Ipar

Újabb sportkomplexumba kerül a legmodernebb energiaelosztás

Az utánpótlásképző Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiában is Siemens-elosztóberendezéseket telepítettek.

A Velencei-tó melletti Sukorón idén év végén zárul a 2020 decembere óta működő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, Magyarország első államilag támogatott kajak-kenu akadémiájának fejlesztése. A háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozó nem csupán névadója, hanem elnöke is a sportkomplexumnak, amit a magyar kajak-kenu sport kiemelkedő utánpótlás-műhelyének szánnak.

A 10 hektáron elterülő, összesen 24 ezer négyzetméter alapterületű akadémia két épületből és számos, hivatalos sportrendezvények megtartására is alkalmas szabadtéri sportpályából áll. A Főépületében többek között helyet kapnak a különböző funkcionális egységek, például egy tanmedence, úszómedence, tornacsarnok, egy 66 szobás kollégium, étterem, irodák, illetve egy 400 fős konferenciaterem is. A Hajótároló épület pedig mintegy 4500 négyzetméteren fedett tesztpályaként és mérési központként, valamint a kajak-kenu, illetve az evezős hajók tárolóhelyiségeként szolgál.

A sportkomplexum kiegyensúlyozott és biztos energiaellátáshoz a kisfeszültségű energiaelosztási rendszer készülékeit és elemeit a Siemens Zrt. szállította; ezeket a VK Elektrocom Kft. szerelte készre, és a WHB Elektro Kft. telepítette villamos kivitelezőként. Így az alaplétesítményben és a hajótároló épületben több mint száz Siemens Sivacon és Alpha elosztóberendezés teljesít szolgálatot, azaz gondoskodik arról, hogy áramot kapjanak az épületben működő berendezések.

A Siemens Zrt. számára nem ismeretlen a sportlétesítmények világa: közép- és kisfeszültségű energiaelosztási megoldásait több jelentős komplexumban használják országszerte. Ezek közé tartozik például a tavaly debütált, alapüzemmódban is 15 ezer férőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ, valamint a szegedi kézilabdacsapatoknak otthont adó Pick Aréna is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss