Nemzetközi piacterek diktálták a tempót a magyar csomaglogisztikai piac szereplőinek 2025-ben.
A PwC Magyarország által publikált legfrissebb adatok szerint 195,27 millió kezelt küldemény volt a tavalyi évben. Az export ugyan visszaesett, de az import forgalma 39%-kal bővült, ami 52,66 millió külföldi csomagot jelentett. Ezzel már minden negyedik küldemény importforrásból származik. A szerkezeti változás pedig egy olyan tartós irányváltást jelez, mely hosszabb távon is meghatározza a magyar piacon működő logisztikai szereplők fejlődési irányait.
2025-ben 52,66 millió importküldemény érkezett Magyarországra, ami 39%-os éves növekedés, és ezzel az összes kezelt csomag 27%-a, vagyis már minden negyedik csomag külföldről jön. A nagy nemzetközi platformokból – elsősorban az EU-n belüli és azon kívüli piacterekről – érkező csomagvolumen nagy, ám sok esetben kevésbé kiszámítható terhelést jelent, mint a hazai kereskedők szezonalitásnak megfelelően ingadozó forgalma. Mivel az exportvolumen ugyanebben az időszakban 30,2%-kal visszaesett, az import súlya még tovább nőtt a teljes szállítmányozási láncon belül, és ma már a kapacitástervezés legfontosabb kiindulópontjának számít. A szolgáltatók számára ez nemcsak volumenben, hanem működési elvárásokban is minőségi váltást hoz, különösen a csúcsidőszaki teljesítmény, a hálózati sűrűség és az automatizációs fejlesztések terén.
Az importvezérelt működés a teljes logisztikai kapacitásgazdálkodás alappillére, amely újraértelmezi a szolgáltatók napi operációját és hosszabb távú beruházási döntéseit. A képet árnyalja, hogy 2026. július 1-től az EU megszünteti a 150 euró alatti küldemények vámmentességét, amely a szakértői várakozások szerint nem okoz drasztikus visszaesést a volumenben, de átrajzolhatja a piacot.
„A vámmentesség helyett bevezetésre kerülő 3 euró/tétel összegű vámfizetéssel együtt az uniós jogalkotás célja az is, hogy a szorosabb vámhatósági felügyelet mellett biztosítsa a termékbiztonsági kritériumok teljesítését, valamint a különböző tiltó- és korlátozó rendelkezések betartását az unióba érkező kis értékű küldemények esetén is. A jogszabályváltozás miatt érdemes lehet a gazdálkodóknak felülvizsgálniuk az értékesítési struktúráikat és olyan optimalizációs lehetőségeket keresni, mellyel fenntartható lehet az ügyfeleik magas szintű kiszolgálása”
– hívta fel a figyelmet dr. Mák Dorottya Virág, a PwC Magyarország szakértője.
2025-ben a csomagautomaták használata kiemelkedő ütemben, 50,2%-kal nőtt, elérve a 47,57 millió küldeményt, miközben a házhozszállítás gyakorlatilag stagnált, mindössze 0,9%-os bővüléssel. A fix pontos átvételi csatorna így már 32,3%-kal bővült, a magyar vásárlók ugyanis egyre inkább a gyors, önkiszolgáló és kiszámítható átvételi élményt preferálják. A szolgáltatók számára a lefedettség és a gyors hozzáférhetőség ma már közvetlen versenytényező, amit jól mutat, hogy a csomagautomata-hálózat mérete 2026 januárjára elérte a 10 888 darabot, ami közel 30%-os növekedést jelent egyetlen év alatt. A locker-first megoldás a fogyasztói élmény alapfeltétele lett.
A lakossági C2C (magánszemélyek közötti) küldemények száma 43,3%-os bővüléssel 6,9 millió darabra nőtt tavaly, és egy teljesen új működési mintát hozott létre a magyar logisztikai piacon. A növekedést főként a nemzetközi másodpiaci platformok, például a Vinted terjedése mozgatja, amelyek új feladói és címzettoldali igényeket generálnak. A C2C platformok terjedése tovább erősíti a fix pontos átvétel iránti keresletet, hiszen ezek a felhasználók kiemelten értékelik a kedvező árú, kényelmes, az időablakoktól független átvételi rugalmasságot. Emellett a másodpiaci kereskedelem a hazai eladóknak új exportlehetőségeket is nyit, ami tovább szélesíti a csomagáramlás irányait és komplexitását. Ez a szegmens tehát nem kiegészítő eleme, hanem aktív alakítója a magyar csomaglogisztikai ökoszisztémának.
A 2024-2025 közötti időszakban több jelentős piaci átalakulás zajlott, kezdve a Sprinter és a Sameday integrációjával, valamint a Packeta és a Foxpost közös tulajdonba kerülésével. 2026-ban a konszolidáció tovább folytatódik, mivel az Express One tulajdonába kerül a Sameday. Ezek a lépések egy koncentráltabb, ugyanakkor nagyobb hálózati kapacitással bíró szolgáltatói kör kialakulását eredményezték, amely stabilabban kezeli a szezonális kilengéseket és a csúcsidőszakok terhelését. Mindemellett olyan új partnerségek is létrejöttek, mint a DPD-GLS együttműködés, amely az erőforrás- és költségmegosztást tette hatékonyabbá. A kevesebb szereplő azonban nem jelent gyengébb versenyt, inkább fókuszáltabb beruházásokat, jobb fejlesztési képességet és átláthatóbb működést eredményez.
„A konszolidáció nem a verseny csökkenését, hanem a beruházások hatékonyságának növekedését jelenti, amelyből mind az ügyfelek, mind a kereskedők profitálnak. A kevesebb, de erősebb szereplőre épülő struktúra egy stabilabb, fejlesztésorientált logisztikai ökoszisztémát hoz létre, amelyben a digitális élmény és a szolgáltatási minőség kerül a középpontba”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Országos kamarai program segíti a kkv-kat a fogyasztóvédelem és az ügyfélpanasz-kezelés területén
Elindult az OVK-TÁR, azaz az Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált, gyorsan alkalmazható megoldásokkal erősítse a kis- és középvállalkozások fogyasztóvédelmi jogszabályi megfelelését és ügyfélpanasz-kezelési gyakorlatát.
Az országszerte nyolc helyszínre ellátogató OVK-TÁR a felhasználó élményére és az üzleti célokra egyszerre fókuszáló, úgynevezett service design alapú fejlesztési logikára épül. A program nem előre gyártott megoldásokat kínál, hanem vállalkozói interjúkra, problématérképezésre, kamarai visszajelzésekre és tesztelésre támaszkodva alakítja ki a gyakorlati javaslatokat. Így a fejlesztések valóban a vállalkozások mindennapi működési nehézségeiből indulnak ki, és azokra adnak célzott, használható válaszokat. A Budapesti Békéltető Testület szakmai vezetésével és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara projektgazdai koordinációjával zajló együttműködés biztosítja, hogy a fejlesztések ne csak országos szinten legyenek relevánsak, hanem a helyi vállalkozói igények is beépüljenek a munkába.
A Vállalkozásfejlesztési Program (VFP) részeként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) finanszírozásával létrejött kezdeményezés különösen a határidők szigorú betartására, a megfelelő dokumentálásra, az egységes ügyfélkommunikációra, valamint a tájékoztatók és az általános szerződési feltételek (ÁSZF) releváns elemeire helyezi a hangsúlyt.
A projekt négy fő pillérre épül, az országos vállalkozói munkacsoport-ülésekre, az országos műhelymunkára, a fogyasztóvédelmi jogi tanácsadásra és a hasznos tudásanyagok létrehozására. A workshopokokat meghívásos formában rendezik meg, azok a területi és ágazati szempontból releváns kkv-k vehetnek részt, amelyeknek van fogyasztóvédelmi és panaszkezelés tapasztalata. A jogi tanácsadás több területi kamaránál érhető el, Budapesten például 2026. május 7-től, előzetes időpontfoglalás alapján az ovktar@bkik.hu e-mail címen. A program eredményeként olyan tudásanyagok jönnek létre, mint panaszkezelési folyamatábrák, fogyasztóvédelmi kisokos ügyfélszolgálati munkatársak számára, valamint service design módszertannal kidolgozott jógyakorlat-csomagok, amelyek a projekt lezárása után is széles körben használhatók maradnak egy a tudástárban.
A program nyolc területi kamara, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, a Csongrád-Csanád vármegyei, a Fejér vármegyei, a Győr-Moson-Sopron vármegyei, a Hajdú-Bihar vármegyei, a Pest vármegyei, a Heves vármegyei és Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara aktív közreműködésével valósul meg.
,,A fogyasztóvédelmi megfelelés és a panaszkezelés ma már nem csupán jogi kérdés, hanem fontos működési és reputációs tényező is a vállalkozások számára. Az OVK-TÁR éppen erre ad rendszerszintű, a kkv-k mindennapjaiban közvetlenül hasznosítható választ. A területi kamarák szervezeti egységeiként működő békéltető testületek nem csupán vitarendezési intézmények, hanem a vállalkozások mindennapi működését aktívan támogató, gyakorlati megoldásokat fejlesztő szakmai partnerek”
– hangsúlyozta dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.
A program részleteiről és az egyes elemekhez kapcsolódó információkról a részt vevő területi kamarák nyújtanak tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!