Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

2,3 millió eurós befektetési kört zárt a magyar Kodesage, a nagyvállalati rendszereket modernizáló AI startup

Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós korai magvető befektetési körét a Kodesage.

A cég mesterséges intelligenciával támogatott platformja forradalmasítja és egyszerűsíti a nagyvállalatok elavult szoftveres rendszereinek modernizációját – mindezt magas adatbiztonsági standarok mellett. A csapat célja, hogy a befektetésnek köszönhetően továbbfejlessze a platformot, felgyorsítsa a megjelenést a nemzetközi piacokon és még több nagyvállalatot segítsen hozzá régi rendszereik megújításához. A befektetési kört neves nemzetközi angyalbefektetők részvétele mellett a PortfoLion vezette.

A megoldhatatlan megoldása: a legacy rendszerek kihívása

A Kodesage célja, hogy megoldást nyújtson a nagyvállalati IT egyik legnagyobb kihívására: az elavult, legacy rendszerek feltérképezésére, működtetésére és modernizálására. Ezek a rendszerek szorosan beágyazódtak a vállalati munkafolyamatokba, jelentős kockázatokat hordozva magukban, mint például az elavult technológia, hiányos dokumentáció, kulcsemberektől való függőség és teljesítményproblémák. A modernizáció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, hiszen az elavult rendszerek visszafoghatják a rendszerek sebességét, növelhetik a biztonsági kockázatokat és megemelhetik a karbantartási költségeket.

Ezeknek a rendszereknek a fenntartása folyamatos frissítéseket, javításokat és ad hoc megoldásokat igényel, ami növeli a kockázatokat és költségeket. A piaci felmérések szerint is sürgető a probléma: a Gartner jelentései rámutatnak, az alkalmazásmodernizáció 2023-ban és 2024-ben a banki IT-vezetők két legfontosabb prioritása között szerepelt, és a modernizációs szolgáltatások globális piaca 2032-re várhatóan eléri a 75 milliárd dollárt.

Hogyan oldja meg a Kodesage a feladványt AI segítségével?

„A Kodesage-nél hiszünk abban, hogy a legacy szoftverek megértése és modernizációja nem kell, hogy véget nem érő küzdelemnek tűnjön. AI-alapú platformunk lehetővé teszi a csapatok számára, hogy egyszerűsítsék a modernizációs folyamatokat, így a szervezetek a technológiai lemaradásuk szélmalomharcszerű csökkentése helyett jövőorientált megoldások építésére koncentrálhatnak”

– mondta Dombi Gergely társalapító és vezérigazgató.

A Kodesage platform olyan, mint egy iránytű a mérnökök számára. Forradalmasítja azt, ahogyan a fejlesztők tájékozódnak a kódban, ezért a legösszetettebb rendszereket is képesek megérteni és egyszerűen frissíteni, akár előzetes projektismeret nélkül. Az nagyvállalati felhasználásra tervezett platform helyi (on-premise) üzemeltetést is támogat a felhős lehetőségek mellett, így biztosítva az adatbiztonságot és a jogszabályi megfelelést. A platform olyan előnyöket biztosít a felhasználói számára, mint az automatizált dokumentációkészítés, a modernizációs projektek leegyszerűsítése és az új csapattagok betanításának felgyorsítása.

Szakértői csapat egy összetett problémához

A Kodesage alapító csapata több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az nagyvállalati IT modernizáció és a szoftverfejlesztés terén. Dombi Gergely és Szurdi Miklós társalapítók korábban a legacy rendszerek modernizációjára specializálódott céget, a 300 fővel működő Sonrisát építették fel. Szilágyi György pedig 2021-ben exitált az egyik legsikeresebb magyar startupból, a titkosított vállalati kollaborációt lehetővé tévő Tresoritból. Ez a mély tapasztalat formálta a Kodesage küldetését: minimalizálni a költségeket és kockázatokat a legacy rendszerek fenntartásában és modernizációjában mestersétes intelligencia segítségével.

Befektetői bizalom egy merész vízióban

A befektetési kört vezető PortfoLion az utóbbi években több olyan startuppal működött együtt, akik eredményesen reformálták meg a nagyvállalati szoftverhasználat valamely területét. Jelenleg is a portfoliójukban van például a Seon és a FlowX.ai. A körben több nemzetközi angyalbefektető is részt vett, többek között három korábbi UiPath felsővezető is.

„Az elmúlt két évtized során több ezer sikeres céget láttunk felnőni, akik nagyvállalatokat segítettek innovációs törekvéseikben. Az elmúlt két év során megjelenő új generative AI eszközök lehetővé tették, hogy a modernizációs erőfeszítések egy új szegmense is termékesíthetővé váljon – így egy új jelentős piaci szegmens nyílt meg most már nem csak IT tanácsadók, hanem skálázható szoftver startupok számára is.”

– mondta Pálfalvi Márk, a PortfoLion befektetésért felelős vezetője.

A Kodesage a meglévő ügyfelek és futó pilot projektek mellett a finanszírozást arra használja, hogy továbbfejlessze platformját, és felgyorsítsa piacra lépési stratégiáját.

A Kodesage egyelőre az embereket segíti a régi rendszerek fejlesztésében. A platform fejlesztői azonban időtálló megoldást terveznek, megteremtve az alapokat ahhoz, hogy emberek mellett később autonóm AI agentek (mesterséges intelligencia algoritmusok) is optimalizálhassák a kódbázisokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Elindult a Samsung Black Friday 2026 előregisztrációja – érkeznek a novemberi kedvezmények

A november az a hónap, amikor egyre többen böngészik az akciós ajánlatokat és várják azt az egy napot, amikor végre elérhetők a kedvezmények.

Akik régóta szemeznek egy új okostelefonnal vagy nagyobbra cserélnék a nappaliban a tévét, ilyenkor nagy rohamra készülnek – még online is. A Samsung Black Friday 2026 azonban egy kényelmesebb lehetőséget kínál arra, hogy a mindennap használt eszközöket új, AI-funkciókkal felvértezett modellekre cseréljük.

Ideje AI-ra váltani!

Az AI-megoldások számos újgenerációs készüléken jelen vannak és megkönnyítik a felhasználók mindennapjait. Legyen szó például a tévék esetében a tartalmak felskálázásáról a legújabb 4K tévéken vagy valós idejű fordításról a telefonon, ezek az innovatív funkciók kényelmesebbé tehetik az életet – akár anélkül is, hogy észrevennénk, hogy ott vannak. 

Bár a hivatalos Black Friday 2026. november 27-re esik, a Samsung hazai webáruházába látogatóknak nem szükséges hetekig készülni egyetlen napra. A felhasználók már 2026. november 2-től kezdve különleges ajánlatokat és egyedi kedvezményeket csíphetnek el a Samsung.com weboldalon – az előregisztráció ráadásul extra kedvezményeket is biztosít.

Exkluzív előregisztráció és korai hozzáférés 

A szezon a Black Friday előregisztrációval veszi kezdetét, amely 2026. november 2. és november 9. között érhető el. Azok a felhasználók, akik előre regisztrálnak a Black Friday időszakra a Samsung.com előregisztrációs oldalán, egy 20 000 Ft értékű kuponkóddal gazdagodnak, amelyet Galaxy készülékek, TV-k és audioeszközök vásárlásakor válthatnak be az Elő-Black Friday és a Black Friday hetek ideje alatt. 

A tudatos előregisztrálók az első ajánlatokra az Elő-Black Friday időszakban csaphatnak le 2026. november 9. és november 16. között a Samsung.com-on. Ezen időszakban a 200 000 Ft feletti Galaxy készülékeket 20%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg az EARLYACCESS kuponkóddal, emellett november 16-ig minden megrendelés után dupla hűségpontot kaphatnak. 

A vállalat Black Friday ajánlatai november 16-án széles körben elérhetővé válnak. Azok, akik lemaradtak az Elő-Black Friday-ről, a Black Friday hetek keretében böngészhetnek a promóció ajánlatai között 2026. november 16. és november 27. között. Ebben az időszakban a BFHETEK kóddal 15% kedvezmény jár a 200 000 Ft feletti Galaxy modellekre, valamint 10% kedvezmény a 200 000 Ft feletti tévékre és audioeszközökre. 

A promóciós időszakot a Black Friday hétvége zárja 2026. november 27. és november 30. között, amikor a webáruház látogatói újabb különleges ajánlatokat érhetnek el, és kedvezménnyel vásárolhatnak Galaxy készülékeket, tévéket, monitorokat vagy adathordozókat.

Galaxy okostelefonok és kiegészítők: szintlépés a zsebméretű technológiával

A Samsung Black Friday 2026 kiváló alkalom arra, hogy a felhasználók új eszközökkel hozzák ki a legtöbbet a hétköznapjaikból – akár a tartalomgyártás, a szórakozás vagy a munkájuk terén. A Galaxy Z Fold8 kihajtható képernyője hatalmas felületet ad a videózáshoz és böngészéshez. A Galaxy S26 Ultra és Galaxy S26 modellekben dolgozó Galaxy AI pedig a mindennapokban nyújt érdemi segítséget: a Fotósegéd például pillanatok alatt áthelyez, átméretez vagy eltávolít nemkívánatos elemeket a fotóikról. Azonban nemcsak a kép- és videószerkesztő funkciók, hanem a nyelvi funkciók miatt is igazán megéri novemberben Galaxy AI-ra váltani, hiszen október végén megérkezett a magyar nyelvi csomag.

A Samsung viselhető eszközei a mobilok hatékony társai lesznek a reggeli ingázástól kezdve az esti edzésekig! A Galaxy Buds4 Pro a fejlett Aktív zajszűrést és az Adaptív EQ-t kombinálva a környezetedhez igazítja a hangzást, míg a Galaxy Buds4 nyitott kialakításával hosszabb használat során is kényelmes viseletet biztosít. A Galaxy Watch9 átfogó aktivitás- és alváselemzést nyújt, az AI-alapú Energiapontszám pedig segít a felhasználóknak megérteni a testük aktuális állapotát.

Samsung tévék és audioeszközök: moziélmény a nappaliban

Akár egy csúcskategóriás Micro RGB TV, a dísztárgynak is beillő The Frame, egy Samsung Mini LED TV vagy egy prémium soundbar szerepel a kívánságlistán, a Samsung Black Friday 2026 alatt a felhasználók látványos előrelépést tehetnek az álomotthonuk felé egy olyan eszközzel, amely teljesen átalakíthatja az otthoni szórakozást. 

A Micro RGB tévék mikroméretű piros, zöld és kék LED-ekkel, valamint AI-feldolgozással érik el az élethű színmegjelenítést. A The Frame tévézésen kívül műalkotásként is funkcionál: Művészeti módban világhírű festményeket vagy saját fotókat is képes megjeleníteni. A Samsung Mini LED tévék pedig a precíz fényvezérléssel és a 4K AI felskálázással gondoskodnak a részletgazdag, kontrasztos képről.

A Samsung.com előregisztrációs oldala már elérhető, ahol a felhasználók regisztrálhatnak a 20 000 Ft értékű kuponkódért! A Black Friday ajánlatokról és az elérhetőségeknek időpontjától további információ található a vállalat weboldalán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Netrisk: roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából.

A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.

Új korszakot indíthat a lakossági hitelezésben a tervezett Wekerle Plusz Program, amely nemcsak a lakásvásárlóknak kínál kedvezményes konstrukciókat, hanem a jelenleg jóval kisebb súlyt képviselő felújítási hitelezésnek is lendületet adhat – derül ki a biztosítások mellett immár lakossági hiteltermékek összehasonlításával és közvetítésével is foglalkozó Netrisk.hu összefoglalójából. A már bejelentett változások, ezen belül az Otthon Start Program kivezetése jól látható élénkülést eredményezett. 

A felújítási hitelek esetében van tér a bővülésre.

„A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén januártól augusztus végéig több mint 2 ezer milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket Magyarországon. A finanszírozás döntő része, 79 százaléka használt lakások megvásárlásához kapcsolódott, míg az új lakások vásárlása 12 százalékot képviselt. A felújítási célú hitelek aránya ugyanakkor mindössze 2 százalék volt. Ezek az arányok az új otthonteremtési és felújítási támogatások hatására megváltozhatnak”

– mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.

Új lehetőségeket hozhat a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz Program keretében lakásokra és családi házakra 2027 februárjától bárki igényelhet legfeljebb 15 millió forintos, az állami támogatás miatt fix 3 százalékos korszerűsítési hitelt 15 éves futamidővel. Ehhez az ingatlan energetikai besorolásától függően 30–50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. Az önerő alacsonynak mondható, ugyanis 5 százalék, legfeljebb 500 ezer forint. A maximális hitelösszeg és futamidő mellett a havi törlesztőrészlet közel 105 ezer forint lehet.

Lakásvásárlásra 50 milliós hitel

A Wekerle Plusz emellett a fiatalok első lakóingatlanhoz jutását is elősegítené. A kormányzati bejelentés alapján a 18–45 éves korosztály tagjai állami támogatással igényelhetnek új lakás vásárlásához vagy építéséhez fix 3 százalékos, használt ingatlan megvásárlásához pedig fix 5 százalékos kamatozású hitelt, legfeljebb 50 millió forint értékben és maximum 25 éves futamidővel. Fontos változás, hogy a támogatott konstrukciót élettársak is igénybe vehetik, akiknek korábban nem volt erre lehetőségük.

A lakások esetében a vételárplafon 100 millió, a családi házaknál 150 millió forint, a négyzetméterár pedig nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot. Bár a használt lakásokra kínált 5 százalékos kamat magasabb az új lakásokhoz elérhető 3 százaléknál, a piaci alternatívákkal összevetve továbbra is kedvező: kevés bank kínál 25 évre végig fix kamatozású lakáshitelt, a legjobb piaci kamatok is 6 százalék felett vannak.

Boom az utolsó pillanatban

A Netrisk adatai szerint az Otthon Start Program kivezetéséről szóló bejelentés napján négyszer annyian kalkuláltak, mint a korábbi átlagos napokon, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa. Az érdeklődők túlnyomórészt használt lakás vásárlásához keresnek finanszírozást, jellemzően legalább 30 millió forintos hitelösszeggel. A Wekerle Plusz Program feltételeinek változása ugyanakkor mérsékelheti a használt lakások iránti keresletet, ami lefelé ható nyomást gyakorolhat az árakra és javíthatja a vevők alkupozícióját. Besnyő Márton hangsúlyozta: a támogatott konstrukciókban ugyan rögzített a kamat, de érdemes összehasonlítani a bankok ajánlatait, mert az egyéb költségek és a hitelelbírálás menete eltérhet. Ha a 18–45 éves igénylő jövedelme nem elegendő, szülő vagy testvér is bevonható adóstársként.

Jöhetnek az adóstársak

Erre jó eséllyel szükség is lesz az igénylők egy részénél, ha a legmagasabb, 50 millió forintos hitelt szeretnék felvenni, amelynek havi törlesztőrészlete új lakásnál kerekítve 237 ezer, használt lakásnál pedig több mint 292 ezer forint. Ehhez képest a hivatalos adatok szerint a 20–29 évesek havi nettó átlagkeresete 468 ezer, a harmincas korosztályba tartozóké pedig 558 ezer forint volt az idei első félévben. Így az igénylők egy része önállóan nem feltétlenül felel meg a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabálynak.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervek szerint a lakás-előtakarékoskodás is állami ösztönzést kap: az első öt év befizetéseihez 10 százalékos, a hatodik évtől 20 százalékos állami kiegészítés járna. Akinek a hiteltörlesztés mellett megtakarításra is marad lehetősége, annak a lakástakarékpénztár különösen hasznos lehet. A felhalmozott összeget később a lakáshitel előtörlesztésére is fordíthatja, így a kedvezményes hitel mellett az előtakarékossághoz kapcsolódó állami támogatást is kihasználhatja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Bemutatták a világ első teljesen szoftveralapú középfeszültségű kapcsolóberendezését

A Schneider Electric a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata bemutatta a világ első teljesen szoftveralapú középfeszültségű kapcsolóberendezését, amely új alapokra helyezi a villamosenergia-elosztó rendszerek tervezését, telepítését és üzemeltetését.

Az új, szoftveralapú középfeszültségű architektúra akár háromszorosára gyorsíthatja a megrendelési és gyártási folyamatokat, kétszeresére az üzembe helyezést, és leállás nélküli frissítéseket tesz lehetővé. 

A szeptember 28–30. között Las Vegasban megrendezett YOTTA 2026 konferenciáján jelentette be a Schneider Electric az új szoftveralapú energiarendszerekre vonatkozó innovációját, amely a vállalat átfogó jövőképének része. Az új megközelítés elválasztja a rendszer intelligens funkcióit a hardvertől, így rugalmasabb, ellenállóbb és fenntarthatóbb energetikai infrastruktúra kialakítását teszi lehetővé. Az elektrifikáció felgyorsulásának és a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok iránti növekvő igénynek köszönhetően egyre fontosabb, hogy a villamosenergia-ellátás infrastruktúrája lépést tartson az általa kiszolgált digitális szolgáltatások fejlődésével. Az új megoldás újabb lépést jelent a Schneider Electric számára abban, hogy energiatechnológiai partnerként támogassa a kritikus fontosságú működést biztosító szervezeteket.

A hagyományos középfeszültségű rendszereket jellemzően egyedi megrendelésre tervezik és gyártják, ami hosszabb átfutási idővel, összetett beszerzési folyamatokkal és korlátozott bővíthetőséggel jár. A szoftveralapú középfeszültségű berendezések ezeket a korlátokat úgy oldják fel, hogy a funkciókat szoftveresen valósítják meg. A távolról elvégezhető frissítések fizikai átalakítás nélkül teszik elérhetővé az új funkciókat és a teljesítményt javító fejlesztéseket. Az egyedi kialakításokat szabványosított hardverplatformok váltják fel, így a rendszerek egyszerűbben telepíthetők, igazíthatók a változó igényekhez és bővíthetők. A frissítések ráadásul üzemszünet nélkül hajthatók végre, biztosítva a szolgáltatás folyamatosságát.

Egy egyszerűsített, moduláris hardverarchitektúra jelentősen csökkenti a rendszerek összetettségét. A Schneider Electric az egyedi kialakításokat az igényekhez igazítható, szoftveresen vezérelt modulokkal váltja fel, így gyorsítja a megrendelést és a gyártást, miközben csökkenti a gyártás környezeti hatását. A vállalat vizsgálatai és becslései szerint ez a megközelítés akár háromszorosára gyorsíthatja a megrendelési és a gyártási folyamatokat, az egyszerűbb kialakítás pedig kevesebb vezetéket és alkatrészt igényel. Az automatizált teszteléssel és könnyen kezelhető felületekkel támogatott, digitális megoldásokra épülő üzembe helyezési folyamatok gyorsítják a telepítést és egyszerűsítik a helyszíni munkát. Ennek köszönhetően az üzembe helyezés és a helyszíni átvételi vizsgálatok akár kétszer gyorsabban elvégezhetők.

A szoftveralapú középfeszültségű berendezések a telepítésen túl a rendszer teljes életciklusában intelligens energiagazdálkodást tesznek lehetővé. A beépített adatkapcsolati és elemzési funkciók révén az ügyfelek valós időben követhetik a rendszer teljesítményét, az EcoCare szolgáltatásain keresztül pedig mesterséges intelligenciára épülő úgynevezett prediktív (megelőző jellegű) karbantartást vehetnek igénybe. A valós idejű adatok így nemcsak a már bekövetkezett események értékelését, hanem a lehetséges problémák előrejelzését is segítik, csökkentve a nem tervezett leállásokat és javítva a működési hatékonyságot.

„Az adatközpontoknak gyorsabban kell kiépülniük, mint ahogyan a hagyományos villamosenergia-ellátási infrastruktúra fejlődni képes. A szoftveralapú középfeszültségű kapcsolóberendezésekkel a szoftveres működés logikáját ültetjük át ezekbe berendezésekbe. Ügyfeleink így a korábbi idő töredéke alatt telepíthetik rendszereiket, a különböző régiókban egységes megoldásokat alkalmazhatnak, és leállás nélkül bővíthetik a funkciókat. Energiatechnológiai partnerként olyan rugalmassá tesszük a villamosenergia-ellátási infrastruktúrát, amilyet az általa kiszolgált digitális működés megkövetel”

– mondta Melton Chang, a Schneider Electric Power Systems üzletágának ügyvezető alelnöke.

A Schneider Electric új generációs, szoftveralapú középfeszültségű berendezései már üzemi környezetben is működnek: az Equinix-el közös pilotprojekt egy működő kolokációs adatközpontban zajlik.

„A szoftveralapú középfeszültségű berendezések átalakítják a kapcsolóberendezések tervezését, beszerzését, kiépítését és üzemeltetését. A különböző felhasználási területeken nagyobb fokú szabványosítást tesznek lehetővé, miközben továbbra is megfelelnek a legmagasabb biztonsági, minőségi és megbízhatósági követelményeknek. Örömmel folytatjuk és szorosabbra fűzzük együttműködésünket a Schneider Electric-kel, hogy közösen fejlesszünk új megoldásokat és felkészüljünk a jövő kapacitásigényeire”

– mondta Greg Metcalf, az Equinix globális adatközpont-tervezésért és innovációért felelős vezető igazgatója.

Az eddigi eredményekre építve a Schneider Electric a szoftveralapú architektúrát teljes középfeszültségű portfóliójára, majd fokozatosan a villamosenergia-ellátási lánc további elemeire is kiterjeszti. A bevezetés a PremSet™ és az AirSeT™ termékcsaládot – a GM AirSeT™, az RM AirSeT™ és az SM AirSeT™ megoldásokat – is érinti. A pilotprogramok 2027-ben is folytatódnak, a megoldások szélesebb körű bevezetése pedig 2028-ban várható.

A szoftveralapú középfeszültségű berendezések rugalmasabb, a jövő igényeihez jobban alkalmazkodó villamosenergia-infrastruktúra felé jelentenek előrelépést. Gyorsabb projektmegvalósítást és a működés részletesebb nyomon követését teszik lehetővé, miközben támogatják az átállást a hagyományos, jelentős tőkebefektetést igénylő beruházásokról a teljes életciklusra épülő szolgáltatási modellekre. Az eredmény egy egyszerűbb, intelligensebb és fenntarthatóbb villamosenergia-ellátási rendszer.

A szoftveralapú középfeszültségű berendezésekről további információ az angol nyelvű letölthető szakmai tanulmányban érhető el. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss