Ipar
Az LG vezérigazgatója bemutatta a vállalat 2025-ös versenyképességi és növekedési stratégiáját
William Cho, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, valamint a vállalat kulcsfontosságú vezetői egy Las Vegasban (Nevada, USA) tartott sajtótájékoztatón ismertették a vállalat 2025-ös üzleti stratégiáját.
A vezérigazgató elmondta, hogy a gyorsan változó globális piaci környezethez igazodó megvalósítási stratégiákkal kell kiépíteni a strukturális versenyképességet és felgyorsítani a minőségi növekedést.
Cho kiemelte az innovatív üzleti modellek, például az előfizetéses szolgáltatási üzletág és a webOS-alapú reklám- és tartalomüzletág révén elért pozitív előrelépést, amelyek bizonyítják, hogy az LG rugalmasan reagál a változó piaci igényekre. „A példátlan piaci bizonytalanságok és a változó versenyhelyzet közepette alapvetően más stratégiákra és pontos végrehajtásra van szükség” – hangsúlyozta.
Az LG először két évvel ezelőtt mutatta be 2030-as jövőképét, a globális piaci fellendülés azonban elhúzódik, miközben a geopolitikai kockázatok, például a nagy nemzetek kereskedelempolitikájának változása egyre hangsúlyosabbá válik. A kínai vállalatokkal folytatott verseny paradigmája is eltolódik az áralapú versenytől a technológiára való összpontosítás felé.
A 2030-as jövőkép (Future Vision 2030) részeként az LG célja, hogy meglévő eszközközpontú üzletágainak tevékenységét kiterjessze a mobilitásra és a kereskedelmi területekre. A több évtizedes fogyasztókról szerzett tudást, bevált módszereket és technológiai szakértelmet felhasználva a vállalat olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá kíván válni, amely összekapcsolja és javítja az emberek hétköznapi tevékenységek során szerzett élményeit.
„A kihívásokkal teli környezet ellenére továbbra is jelentős lehetőségeink vannak”
– tette hozzá Cho.
„Az egyedi ügyfélélményre összpontosítva folyamatos növekedést fogunk elérni.”
Üzleti paradigmák átalakítása a piaci igények kielégítéséért
Az LG új üzleti modellekkel, például előfizetés-alapú szolgáltatásokkal és online márkabolttal növeli piaci jelenlétét. A vállalat erősségeire építve – túllépve az árvezérelt versenyen – az előfizetéses üzletág ötvözi az eszközöket és szolgáltatásokat, hogy nagyobb kényelmet és rugalmasságot biztosítson. Az ügyfelek az igényeiknek megfelelő időtartam erejéig használhatják a termékeket, miközben optimalizált karbantartási szolgáltatásokat kapnak. Ezáltal az LG szorosabb kapcsolatot alakíthat ki az ügyfeleivel, és rendszeres bevételhez juthat.
Az LG tovább erősíti versenyelőnyét is azzal is, hogy fejleszti helyszíni szervizszolgáltatásait és diverzifikálja értékesítési csatornáit. Idén a vállalat Indiában, Szingapúrban és Hongkongban is elindítja ezt a szolgáltatását, a Malajziában, Thaiföldön és Tajvanon történt sikeres bevezetést követően.
2024-ben az LG előfizetéses szolgáltatásokból származó bevétele több mint 75 százalékkal, 2 ezer milliárd dél-koreai vonra nőtt az azt megelőző évhez képest, túlszárnyalva az előzetesen 1,8 ezer milliárd vonra kitűzött célt. Az LG azt tervezi, hogy 2030-ra több mint háromszorosára növeli ezt az összeget, az előfizetéses szolgáltatásokat pedig a növekedés egyik kulcsfontosságú hajtóerejeként használná ehhez.
A vállalat adatvezérelt online márkaboltja szintén gyors ütemben növekszik, az értékesítés több mint 80 százalékkal emelkedett az előző évhez képest a tavaly novemberi Black Friday időszakban.
A platformalapú szolgáltatási üzletág bővítése a webOS segítségével
A platformalapú szolgáltatási üzletág, amely hozzájárul az LG üzleti struktúrájának magas nyereséget hozó modellé történő átalakításához, a tervek szerint 2030-ig több mint ötszörösére növeli bevételeit. Ennek révén végül ez az üzletág az LG teljes üzemi nyereségének 20 százalékát hozza majd. Ez az üzleti modell a világszerte értékesített LG eszközök százmillióit olyan platformként hasznosítja, amelyeken keresztül – a felhasználók számára nyújtott tartalom, személyre szabott reklámok és szolgáltatások révén – bevételt képes termelni.
Az LG e téren elért legutóbbi sikerének egyik legjobb példája a vállalat webOS okostévé operációs rendszerén alapuló reklám- és tartalomüzletág, amely tavaly felülteljesítette ezer milliárd vonos árbevételi tervét.
Az idei évtől kezdve a webOS átfogó tartalomplatformként funkcionál különböző eszközök és megoldások számára, beleértve az informatikai termékeket és a jármű-infotainment rendszereket is. A webOS emellett a hirdetők számára kínált, AI-alapú Digital Out of Home (DOOH) megoldásokkal is bővülve integrált médiahirdetési platformmá fejlődik, amely a különböző bel- és kültéri helyszíneken képes differenciált tartalmi élményt nyújtani.
Ennek érdekében az LG tavaly év végén szervezeti átalakítás keretein belül kezdeményezte a kijelző-alapú részlegek, vagyis a tévé-, a digitáliskijelző-, a monitor- és a laptop-üzletágak integrációját. A vállalat emellett különböző opciókat vizsgál annak érdekében, hogy további üzleti lehetőségekhez jusson fúziók és felvásárlások (M&A), valamint partnerségek révén.
Gyorsuló növekedés a B2B szektorban – jó példa a HVAC-üzletág
A B2B szektorban történő növekedés felgyorsítása érdekében a vállalat a fűtési, szellőzési és légkondicionálási (HVAC) üzletágra összpontosít, amely számára az előrejelzések szerint az AI-korszak gyors növekedést ígér. Az LG létrehozta a dedikált LG Eco Solution (ES) üzleti részleget azért, hogy a meglévő HVAC üzletágát új szintre emelje. A HVAC üzletág így a vállalat tervei szerint – az autóipari alkatrész- és intelligens gyári részleg mellett – jelentős szerepet fog játszani az LG B2B üzletágának nagyobb sikerre vitelében.
Az LG HVAC üzletág a vállalat iparágvezető alaptechnológiáit alkalmazó, nagy hatékonyságú, nagy teljesítményű megoldások átfogó portfóliójával büszkélkedhet. Korszerű termékei a lakossági légkondicionálóktól kezdve az épületek, iskolák és közintézmények számára tervezett légkondicionáló-rendszereken és a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok kiváltására tervezett fűtési megoldásokon át a fejlett hűtéstechnológiáig terjednek. Ez utóbbiakat napjainkban az AI infrastruktúra egyik kulcsfontosságú elemét képező adatközpontok energiahatékonyságának optimalizálására alkalmazzák. Emellett a legfontosabb piacokon az LG felgyorsítja a lokalizált, végponttól végpontig terjedő üzleti struktúra kialakítását, amely magában foglalja a K+F-et, a gyártást, az értékesítést és a karbantartást, mindemellett pedig régióspecifikus megoldások kifejlesztésére is alkalmas.
Az LG várakozásai szerint 2030-ra a B2B üzletág a vállalat összes bevételének mintegy 45 százalékát teszi majd ki a 2021-es mintegy 27 százalék, illetve a múlt év végi 35 százalék után.
Merész K+F kezdeményezések a jövő megatrendjei mentén
A vállalat megújítja jövőbeli technológiai K+F portfólióját, hogy az összhangban legyen a kulcsfontosságú stratégiai irányokkal: ide tartozik az üzleti potenciál maximalizálása, a platformalapú szolgáltatási üzletágak bővítése, a B2B üzletágak bővülésének felgyorsítása és új növekedési lehetőségek gyors kereskedelmi hasznosítása. Az LG fejlett K+F erőfeszítéseinek több mint 75 százaléka a vállalat közép- és hosszú távú stratégiájához illeszkedő technológiákra, valamint alapvető technológiák megszerzésére összpontosít ígéretes jövőbeli területeken.
Az LG továbbra is nyolc alapvető technológia – szoftver, rendszerchip, AI, robotika, anyagok és alkatrészek, szabványok, következő generációs számítástechnika, valamint felhő/adat – területén igyekszik erősödni. A vállalat kifejezetten arra törekszik, hogy
Cho vezérigazgató „3B” (Build, Borrow, Buy – fejlesztés, kölcsönzés, vásárlás) stratégiáját alkalmazza a belső képességek fejlesztésével, külső szakértelem kihasználásával és technológiák megszerzésével. Ez az irányvonal az LG technológiai szerepének megerősítése érdekében globális technológiai óriásvállalatokkal, ígéretes startupokkal és egyetemi kutatókkal való partnerségek kialakítását is magában foglalja. Ezenfelül az LG tovább erősíti K+F erőfeszítéseit olyan magas potenciálú jövőbeli területeken, mint a kvantumszámítástechnika és az űrtechnológia.
Munkacsoportok kialakítása a strukturális versenyképesség javítására a vezérigazgató irányításával
Üzleti portfóliójának átalakítása mellett az LG a strukturális versenyképesség – minőség, költség és szállítás – megerősítésére összpontosít, ezzel reagálva a fokozódó globális versenyre.
Idén az LG e területek támogatására egy új felülvizsgálati rendszert hoz létre a vezérigazgató vezetésével. Minden üzleti részleg és központi szervezet munkacsoportot állít fel, hogy innovációs eredményeket érjen el és biztosítsa a vállalat vezető szerepét a termékek és technológiák, a gyártási hatékonyság, a K+F és különböző vállalati műveletek terén, mindezt Cho vezérigazgató személyes felügyelete mellett.
Az LG emellett alapos előkészületeket tesz annak érdekében, hogy stratégiailag reagáljon a külső bizonytalanságokra. Belső és külső szakértőkkel együttműködve a vállalat többfajta forgatókönyvet készít ezekre az esetekre, a megfelelő reagálás érdekében pedig különböző megoldókulcsokat is kidolgoz. Ez az előre tervezés várhatóan minimalizálja a külső tényezők üzletre gyakorolt hatását, és új lehetőségeket tár fel.
Fenntartható beruházás a növekedésért
Bár az LG arra számít, hogy az üzleti környezet az elkövetkező években is jelentős bizonytalanságokkal fog szembesülni, elkötelezett a stratégiai beruházásai fenntartása mellett. Az alapvető üzleti versenyképesség biztosítása és a jövőbeli növekedés fenntartása érdekében ezeket a beruházásokat a stratégiai prioritások mentén „maximalizálja” a cég.
A képességekbe és a kutatás-fejlesztésbe szánt beruházások mellett az LG aktívan vizsgálja a befektetési források stratégiai elosztását is a tőkebefektetések és az összeolvadások terén, hogy tovább gyorsítsa a vállalat növekedését. Korábban az LG bejelentette, hogy 2030-ig több mint 50 ezer milliárd koreai vont kíván befektetni a portfólió átalakítása és a minőségi növekedés előmozdítása érdekében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Több mint frekvenciaváltó: ezt tudja a SINAMICS NextGen
Egységes platformot, beépített biztonsági és kiberbiztonsági funkciókat, valamint egyszerűbb mérnöki munkát is kínál a SINAMICS G sorozat új generációja.
Egy modern gépben vagy gyártósoron a frekvenciaváltónak nem csupán a motor fordulatszámát kell a technológiai feladatnak megfelelően szabályoznia. Alkalmazkodnia kell a változó terheléshez, együtt kell működnie a gép vezérlésével, kommunikálnia kell, adatokat kell szolgáltatnia, miközben a biztonsági és kiberbiztonsági követelményeknek is meg kell felelnie. Mindezek mellett a tervezés és az üzembe helyezés a gépgyártók számára minél egyszerűbb legyen.
Erre az összetett elvárásrendszerre reagál a ‘SINAMICS NextGen’, a Siemens új SINAMICS G generációja. A fejlesztés nem csupán új modelleket, hanem egy egységesebb, skálázható hajtásplatformot jelent, amely a különböző ipari alkalmazásokat közös műszaki és digitális környezetben szolgálja ki.
Négy új taggal bővül a SINAMICS G sorozat
Az új generáció négy terméksorozattal egészíti ki a 2023-ban elsőként bemutatott SINAMICS G220-at, melyek eltérő alkalmazási igényeket fednek le:
- SINAMICS G200: Általános ipari feladatokra, például szivattyúk, ventilátorok és szállítószalagok hajtására készült. Kompakt kialakítása és egyszerű üzembe helyezése mellett az energiahatékony motorvezérlésre helyezi a hangsúlyt.
- SINAMICS G210C: Kompakt gépekhez fejlesztett változat, amely nagy teljesítőképességet és akár 200%-os rövid idejű túlterhelhetőséget kínál, így az indítási és terhelési csúcsokat is képes kezelni.
- SINAMICS G210: Sokoldalú hajtás gép- és anyagmozgatási, anyagfeldolgozási, valamint egyszerű pozicionálási feladatokhoz.
- SINAMICS G210X: Elsősorban infrastrukturális alkalmazásokhoz optimalizált változat, speciális funkcióival főként szivattyúk, ventilátorok és kompresszorok vezérlésére.
A négy új típus és a korábban bevezetett zászlóshajó SINAMICS G220 együtt alkotja az új frekvenciaváltó platformot, amely az általános ipari feladatoktól a speciálisabb gépészeti alkalmazásokig kínál megoldásokat.
Kiberbiztonság és digitális integráció
Az új sorozatban a biztonság is kiemelt szerepet kap. A hajtások integrált biztonsági képességei elérhetik az SIL 3 szintet, így bizonyos védelmi funkciók külső komponensek nélkül, közvetlenül a hajtásban valósíthatók meg.
A kiberbiztonsági megoldások megfelelnek az IEC 62443-4-2 szabvány második biztonsági szintjének, fejlesztésüknél pedig az EU új kiberreziliencia-rendeletének (Cyber Resilience Act, CRA) követelményeit is figyelembe vették. Ez a hálózatba kapcsolt ipari berendezések védelmében kiemelt jelentőségű.
A hajtások közvetlenül illeszthetők a Siemens TIA Portal mérnöki rendszerébe, így konfigurálásuk és felügyeletük egy közös szoftverkörnyezetben végezhető. A beépített webszerver és az OPC UA kommunikáció egyszerűsíti az adatgyűjtést és a diagnosztikát. A működési adatok az energiafelhasználás követését, az állapotfelügyeletet és az előre tervezett karbantartást is támogathatják.
Hol helyezkedik el az új SINAMICS G sorozat a Siemens hajtásportfóliójában?
A SINAMICS G a Siemens általános célú ipari frekvenciaváltó-családja. Az egyszerűbb alkalmazásokhoz a SINAMICS V20 kínál költséghatékony megoldást, míg a nagyobb teljesítményű vagy összetettebb feladatokat a SINAMICS G130/G150, illetve a szervo hajtások SINAMICS S családja szolgálja ki. A frekvenciaváltók a gyártósorok szállítópályáitól és csomagológépeitől a szivattyúkon, ventilátorokon és kompresszorokon át számos ipari területen használatosak. A szervohajtások elsősorban precíziós pozicionálási és akár többtengelyes gépvezérlési feladatokat látnak el.
A szervo hajtásrendszer része a SIMOTICS szervomotor, amelyhez bizonyos esetekben a SIMOGEAR mechanikus hajtóművet kell alkalmazni. Speciális hajtástechnikai rendszert alkot a SIMATIC MICRODRIVE és a SIMOTICS E motor, amelyek kompakt, törpefeszültségű speciális hajtások területét képviselik. Alkalmazásukkal mozgathatók például az intralogisztika önjáró platformjai (AGV), a kórházi diagnosztika képalkotó gépei (MRI), vagy más különleges környezetben, akár akkumulátorról működtetett gépek.
A Siemens így nemcsak önálló hajtáselemeket, hanem integrált hajtástechnikai rendszereket is kínál, melyek szervohajtásokból és szervomotorokból, frekvenciaváltókból, hajtóművekből és digitális eszközökből épülnek fel.
Több mint új frekvenciaváltó
A SINAMICS G új generációja jól szemlélteti az ipari hajtástechnika fejlődési irányát: a motorvezérlés mellett egyre fontosabb a biztonság, kiemelten az új kiberbiztonság, az energiafelhasználás átláthatósága és a digitális integráció. A Siemens célja, hogy a hajtások ne elszigetelt komponensként, hanem a teljes gép vagy gyártóberendezés egységes digitális környezetbe illeszkedő részeként működjenek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
2500 tárgyalás és 1200 beszállító az őszi kamarai beszállítói fórumon
Országszerte új lehetőségeket teremtett a hazai vállalkozások üzleti kapcsolatainak bővítésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Országos Kamarai Beszállítói Programja, amelyen idén ősszel öt helyszínen 59 nagyvállalat és 1226 beszállító 2475 tárgyalás folytatott le.
Az eddigi három rendezvénysorozaton összesen 19 helyszínen 234 nagyvállalat és 3883 regisztrált beszállító vett részt, akik 7205 megvalósult üzleti tárgyalást folytattak le. A részt vevő vállalkozások szerint szükséges a beszállítói láncok erősítése és fejlesztése. A kamarai rendszer a programsorozat részeként egy több mint 3800 vállalkozást tömörítő beszállítói adatbázist, egy informális beszállítói klasztert hozott létre, amelyet a jövőben továbbfejleszt. A kamarai hálózat egy célzott beszállítófejlesztési képzési program elindítását is tervezi. A sikeres kezdeményezés a tervek szerint 2027 őszén folytatódik.
A rendezvénysorozat célja, hogy közvetlen üzleti kapcsolatokat teremtsen a nagyvállalatok és a potenciális beszállítók között, új piaci lehetőségeket nyisson a kis- és középvállalkozások előtt, valamint gyakorlati támogatást adjon az együttműködések kialakításához. A rendezvények elsősorban a jármű-, feldolgozó-, fém- és műanyag-, gép-, élelmiszer- és elektronikai ipar szereplőit célozták, de más szektorok számára is nyitottak voltak. A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által elindított, majd országos szintre emelt Országos Kamarai Beszállítói Program (mkik.hu/okbp) mára a hazai beszállítói kapcsolatok egyik meghatározó platformjává vált.
A Beszállítói Fórumok mellett a KAPTÁR (Kapacitás megosztó adatTÁR) is támogatja a partnerkapcsolatok építését. A mesterséges intelligenciával támogatott országos, ingyenes kamarai platform összekapcsolja a vállalkozások szabad kapacitásait, beszállítói igényeit és partnerkeresési lehetőségeit. A kaptar.mkik.hu oldalon elérhető rendszer automatikus adatkitöltéssel könnyíti a regisztrációt, és már több mint 1700 vállalkozás csatlakozott hozzá.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Siemens-automatizálással újult meg egy erdélyi tejüzem
A gyergyóremetei bébiételgyártó üzem automatizálása különleges feladatot jelentett a KOB-Flex Kft. számára. A tejfeldolgozás szinte valamennyi technológiai lépését magában foglaló létesítmény irányítását Siemens vezérlésre és felügyeleti rendszerre építették.
A beruházás műszaki kihívásairól, a tejipari automatizálás sajátosságairól és az adatvezérelt gyártás lehetőségeiről id. Kozma Barnabással, a KOB-Flex Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
MM: A KOB-Flex több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az élelmiszeripari automatizálásban. Melyek a vállalkozás legfontosabb tevékenységi területei?
K.B.: A KOB-Flex Kft. jelenlegi formájában 2005 óta működik családi vállalkozásként, de az általunk végzett tevékenység már legalább harmincéves múltra tekint vissza. A kilencvenes években kerültünk kapcsolatba a tejipari technológiák meghatározó nemzetközi szállítóival, köztük a Tetra Pak, az Alfa Laval és később a GEA vállalatokkal. Azóta számos beruházásban működtünk közre velük. Elsősorban komplett technológiai rendszerek automatizálásával, a különböző berendezések integrálásával és központi folyamatirányításával foglalkozunk. Egy pasztőr, szeparátor vagy homogenizátor általában saját vezérléssel érkezik, ezeket azonban össze kell hangolni a kapcsolódó tartályokkal, szivattyúkkal, szelepekkel (technológiai útvonalak) és tisztítórendszerekkel.
MM: Milyen feladatokat vállaltak a gyergyóremetei bébiételgyártó üzem megvalósításában?
K.B.: A beruházás egy hosszabb ideje nem működő tejipari létesítmény teljes technológiai megújítását jelentette. A projektben a romániai GEA volt az egyik meghatározó technológiai partner, amely dán és német szakembereket is bevont a tervezésbe. Bennünket az automatizálás megvalósításával bíztak meg. A feladat különlegességét az adta, hogy a viszonylag kis kapacitású üzem a tejfeldolgozás szinte valamennyi fontos technológiai lépését magában foglalja. A nyerstej átvételét és tárolását pasztőrözés, szeparálás, homogenizálás, majd a receptúra szerinti összetevők bekeverése követi. Ezután a termék sűrítő- és porítóberendezéseken halad keresztül, végül por alakban kerül ki a technológiából. A rendszerhez CIP-tisztítóállomások és technológiai vízellátó rendszerek is kapcsolódnak. A munkát 2021-ben kezdtük meg, de a járványhelyzet következményei és az infrastrukturális nehézségek miatt a beruházás közel öt évre nyúlt.
MM: Milyen Siemens automatizálási megoldásokra épül az üzem folyamatirányítása?
K.B.: A rendszer központi vezérlését három Siemens SIMATIC S7-1500 PLC biztosítja, amelyekhez ET 200 decentralizált I/O-modulok kapcsolódnak. A rendszerben egy S7-1214F vezérlő is helyet kapott. A technológia felügyeletét Siemens WinCC SCADA rendszer végzi, több kezelőállomással. A méreteket jól érzékelteti, hogy a rendszer 900 digitális bemenetet, 500 digitális kimenetet, 200 analóg bemenetet és 90 analóg kimenetet kezel. Emellett kilenc AS-i master segítségével intelligens szelepvezérléseket is integráltunk. Összességében mintegy 200 mérési pont, 450 vezérelt szelep, 80 szivattyú és 30 ventilátor működését kell összehangolni.
A legnagyobb kihívást nem önmagában az I/O-pontok száma jelentette, hanem a különböző beszállítóktól érkező technológiai berendezések vezérléseinek összekapcsolása és szinkronizálása. A Siemens rendszer lehetővé teszi, hogy az önálló gépegységek egységes folyamatirányítás alatt működjenek.
MM: Hogyan lehet egy ilyen összetett technológiát áttekinthetően irányítani?
K.B.: Az üzem két nagyobb egységre tagolódik. Az egyikben a tej alapfeldolgozása, a másikban a sűrítés és a porítás történik. A két terület fizikailag elkülönül, de ugyanazt a WinCC felügyeleti rendszert használja, így a kezelők mindkét technológiai egység működéséről információt kapnak. Az automatizálásnak köszönhetően a teljes technológia működtetéséhez négy operátori felület elegendő.
A rendszerben 19 termelési folyamatot alakítottunk ki, amelyek egyenként 10–150 elemi lépésből állhatnak. Ezekhez öt automatizált tisztítási folyamat kapcsolódik. A vezérlés gondoskodik a megfelelő anyagáramlási útvonalak kialakításáról, a szelepek és szivattyúk működtetéséről, valamint a technológiai műveletek sorrendjének betartásáról.
MM: A bébiételgyártásban különösen fontos a higiénia és a visszakövethetőség. Milyen megoldásokat alkalmaztak?
K.B.: Az élelmiszeriparban a higiéniai követelmények az automatizálási rendszer fizikai kialakítását is meghatározzák. Rozsdamentes kapcsolószekrényeket, kábelcsatornákat és szerelvényeket alkalmazunk, a terepi eszközök pedig legalább IP65 védettségűek.
A technológiai tisztításokat automatizált CIP-rendszerek végzik. A visszakövethetőséget a Siemens WinCC felügyeleti rendszerhez kapcsolódó naplózási megoldásaink biztosítják. Minden termelési és tisztítási folyamat egyedi azonosítót kap, és automatikusan rögzítjük a kezdési és befejezési időpontokat, a kezelői beavatkozásokat és azonosításokat, valamint a technológiai eseményeket és a felügyelet által képzett hibákat. Az adatok eseménylisták és grafikus trendek formájában is visszakereshetők, ami a minőségbiztosítás számára különösen fontos.
MM: Hogyan kapcsolódik a gyártásirányítás a vállalatirányítási rendszerhez?
K.B.: A kapcsolatot egy közös SQL-alapú adatbázison keresztül valósítottuk meg. A vállalatirányítási rendszerből érkeznek a gyártási tervek és a receptúrák, amelyek alapján az operátorok kiválaszthatják az elvégzendő műveleteket. A technológiai rendszer pedig visszaszolgáltatja a megvalósult gyártási folyamatok adatait. Az automatizálási rendszer recept adatbázissal teszi rugalmassá a termelés tervezés és irányítási feladatainak végrehajtását.
MM: Milyen eredményeket hozott a beruházás, és milyen további tejipari referenciákkal rendelkeznek?
K.B.: Gyergyóremetén egy korszerű, magas automatizáltságú üzem jött létre, amelyben a tejfeldolgozás, a sűrítés és a porítás egységes irányítás alatt működik. A por alakú termék már eljutott a forgalmazhatóság szintjére, a végső bébiételtermék bevezetéséhez kapcsolódó fejlesztések és engedélyezési folyamatok pedig még zajlanak.
A magyar tejiparban számos Siemens-alapú automatizálási projektet valósítottunk meg. Jó példa erre a Tolnatej, ahol a közvetlen tejfeldolgozáshoz kapcsolódó automatizálási feladatok jelentős részét mi végeztük. A biztonságos működést egységes programozási megoldásokkal, On-Line távoli támogatással és helyszíni szervizszolgáltatással biztosítjuk.
Ügyfeleink döntő többségének rendszereihez online is hozzá tudunk férni, így gyors és szakszerű segítséget adunk a hibakeresésben vagy a technológiai problémák megoldásában. (a program minden munkatársunk számára egyenértékűen értelmezhető, a segítség nem személy függő!)
MM: Milyen új fejlesztési irányokat látnak az ipari automatizálásban?
Egyre nagyobb igény mutatkozik a meglévő technológiai adatok hatékonyabb felhasználására. Sok üzemben már rendelkezésre állnak a szükséges mérési információk, de ezek elemzése és áttekinthető megjelenítése még nem megfelelő. Olyan megoldásokat fejlesztünk, amelyek egy-egy technológiai folyamat teljes lefutását, a hőmérsékleti és áramlási adatokat, valamint a kapcsolódó eseményeket egyetlen képernyőn vagy jelentésben jelenítik meg. Ez jelentősen megkönnyíti a minőségellenőrzést és a hibák feltárását. Különösen fontos terület az erőforrás-felhasználás optimalizálása. Több tejüzemben már folyamatonként mérjük a frissvíz-felhasználást. Van olyan partnerünk, ahol az adatok elemzésével és a technológiai folyamatok optimalizálásával statisztikailag napi 100 köbméteres vízmegtakarítást tudtak kimutatni.
Az automatizálás ma már jóval többet jelent a gépek vezérlésénél. A Siemens-alapú folyamatirányítás, a megfelelő adatgyűjtés és az információk intelligens feldolgozása a termelékenység növeléséhez, a minőségbiztosítás javításához és az üzemeltetési költségek csökkentéséhez egyaránt hozzájárulhat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Mire jó a szuperkondenzátor?
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül az ipari növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány
-
Gazdaság2 hét ago
Kamarai előadások segítik a felkészülést az új cégcsoportos árelszámolási szabályokra
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: a dialógusalapú bankolásé a jövő – új korszak érkezik
-
Okoseszközök2 hét ago
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung
-
Okoseszközök2 hét ago
Bemutatkozott az iRobot új takarítórobotja, a Roomba Max 875 Combo
-
Tippek2 hét ago
A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül a növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány az európai ipari vezetők több mint fele szerint






