Gazdaság
Védtelenek vagyunk a mesterséges intelligenciával szemben? – A Médiaunió kísérlete bebizonyította: bármelyik korosztály becsapható…
A „Kulcs te vagy!” kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése.
Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI. A kísérlet eredménye egy látványos kisfilmben is megtekinthető.
Európai felmérések szerint a 13-18 évesek 96 százaléka használt már mesterséges intelligenciát az utóbbi egy évben (40 százalékuk napi rendszerességgel), a tinédzser fiúk 51 százaléka pedig érzelmi vagy „romantikus” beszélgetéseket is folytat ezekkel az eszközökkel. A felnőttek körében sem más a helyzet: az EU-ban dolgozóknak immár 30 százaléka alkalmaz AI-t a munkája során. A Médiaunió Alapítvány és a KiberPajzs friss kísérlete azt mutatta meg, hogy a magas arányszámok ellenére korántsem biztos, hogy jobban felismernénk, mi valós és mi mesterséges. Sőt, a legújabb pénzügyi elemzések szerint mára minden második pénzügyi csalási kísérletnek része valamilyen módon az MI…
Fiatalok, idősek – és az MI
Egy fiú ikerpárnak és nagymamájuknak, valamint két évvel idősebb nővérüknek és egy nagypapakorú férfinak mutattuk meg ugyanazokat a képeket és videókat, és mindannyiuknak arról kellett dönteniük, hogy valódi felvételeket látnak-e, vagy mesterséges intelligencia által generált tartalmakat. A kísérletben nem szerepeltek csalási szándékkal készült vagy érzelmileg megterhelő „unokás” videók: hétköznapinak tűnő jelenetek, tájképek, portrék kerültek a képernyőre. Volt köztük olyan is, amely első látásra reálisnak tűnt, de valójában abszurd részletet rejtett – például egy badacsonyi „karfiolültetvényt” –, és voltak olyan felvételek, amelyek minden pixele „hibátlan” volt.
A fiatalok magabiztosan keresték az MI tipikus jeleit: furcsa textúrákat, aránytalan színeket, kilógó árnyékokat, „videojátékos” bőrt, apró csúszásokat a szájmozgás és a hang között. Az idősebbek ezzel szemben azt nézték, mennyire életszerű, amit látnak: el tudják-e képzelni a helyszínt, „ilyenek-e” az emberek a valóságban. Bár a kontraszt látványos volt, a tévedések egyik generációnál sem maradtak el.
A kísérlethez kapcsolódóan Mezriczky Marcell deepfake- és MI-kutató részletesen elemezte, hogyan változtatja meg az MI a valóság érzékelésünket. Mint mondta, a fiatalok látszólag előnyben vannak, hiszen belenőttek az MI-eszközök használatába: természetes számukra, hogy a képek és videók lehetnek filterezettek, „megtuningoltak”, akár teljesen szintetikusak is.
„Ez a rutin ugyanakkor könnyen túlzott magabiztossággá válik. A fiataloknak kisebb a forráskritikájuk, elbízzák magukat, és nem feltételezik, hogy a digitális módosítás olyan élethű lehet, hogy ők sem veszik észre.”
Az idősebb generáció másképp téved, ők elsősorban az érzelmi meggyőződésre építenek: ha a szereplő hangja, tekintete, gesztusai ismerősnek hatnak, könnyebben fogadják el valódiként a tartalmat. Ez a logika a hétköznapi életben gyakran jól működik, az MI korában viszont éppen ez válik kockázattá.
„Az idősebb generáció érzelmi meggyőződés alapján hisz el egy tartalmat. Ez sebezhetővé teszi őket az MI-val felturbózott unokás csalásokkal és manipulált hívásokkal szemben.”
Nem véletlen, hogy a pénzügyi szakemberek 56 százaléka a social engineeringet, vagyis a pszichológiai manipulációt tartja ma az egyik legerősebb, MI által támogatott csalási technikának.
A manipuláció új kora: brainrottól a politikai deepfake-ig
Mezriczky Marcell szerint fontos különbséget tenni az egyre többféle MI-tartalom között, mert míg a szintetikus, úgynevezett „brainrot” videók nyíltan vállalják mesterséges eredetüket – szándékosan túlzó, trash-jellegű, szórakoztató alkotások, amelyek nem akarnak valóságosnak tűnni –, a deepfake videók célja épp az, hogy megtévesszenek. Ez az ugrásszerű erősödés akkor vált igazán kézzelfoghatóvá, amikor a technológia „demokratizálódott”, és megjelentek azok a telefonos alkalmazások, amelyek egyetlen szelfiből is hiteles arccserés videót készítenek. A platformok ontják magukból ezeket a tartalmakat, a felhasználók pedig sokszor már nem is tudják, mi készült valósan és mi mesterségesen. A helyzetet tovább rontja, hogy a politikai kommunikációban is megjelent a deepfake, ami – a kutató szerint –
„egyfajta legitimációt is ad a technológiának, ami kifejezetten káros példa”.
A deepfake-ek elterjedése nemcsak technikai, hanem társadalmi értelemben is komoly veszélyt jelent. Technikai oldalról nézve már most is egyre nehezebb felismerni a manipulált tartalmakat: a modellek ugyan néha még hibáznak a pislogásban, a bőrtónusban vagy a mozgás finomságaiban, de ezek a hibák gyorsan eltűnnek. A felismerhetetlenség pedig új típusú kockázatokat hoz magával. A beleegyezés nélküli „vetkőztetős” AI-képektől kezdve az unokázós csalásokon, hamis videóhívásokkal és kamu profilokkal pénzügyi kárt okozó átveréseken át egészen a testképzavart erősítő szintetikus képekig és a politikai manipuláció céljából készült deepfake-ekig, a technológia egyre több élethelyzetben válik veszélyforrássá. A pénzügyi szakemberek 44 százaléka már találkozott deepfake-alapú csalási technikákkal, ami jól mutatja, hogy a mesterségesen előállított arcok és hangok ma már valódi anyagi kockázatot is jelentenek.
Mit tehetünk? Lassítás, ellenőrzés, közös felelősség
A kérdés tehát nem az, meg tudjuk-e állítani a technológiai fejlődést, hanem az, hogyan alkalmazkodunk hozzá. Mert szabályozások elméletileg már most is vannak: az EU-s AI Act például előírja, hogy a mesterséges intelligenciával generált tartalmakat egyértelműen jelölni kellene, mégsem szerepel mindenhol ez a jelzés. A jogalkotás rendkívül lassú, a technológia pedig közben óriási léptekkel halad előre. A kutató szerint az oktatásra kellene sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, hiányzik ugyanis az MI-specifikus média- és digitális műveltség beépítése az iskolai tantervbe.
Mezriczky úgy gondolja a mindennapi biztonság egyik alapja egy egyszerű, de annál fontosabb reflex lenne:
„Hiába kényelmetlen, inkább ellenőrizzünk mindent háromszor.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy erős érzelmi reakciót kiváltó videó vagy hangüzenet esetén nem azonnal cselekszünk, hanem más csatornán is ellenőrizzük az információt, és nem hozunk átgondolatlan pénzügyi vagy bizalmi döntést egyetlen impulzus alapján. Ez különösen fontos a pénzügyi manipulációk esetében, ahol a csalók gyakran banki ügyintézőnek, rendőrnek vagy a család egy tagjának adják ki magukat. Az ilyen rosszindulatú próbálkozások kivédésének legegyszerűbb módja, ha van egy „családi jelszó” – egy olyan szó, amit csak a valódi személyek ismerhetnek: így ha ezt nem mondják ki, biztosak lehetünk benne, hogy a hívás nem valódi. Fontos továbbá, hogy a bank sosem kér jóváhagyási kódot, belépési adatot, nem kér arra, hogy „tesztforgalmat” indítsunk vagy „biztonsági számlára” utaljunk. Ha ilyet látunk, az biztosan csalás.
Kardos Ferenc, a Médiaunió ügyvezetője szerint a kísérlet legfontosabb tanulsága az volt, hogy egyik generáció sem sebezhetetlen:
„A kísérlet megmutatta, nem az számít, ki mennyi időt tölt a digitális térben – egyik generációnak sincs biztos kapaszkodója. A fiatalok technikai jelzésekre hagyatkoznak, az idősebbek a tapasztalataikra, de a mesterséges intelligencia mindkét logikát képes kijátszani.”
Másképp gondolkodunk, másképp hibázunk, mégis ugyanazokkal a kockázatokkal nézünk szembe. A mesterséges intelligencia nemcsak a technológiáról szól, hanem arról is, hogyan tanulunk együtt eligazodni egy olyan világban, ahol mindannyiunknak újra kell értelmezni a látottakat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Már social media és Google-kampányokra is pályázhatnak a kkv-k
Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: immár social media és Google-kampányok megvalósítására, linképítésre, SEO- és PR-cikkek online megjelenítésére is igényelhető támogatás a Modern Vállalkozások Programján belül. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség viszi, mely tíz éve támogatja a hazai vállalkozások online láthatóságát.
A DIMOP Plusz, GINOP Plusz, valamint a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében elérhető pályázatok célja, hogy a kkv-k versenyképesebbé váljanak a digitális térben – olvasható honlapjukon. A CNM ügynökség 10 éve segít hazai vállalkozásokat az online térben való megjelenésben, legyen szó több milliárdos forgalommal bíró cégről, vagy pár főt foglalkoztató vállalkozásról, vagy éppen szárnyait bontogató startupról.
Támogatott Google Ads és Meta-kampányok
A pályázatok kiemelt célja a digitális jelenlét fejlesztése, amely ma már elengedhetetlen feltétele az üzleti növekedésnek. A támogatott tevékenységek között a Content’n more jóvoltából már támogatottan elérhetőek Google Ads kampányok, Meta-kampányok (Facebook és Instagram). Az ügynökség a költés optimalizálásától kezdve a teljeskörű lebonyolítást vállalja, marketingterv kidolgozásával, kreatívok gyártásával, és a kampányt megerősítő SEO-cikkek megjelenések szervezésével. „Egy vállalkozás online jelenlétének megalapozása, legyen szó Goolge vagy AI keresésekről, egyértelműen a SEO-nál kezdődik” – emeli ki Lóska Márton ügyvezető.
Szakértői segítség a kampányok tervezésében és lebonyolításában
A pályázó vállalkozások nem maradnak egyedül a kampányok megvalósítása során. Az ügynökség szakértő csapata a teljes folyamatban képes támogatást nyújtani. Hogy a kampányok folyamatosan a cégek igényeihez legyenek alakítva.
A cég komplex szemlélettel dolgozik: a marketing, a PR és az online sajtómegjelenések összehangolásával segíti a vállalkozásokat abban, hogy igény szerint ne csak direkt eladásokat produkáljanak, hanem hosszú távon is erősítsék márkájukat.
Google Ads és Facebook-kampányok: gyors eredmények, hosszú távú hatás
A jól felépített Google Ads és Facebook-kampányok nemcsak azonnali forgalmat generálnak, hanem értékes adatokat is szolgáltatnak a vállalkozások számára. A hirdetési aktivitást a SEO-alapú tartalommarketing és a célzott PR-cikkek egészítik ki, amelyek erősítik a bizalmat és javítják a láthatóságot. „Egyértelmű, hogy egy gyors készletkisöpréshez a Facebook- és Google Ads kampányok a legcélravezetőbbek
Pályázati forrásból erősíthető az online láthatóság
A Modern Vállalkozások Programján belül elérhető támogatások valódi lehetőséget kínálnak a kkv-knak arra, hogy pályázati forrásból fejlesszék digitális marketingtevékenységüket. A cél nem csupán a megjelenés, hanem az üzleti eredmény: több érdeklődő, nagyobb ismertség és erősebb piaci pozíció.
A támogatási konstrukciók segítségével a vállalkozások biztonságos, szakmailag megalapozott környezetben vághatnak bele a Google- és közösségimédia-kampányokba.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Kipróbáltuk: Owlet DreamDuo 3.0 – amikor a babafigyelés már nem csak egy kamerát jelent
-
Szórakozás2 hét ago
Autóstalálkozó: több ezer érdeklődőt várnak a Széchenyi István Egyetemre
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
-
Mozgásban2 hét ago
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
-
Tippek2 hét ago
A forró helyek a Dyson HushJet™ Mini Cool ventilátorral a legmenőbbek
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar fejlesztésű kasszarendszerrel nyitotta meg első koszovói üzletét a Decathlon
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait




