Gazdaság

Kismértékű visszaesés, mérséklődő optimizmus a Mapei Kft.-nél

A Mapei Kft. harmadik negyedéves belföldi forgalma 25,3 milliárd forintot tett ki, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.

Az exportforgalom 304 millió forint volt, amely 28 százalékkal marad el a tavalyi azonos időszak adataitól. A vállalat szerint a visszaesés mögött az építőipar általános lassulása áll, azonban a Mapei mérsékelt optimizmussal tekint a jövőbe.

A belföldi forgalom csökkenéséhez több tényező is hozzájárult. Az építőipar teljesítménye az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett, ami nagyban befolyásolta a harmadik negyedéves eredményeket. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2024 augusztusában az építőipari termelés 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és egy hónap alatt, júliusról augusztusra 2,1 százalékos esést regisztráltak.

„Az ágazat visszaesése már három egymást követő hónapban tapasztalható, és az új szerződések száma 19,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Bár az építőipari szerződésállomány augusztus végén 22,8 százalékkal magasabb volt, a növekedés még nem érezteti pozitív hatását a piacon. Ezek a folyamatok hatással voltak a belföldi forgalmunkra is, amely kismértékű visszaesést mutat, tükrözve az építőipari nehézségeket és a kereslet csökkenését”

– mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Hozzátette: a várakozásokkal ellentétben az Otthonfelújítási Program eddig nem hozott jelentős keresletnövekedést. A bonyolult pályázási feltételek és adminisztratív akadályok miatt sok ingatlantulajdonos nem élt a lehetőséggel, így a várt pozitív hatás még nem érződik az építőipari piacon.

Az exportteljesítmény visszaesésének oka az európai építőipar gyengélkedése, a magas energia- és nyersanyagárak, valamint a versenytársak növekvő nyomása. A hazai termékek előállítási költségei az energia- és nyersanyagárak miatt megnőttek, így azok kevésbé versenyképesek a külpiacokon, ami akadályozza a cég exportnövekedési terveit.

Biztató jelek és mérsékelt optimizmus

Biztató azonban, hogy a magyar építőipari vállalkozások szerződésállománya 2024 augusztusában 22,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az Otthonfelújítási Program tervezett módosításai, amelyek révén bővülhet a résztvevők köre és csökkenhet az adminisztrációs teher, reményt adhatnak a kereslet növekedésére.

„Az egyszerűsített igénylési folyamatok megkönnyíthetik a pályázat beadását a lakosság számára, így az építőipari kereslet is élénkülhet a következő hónapokban. A változtatások révén a program szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé, ami pozitív hatással lehet az ágazat középtávú kilátásaira”

– mondta Markovich Béla.

Hozzájárulhat a kereslet növekedéséhez a kormányzat terve is, amely szerint 2025-től lakáscélú felhasználásra is fordíthatók az önkéntes pénztári megtakarítások. Bár a bejelentés fogadtatása vegyes, amennyiben a kormány terve megvalósul, érzékelhető változást hozhat az építőiparban, mivel sok háztartás korábban nem rendelkezett elegendő forrással nagyobb felújításokhoz, még állami támogatások mellett sem. Az új lehetőség révén több ingatlantulajdonos tud hozzáférni pénzügyi forrásokhoz, ami növelheti a keresletet az építőanyagok és szolgáltatások iránt, különösen a felújítási és energetikai szektorban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss