Ipar
Az LG megerősítette vezető szerepvállalását a 6G technológia fejlesztésében
Ismét az LG adja a vezeték nélküli kapcsolatok fejlesztésével foglalkozó szervezet, a Next G Alliance munkacsoportjának elnökét.
Újraválasztották Dr. Lee Ki-dong-ot, az LG USA Kutatási és Szabványosítási Laboratóriumának (Research and Standards Lab) helyettes alelnökét a Next G Alliance alkalmazási munkacsoportjának elnöki tisztségére. Lee-t először 2021-ben választották meg a pozícióra, a mostani lépéssel pedig 2025 májusáig folytathatja a munkacsoport vezetését.
A Next G Alliance szervezetet az Alliance for Telecommunications Industry Solutions (ATIS) alapította 2020-ban azzal a céllal, hogy elősegítse a 6G technológia fejlesztését Észak-Amerikában. A szövetség hat munkacsoportból áll, beleértve az alkalmazásokkal és a technológiával foglalkozó részlegeket, valamint a 6G fejlesztésének és bevezetésének lépéseit meghatározó és felügyelő National 6G Roadmapet. Jelenleg már több mint 100 vállalat csatlakozott a szövetséghez különböző területekről – köztük a legnagyobb észak-amerikai mobilszolgáltatók – annak érdekében, hogy felgyorsítsák a 6G technológia fejlesztését, beleértve a kutatást, a fejlesztést, a gyártást, a szabványok megalkotását, a piaci megfelelést és a megvalósítást. A 6G technológia bevezetése várhatóan 2029-ben keződik majd meg.
Lee újraválasztása nagy jelentőséggel bír az LG számára, ugyanis ezzel is igazolódik a vállalat 6G technológia fejlesztésében vállalt vezető szerepe. A technológia számos ágazatban – többek között a mobilitás elősegítésében, a metaverzum fejlődésében, az okos városok kialakításában és a gyártás területén – játszik majd kulcsszerepet.
Az LG a 6G technológia fejlesztésében több különböző vállalattal és szervezettel működik együtt. Tavaly a berlini Fraunhofer Heinrich Hertz Intézetben (HHI) sikeresen tesztelte a 6G terahertzes (THz) vezeték nélküli adatátvitelt 320 méteres távolságban, a 6G alaptechnológiák fejlesztésének elősegítése érdekében pedig tudományos intézetekkel együttműködve hasznosítja szakmai tapasztalatait, többek között a mobilkommunikáció területéről.
„A 6G technológia képes lehet felgyorsítani az innovációt az olyan új ágazatokban is, amelyek a mesterséges intelligenciához, a metaverzumhoz, a robotikához vagy a városi légi mobilitáshoz kapcsolódnak”
– mondta Dr. Kim Byoung-hoon, az LG Electronics technológiai igazgatója és ügyvezető alelnöke.
„Az LG fejlett K+F programjai és iparági együttműködései révén fontos szerepet játszik a hálózati kommunikáció jövőjének megvalósításában.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hogyan befolyásolja a nitrogéngáz tisztasága a költségeket?
A nitrogén napjaink iparában kulcsfontosságú szerepet tölt be, olyannyira, hogy gyakran az „ötödik közműként” emlegetik a víz, az elektromos energia, a földgáz és a sűrített levegő mellett. Számos vállalat külső beszállítótól szerzi be, míg mások helyben állítják elő. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan hat a nitrogén tisztasága a költségekre, és milyen előnyöket kínál a helyszíni előállítás pénzügyi, biztonsági és környezetvédelmi szempontból.
Tisztaság és minőség – nem ugyanaz
Gyakori tévhit, hogy a gáz tisztasága megegyezik a minőségével, pedig a két fogalom különbözik. A tisztaság kizárólag a gáz összetételére, koncentrációjára utal: például 95%-os nitrogén esetén a maradék 5% jellemzően oxigén. A minőség ezzel szemben azt jelzi, hogy milyen egyéb szennyeződések találhatók a gázban.
További részletek:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/difference-industrial-gas-purity-quality
Miért jelenthet költségelőnyt a helyszíni nitrogéntermelés?
A helyszíni nitrogéngenerátorok lehetővé teszik, hogy a felhasználók pontosan az adott alkalmazás igényeihez igazított tisztaságú gázt állítsanak elő. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy az alacsonyabb tisztasági szint kevesebb energia felhasználásával érhető el, így a működési költségek jelentősen csökkenthetők.
Ezzel szemben a palackos vagy folyékony formában szállított nitrogén általában egységesen magas tisztaságú, ami a kriogén előállítás sajátossága. A gyakorlatban ez sok esetben felesleges túlköltekezést jelent, mivel a felhasználók gyakran nem igényelnek ilyen magas tisztaságot.
Részletesebb magyarázat:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/nitrogen-oxygen-purity-cost
A helyszíni termelés további előnye, hogy teljes kontrollt biztosít a nitrogén tisztasága, nyomása és mennyisége felett. Erről és a nitrogéngáz előállítási technológiákról itt olvashat többet:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators
Rejtett költségek és kockázatok a külső ellátásnál
Nitrogén vásárlása vagy bérlése esetén a költségek nemcsak magasabbak lehetnek, hanem nehezebben is tervezhetők. A felhasználók ki vannak téve többek között:
- hosszú távú szerződéseknek,
- árnövekedésnek,
- logisztikai költségeknek,
- valamint a folyékony nitrogén tárolásából adódó biztonsági kockázatoknak.
Ezzel szemben a helyszíni előállítás kiszámíthatóbb működést, alacsonyabb költséget és kisebb környezeti terhelést kínál.
Milyen előnyöket kínál a helyben előállított nitrogén?
A rendszeresen nitrogént használó vállalatok számára a helyszíni termelés több szempontból is kedvező:
- alacsonyabb összköltség egységnyi gázra vetítve,
- kiszámíthatóbb, stabil költségstruktúra,
- nincs gázveszteség vagy felesleges pazarlás,
- kevesebb adminisztráció és logisztikai feladat,
- nagyobb üzembiztonság (nincs nagymennyiségű tárolt gáz),
- minimális környezeti lábnyom,
- folyamatos, megbízható ellátás,
- kompakt és alacsony zajszintű működés.
A működés rövid bemutatója videón:
A helyszíni nitrogén-előállítás technológiái
A nitrogéngenerátorok két fő elven működnek:
PSA technológia (Pressure Swing Adsorption)
A PSA eljárás magas, akár 99,999%-os tisztaságot biztosít, jelentős kapacitás mellett. Ez különösen fontos az elektronikai, gyógyszeripari vagy vegyipari alkalmazásoknál.
Megtekinthető itt:
Membrános technológia
A membrános rendszerek rugalmasan 95–99,5% közötti tisztaságot kínálnak, és kisebb energia- valamint karbantartási igénnyel működnek. Ideálisak például tűzvédelemhez, műanyagipari folyamatokhoz vagy élelmiszeripari alkalmazásokhoz.
Kompakt, integrált megoldás
A korszerű nitrogéntermelő rendszerek kompakt kivitelben, előre összeállítva érhetők el. Ezek magukban foglalják a szükséges fő komponenseket: kompresszort, levegőkezelő egységet, nitrogéngenerátort, nyomásfokozót, tartályokat és vezérlést.
Az ilyen rendszerek gyorsan telepíthetők, és azonnali, megbízható gázellátást biztosítanak:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators/high-pressure-skid
Bemutató videó a nitrogéntermelő komplett rendszerről:
További információ
Ha részletesebben is szeretne megismerkedni a nitrogéngenerátorok működésével és előnyeivel, látogasson el az alábbi oldalra:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/nitrogen-generation
Kapcsolat: kompresszor.hun@atlascopco.com
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ezer cégnek kell elvégeznie a kiberbiztonsági vizsgálatot a hónap végéig
Tizenkét alkalmas ingyenes online kiberbiztonsági rendezvénysorozatot indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kkv-szektor számára. A kiberbiztonsági törvény szerint 2026. június 30-ig kell átesniük az auditon a törvény hatálya alá eső cégeknek. A nagyvállalatok zömmel már megtették a szükséges lépéseket, de a kkv-knak jelentős teher ez az európai uniós előírás.
A NIS2-audit kötelező az érintett cégek számára, hogy biztosítsák rendszereik védelmét és a kiberfenyegetésekkel szembeni ellenálló képességüket. A Kamara kiberbiztonsági programjának kiemelt célja azon cégek segítése, amelyek még nem kezdték meg a felkészülést, vagy akik lemaradásban vannak a határidőkhöz képest. Tavaly több mint háromszáz hazai vállalkozás összesen 1 milliárd forint megtakarítást ért el a kiberbiztonsági programmal, amelynek folytatásában a cégek nem csak a jogszabályi követelményeknek felelhetnek meg, hanem tudatosan és biztonságosan működhetnek a digitális környezetben.
A program idén kibővített témakörökkel és tartalommal, továbbra is ingyenesen érhető el a vállalkozások számára. Az idei programban kiemelt figyelmet kap a NIS2-irányelvhez kapcsolódó alprojekt, ahol a kiberbiztonsági törvény mellett átfogó kitekintést kapnak a cégek a várható új uniós szabályozásokról is.
A kiberbiztonsági program a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) szoros együttműködésben a Kamara Vállalkozásfejlesztési Programjában valósul meg. A rendezvényeken a vállalkozások számára könnyebben beépíthetővé válnak például a vizsgálati jelentések szakmai értelmezései vagy a szükséges intézkedések megtervezése. A hatósággal történő együttműködés biztosítja, hogy a kiadott iránymutatások hitelesek és jól használhatók.
A program másik fontos eszközének, a SecureBot sérülékenységvizsgálati rendszernek a funkcionalitása is jelentősen bővült. A megoldás már webes szolgáltatások elemzésére is képes, és használata nemcsak a kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó vállalkozások számára ajánlott, hanem minden olyan cégnek, amely webes felülettel rendelkezik. A további tervek szerint a Kamara a rendszert integrálni kívánja a céges kockázatkezelési rendszerekbe, és tervezi kiegészítő tanácsadás nyújtását is.
A Kamara új együttműködési megállapodásokat is kötött a szakterületen. Az informatikai rendszerek ellenőrzésére, biztonságára, kockázatkezelésére és irányítására specializálódott globális szakmai szervezettel, az Információs Rendszerek Audit és Ellenőrzési Egyesületével, az ISACA-val és a kkv-k, startupok és a közszféra digitális transzformációját támogató, Európai Digitális Innovációs Központtal, a Digitaltech EDIH-hel kötött megállapodások értelmében a szervezetek részt vesznek a kiberbiztonsági program elemeinek népszerűsítésében, valamint kiegészítő, tudatosító megoldásokkal segítik a kkv-kat.
Az online eseményeket novemberig kéthetente rendezik meg, ezekre a nis2.mkik.hu oldalon lehet jelentkezni, a következő kiberbiztonsági rendezvény várhatóan június közepén lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric és a TeraWulf együttműködése
Az előzetes ütemezésnek megfelelően sikeresen leszállított több mint 290 millió dollár értékű mesterséges intelligencia (MI) infrastruktúra megoldást a TeraWulf Lake Mariner adatközpontjához a Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata, valamint a digitális infrastruktúra folyadékhűtési technológiájának fejlesztésében élen járó Motivair by Schneider Electric. A projekt jó példa arra, hogyan képes az integrált áramellátás, hűtés és digitális intelligencia új kapacitást biztosítani az MI-korszak által megkövetelt ütemben.
A már meglévő telephely és áramellátási infrastruktúra új generációs digitális infrastruktúra központtá alakítása révén a fejlesztést követően a Lake Mariner létesítmény várhatóan akár 750 MW energiaigényt is képes lesz kiszolgálni. A Buffalo közelében, Barkerben (New York állam, Egyesült Államok) található központ a Motivair iparágvezető folyadékhűtési megoldásait és a Schneider Electric integrált áramellátási infrastruktúráját használja a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC), felhőalapú és mesterséges intelligencia (MI) feladatok támogatására.
A műszaki tervezés, a mérnöki szakértelem, a fejlett energiainfrastruktúra, az innovatív hűtési technológiák, valamint a támogató szoftverek és szolgáltatások ötvözésével ez az együttműködés segíti a TeraWulfot az MI-kompatibilis adatközpontok iránti növekvő igény kiszolgálásában, ezzel egyidejűleg pedig az energiafelhasználás és az üzemeltetési teljesítmény optimalizálásában.
Stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően a Lake Mariner létesítmény kihasználja az alacsony költségű, megbízható áramellátást és a skálázható infrastruktúrát, működését pedig a fő bérlők, a Core42 és a Fluidstack (amit a Google támogat) hosszú távú bérleti szerződései biztosítják. A telephely New York állam regionális villamosenergia-hálózatából kap ellátást, amelynek energiamixében mintegy 89 százalékot tesz ki a szén-dioxid-kibocsátásmentes, tiszta energia, emellett pedig jelentős többletenergiával rendelkezik az ügyfelek HPC és MI-terheléseinek kiszolgálására.
„A TeraWulf stratégiájának középpontjában a skálázható, energiahatékony infrastruktúra biztosítása áll, amely képes támogatni az egyre növekvő MI- és HPC-terheléseket. Az olyan iparági vezető vállalatokkal megvalósuló szoros együttműködés révén, mint a Schneider Electric és a Motivair, felgyorsítjuk az MI-kompatibilis kapacitás fejlesztését a Lake Mariner létesítményünkben, miközben megerősítjük azokat a stabil működési alapokat, amelyek szükségesek a hosszú távú ügyféligények kiszolgálásához”
– mondta el Sean Farrell, a TeraWulf operatív igazgatója.
Mivel a TeraWulf tizenkét hónapon belül akart kialakítani több, kifejezetten az MI támogatására szolgáló adatközpontot a telephelyen, vezető stratégiai energiatechnológiai partnerként a projekt során szigorú építési és üzemeltetési határidőket kellett betartania a Schneider Electricnek és a Motivairnek. A TeraWulf emellett műszaki tervezési és mérnöki tanácsadást is igényelt a Schneider Electric Galaxy VX szünetmentes tápegységeinek (UPS), Galaxy lítium-ion akkumulátor-rendszereinek, Motivair hűtőfolyadék-elosztó egységeinek (CDU-k), rack-be építhető elosztócsöveknek és hűtött ajtóknak, valamint a NetShelter rackeknek és szekrényeknek a telepítéséhez. Ezen felül a fejlett felügyelet és a digitális intelligencia érdekében integrálták a Schneider Electric díjnyertes szoftvermegoldását, az EcoStruxure IT Data Center Expertet, míg a Motivair „Client Services” szolgáltatását a kockázatok előrejelzésére, a zavarok minimalizálására és a hűtési beruházás hatékonyságának maximalizálására használták.
„Ahogy az MI-infrastruktúra iránti igény gyorsul, a „time to power” a növekedés meghatározó korlátjává vált. Az üzemeltetőknek olyan partnerekre van szükségük, akik képesek összehangolni a fejlett infrastruktúrát, a szolgáltatásokat és az energiatechnológiai szakértelmet a nagyméretű MI-adatközpontok megvalósításának felgyorsítására. A TeraWulf-fal kötött partnerségünk eredményeként egy olyan stratégiai koncepciót valósítunk meg, ami lehetővé teszi egy hagyományos ipari telephelyen is a helyszíni áramellátás, a mesterséges intelligenciával támogatott automatizálás, a fejlett folyadékhűtés és a digitális intelligencia összekapcsolását. Rugalmas, hatékony és skálázható adatközponti megoldásokat szállítunk az MI-korszak által megkövetelt sebességgel és méretben”
– hangsúlyozta Manish Kumar, a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” részlegének ügyvezető alelnöke.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Digitális bizalom vagy milliós bírság? Új AI korszak jön a kkv-knál
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Egészség1 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia






