Ipar

Csökkentené a használt villanyautók akkumulátorkockázatait a DEKRA

A fenntarthatóság biztosítása az idén 100 éves vállalat egyik mottója

Idén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő DEKRA. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer főt foglalkoztató vállalat a minap közölt, friss pénzügyi adatai szerint csaknem 5%-kal növelni tudta bevételeit. Ehhez a cég nemzetközi vezetői által is kiemelt módon hozzájárultak a hazai DEKRA bővülő tevékenységei, melyeket egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek a helyi vezetők. Az eseményen elhangzott, a változó világgal, a szigorodó előírásokkal és a vállalati szektor növekvő nyitottságával összhangban a cég minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyez a fenntarthatóság és a munkahelyi biztonság javítása érdekében végzett szakértői feladataira.

A DEKRA – amely Platina minősítést kapott az EcoVadis fenntarthatósági értékelésében, ezzel a világ fenntarthatósági szempontból vizsgált vállalatainak legjobb 1%-ába tartozik – 2024-ben 4,29 milliárd eurós globális bevételt produkált, ami éves alapon 4,7%-os növekedést jelent. A Magyarországot is magába foglaló CEE&ME (Közép- és Kelet-Európa, illetve a Közel-Kelet) régió valamivel dinamikusabban, 5,2%-kal bővült tavaly. A vállalat a most közzétett jelentésében külön kiemelte Magyarországot, ahol többek közt a digitális megoldások, az ipari vizsgálatok és a képzési tevékenység révén értek el jelentős fejlődést.

A vállalat javuló eredményeiben nagy szerepet játszik, hogy mára a globálisan előtérbe kerülő fenntarthatóság terén is nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik. A DEKRA 1925-ös alapítása óta a járművizsgálatok első számú szakértője a világon (csak 2024-ben 32 millió járműellenőrzést végeztek), ezt a szerepet pedig a helyi károsanyag-kibocsátás mentes közlekedés térnyerésével is megtartja. Az elektromos gépkocsik további terjedésében és különösen a használtpiac megbízhatóságában kulcsfontosságú lehet a DEKRA egyedülálló gyorstesztje, amely lehetővé teszi, hogy a villanyautók akkumulátorának állapota műhelykörülmények nélkül, egy mindössze 15 perces teszt, illetve próbaút során felmérhető legyen.

A fentiekkel párhuzamosan a hazai DEKRA is egyre többféle módon támogatja hazánk fenntarthatósági céljait és a környezettudatosság terén előrelépni kívánó cégeket. „A DEKRA égisze alatt működik az idehaza egyedülálló, de a világon is a legelismertebbek közé tartozó, független DEKRA TIC Kft. VEIKI-VNL vizsgálólaboratórium, amely a villamosipar aktuális kihívásaihoz igazodva a napelemparkok és szélturbinák transzformátorainak melegedésével kapcsolatos kérdésekkel, vagy épp az akkumulátoros energiatárolók kapacitásának és hatásfokának helyszíni mérésével is foglalkozik. A DEKRA számít Magyarország egyik legnagyobb felnőttképző szervezetének is, melynek eddig is széles oktatási portfóliója mára fenntarthatósági menedzsereknek szóló képzéssel is bővült. A hazai DEKRA egyik legújabb küldetéseként pedig szakértőink a vállalatok biztonsági kultúráját javító tanácsadással is foglalkoznak, így az ESG-kritériumok szempontjából szintén kulcsfontosságú módon nemcsak tisztább, hanem biztonságosabb jövő létrehozásán dolgoznak” – avatott be a vállalat fenntarthatósági fókuszú magyarországi működésébe Kurucsó Zsolt, a DEKRA ügyvezetője.

A vállalatvezetők tájékoztatása szerint a DEKRA a jubileumi évében, a világgazdasági kihívások ellenére is bízik egy újabb, 5% környéki növekedésben, melynek fő hajtóereje a fenntarthatóság érdekében végzett szakértői tevékenység lehet. Mindez összhangban van a vállalat magyarországi céljaival is, melyek elérésében segíthet, hogy a mostani sajtóeseményen elhangzottak szerint a hazai vállalati szféra is egyre nyitottabbá válik a környezettudatosság előmozdítására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss