Connect with us
Hirdetés

Ipar

Szabványváltás a DÁP eAzonosítás mögött – Mi várható és hogyan lehet rá felkészülni?

DÁP adattárca eAzonosítás szolgáltatás TrustID Solution

Interjút folytattunk a TrustID Solutions Kft. szakértőivel, akik amellett, hogy segítik hazai nagyvállalatok integrációját a magyar DÁP adattárca eAzonosítás szolgáltatásához, az európai EUDI Wallet ökoszisztéma fejlődésének is aktív szereplői.  

Mi teheti szükségessé a nemrég bevezetett adatkommunikációs protokoll módosítását?

Az európai digitális identitás ökoszisztémája a fejlődés egy intenzív szakaszában van és a magyar DÁP applikáció részeként működő adattárca is le kell kövesse a módosításokat. Az EUDI Wallet alapját képező OpenID4VP szabvány több verzión ment keresztül az eAzonosítás 2025 nyári indulása óta, és mára megjelent az 1.0-ás, első nem draft verzió. A DÁP Adattárca esetében ennek lekövetése gyakorlatilag EUs jogszabályi kötelezettség az eIDAS 2.0 rendelet alapján – ami közvetlen hatással van a csatlakozó szervezetek technikai integrációira.

Mit jelent ez a gyakorlatban a csatlakozó felek (elfogadók) számára?

 „A szabványok véglegesedése mindig együtt jár azzal, hogy az eddigi implementációkat felül kell vizsgálni” – emeli ki Janszky Balázs, a TrustID Solutions Kft. Business Development Managere.

„Ez nemcsak az új fejlesztéseket érinti, hanem azokat a rendszereket is, amelyek már élesben használják a DÁP-alapú eAzonosítást. Becslésünk szerint az új OpenID4VP szabványra való áttérés 1.5 – 3 hónapnyi fejlesztési feladatot is igényelhet. Fel kell készülni továbbá az átállásra, potenciálisan párhuzamosan kell majd a csatlakozó cégeknek támogatni a régi és az új adatátadási protokollt az átállás időszakában, ami növelheti a komplexitást.


A DÁP Adattárca eAzonosítás szolgáltatásához való csatlakozás technikai és az OpenID4VP szabvány használatáról, változásairól részletesebb információ érhető el a TrustID Solutions oldalán:
DÁP eAzonosítás csatlakozás és az EUDI Wallet ökoszisztéma változásai


Milyen jellegű változásokon ment át az OpenID4VP szabvány a közelmúltban?

Az OpenID4VP 1.0 több alapvető technikai elem módosítását hozta magával. Megújul a tárca-metaadatok struktúrája, amely egységesebb és átláthatóbb adatleírást biztosít, miközben a korábban használt Presentation Exchange szerinti presentation definition helyét egy új lekérdező nyelv, a DCQL (Digital Credentials Query Language) veszi át. Ez egyszerűbbé és egyértelműbbé teszi majd az adatlekérdezéseket, valamint az unióban használt tárcák és a csatlakozó felek közötti képesség-egyeztetést, erősítve az európai interoperabilitást. A szabvány emellett számos ponton módosul, ami sajnos visszafelé nem kompatibilis változásokat is eredményez a korábbi szabványverziókra épülő adattárca implementációkban, így várhatóan Magyarország esetén is.

Várhatóak további változások?

A DÁP adattárca mögötti technológiai környezet szorosan kell illeszkedjen az uniós EUDI Wallet Architecture and Reference Framework (ARF) fejlődéséhez.

„Nemrég jelent meg az ARF 2.8-as verziója, módosult a PID Rulebook, és EU-szinten a bizalmi listák formátumának átalakítása is napirenden van. Ezek mind olyan változások, amelyek előre jelzik: a szabványkövetés tartós működési feladattá válhat a következő években” – emelik ki a szakértők.

Hogyan lehet erre hosszú távon felkészülni?

A TrustID Solutions válasza egy olyan SDK, amely az OpenID4VP alapú adatátadási protokoll teljes implementációját biztosítja, és közvetlenül támogatja a DÁP Adattárca eAzonosítás szolgáltatásához való csatlakozást. Az SDK célja, hogy levegye a csatlakozó felek válláról a szabványok folyamatos követéséből fakadó fejlesztési terheket, amellett, hogy teljes kontrollt biztosít a szervezet részére az ügyfél adatok felett

„A megoldás kialakításakor nemcsak a hazai követelményeket vettük figyelembe” – teszik hozzá. „Az EU-s Large Scale Pilot projektek eredményei és a nemzetközi interoperabilitási tesztekben szerzett tapasztalataink alapján az SDK-t folyamatosan úgy készítjük fel, hogy képes legyen kihasználni az EUDI Wallet ökoszisztémában rejlő jövőbeli lehetőségeket.”

Milyen új képességekről van szó?

A cél nem kizárólag a magyar DÁP kompatibilitás. Az SDK felkészítése kiterjed arra is, hogy a jövőben más uniós digitális tárcák elfogadása is megvalósítható legyen, valamint új típusú attribútum-tanúsítványok kezelése is támogathatóvá váljon. Ide tartozhat például a jogosítvány, a forgalmi engedély, vagy később akár a cégképviseleti jogok és meghatalmazások digitális igazolása. Ezen kívül a várható további funkciók között szerepel a közvetlen offline (bluetooth/NFC) alapú un. proximity adatátadás is.

Mi a legnagyobb üzleti előny?

 „Az SDK megoldásunk egy stabil réteget képez az üzleti alkalmazások és a folyamatosan változó nemzetközi specifikációk között. Így a megfelelőség fenntartása nem újabb kritikus projektet, hanem kontrollált verziófrissítést jelent” – foglalja össze Janszky Balázs.

A digitális identitás világa gyorsan fejlődik. A kérdés ma már nem az, hogy lesznek-e újabb változások – hanem az, hogy ki mennyire felkészülten tud élni az ezekben rejlő lehetőségekkel, ebben jelent stratégiai előnyt egy szakértői partner bevonása.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Ismét első a Schneider Electric a TIME és a Statista legfenntarthatóbban működő vállalatokat bemutató listáján

Idén is a világ legfenntarthatóbban működő vállalatának választotta a TIME magazin és a Statista a Schneider Electricet, ezzel a társaság sorban harmadszor végzett a 750 céget tartalmazó rangsor élén.

A vállalat az év elején indította el „Impact 2030” programját, és már az első negyedévben 82,5 százalékkal csökkentette a 2017-es referenciaértékhez képest a Scope 1 és Scope 2 kategóriába tartozó CO₂-kibocsátását.

 Idén harmadik alkalommal készítette el a TIME magazin és a Statista a világ legfenntarthatóbban működő vállalatainak rangsorát, amelyen az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a környezetre gyakorolt hatás alapján rangsorolták a világ legnagyobb és legbefolyásosabb 750 cégét. A lista élén 2026-ban is a Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata található, amely ezzel sorban harmadszor szerezte meg az első pozíciót. Ez az elismerés is tükrözi a Schneider Electric elkötelezettségét amellett, hogy a fenntarthatóságot üzleti stratégiája, teljesítménye és a vállalatirányítás szerves részévé tegye. A mindenki számára elérhető fejlődés érdekében az energiatechnológiában való szintlépést küldetésének tekintő társaság az elektrifikáció, a hatékonyság és a digitalizáció terén betöltött vezető szerepére építve fejt ki széles körű hatást.

„Megtiszteltetés, hogy a harmadik egymást követő évben is elnyertük a TIME és a Statista elismerését. Ahogy az energia egyre fontosabb szerepet játszik a növekedés, a versenyképesség és a fejlődés szempontjából, úgy növekszik az igény az intelligensebb felhasználására is. Meggyőződésünk, hogy az energiaintelligencia a hatékonyság és a dekarbonizáció kulcsfontosságú előfeltétele, amely segít ügyfeleinknek tartós értéket teremteni a kibocsátás csökkentése mellett. Évek óta ez a meggyőződés formálja a Schneider Electricet, és továbbra is irányt mutat innovációs tevékenységünknek, működésünknek és az energiatechnológia fejlesztésének”

– mondta el Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.

Az idei elismerés azért is különösen fontos a vállalat számára, mert a cég a közelmúltban mutatta be új fenntarthatósági programját, az Impact 2030-at. A társaság négy stratégiai pillérre építve – a világ elektrifikációja, az ipar újragondolása, az emberekben rejlő potenciál felszabadítása és a helyi közösségek támogatása – negyedévente, mérhető mutatók segítségével követi nyomon teljesítményét, biztosítva ezzel az elszámoltathatóságot minden szinten.

Az idei első negyedévben a Schneider Electric a 2017-es referenciaértékhez képest 82,5 százalékkal csökkentette a Scope 1 és Scope 2 kategóriába tartozó CO₂-kibocsátását. A cég emellett a január-márciusi időszakban 47,5 millió MWh energiát takarított meg vagy elektrifikált ügyfelei számára, ami közvetlenül erősítette az ellenállóképességet és a hatékonyságot. Csak az első negyedévben 20 millió tonna CO₂-kibocsátás elkerülését érte el a társaság ügyfeleinél és saját működésében.

A vállalat emellett folytatta új tervezési keretrendszere bevezetését, aminek eredményeként a tervezési fázisban lévő főbb ajánlatok 14 százaléka már most is kiemelkedő teljesítményt mutat a körforgásos gazdaságra való átállás és a környezetvédelem szempontjából.

Az „Impact 2030” programmal a Schneider Electric tovább erősíti a teljes ökoszisztémájának bevonását a fenntarthatósági törekvésekbe felismerve, hogy akkor lehet átfogó hatást elérni, ha a partnerek együtt haladnak előre. A folyamat a beszállítókkal kezdődik, ennek jegyében az idei első negyedévben több mint 1100 beszállító vett részt a cég „Zero Carbon Pathway” kezdeményezésében.

Az egyre bizonytalanabbá és széttagoltabbá váló globális környezetben a Schneider Electric úgy véli, hogy a tartós fejlődéshez erős helyi alapokra van szükség. A közösségek és az emberek a fenntartható változás helyi támaszaiként tevékenykedhetnek, elősegítve azt, hogy a globális törekvéseknek kézzelfogható, helyi eredményei legyenek. Az év első három hónapjában több mint 2,8 millió ember jutott fenntartható villamosenergia-ellátáshoz a Schneider Electric által támogatott, közösségközpontú megoldások révén. 113000 ember szerezte meg az energia, az elektrifikáció és az automatizálás területén szükséges technikai ismereteket képzési programok keretében – így a 2009 óta képzettek összesített száma meghaladta az 1,2 milliót.

„Ez a harmadik elismerés, amit az új fenntarthatósági ciklus elindításakor kaptunk megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk, és érezzük a felelősségünket abban, hogy tovább kell haladnunk ezen az úton. Az Impact 2030 egy keretrendszert biztosít ahhoz, hogy kiterjesszük a hatásunkat, és alig várjuk, hogy negyedévről negyedévre felgyorsítsuk az előrelépést”

– hangsúlyozta Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatósági igazgatója.

Amellett, hogy a TIME és a Statista harmadik egymást követő évben is a világ legfenntarthatóbb vállalatának választotta, a Schneider Electric az egyetlen olyan cég, amely kétszer is – 2021-ben és 2025-ben – megszerezte az első helyet a Corporate Knights Global 100 ranglistáján, és 15 egymást követő évben szerepelt a CDP Climate A Listáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Megnyitja kapuit az ipar a startupoknak

Karnyújtásnyi távolságba kerülnek az ipari szoftverek.

A kis, agilis, hardvereket, ipari vagy logisztikai megoldásokat fejlesztő startupok az innováció bástyái, akik legtöbbször nem a tehetség hiányával küzdenek, hanem például az ipari szoftverek díjainak kigazdálkodásával. Egy ilyen licensz ugyanis akár évi több millió forintos kiadást is jelenthet, amiből egy fiatal csapat több hónapig is működhetne.

Emiatt sok korai fázisban járó vállalkozás elakad a laborból a valódi ipari alkalmazásokba vezető úton. Ezt az akadályt teszi áthidalhatóvá a Siemens azzal, hogy elérhetővé teszi professzionális szoftvercsomagjait startupok számára.

Szélesebbre tárulnak a kapuk az európai startupok előtt

A Siemens for Startups program az elmúlt másfél évben több mint 7 ezer hardvertechnológiai kezdő vállalkozást támogatott szoftveres hozzáférési lehetőséggel.

Ennek köszönhetően például a francia Latitude űripari startup Siemens-eszközökkel fejleszti és szimulálja hordozórakétája, valamint additív gyártással készülő rakétahajtóműve működését, virtuális környezetben. A zürichi egyetemről indult Ethon mesterséges intelligencia platformja pedig valós időben elemzi a gyártási folyamatok viselkedését, feltárva az eltéréseket, és megmagyarázva azok okait. A platform segítségével nemcsak a költségek optimalizálhatóak, de a Siemens svájci, német és amerikai üzemeiben már ezzel az eszközzel felére tudták csökkenteni gyártás során keletkező hulladék mennyiségét.

Ezt a programot bővíti a Siemens, amit a múlt heti, párizsi VivaTech startup- és technológiai szakkiállításon jelentett be.

Új, szuperkedvezményes szoftvercsomagok

Három új, előre összeállított, a gyakori termékfejlesztési igényekhez igazodó szoftvercsomagra tudnak majd kedvezményesen pályázni az európai startupok. Működésük első két évében akár 95 százalékos kedvezménnyel kaphatják meg csomagban szereplő licenszeket, míg a további portfóliótermékeket akár 75 százalékkal alacsonyabb áron érhetik el.

A csomagok két alapeszközre épülnek. Az egyik az NX X felhőalapú 3D tervezőszoftver, amivel a csapatok bárhonnan, egyidőben dolgozhatnak ugyanazon a terméken, fizikai szerver fenntartása nélkül. A másik a Teamcenter X Essentials felhőalapú verziókezelő- és nyilvántartó rendszer, ahol megtalálható az egy-egy projekthez tartozó összes tervfájl és dokumentum, – így mindig mindenki a legfrissebb verzióval tud dolgozni.

Ezeken felül szimulációs, valamint az elektronikai tervezést könnyítő szoftvereszközök lesznek elérhetőek, amelyekhez – csomagoktól függően – különböző mennyiségű használati-, illetve felhőkredit is jár.

Szoftver, piac és partnerség

A három alappillérre – Connect, Collaborate és Empower – épülő program nem csak az ipari szintű technológiákat biztosítja a startupok számára. A szoftverhozzáférés mellett piacra lépési csatornát kínál a Siemens Xcelerator nyílt üzleti digitális platformon keresztül, és bizonyos esetekben a Siemens korai vásárlóként és fejlesztési partnerként is megjelenik.

A programban résztvevő startupok, 3D tervezés és szimuláció alkalmazásával, eddig akár 36 százalékkal növelni tudták jövedelmezőségüket, mivel javult a termelékenységük, csökkentették a hibák számát és az ebből adódó költségeket, valamint több ügyfelet tudtak megtartani. Továbbá az egyszerűbb fájlmegosztásnak, valamint az összekapcsolt CAD- és szimulációs megoldásoknak köszönhetően akár 80 százalékkal le tudták rövidíteni a mérnöki elemzésekre és szimulációkra fordított időt, miközben a virtuális teszteléssel 23 százalékkal kevesebb fizikai prototípus készítésére volt szükség.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Már a textiliparban, a logisztikában és az ipari karbantartás terén is robotok bizonyítanak.

Az autóiparban már évtizedek óta robotkarok hegesztenek, egyes szektorokat azonban csak lassan hódít meg ez a technológia. Ilyen a világ egyik leginkább munkaerő-intenzív ágazata, a textil- és ruhagyártás, a logisztika vagy az őrzés-védelem is. Viszont hamarosan az automatizáció számára ezek a nehéznek számító feladatok is egyre robotizáltabbá válnak.

Kopogtat az AI-alapú ruhagyártás

A textilipar sem maradhat ki a digitalizációból, választ adva a radikálisan rövidülő átfutási időkre, az egyedi fogyasztói igényekre és a szigorú költséghatékonyságra: egyre több vállalat alkalmaz szoftvervezérelt mérnöki munkát, low-code fejlesztést és AI-alapú automatizálást versenyképessége érdekében.

Ezt teszi a kínai központú, ipari varrógépeket gyártó globális vállalat, a Jack Technology is. Az ipari mesterséges intelligencia és a humanoid robotika ötvözésével legalább 30 százalékos hatékonyságnövekedést tűztek ki célul, amihez a Siemens szoftveres megoldásait választották, a tervezéstől és a szimulációtól kezdve, a gyártáson át, egészen egy digitális platform fejlesztésééig.

Továbbá idén kétezer ruházatgyártásra szabott humanoid robotot rendeltek, ami a technológia első tömeges bevetését jelenti a szektorban.

Ládapakolásból jeles

A hagyományos, fix rögzítésű ipari robotokkal szemben a humanoid robotok az emberi test felépítését és mozgását utánozzák. Emiatt képesek az eredetileg emberek számára tervezett munkakörnyezetben, meglévő szerszámokkal és munkaállomásokon dolgozni, anélkül, hogy azokat át kellene alakítani. Erre azért is szükség van, hogy a robotok valóban kezelni tudják a munkaerőhiányt és a feladatokat, mindezt a környezethez, valamint a velük dolgozó emberi munkaerőhöz alkalmazkodva.

Ezt használta ki a brit Humanoid robotikai startup is. A Siemens erlangeni elektronikai gyárában egy kéthetes tesztüzem során a HMND 01 névre keresztelt, kerekes Alpha humanoid robot pakolta a ládákat. Az NVIDIA fizikai AI-technológiáját alkalmazva a szállítószalagon elhelyezte, majd letette őket egy átadási ponton, ahonnan emberi kollégák vették át a munkát.

A projekt során a robot óránként 60 láda autonóm mozgatásával teljesítette az elvárásokat, két különböző ládaméretet is zökkenőmentesen kezelve. A robot napi üzemideje meghaladta a 8 órát, a teljesen önálló megfogási és lehelyezési feladatok sikerességi rátája 90 százalék felett alakult.

Négylábú ipari őrszemek

A vegyipari, energetikai létesítmények hatalmas, sokszor több négyzetkilométeres komplexumai rengeteg kockázatot rejtenek: a magas hőmérséklet, a kémiai reakciók és a potenciális tűzveszély mind folyamatos felügyeletet igényelnek.

Ezekre a kihívásokra tervezte az ANYmal névre keresztelt robotkutyát az ANYbotics vállalat, a Siemens megoldásait, illetve a Roboverse Reply virtuális és valós világot összekapcsoló platformját alkalmazva. A robotkutyát kifejezetten úgy fejlesztették, hogy megkönnyítse a karbantartási feladatokat összetett ipari környezetekben, és az ember számára veszélyes, piszkos, vagy nehezen hozzáférhető ellenőrzési feladatokat automatizálja.

Az ANYmal parancsra önállóan gyűjt pontos, jó minőségű adatokat több száz ellenőrzési pontról. A létesítményekről nagy felbontású 3D modelleket hoz létre, AI-alapú mobilitásának köszönhetően könnyedén navigál akár sötétben, többemeletes, lépcsőkkel tagolt csarnokokban is, miközben minden egyes küldetéssel egyre megbízhatóbban azonosítja és osztályozza az útjába kerülő objektumokat. Infravörös kameráival méri a szivattyúk és motorok hőmérsékletét, akusztikus szenzoraival pedig még az emberi fül számára nem hallható frekvenciákat is érzékeli, így akár a gázszivárgásokat is képes észlelni.

Azáltal, hogy a robot valós időben szűri és továbbítja a releváns adatokat az operátorok felé, az üzemek reaktív hibaelhárítás helyett prediktív karbantartási stratégiákat alkalmazhatnak.

Egy robot működéséhez számos részlet szükséges

Egy humanoid robot valódi értéke abban rejlik, ha a gyártóüzem integrált, együttműködő eszközévé válik. Ez valós idejű adatcserét jelent a termelési rendszerekkel és más autonóm irányítású járművekkel (AGV-kkel), a munkafolyamatok szinkronizálását más gépekkel és emberi kezelőkkel, valamint olyan alkalmazkodó működést, amely dinamikusan reagál a változó körülményekre. A mély integráció nélkül még a legkifinomultabb robot is elszigetelt megoldás marad.

Ezt biztosítja a Siemens: a digitális ikertől kezdve a mesterséges intelligenciával támogatott érzékelésen, az integrált vezérlésen és PLC–robot interfészeken át, egészen a flottakezelésig, az ipari kommunikációs hálózatokig és a hajtásrendszerekig. Az elemek együtt alkotják azt a digitális gerinchálózatot és automatizálási infrastruktúrát, amely biztosítja, hogy a humanoid robotok hatékonyan működjenek, és összehangoltan illeszkedjenek a teljes gyári környezetbe. Így valósul meg egy gyári szintű, ipari környezetben általánosan alkalmazható modell a humanoid robotok bevezetésére és üzemeltetésére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss