Ipar

A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el.

A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.

„Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a magyarországi Continental csoport 2022-es sikere után budapesti gyárunk is elnyerhette ezt a nívós díjat. Hisszük, hogy innovatív, csúcstechnológiákat alkalmazó gyárunk kiváló karrier és fejlődési lehetőségeket kínál dolgozóink részére. A munkavállalók mindennapi jólétének támogatása mellett cégünk kiemelt fókuszt helyez a jövő generációjára is, mivel a további sikerek elérése érdekében elengedhetetlen az ő felkészítésük és támogatásuk”

– mondta Tomkó Szabolcs, a Continental budapesti gyárának HR vezetője.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2017 óta díjazza rangos elismerésével hazánk megbízható munkaadóit. Kezdeményezésük célja, hogy kiemelje a jó munkahelyi körülmények fontosságát, illetve, hogy vonzóvá tegye a cégeket nemcsak a jelenlegi, de a jövőbeli munkatársak részére egyaránt. A pályázóknak egy részletes kritériumrendszer alapján kell ismertetniük gyakorlati megoldásaikat, vállalati irányelveiket – úgy, mint a javadalmazás, szociális-jóléti juttatások, egészségmegőrzés, munkakörülmények, illetve fejlődési-, képzési és karrierlehetőségek – melyeket egy szakmai zsűri bírál el.

A budapesti gyár számára rendkívül fontos munkavállalóinak jóléte. Ennek támogatására olyan kiegészítő szociális-jóléti juttatásokat kínál, mint például a vállalati egészségbiztosítási csomag, kedvezményes sportbérlet, sportesemények részvételi díjának támogatása, valamint ingyenes pszichológiai és coach szolgáltatás.

A Continental budapesti ipar 4.0 mintagyára világszinten az egyik legnagyobb és leginnovatívabb a Continental AG berkein belül. Tevékenysége lefedi a globális autóipar aktuálisan legfontosabb három megatrendjét: az elektromobilitást, az automatizált vezetést és az internetre kapcsolódó járműveket. A cég a fővárosban elektromos vezérlőegységeket, meghajtó és mechatronikai rendszereket, kijelzőket és infotainment rendszereket gyárt meghatározó autómárkák számára, a legmodernebb és leginnovatívabb technológiák alkalmazásával.

Ahhoz, hogy mindez meg tudjon valósulni, a vállalat számos oktatási és képzési lehetőséget kínál mind szellemi, mind fizikai munkavállalóinak, már egészen a belépéstől kezdve. Ezek közé tartozik immáron hetedik éve egy tanműhely is, mely a Budapesti Szakképzési Centrumokkal karöltve gyakorlati és elméleti képzést is biztosít. A telephely rendkívül nagy figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalásra, a pályaválasztás előtt álló diákok megszólítására: együttműködik a budapesti Eötvös József Gimnáziummal az additív gyártástechnológia népszerűsítésében. A Tanítsunk Magyarországért Program keretein belül pedig hátrányos helyzetű általános iskolás tanulók nyerhetnek betekintést a gyár működésébe, ismerkedhetnek meg a szakmákkal és munkakörökkel, ezzel is motiválva őket a továbbtanulásra.

Az idei díjazottakról, valamint a díjátadóról további információ a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara weboldalán érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss