Connect with us

Gazdaság

2,3 millió eurós befektetési kört zárt a magyar Kodesage, a nagyvállalati rendszereket modernizáló AI startup

Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós korai magvető befektetési körét a Kodesage.

A cég mesterséges intelligenciával támogatott platformja forradalmasítja és egyszerűsíti a nagyvállalatok elavult szoftveres rendszereinek modernizációját – mindezt magas adatbiztonsági standarok mellett. A csapat célja, hogy a befektetésnek köszönhetően továbbfejlessze a platformot, felgyorsítsa a megjelenést a nemzetközi piacokon és még több nagyvállalatot segítsen hozzá régi rendszereik megújításához. A befektetési kört neves nemzetközi angyalbefektetők részvétele mellett a PortfoLion vezette.

A megoldhatatlan megoldása: a legacy rendszerek kihívása

A Kodesage célja, hogy megoldást nyújtson a nagyvállalati IT egyik legnagyobb kihívására: az elavult, legacy rendszerek feltérképezésére, működtetésére és modernizálására. Ezek a rendszerek szorosan beágyazódtak a vállalati munkafolyamatokba, jelentős kockázatokat hordozva magukban, mint például az elavult technológia, hiányos dokumentáció, kulcsemberektől való függőség és teljesítményproblémák. A modernizáció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, hiszen az elavult rendszerek visszafoghatják a rendszerek sebességét, növelhetik a biztonsági kockázatokat és megemelhetik a karbantartási költségeket.

Ezeknek a rendszereknek a fenntartása folyamatos frissítéseket, javításokat és ad hoc megoldásokat igényel, ami növeli a kockázatokat és költségeket. A piaci felmérések szerint is sürgető a probléma: a Gartner jelentései rámutatnak, az alkalmazásmodernizáció 2023-ban és 2024-ben a banki IT-vezetők két legfontosabb prioritása között szerepelt, és a modernizációs szolgáltatások globális piaca 2032-re várhatóan eléri a 75 milliárd dollárt.

Hogyan oldja meg a Kodesage a feladványt AI segítségével?

„A Kodesage-nél hiszünk abban, hogy a legacy szoftverek megértése és modernizációja nem kell, hogy véget nem érő küzdelemnek tűnjön. AI-alapú platformunk lehetővé teszi a csapatok számára, hogy egyszerűsítsék a modernizációs folyamatokat, így a szervezetek a technológiai lemaradásuk szélmalomharcszerű csökkentése helyett jövőorientált megoldások építésére koncentrálhatnak”

– mondta Dombi Gergely társalapító és vezérigazgató.

A Kodesage platform olyan, mint egy iránytű a mérnökök számára. Forradalmasítja azt, ahogyan a fejlesztők tájékozódnak a kódban, ezért a legösszetettebb rendszereket is képesek megérteni és egyszerűen frissíteni, akár előzetes projektismeret nélkül. Az nagyvállalati felhasználásra tervezett platform helyi (on-premise) üzemeltetést is támogat a felhős lehetőségek mellett, így biztosítva az adatbiztonságot és a jogszabályi megfelelést. A platform olyan előnyöket biztosít a felhasználói számára, mint az automatizált dokumentációkészítés, a modernizációs projektek leegyszerűsítése és az új csapattagok betanításának felgyorsítása.

Szakértői csapat egy összetett problémához

A Kodesage alapító csapata több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az nagyvállalati IT modernizáció és a szoftverfejlesztés terén. Dombi Gergely és Szurdi Miklós társalapítók korábban a legacy rendszerek modernizációjára specializálódott céget, a 300 fővel működő Sonrisát építették fel. Szilágyi György pedig 2021-ben exitált az egyik legsikeresebb magyar startupból, a titkosított vállalati kollaborációt lehetővé tévő Tresoritból. Ez a mély tapasztalat formálta a Kodesage küldetését: minimalizálni a költségeket és kockázatokat a legacy rendszerek fenntartásában és modernizációjában mestersétes intelligencia segítségével.

Befektetői bizalom egy merész vízióban

A befektetési kört vezető PortfoLion az utóbbi években több olyan startuppal működött együtt, akik eredményesen reformálták meg a nagyvállalati szoftverhasználat valamely területét. Jelenleg is a portfoliójukban van például a Seon és a FlowX.ai. A körben több nemzetközi angyalbefektető is részt vett, többek között három korábbi UiPath felsővezető is.

„Az elmúlt két évtized során több ezer sikeres céget láttunk felnőni, akik nagyvállalatokat segítettek innovációs törekvéseikben. Az elmúlt két év során megjelenő új generative AI eszközök lehetővé tették, hogy a modernizációs erőfeszítések egy új szegmense is termékesíthetővé váljon – így egy új jelentős piaci szegmens nyílt meg most már nem csak IT tanácsadók, hanem skálázható szoftver startupok számára is.”

– mondta Pálfalvi Márk, a PortfoLion befektetésért felelős vezetője.

A Kodesage a meglévő ügyfelek és futó pilot projektek mellett a finanszírozást arra használja, hogy továbbfejlessze platformját, és felgyorsítsa piacra lépési stratégiáját.

A Kodesage egyelőre az embereket segíti a régi rendszerek fejlesztésében. A platform fejlesztői azonban időtálló megoldást terveznek, megteremtve az alapokat ahhoz, hogy emberek mellett később autonóm AI agentek (mesterséges intelligencia algoritmusok) is optimalizálhassák a kódbázisokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen – kiemeleten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban – év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Országos átlagban a bruttó órabérek jellemzően 1.672 – 2.000 forint körül alakulnak, míg Budapesten 2.000-2.300 forint között mozognak, de egyes kiemeltebb területeken– különösen mérnöki vagy informatikai területen – az órabérek elérhetik akár a bruttó 3.000–3.500 forint közötti szintet is.

„Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemeleten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken. A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak”

mondta el Tóth Rozália a Prodiák vezetője.

A szakember kifejtette, hogy bár a nyár a legintenzívebb időszak az évek óta tapasztalható munkaerőhiány miatt, év közben is nagyon sok diák dolgozik. Csak a Prodiák iskolaszövetkezeten keresztül 10-12 ezer diák vállal munkát, ez a teljes diákmunkások 10-12%-át teszi ki.

A turizmus mellett az ipari szektorban dolgozik a legtöbb diák a nyáron

A turizmus mellett a nyári hónapokban a gyárakban és termelőüzemekben is megugrik a diákmunkások száma, ahol a szabadságok alatt diákokkal pótolják a kieső munkaerőt a termelésben. A Prodiák adatai szerint az ipari- termelő szektor a nyáron elérhető diákmunkák nagyságrendileg 25-30%-át fedi le, a legjellemzőbbek az összeszerelési-, a csomagolási- és raktári- valamint az adminisztrációs feladatok. A multinacionális gyáraknál – főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – jól fizető, akár 3 műszakos diákpozíciók is megjelennek ebben az időszakban.

A bér a legfontosabb, de nem az egyetlen szempont

A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, „home office”-ban dolgozni

– összegezte Tóth Rozália.

Ezek a legkeresettebb diákmunkák

Az időszakos nyári munkák esetében a strandokon, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon elérhető pozíciók, valamint a hostess munkák a legkeresettebbek. A hosszabb távú, szellemi munkakörökben, gyakornoki pozíciók esetében változó trendek figyelhetők meg. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkezők iránti kereslet továbbra is erős és jelentősen nőtt a verseny a tehetséges jelöltekért. Emellett egyre több olyan gyakornoki lehetőség jelenik meg, amely az angol mellett más nyelvtudást is igényel, különösen a francia és német nyelv ismerete iránt mutatkozik fokozottabb igény. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan, akik diákmunkásként kezdik, a gyakornoki időszakot követően főállásban is ott maradnak a munkáltatónál. Az iparban, kereskedelemben, kiskereskedelemben folyamatosan keresettek a diákmunkások az év minden hónapjában, ezen belül is a ruházati boltokban kínált pozíciók a legnépszerűbbek a diákok körében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A magyarok szerint az influenszer a legkevesebbre tartott szakma

Hiába a milliós követőtábor, a magyar lakosság nem kér a tartalomgyártásból. A No Fluff Jobs megbízásából készült országos kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok mennyire szeretik a rendőröket, értékelik a HR-eseket, és kinek a fizetését tartják túl magasnak. A felmérés megmutatta, hogy az orvosokat, tanárokat és ápolókat övezi a legnagyobb társadalmi tisztelet, a TikTok-sztárokat viszont a kérdezettek alig 2%-a tartja hasznosnak.

Gyógyítás, gondoskodás, nevelés – ezek a legnagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendő hivatások, derült ki a No Fluff Jobs nemzetközi állásportál megbízásából végzett friss, reprezentatív kutatásból, amely a magyar lakosság szakmákkal kapcsolatos véleményét vizsgálta. A felmérés nemcsak a szakmák fontosságának megítélésére tért ki, hanem az azokhoz kapcsolódó érzelmekre, valamint a bérezés társadalmi megítélésére is, illetve arra is rákérdezett, hogy az egyes szakmákat a válaszadók mennyire tekintik férfiasnak vagy épp nőiesnek.

A legmegbecsültebb szakmák: orvos, ápoló, tanár

A magyar társadalom egyértelműen értékeli azokat a hivatásokat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a testi-lelki jólléthez és a szellemi fejlődéshez. Az orvosokat a megkérdezettek 87%-a tartja „nagyon fontosnak”, az ápolókat 85%, a tanárokat pedig 80%. Ezek a szakmák a pozitív érzelmi megítélésben is élen járnak: az ápolókhoz 81%, az orvosokhoz 77%, a tanárokhoz 73% kapcsol pozitív érzéseket.

A középkategória: rendőrök, gazdálkodók, háttérszakmák

A rendőröket és gazdálkodókat szintén sokan tartják fontosnak, de kevésbé nélkülözhetetlennek érzik, mint az egészségügyi és oktatási szakmákban tevékenykedőket. A könyvelőt, a programozót vagy az ügyvédet a többség inkább hasznosnak, mintsem kiemelten fontosnak tartja.

A legmegosztóbbak: újságírók, marketingesek, influenszerek

Az egyik legérdekesebb tanulság, hogy egyes modern vagy éppenséggel a kommunikációhoz kötődő szakmák erősen megosztják a közvéleményt. Az újságírói munkát például csak minden negyedik ember érzi igazán fontosnak, míg 32% bizonytalan, 9% pedig kifejezetten negatívan vélekedik róla. Hasonló a helyzet a marketingesekkel, HR-esekkel vagy kereskedelmi képviselőkkel kapcsolatban is. A legelutasítottabb foglalkozás az influenszer. A válaszadók 44%-a szerint egyáltalán nem fontos, és csak 2% tekint rá „nagyon fontos”-ként. A negatív érzelmek aránya (63%) itt kiugróan magas, sokan nem érzik ennek a tevékenységnek a társadalmi értékét.

Férfias? Nőies? Semleges?

A kutatás kitért a szakmák nemi megítélésére is. A rendőri, gazdálkodói és programozói munkát a többség még mindig inkább férfiasnak tartja, míg az ápolói és könyvelői szakmák inkább nőiesnek számítanak. Jó hír ugyanakkor, hogy számos területen – például az orvos, tanár, újságíró vagy sportoló hivatások esetében – a válaszadók nagy többsége nem társít nemi szerepet a foglalkozáshoz, ami előremutató változást jelez a társadalmi gondolkodásban.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a társadalmi hasznosság érzete, az érzelmi kötődés és a sztereotípiák egyaránt szerepet játszanak abban, ki hogyan viszonyul egy-egy szakmához. A tradicionális, emberközeli hivatások továbbra is a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek, míg az újabb vagy kevésbé kézzelfogható munkák elfogadottsága még várat magára.

A CAWI módszerrel végzett online kérdőíves kutatást a 21 Kutatóközpont bonyolította le 2025. április 1–14. között. A reprezentatív, 1000 fős mintán végzett kutatás a 18–64 éves, gazdaságilag aktív magyar lakosság véleményét vizsgálta.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A nyári diákmunka miatt sok fiatal nyit bankszámlát a következő hetekben

Elkezdődött a nyári tanítási szünet, ami sok diák számára nem csupán a vakációt jelenti, hanem nyári munkát is a szünet alatt.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint vannak, akik először lépnek a munkaerőpiacra és először lesz önálló keresetük. Sok család számára aktuális kérdést vet fel: hol érdemes számlát nyitni a gyereknek a megkeresett pénz kezelésére? 

A diákok alapvetően szülői engedéllyel 16 éves kortól dolgozhatnak, de a nyári szünet alatt a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A diákmunka adózása roppant kedvező: vonatkozik rá a 25 éves kor alattiak személyi jövedelemadó-mentessége, és a legtöbb esetben egyéb járulékok sem terhelik a bérüket. 

„A nyári diákmunka-szezon elindulásával a fiatalok ezrei tapasztalják meg először, milyen érzés a saját munkájukért fizetést kapni. Amikor a diák már nem csak zsebpénzt kap, hanem munkabért, a bankszámla szerepe is gyökeresen megváltozik. Nem csupán egy digitális persely, hanem a gazdálkodás elsődleges eszközévé válik.” – emelte ki a bankszámla fontosságát Gergely Péter a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.  

A bankok is felismerték ennek a korosztálynak a speciális igényeit 

A diákszámlák jellemzően díjmentes számlavezetést és díjmentes bankkártyát kínálnak, de ennél többet is nyújthatnak: nyitási bónuszokkal, jóváírásokkal és hosszútávú díjmentességgel igyekeznek megnyerni a diákokat, a jövő ügyfeleit, valamint a szüleiket. 

Fontos szempont a bankválasztásnál, hogy a diák megkeresett pénze könnyen hozzáférhető legyen, és a számlahasználat ne járjon extra költségekkel. 

A számlavezetés ezeknél a speciális számláknál jellemzően feltétel nélkül díjmentes, bizonyos életkorig.  

Az OTP Junior számlája 24 éves korig feltétel nélkül díjmentes és 0 forint a számlához kapcsolódó bankkártya éves és kibocsátási díja. Továbbá a 14 év feletti ügyfelek havi 100 ezer forintig díjmentesen utalhatnak elektronikusan, ha a számlához beállításra kerül ez a kedvezményelem. Ezen kívül a fiatalok akár 5-30 százalék pénzvisszatérítést is kaphatnak az OTP Junior Kedvezményprogram partnereinél történő vásárlásaik után, így például a Budapest Parkban, a KFC-ben, vagy a Starbucks-ban. A külföldi nyaralás során pedig a devizaváltás lehet kedvezőbb az Árfolyam+ kedvezménnyel. 

A Gránit Bank Family Junior számlacsomag a 18. életév betöltéséig díjmentes, ugyancsak díjmentes bankkártyával. Az Erstének is kedvező diákszámla ajánlata van: az EgySzámla díjcsomag diák kedvezmény 26 éves korig biztosít díjmentes számlavezetéssel és kedvezményes használatot, a hozzá kapcsolódó diákkártya éves díja is kedvező (jelenleg 2 692 forint).  

A CIB, az UniCredit, a Raiffeisen és a K&H bankoknál is díjmentes a számlavezetés, az első évben a bankkártya éves díját is elengedik. Az MBH Bank pedig a számlanyitástól számított 2 éven keresztül tartja a díjmentességet a Diákszámlájára.

Nyitási bónuszok

Több bank kínál 20-60 ezer forint értékben bónuszokat, pénzvisszatérítéseket az új ügyfeleknek a számlanyitás mellé. A feltételeket is a diákokhoz illesztették és könnyebben teljesíthetők: nincs elvárt beérkező utalás, jellemzően kártyás vásárlást kell teljesíteni (5-10 darab havonta), valamint aktiválni kell a mobilbanki alkalmazást és a bankkártyát. Ezeket a vonzó összegű jóváírásokat akár még nyár vége előtt megkaphatja a számlatulajdonos és a diákmunkával megkeresett pénz kiegészíthető vele. 

Előfordul, hogy a számlanyitási bónusz összege függ a fiatal aktuális életkorától. Az OTP Junior számlánál például egy kiskorú (12 éves kortól) 20 ezer forint jóváírást kaphat, míg 18 éves kortól 30 ezer forint szerezhető.  

A további felmerülő költségek tekintetében bankonként eltérő kondíciókkal találkozhatunk. A bankkártyás vásárlások természetesen díjmentesek, azonban az egyéb tranzakciók, mint az átutalás, készpénzfelvétel már nem. Egy diákszámla esetén ritkábban fordulnak elő az ilyen pénzmozgások, de ezek díjait is fontos átnézni.  

A készpénzfelvétel pénzbe kerül

A kedvezményes, akár a felnőtt számlákénál alacsonyabb díjak jellemzők, de például a jogszabályi ingyenes készpénzfelvételi nyilatkozat csak 16 éves kortól tehető. Emiatt az ATM-es készpénzfelvételnek van díja a diákok számláin, még ha nem is magas összeg.  

A BiztosDöntés.hu diákszámla kalkulátora alapján ezek a díjak 270-1 864 forint között mozognak 30 ezer forintnyi készpénz ATM-ből történő felvétele esetén – tette hozzá a szakértő. A MagNet Banknál van azonban kivétel: a Csillag számlacsomag, amely szintén nulla forintos havi díjú, 14 éves kortól igényelhető, és a bank ettől az életkortól saját ingyenes készpénzfelvételt biztosít. 

„A számla kiválasztásánál célszerű elsődleges szempontként a bankszámla fenntartását vizsgálni, és olyat választani, amivel hosszabb távon is jól jár a gyermek, és még jóváírást is szerezhet.„ – hangsúlyozta a BiztosDöntés.hu szakértője.

Megmarad a szülői kontroll

A gyermekek nagykorúvá válásáig csak szülő jelenlétében és beleegyezésével nyitható bankszámla. A 14. életévüket betöltve már korlátozottan cselekvőképesek jogi értelemben is, és a számlájuk felett ekkor már sokkal nagyobb szabadságot kapnak, több funkciót is érnek el.  

A szülői felügyelet azonban megmarad és 18 éves korukig a bankszámla kezelésében, használatában is vannak korlátozások. Mint például a költési limitek, illetve a szülő rálátása a számlára.  

Gergely Péter kiemelte: „Családonként eltérő, és egyéni döntés, hogy mennyire kontrolláljuk a gyerek bankszámla használatát, de szülőként az megnyugtató szempont, hogy nagyobb biztonságban lehet a gyerek pénze a bankban, mint a zsebében tartva. Vész esetén könnyen küldhetünk pénzt a számlára, letilthatjuk, zárolhatjuk a kártyáját és figyelemmel tudjuk kísérni a költéseit is.” 

A nyári diákmunka nemcsak a pénzkeresetről és a zsebpénz kiegészítéséről szól, hanem kiváló alkalom a pénzügyi tudatosság alapjainak elsajátítására is. Az adómentesség óriási könnyebbség, de emellett fontos, hogy a megkeresett összeget a diák ne csak elkölteni tudja, hanem megtanulja beosztani, félretenni és biztonságosan kezelni. Ehhez pedig egy speciálisan fiataloknak szóló bankszámla jelentheti az ideális megoldást. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss