosok és a kerékpárosok mindennapi közlekedését is biztonságosabbá teszi. 1 milliárd forintból új zöldfelületeket, biztonságos kerékpárutakat és gyalogos járdákat építettek ki a Városliget keleti oldalán. Az új köztéren, melyet a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. tervezett, a már erősen felújításra szoruló, korszerűtlen beton útburkolat helyett zöldsávot, illetve biztonságos, a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpársávot hoztak létre. Az Ajtósi Dürer sor ezen részén korábban nehezebb volt az átjutás, most két új jelzőlámpás csomópont is kialakításra került a Városliget felé. A járművek részére pedig a közlekedést könnyítő, külön balra kanyarodó sáv épült.

A Dürer Park projektről bővebben a http://www.durerpark.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A külföldi akvizíciók után hazai felvásárlásokkal erősít a Prohuman Group

A Prohuman Group megvásárolta a létesítménygazdálkodással foglalkozó Green Vector Kft. 75%-os, valamint a contact center piacon meghatározó szerepet játszó Protocall Kft. 100%-os üzletrészét.

A cégcsoport az akvizíciókkal olyan piacokon bővíti szolgáltatási portfólióját, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-tevékenységeken, de munkaerő-intenzív jellegük miatt szinergiát mutatnak alaptevékenységével, és jelentős hozzáadott értéket jelenthetnek ügyfeleik számára.

Amellett, hogy az elmúlt 20 évben Magyarország piacvezető HR-szolgáltatójává vált, a Prohuman Group mára hét országban aktív cégcsoporttá nőtte ki magát, mely naponta 25 ezer embernek biztosít munkát a legkülönbözőbb szektorokban. A külföldi akvizíciók mellett idehaza is keressük a felvásárlási lehetőségeket, elsősorban annak érdekében, hogy stratégiai növekedési tervünkkel összhangban erősítsük szolgáltatási portfóliónkat az outsourcing területen. Olyan ágazatokba invesztálunk, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-szolgáltatásokon, de szinergiát mutatnak azzal, mind a hazai, mind a regionális piacon növekedési potenciállal bírnak, és magasabb hozzáadott értéket képviselnek ügyfeleink szemében”

mondta el Zakor Sándor, a Prohuman Group igazgatóságának elnöke.

Zöld megoldások és nemzetközi kilátások

Az akvizíciós stratégia jegyében a cégcsoport két hazai vállalkozásban szerzett többségi tulajdonrészt az elmúlt hónapokban. A létesítménygazdálkodási piacon működő Green Vector Kft.-ben 2024. októberben vásárolt 75%-os üzletrészt a Prohuman Group. Az 1995-ben alapított cég testre szabott szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, melyek között irodaházak, ipari és kereskedelmi ingatlanok, prémium társasházak és sportlétesítmények is vannak. A Green Vector elkötelezett a zöld működés mellett, a „Környezetbarát szolgáltatás” minősítő védjegy birtokosa.

Ezt követően a Prohuman Group 2025. januárban 100%-os tulajdonrészt szerzett a Protocall Kft.-ben, amely 2009 óta meghatározó szereplője a hazai contact center piacnak. A vállalat főként telesales, ügyfélszolgálati és back office területeken aktív, ügyfelei között energiaszolgáltatók, pénzügyi intézmények, valamint kereskedelmi, logisztikai és e-kereskedelmi cégek is megtalálhatók. A Protocall a hazai piac után nemzetközi szinten is terjeszkedni kíván, erre nyújt lehetőséget, hogy csatlakozik a regionálisan aktív Prohuman Grouphoz.

A tranzakciókat követően mindkét megvásárolt cég menedzsmentje változatlanul folytatja a munkát, ugyanakkor az üzletfejlesztésben a jövőben a Prohuman Group is jelentős részt vállal.

Magasabb hozzáadott érték az ügyfeleknek

„A Green Vector és a Protocall akvizíciója lehetőséget ad, hogy ügyfeleink működését a HR-szolgáltatásokon felül olyan fenntartható és innovatív szolgáltatásokkal is támogassuk, amelyek optimalizálhatják, zöldebbé és költséghatékonyabbá tehetik működésüket – mindezt egy kézből. Úgy gondoljuk, hogy az új szolgáltatásinkkal a HR-területen szerzett tapasztalatokkal, a partner vállalatok működésének ismeretében további értéket teremthetünk ügyfeleink számára. Ez a két akvizíció jól illik a cégcsoport növekedési stratégiájába, amelyek célja, hogy a Prohuman Group a hazai piacvezető HR-szolgáltató szerep mellett a régióban is az elsőszámú szereplő lehessen”

– tette hozzá Zakor Sándor.

A növekedési célok támogatása érdekében a Prohuman Group létrehozta a Prohuman BPO Kft.-t, amely egyesíti a cégcsoport összes, nem hagyományos HR-szolgáltatást nyújtó leányvállalatát. Az új struktúrában a Green Vector és a Protocall mellett helyet kap a pénzügyi szektorban jelenlévő két cég, a többes ügynökként tevékenykedő Finance Care Kft, valamint a kiterjedt értékesítési hálózattal rendelkező Finance Sales Kft is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Minden jel arra mutat, hogy emelkedniük kellene a lakáshitel kamatoknak, de…

Bár számos érv szól amellett, hogy a bankok emeljék lakáshitel-kamataikat, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a verseny egyelőre gátat szab még az átmeneti emeléseknek is. 

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint egyelőre visszafogottan követi a piac az OTP Bank január 21-i kamatemelését, amikor a lakáshitel konstrukcióinak kamatát 50 bázisponttal megemelte, így a korábbi 7,49 százalék helyett a legkedvezőbb standard – kedvezmény nélküli – kamatot nyújtó OTP 1×1 Lakáshitelek is 7,99 százalékról indulnak. 

Február elején a CIB jelentett be 20 bázispontos kamatemelést, így a piaci és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel induló kamata egyaránt 7,99 százalék. A bank a lépéssel egyidőben megemelte a kamatkedvezmények igénybevételéhez szükséges jövedelmi határokat.
Ezután az járhat jól, aki a korábbi 500 ezer forint helyett nettó 800 ezres havi jövedelmet tud igazolni, ugyanis az ehhez kapcsolódó Kamatkedvezmény Extra sávban a Végig Fix konstrukcióban és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel igénylésekor a korábbi 6,69 százalékról 6,59 százalékra csökken a kamat. 

Ok lenne az emelésre

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a visszafogott és korántsem egységes emelések is jól mutatják azt, hogy komoly verseny van a piacon az ügyfelekért. Pedig – emlékeztet Gergely Péter – több olyan indok is lenne, amely miatt a hitelintézetek teljesen érthető módon kamatemelésben gondolkodhatnának.

A lakáspiacon drámaian megnőtt a kereslet és ezzel párhuzamosan az értékesítési árak is. Az Ingatlan.com januári lakásárindexe szerint a decemberi 0,8 százalékos drágulás után idén januárban átlagosan 1,6 százalékkal emelkedtek az árak, éves szinten pedig a drágulás a decemberi 7,4 százalék után 9,4 százalékos szintet ért el országosan. 

A megnövekedett érdeklődés fő oka, hogy az idén az állampapírok után járó kamatból 1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak kamatok formájában, illetve hasonló mennyiségű állampapír le is jár. 

A feltételezések szerint ezen pénzek jelentős része az ingatlanpiacon keres majd befektetési lehetőséget. A januári első állampapír-kifizetéseket követő ingatlanpiaci hírek ezt alátámasztják, visszatért például az egymásra licitálás. Ilyen helyzetben érthető az eladók gondolkodása, hogy felhajtják az árakat – emlékeztet Gergely Péter. 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint miután sokaknak az állampapírból érkező forrás mellé hitel is kell, ez a banki hitelpultoknál is komolyabb aktivitást hozott. Miután pedig az ügyfeleknek szemmel láthatóan most kell a lakáshitel, a bankok most joggal számolhatnának azzal, hogy az ügyfelek kamatérzékenysége csökken.  

A referenciakamatok emelkedtek

Ráadásul – teszi hozzá a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – az elmúlt év utolsó negyedévében a pénzpiaci referenciakamatok emelkedése miatt a bankok hitelezési marzsa (jegybank által kimutatott átlagos teljes hiteldíjmutató 10, illetve 20 éves BIRS érték) 2 hónapban is negatívba csúszott ismét. 

Persze, tudható, hogy a pénzintézetek a hiteleik forrását jelenleg nem a bankközi pénzpiacról szerzik be, hanem a továbbra is rendkívül magas, ám kamatot alig fizető lakossági betét- számlaállomány jelenti azok döntő részét, ám hosszú távon egyik bank sem szeret úgy hitelezni, hogy közben látható: máshol jobban kamatozna a pénze. 

Áprilistól jön az 5 százalékos THM-ű lakáshitel

Áprilistól érkezik a piacra az 5 százalék alatti THM-es hitel a 35 év alatti, első, maximum 60 négyzetméteres és 1,2 millió forintos négyzetméterár alatt elérhető „zöld”, energiahatékony ingatlanukat megvásárolni akaró fiataloknak.

A jelenlegi kamatpályát látva ez a hitel szintén csak jóval később lesz/lehet üzlet a bankoknak, aminek kompenzációjára akár már most gondolhatnának. 

A tavasz kamatcsökkenést hozhat

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a bankok egymás közötti versenye az, ami megálljt szab a komolyabb kamatemeléseknek – ráadásul besegít a pénzpiaci kamatszintek óvatos csökkenése is. De ha a következő hetekben drágulnának is a hitelek 1-1 banknál, Gergely Péter szerint ez átmeneti hatású lenne. 

Az ingatlanpiaci szakértők szerint a lakásár-rally a tavasz elejére kifulladhat, mert a piac nem tolerálja majd a túlárazottságot. 

A tavasz második felétől a gazdasági mutatók javulására számítanak a piacon, ráadásul a sima kereslet hagyományos felfutása is a II. negyedévre várható, amikor a bankoknak kifejezetten fontossá válik, mekkora szeletet hasítanak ki maguknak a piaci tortából – akár kedvezmények árán is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss