Ipar
Tisztított szennyvizet az iparba: ez kell ahhoz, hogy Magyarország továbbra is víznagyhatalom maradhasson
Az akkumulátorgyártás vízigénye is jelentősen csökkenthető lehet ezzel a technológiával
Ahhoz, hogy Magyarország vízben gazdag ország maradhasson, nem elég a természetes adottságokra hagyatkozni – korszerű, intelligens technológiákra is szükség van. A szennyvíz újrahasznosítása nem a jövő ígérete, hanem a jelen egyik legkézenfekvőbb válasza a fokozódó vízhasználatra. Ennek egyik kulcsa lehet a digitális iker technológia, amelynek alkalmazását a Xylem – a világ egyik vezető víztechnológiai vállalata – már több országban sikerrel vezette be. Debrecen példája is azt mutatja, hogy Magyarországon is valós alternatívát jelenthet a tisztított szennyvíz ipari felhasználása.
Magyarországot gyakran emlegetik vízben gazdag országként, régiós víznagyhatalomként. Ez a kép történelmi tapasztalatokból és valóban kedvező adottságokból táplálkozik: bőséges felszín alatti vízkészletekkel, nagy vízhozamú folyókkal, világszínvonalú termálvízkinccsel rendelkezünk.
„A hazai közgondolkodásban az a kép él, hogy a Kárpát-medence természetes bősége önmagában elegendő lesz, hogy biztosítsa a következő generációk vízellátását. A gazdag örökség azonban könnyen hamis biztonságérzetet kelthet”
– mutat rá Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Hungary értékesítési vezetője. A 150 országban aktív, hazánkban Cegléden és Abonyban gyártóüzemmel, valamint Törökbálinton regionális szervizközponttal és értékesítési irodával is rendelkező víztechnológiai vállalat szakemberei jól ismerik hazánk vízgazdálkodási helyzetét, hiszen a vízüggyel és a vízművállalatokkal dolgoznak együtt. Sok évtizede ellátják a magyar piacot kiváló minőségű termékekkel és 1992 óta közvetlen képviselettel vannak jelen hazánkban.
Felszíni vizeink bő 90 százaléka határainkon túlról érkezik, így az ország rendkívül kitett a nemzetközi vízgyűjtők állapotának és a környező országok vízgazdálkodási döntéseinek. Függésünket súlyosbítja a klímaváltozás: a csökkenő csapadékmennyiség, a gyakoribb aszályok, a hirtelen lehulló, intenzív, de elfolyó esőzések, a felszín alatti készletek kimerülése. Ehhez társul a sok helyütt elavult víziközmű-hálózat, amely évi több tízmillió köbméternyi ivóvíz elvesztéséhez is vezethet. Mindez épp akkor történik, amikor az ipari vízfelhasználás – különösen a vízigényes technológiák, például az akkumulátorgyártás térnyerésével – rohamosan nő.
A megoldás része: újrahasznosított szennyvíz!
„Van egy mondás: a fel nem használt energia a legjobb energia. A mi területünkre ezt úgy fordíthatjuk le, hogy a fel nem használt természetes vizek jelentik a legjobb vízgazdálkodási opciót – magyarázza Gampel Tamás. – Az ipari üzemek nem mindig igényelnek ivóvíz-minőségű vizet – a hűtés például olyan terület, ahol a vízminőségi elvárások enyhébbek. Ezt kiválóan lehet fedezni újrahasznosított szennyvízből, ami egyszer már bekerült a gazdasági körforgásba, de utána nem hulladékként kezeljük, hanem ismét erőforrássá tesszük.”
A szennyvíztisztítókban megtisztított vizeket ma többnyire természetes folyóinkba vezetjük vissza – majd ezek a vizek gyakran elhagyják az országot. Ehelyett hatékonyabb lenne, ha helyben hasznosítanánk őket, például a vízigényes gyártó üzemekbe vezetnénk őket tisztítás után. Nemcsak az ökológiai lábnyomot csökkentené ez a megoldás, hanem hozzájárulna a természetes vízbázisok tehermentesítéséhez is.
Digitális iker: korszerű technológia a hatékony vízhasznosításért
A megoldás részét képezheti az úgynevezett digital twin vagy digitális iker technológia, amely a szennyvíztisztító telepek digitális mását hozza létre valós idejű adatok alapján. A Xylem által több országban is alkalmazott eljárás keretében szenzorokkal mérik a víz minőségét, az energiafogyasztást, a kémiai és biológiai paramétereket, majd ezek alapján egy számítógépes modell automatikusan optimalizálja az üzem működését, majd az így optimalizált beállításokat alkalmazzák a valódi szennyvíztisztítási folyamatban.
Ez nemcsak az újrahasznosítás hatékonyságát növeli, hanem jelentős, akár 10–15%-os energia- és vegyszer-megtakarítást is eredményez. Gampel Tamás kifejti: mindez különösen nagy segítség ott, ahol szakemberhiány nehezíti az üzemeltetést. Egy jól működő digitális iker lehetővé teszi, hogy az üzemeltetők biztonságosan próbáljanak ki új beállításokat – anélkül, hogy az éles rendszerben bármihez hozzá kellene nyúlniuk.
A vízbiztonság kihívásai Debrecenben
Debrecenben stratégiai kérdés a vízellátás. A város jelenlegi vízbázisai – a Tisza és a felszín alatti készletek – már ma is korlátozottak, és kérdés, képesek lesznek-e hosszú távon kiszolgálni a lakosság mellett a gyors ütemben fejlődő ipar, például az akkumulátorgyártás vízigényeit. Itt különösen jó megoldás lehet a városi szennyvíz újrahasznosítása, ami a tervezési fázisban van. Fontos megjegyezni, hogy debreceni akkumulátorgyártással kapcsolatban a közbeszédben gyakran emlegetett „szürkevíz” kifejezés nem egyenlő a tisztított szennyvízzel. A szürkevíz a szennyvíz azon része, amely zuhanyzásból, mosásból származik, alacsonyabb szervesanyag-tartalommal. A feketevíz magasabb szennyezettségű, például WC-öblítésből ered. A szennyvíztisztítók azonban mindkettőt képesek olyan szintre megtisztítani, amely bizonyos ipari célokra újra felhasználható.
Tenni kell érte, hogy vízben gazdag ország maradjunk
A szennyvíz újrahasznosítására már vannak nemzetközi példák, például Izrael, ahol mindez a mezőgazdasági vízellátás szerves része. Magyarországon ugyanakkor a technológia még gyerekcipőben jár. A rendszerváltás előtt voltak kísérletek mezőgazdasági felhasználásra – például nyárfások öntözésére –, de az ipari hasznosítás máig szinte ismeretlen terület maradt, pedig komoly távlatok vannak előtte.
„Az, hogy Magyarország valóban vízben gazdag országként maradhasson fent, nemcsak a természeten múlik. Technológiai döntéseket, hosszú távú vízpolitikai tervezést és infrastruktúra-fejlesztést igényel. A tisztított szennyvíz ipari célú újrahasznosítása az egyik olyan megoldás, amely nem igényel évtizedes kutatás-fejlesztést, csupán a meglévő eszközök okosabb felhasználását”
– hangsúlyozza Gampel Tamás.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Díjat nyert a DS Smith és a Schneider Electric csomagolási megoldása
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Az új típusú csomagolás kifejlesztése egyszerre garantálja a termékek biztonságát és támogatja a fenntarthatósági célok elérését.
Az International Paperhez tartozó DS Smith, a rostalapú, fenntartható csomagolási rendszerek vezető szállítója, valamint a Schneider Electric a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata közösen kifejlesztettek egy új, a nagy teljesítményű elektromos kapcsolóberendezésekre optimalizált csomagolási megoldást. A speciális csomagolás díjat nyert a 2026-os WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában.
Az úttörő csomagolás hullámkartonból készül és teljes mértékben újrahasznosítható. Ez az innováció is tükrözi a Schneider Electric elkötelezettségét a környezeti hatások csökkentése iránt a teljes értékláncban, valamint azt, hogy csomagolási döntéseit összehangolja az átfogó, a körforgásos gazdaságra és a dekarbonizációra vonatkozó céljaival. Az új csomagolási rendszer fő célja, hogy megkönnyítse a nagy ipari termékek mozgó alkatrészeihez való biztonságos rögzítést, és biztosítsa, hogy azok a gyártás, a szállítás és az ellátási lánchoz kötődő egyéb folyamatok során könnyen kezelhetők és mozgathatók legyenek.
Mobilitásra tervezve
A csomagolási megoldás kialakítása során arra is odafigyeltek, hogy könnyen illeszkedjen az automatizált gyártósorokba. Az elektromos kapcsolóberendezéseket nagy súlyuk miatt kizárólag oldalról lehet mozgatni és csomagolni ipari manipulátor segítségével. (Ez egy speciális, merev karú emelőberendezés, amelyet nehéz, körülményesen kezelhető vagy törékeny csomagok mozgatására terveztek.)
Az újonnan kifejlesztett csomagolás védelmet nyújt a nehéz vagy váratlan körülmények között is a szállítás, illetve az ellátási lánc bármelyik állomása során. A kinyitható oldalsó tálca stabil alapot biztosít, megkönnyítve a kezelést, és garantálja a termékek megfelelő rögzítését az optimális védelem érdekében.
A csomagolási megoldás tartalmaz egy polietilén zsákot is, amely megvédi a termék kenőanyaggal kezelt elemeit a portól. A fém csatlakozókat egy egyszerű, hajtogatott hullámkarton betét védi, valamint a csomagolás minden oldalsó eleme több rétegű, összeragasztott hullámkartonból áll a legmagasabb szintű stabilitás biztosítása érdekében.
Biztonsági elemek
A DS Smith tervező- és kivitelező csapata ejtési teszteknek is alávetette a csomagolást, melyek során meghatározott magasságból ejtették le, hogy megmérjék annak ellenállóképességét az ütéssel és rázkódással szemben, illetve az esetleges szerkezeti károsodást. A csomagolás kialakítása során arra is odafigyeltek, hogy eltüntessék a kihasználatlan vagy üres tereket, ezáltal kompakt legyen és a lehető legkevesebb anyagot igényelje, csökkentve ezzel a szállítási és raktározási költségeket.
A nagy teljesítményű elektromos kapcsolóberendezésekhez fejlesztett csomagolási rendszer összetettsége ellenére annak elemei bármely korszerű, automatizált csomagolósoron kevesebb mint egy perc alatt összeállíthatók, és az összeszerelés során csak minimális hajtogatásra van szükség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ismét első a Schneider Electric a TIME és a Statista legfenntarthatóbban működő vállalatokat bemutató listáján
Idén is a világ legfenntarthatóbban működő vállalatának választotta a TIME magazin és a Statista a Schneider Electricet, ezzel a társaság sorban harmadszor végzett a 750 céget tartalmazó rangsor élén.
A vállalat az év elején indította el „Impact 2030” programját, és már az első negyedévben 82,5 százalékkal csökkentette a 2017-es referenciaértékhez képest a Scope 1 és Scope 2 kategóriába tartozó CO₂-kibocsátását.
Idén harmadik alkalommal készítette el a TIME magazin és a Statista a világ legfenntarthatóbban működő vállalatainak rangsorát, amelyen az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a környezetre gyakorolt hatás alapján rangsorolták a világ legnagyobb és legbefolyásosabb 750 cégét. A lista élén 2026-ban is a Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata található, amely ezzel sorban harmadszor szerezte meg az első pozíciót. Ez az elismerés is tükrözi a Schneider Electric elkötelezettségét amellett, hogy a fenntarthatóságot üzleti stratégiája, teljesítménye és a vállalatirányítás szerves részévé tegye. A mindenki számára elérhető fejlődés érdekében az energiatechnológiában való szintlépést küldetésének tekintő társaság az elektrifikáció, a hatékonyság és a digitalizáció terén betöltött vezető szerepére építve fejt ki széles körű hatást.
„Megtiszteltetés, hogy a harmadik egymást követő évben is elnyertük a TIME és a Statista elismerését. Ahogy az energia egyre fontosabb szerepet játszik a növekedés, a versenyképesség és a fejlődés szempontjából, úgy növekszik az igény az intelligensebb felhasználására is. Meggyőződésünk, hogy az energiaintelligencia a hatékonyság és a dekarbonizáció kulcsfontosságú előfeltétele, amely segít ügyfeleinknek tartós értéket teremteni a kibocsátás csökkentése mellett. Évek óta ez a meggyőződés formálja a Schneider Electricet, és továbbra is irányt mutat innovációs tevékenységünknek, működésünknek és az energiatechnológia fejlesztésének”
– mondta el Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
Az idei elismerés azért is különösen fontos a vállalat számára, mert a cég a közelmúltban mutatta be új fenntarthatósági programját, az Impact 2030-at. A társaság négy stratégiai pillérre építve – a világ elektrifikációja, az ipar újragondolása, az emberekben rejlő potenciál felszabadítása és a helyi közösségek támogatása – negyedévente, mérhető mutatók segítségével követi nyomon teljesítményét, biztosítva ezzel az elszámoltathatóságot minden szinten.
Az idei első negyedévben a Schneider Electric a 2017-es referenciaértékhez képest 82,5 százalékkal csökkentette a Scope 1 és Scope 2 kategóriába tartozó CO₂-kibocsátását. A cég emellett a január-márciusi időszakban 47,5 millió MWh energiát takarított meg vagy elektrifikált ügyfelei számára, ami közvetlenül erősítette az ellenállóképességet és a hatékonyságot. Csak az első negyedévben 20 millió tonna CO₂-kibocsátás elkerülését érte el a társaság ügyfeleinél és saját működésében.
A vállalat emellett folytatta új tervezési keretrendszere bevezetését, aminek eredményeként a tervezési fázisban lévő főbb ajánlatok 14 százaléka már most is kiemelkedő teljesítményt mutat a körforgásos gazdaságra való átállás és a környezetvédelem szempontjából.
Az „Impact 2030” programmal a Schneider Electric tovább erősíti a teljes ökoszisztémájának bevonását a fenntarthatósági törekvésekbe felismerve, hogy akkor lehet átfogó hatást elérni, ha a partnerek együtt haladnak előre. A folyamat a beszállítókkal kezdődik, ennek jegyében az idei első negyedévben több mint 1100 beszállító vett részt a cég „Zero Carbon Pathway” kezdeményezésében.
Az egyre bizonytalanabbá és széttagoltabbá váló globális környezetben a Schneider Electric úgy véli, hogy a tartós fejlődéshez erős helyi alapokra van szükség. A közösségek és az emberek a fenntartható változás helyi támaszaiként tevékenykedhetnek, elősegítve azt, hogy a globális törekvéseknek kézzelfogható, helyi eredményei legyenek. Az év első három hónapjában több mint 2,8 millió ember jutott fenntartható villamosenergia-ellátáshoz a Schneider Electric által támogatott, közösségközpontú megoldások révén. 113000 ember szerezte meg az energia, az elektrifikáció és az automatizálás területén szükséges technikai ismereteket képzési programok keretében – így a 2009 óta képzettek összesített száma meghaladta az 1,2 milliót.
„Ez a harmadik elismerés, amit az új fenntarthatósági ciklus elindításakor kaptunk megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk, és érezzük a felelősségünket abban, hogy tovább kell haladnunk ezen az úton. Az Impact 2030 egy keretrendszert biztosít ahhoz, hogy kiterjesszük a hatásunkat, és alig várjuk, hogy negyedévről negyedévre felgyorsítsuk az előrelépést”
– hangsúlyozta Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatósági igazgatója.
Amellett, hogy a TIME és a Statista harmadik egymást követő évben is a világ legfenntarthatóbb vállalatának választotta, a Schneider Electric az egyetlen olyan cég, amely kétszer is – 2021-ben és 2025-ben – megszerezte az első helyet a Corporate Knights Global 100 ranglistáján, és 15 egymást követő évben szerepelt a CDP Climate A Listáján.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Megnyitja kapuit az ipar a startupoknak
Karnyújtásnyi távolságba kerülnek az ipari szoftverek.
A kis, agilis, hardvereket, ipari vagy logisztikai megoldásokat fejlesztő startupok az innováció bástyái, akik legtöbbször nem a tehetség hiányával küzdenek, hanem például az ipari szoftverek díjainak kigazdálkodásával. Egy ilyen licensz ugyanis akár évi több millió forintos kiadást is jelenthet, amiből egy fiatal csapat több hónapig is működhetne.
Emiatt sok korai fázisban járó vállalkozás elakad a laborból a valódi ipari alkalmazásokba vezető úton. Ezt az akadályt teszi áthidalhatóvá a Siemens azzal, hogy elérhetővé teszi professzionális szoftvercsomagjait startupok számára.
Szélesebbre tárulnak a kapuk az európai startupok előtt
A Siemens for Startups program az elmúlt másfél évben több mint 7 ezer hardvertechnológiai kezdő vállalkozást támogatott szoftveres hozzáférési lehetőséggel.
Ennek köszönhetően például a francia Latitude űripari startup Siemens-eszközökkel fejleszti és szimulálja hordozórakétája, valamint additív gyártással készülő rakétahajtóműve működését, virtuális környezetben. A zürichi egyetemről indult Ethon mesterséges intelligencia platformja pedig valós időben elemzi a gyártási folyamatok viselkedését, feltárva az eltéréseket, és megmagyarázva azok okait. A platform segítségével nemcsak a költségek optimalizálhatóak, de a Siemens svájci, német és amerikai üzemeiben már ezzel az eszközzel felére tudták csökkenteni gyártás során keletkező hulladék mennyiségét.
Ezt a programot bővíti a Siemens, amit a múlt heti, párizsi VivaTech startup- és technológiai szakkiállításon jelentett be.
Új, szuperkedvezményes szoftvercsomagok
Három új, előre összeállított, a gyakori termékfejlesztési igényekhez igazodó szoftvercsomagra tudnak majd kedvezményesen pályázni az európai startupok. Működésük első két évében akár 95 százalékos kedvezménnyel kaphatják meg csomagban szereplő licenszeket, míg a további portfóliótermékeket akár 75 százalékkal alacsonyabb áron érhetik el.
A csomagok két alapeszközre épülnek. Az egyik az NX X felhőalapú 3D tervezőszoftver, amivel a csapatok bárhonnan, egyidőben dolgozhatnak ugyanazon a terméken, fizikai szerver fenntartása nélkül. A másik a Teamcenter X Essentials felhőalapú verziókezelő- és nyilvántartó rendszer, ahol megtalálható az egy-egy projekthez tartozó összes tervfájl és dokumentum, – így mindig mindenki a legfrissebb verzióval tud dolgozni.
Ezeken felül szimulációs, valamint az elektronikai tervezést könnyítő szoftvereszközök lesznek elérhetőek, amelyekhez – csomagoktól függően – különböző mennyiségű használati-, illetve felhőkredit is jár.
Szoftver, piac és partnerség
A három alappillérre – Connect, Collaborate és Empower – épülő program nem csak az ipari szintű technológiákat biztosítja a startupok számára. A szoftverhozzáférés mellett piacra lépési csatornát kínál a Siemens Xcelerator nyílt üzleti digitális platformon keresztül, és bizonyos esetekben a Siemens korai vásárlóként és fejlesztési partnerként is megjelenik.
A programban résztvevő startupok, 3D tervezés és szimuláció alkalmazásával, eddig akár 36 százalékkal növelni tudták jövedelmezőségüket, mivel javult a termelékenységük, csökkentették a hibák számát és az ebből adódó költségeket, valamint több ügyfelet tudtak megtartani. Továbbá az egyszerűbb fájlmegosztásnak, valamint az összekapcsolt CAD- és szimulációs megoldásoknak köszönhetően akár 80 százalékkal le tudták rövidíteni a mérnöki elemzésekre és szimulációkra fordított időt, miközben a virtuális teszteléssel 23 százalékkal kevesebb fizikai prototípus készítésére volt szükség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A maratoni beszélő és a kihangosított világpolgár: mit árulnak el rólunk a telefonálási szokásaink?
-
Szórakozás2 hét ago
A tech-világ rajongóinak kötelező úti céljai Kínában
-
Okoseszközök2 hét ago
Itt az élménybeszámolók új korszaka: videós történetmesélés pár gombnyomásra
-
Okoseszközök2 hét ago
A labdarúgó magyar bajnok ETO FC-nek fejlesztettek alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói
-
Gazdaság2 hét ago
Egy évtizede erősíti a nonprofitokat a PwC Civil Mentoring Programja
-
Gazdaság2 hét ago
Bővít a MediaMarkt: új áruház nyílik az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Belépett a balti energiatárolási piacra a Futureal Energy Partners
-
Okoseszközök1 hét ago
A Zyxel Networks három új hozzáférési pontot dob piacra






