Mozgásban
A Ford – Volkswagen kiterjeszti globális együttműködését
A Volkswagen a Forddal közösen fektet be az Argo AI-ba, az autonóm gépjármű-platform vállalatba, több mint 7 milliárd dollár értékben. Az összefonódás lehetővé teszi mindkét autógyártó számára, hogy önállóan integrálják az Argo AI önvezető rendszerét saját járműveikbe, páratlan globális méretet biztosítva
A Ford Motor Company és a Volkswagen AG ma bejelentette, hogy globális szövetségüket az elektromos járművekre is kiterjesztik – és együttműködnek az Argo AI-vel az autonóm járműtechnológia bevezetésében az Egyesült Államokban és Európában – az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében miközben mindkét vállalatnál javul a versenyképesség valamint a költség és tőke hatékonyság.

F.l.t.r.: Volkswagen CEO Dr. Herbert Diess, Argo AI CEO Bryan Salesky and Ford President and CEO Jim Hackett.
A Volkswagen vezérigazgatója, Dr. Herbert Diess, a Ford elnök-vezérigazgatója, Jim Hackett, valamint az Argo AI vezérigazgatója, Bryan Salesky bejelentette, hogy a Volkswagen csatlakozik a Fordhoz az Argo AI-ban, az autonóm járműtechnológiai platform vállalatnál.
A Forddal és a Volkswagennel együttm?ködve az Argo AI önvezet?-rendszere (SDS) lesz az els? számú kereskedelmi forgalmazási tervvel rendelkező rendszer az európai és az amerikai piacon. Ezen túlmenően, az Argo AI platformja mindkét autógyártó globális lehetőségeit figyelembe véve, az eddigi legnagyobb földrajzi elterjedési potenciállal rendelkezik. A Volkswagen és a Ford önállóan integrálja az Argo AI SDS-jét a célirányosan fejlesztett járművekbe, hogy támogassa a különféle személy és áruszállítási kezdeményezéseket mindkét vállalatnál.
Az Argo AI továbbra is arra törekszik, hogy SAE 4-es szintre képes SDS-t nyújtson az utazás-megosztási és áruszállítási szolgáltatások esetében a sűrű városi területeken.
A Ford és a Volkswagen egyenlő részesedéssel rendelkeznek az Argo AI-ban, és a Volkswagen és a Ford együttesen jelentős többséggel fog rendelkezni. A fennmaradó részt az Argo AI alkalmazottainak ösztönző alapjaként fogják felhasználni. A teljes tranzakció szabályozási jóváhagyások és zárási feltételek függvénye.
„Míg a Ford és a Volkswagen továbbra is függetlenek és versenyképesek maradnak a piacon, de egy csapatba rendeződve és az Argo AI-val közösen dolgozva ezen a fontos technológián, egyedülálló teljesítmény, méret és földrajzi hatás elérését teszi lehetővé számunkra”
– mondta Hackett.
„A különböző területeken elérhető szinergiák feloldása lehetővé teszi számunkra, hogy bemutassuk a globális szövetségünk erejét az intelligens autók terén egy intelligens világ számára.”
A vállalati vezetők azt is bejelentették, hogy a Ford lesz az első addicionális autógyártó, aki a Volkswagen elektromos jármű-architektúráját és a moduláris elektromos platformot – vagy MEB-t – 2023-tól kezdődően a nagy sorozatú, nulla kibocsátású járművek gyártásához használja Európában.
A Ford azt tervezi, hogy több mint 600 000 európai gépkocsit gyárt majd hat év alatt az MEB-architektúrával, és egy második, teljesen új, az európai vevőknek szánt Ford modellről is tárgyalnak. Ez támogatja a Ford európai stratégiáját, mely továbbra is az erősségeire építene – beleértve a kishaszonjárműveket, a crossovereket és az importált ikonikus járműveket, mint a Mustang és az Explorer.
A Volkswagen 2016-ban kezdte fejleszteni MEB-architektúráját, mintegy 7 milliárd dollárt fektetve ebbe a platformba. Az autógyártó ezen platformra tervez a következő évtizedben csak a Volkswagen Csoport számára mintegy 15 millió autót gyártani.
A Ford számára a Volkswagen MEB-architektúrájának használata a több mint 11,5 milliárd dolláros elektromos autókra szánt világméretű befektetésének része, és a Ford azon elkötelezettségét is támogatja, hogy európai ügyfeleinek széles választékban kínáljon elektromos járműveket, miközben fenntarthatósági kötelezettségeit is teljesíti.
„A jövőt tekintve, még több ügyfél és a környezet fog hasznot húzni a Volkswagen piacvezető EV architektúrájából. Globális szövetségünk egyre nagyobb lehetőségeket kezd felmutatni, és az együttműködés további lehetőségeit is vizsgáljuk”
– mondta Diess.
„A MEB nagyságának növelése csökkenti a nulla kibocsátású járművek fejlesztési költségeit, lehetővé téve az elektromos járművek szélesebb körű és gyorsabb globális bevezetését. Ez javítja a két vállalat pozícióit a nagyobb tőkehatékonyság, a további növekedés és a jobb versenyképesség révén.”
A szövetség, amely a Volkswagen és a Ford az Argo AI-ban végrehajtott közös beruházásain kívüli együttműködésre is kiterjed, nem jár a két vállalat közötti kölcsönös tulajdonjoggal, és független az Argo AI-be történő befektetésektől. A szövetséget egy közös bizottság irányítja, amelyet Hackett és Diess vezeti, és amely magában foglalja mindkét vállalat felsővezetőit.
A cégek terveznek egy globálisan forgalmazott közepes méretű pick-up teherautót is, mely 2022-ben kerülne piacra, melyet további kisáruszállítók követnének.
Egyenlő részvényesek az Argo AI-ben
A Volkswagen 2,6 milliárd dollárt fektet be az Argo AI-be azáltal, hogy 1 milliárd dolláros finanszírozást vállal, és az 1,6 milliárd dolláros Autonomous Intelligent Driving (AID) cégét is bevonja, amely több mint 200 alkalmazottal rendelkezik – többségük a Volkswagen csoport számára fejlesztett önálló vezetési technológiát.
A tranzakció részeként három év alatt a Volkswagen 500 millió dollárért vásárol Argo AI részvényeket a Fordtól. A Ford a korábban bejelentett 1 milliárd dolláros készpénzes kötelezettségvállalásából még hátralévő 600 millió dollárt is befekteti az Argo AI-ba.
A teljes tranzakció az Argo AI értékét összesen több mint 7 milliárd dollárban határozza meg.
Mindkét autógyártó jelentős potenciált lát, beleértve a jövedelmező növekedést is, az új, az autonóm technológiához kapcsolódó üzleti területekbe való befektetésben.
Az Argo AI szorosan együttműködik a Forddal és a Volkswagennel, hogy olyan, az autógyártók számára szükséges autonóm járműtechnológiát biztosítson, amivel teljes körűen integrált, önálló vezetésű járműveket tudnak sorozatban gyártani, melyek alkalmasak a biztonságos, megbízható és tartós alkalmazásra a megosztási szolgáltatásokban és az áruszállításban egyaránt.
„Az Argo AI szerencsés, hogy egyértelmű küldetésünknek és a partnerek fejlődés iránti elkötelezettségének köszönhetően világszínvonalú csapattal rendelkezhet, és az AID alkalmazottakkal együtt olyan globális munkaerővel rendelkezünk, ami további kiemelkedő tehetségeket fog vonzani”
– mondta Salesky , az Argo AI társalapítója.
„A Fordnak és a Volkswagennek köszönhetően az Argo AI technológia egy nap majdnem minden piacra eljuthat Észak-Amerikában és Európában, miközben több márkánál és a járművek széles választékában alkalmazzák majd. ”
A Münchenben, Németországban található AID lesz az Argo AI új európai központja, és az AID jelenlegi vezérigazgatója Karlheinz Wurm fogja vezetni. Az AID-alkalmazottakkal együtt az Argo AI által világszerte foglalkoztatottak száma világszerte 500-ról több mint 700 alkalmazottra fog nőni.
A Pittsburgh Pa., központhoz csatlakozva az új helyszín egyidejűleg az Argo AI első európai, és világszerte az ötödik mérnöki központja lesz, csatlakozva a Dearborn Mich.; Cranbury, NJ; és Palo Alto, Calif. helyszínekhez. A Forddal együttműködve az Argo AI technológiai teszteléseket végez Miamiban és Washington D.C.-ben egyaránt, ahol együtt tervezik a kereskedelmi szolgáltatások bevezetését.
A Ford 600 000 járműben használja majd a Volkswagen MEB Elektromos Jármű Architektúráját
A Ford egy új, MEB-platform alapú EV modellt tervez megalkotni, melynek gyártását 2023-ban kezdik meg Köln-Merkenichben, Németországban. A Volkswagen az MEB alkatrészeket és részegységeket a kollaboráció részeként nyújtja.
A két vállalat folyamatosan vizsgálja azokat a további területeket, ahol együttműködhetnek az elektromos autókon – mindkettő számára kulcsfontosságú stratégiai prioritásként a fenntartható és megfizethető mobilitásra való áttérés felgyorsítása érdekében.
A Forddal kötött megállapodás a Volkswagen elektromos stratégiájának sarokköve, amely támogatja az e-mobilitási iparág növekedését és segíti a globális erőfeszítéseket a párizsi 2050-es megállapodás elérése érdekében.
A kisáruszállító és Pickup együttműködés folytatódik
A Ford és a Volkswagen továbbra is együttműködik a korábban bejelentett terveik szerint a kereskedelmi kisáruszállítók és a közepes méretű pickup-ok gyártásában lévő erősségeik kiaknázásában. Ezen modellcsaládokon végzett együttműködés jelentősen javítja mindkét vállalat hatékonyságát.
A Ford a korábban bejelentett közepes pickup-okat megtervezi, és gyártja majd mindkét vállalat ügyfeleinek Európában, Afrikában, a Közel-Keleten, az Ázsia-csendes-óceáni térségben és Dél-Amerikában, a kisteherautók már 2022-ben megjelenhetnek a fontosabb piacokon.
A Ford 2022-től kezdve mindkét vállalat részére nagyobb méretű kereskedelmi haszongépjármű gyártását is tervezi az európai ügyfelek számára, míg a Volkswagen az európai és egyéb globális piacokon értékesítendő városi furgont kíván fejleszteni, és gyártani.
A Volkswagen és a Ford világszerte erős, egymást kiegészítő pickup és kisáruszállító választékkal rendelkezik, népszerű modellekkel, köztük olyanokkal mint a Ford Transit és Ranger, valamint a Volkswagen Transporter, a Caddy és az Amarok.
Mivel mindkét vállalat a közepes pickup-ok és kereskedelmi kisteherautók iránti globális kereslet növekedését várja az elkövetkező öt évben, ezeken a kulcsfontosságú szegmensekben való együttműködés lehetővé teszi a jobb technológiák és az innováció gyorsabb elérését – jobb üzemkapacitás-kihasználással.
Mozgásban
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
Aki nyáron külföldre indul autóval, általában előre tájékozódik a sebességhatárokról, az útdíjakról és a parkolási díjakról, a helyi vezetési etikett sajátosságaira azonban már kevesebben gondolnak. Az autósok országonként más-más íratlan szabályokat követnek, amelyekkel veszélyre figyelmeztetnek, köszönetet mondanak, bocsánatot kérnek vagy jelzik elsőbbségi szándékukat. Bár sok ilyen szabály egyetemesnek tűnik, a jelentésük országonként eltérhet.
Magyarországnak is megvannak a maga jellegzetes közlekedési szokásai: a kamionosok például irányjelzővel segítik az előzésre készülőket, a cipzárelv pedig erősen megosztja az autósokat. A magyar autósok számára mindez természetes lehet, de vajon hogyan értelmezik a hasonló helyi szokásokat külföldön?
Az autóipari adatokkal foglalkozó carVertical kutatása szerint a járművezetők 47%-a úgy gondolja, hogy a helyi vezetési kultúra ismeretének hiánya veszélyes helyzeteket teremthet az utakon, 33%-uk szerint pedig időnként kockázatos szituációkhoz vezethet. Mindössze 10,9% véli úgy, hogy ez egyáltalán nem jelent veszélyt, 8,5% pedig bizonytalan a kérdésben. De milyen különbségek vannak a vezetési etikettben és a közlekedési kultúrában Európa-szerte, és mit érdemes tudni indulás előtt?
Ugyanaz a jelzés országonként mást fejezhet ki
Bár az európai autósok mindenütt fényszóróval, vészvillogóval, kézmozdulatokkal és dudálással kommunikálnak egymással, ezek jelentése országonként eltérhet. Egy jelzés az egyik helyen udvarias gesztusnak, máshol viszont agresszív megnyilvánulásnak számíthat.
Romániában például a fényszóró felvillantása szinte önálló nyelvnek számít. A szokásos figyelmeztetéseken vagy a félrehúzódásra való felszólításon túl a villogtatás a szakmabeliek üdvözlése is lehet, például ha két kamionos vagy taxis halad el egymás mellett. Egy ritka vagy különleges autó láttán akár az elismerés kifejezésére is szolgálhat. Ugyanakkor a hosszan tartó, agresszív villogás a káromkodást is helyettesítheti, ha valaki épp udvariatlanul bevágott a másik autós elé.
Egészen más a helyzet az Egyesült Királyságban, ahol a távolsági fényszóró felvillantása szinte kizárólag az előzékenység és az együttműködés jele. Finnországban ugyanez a jelzés Európa más részein ritkán tapasztalható jelentést kapott: Lappföldön a szemből érkező autó villogása többnyire arra figyelmeztet, hogy rénszarvas van az úton.
Egy másik gyakori jelzés Európa-szerte a kürt, amelyet általában a közvetlen veszély esetén alkalmaznak. Sok országban akkor is dudálnak, amikor elfogy a türelem – így próbálják nyomatékosan indulásra ösztönözni a másik autóst. Horvátország, Románia és Franciaország vidéki területein azonban egy rövid dudaszó azt is jelentheti: „Szia, szomszéd!” Spanyolországban az autósok gyakran a kürttel jelzik, ha ismerőst vagy családtagot látnak az úton. Franciaországban és Portugáliában teljesen megszokott, hogy valaki a barátja házához érve csengetés helyett dudál. Ezzel szemben a brit autósok az indokolatlan dudálást többnyire agresszív és udvariatlan közlekedési magatartásnak tartják.
Általánosságban elmondható, hogy Észak-Európában a közúti kommunikáció többnyire visszafogott és célratörő, míg a dél-európai és balkáni országok autósai jóval kifejezőbben kommunikálnak: a fényjelzéseket, a dudát és a kézmozdulatokat is gyakran használják.
Jelzések, amelyeket minden európai autós megért
Bár ugyanazokat a gesztusokat és jelzéseket országonként eltérően értelmezhetik, vannak Európa-szerte ismert és elfogadott szokások is. Litvániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Horvátországban és több más közép- és kelet-európai országban például a vészvillogó rövid felkapcsolásával mondanak köszönetet egymásnak az autósok.
A kézmozdulatok jelentősége is attól függ, melyik országban vezetünk. Míg a felemelt kéz Európa-szerte a köszönet általánosan elfogadott jele, Németországban jogi következményei is lehetnek annak, ha valaki a középső ujját mutatja egy másik autósnak: feljelentés esetén pénzbírságot is kiszabhatnak rá.
A kürt használata sem mindig a veszélyre való figyelmeztetést vagy a türelmetlenséget fejezi ki. Ha feldíszített autókból álló konvoj halad végig a városon hosszan tartó, hangos dudálás közepette, az csak egyet jelenthet: esküvő van. Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Litvániában és Lettországban ez teljesen elfogadott, és nem számít agresszív viselkedésnek. Szerbiában viszont balszerencsésnek tartják, ha valaki netán besorol a nászmenetbe.
Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Romániában a nagyobb sportesemények után vagy tüntetéseken gyakran dudálással fejezik ki az örömüket és a támogatásukat.
„A távolsági fényszóró felvillantása a legelterjedtebb és legegyértelműbb »néma« figyelmeztetés, amellyel rendőri ellenőrzésre, sebességmérő kamerára, balesetre vagy az úton található akadályra hívják fel egymás figyelmét az autósok. Szinte egész Európában széles körben alkalmazzák. Olaszországban azonban a rendőri ellenőrzésre való ilyen figyelmeztetést szigorúan tiltja a törvény”
– árulja el Matas Buzelis, a carVertical autópiaci szakértője.
Az autósok otthon magabiztosak, külföldön már kevésbé
A carVertical felmérése szerint az autósok jól ismerik saját országuk vezetési etikettjét: a válaszadók 60%-a állította, hogy tisztában van a helyi közlekedés íratlan szabályaival. A határokat átlépve azonban már kevésbé biztosak a tudásukban. Bár viszonylag kevesen találkoznak rendszeresen számukra ismeretlen vezetési szokásokkal, az autósok mintegy kétharmada alkalmanként tapasztal ilyet.
Mindez azt mutatja, hogy aki stresszmentesen szeretne utazni a szabadsága alatt, és elkerülné a kellemetlen közúti helyzeteket, annak nemcsak az autópályadíjaknak, hanem az adott ország vezetési szokásainak is érdemes utánanéznie. Az autósok országonként nemcsak másképp kommunikálnak az utakon, hanem a közlekedési szabályokat is eltérően értelmezik.
„Az alacsony bírságok és a sebességmérők tűréshatára miatt Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Litvániában és Lettországban kialakult egy íratlan szabály, amely szerint elfogadható a megengedett sebességnél valamivel gyorsabban haladni. A skandináv országokban azonban már egy kisebb gyorshajtásért is jelentős bírság járhat, így sok autós csak utólag kap értesítést a büntetésről”
– magyarázza Buzelis.
A helyi vezetési hagyományok túlmutatnak a szabályokon
A helyi közlekedési kultúrát nemcsak a szabályok és a jelzések alakítják, hanem a hiedelmek és az apró szokások is. Olaszországban, Csehországban és Horvátországban egyes autósok még mindig úgy tartják, hogy balszerencsét hoz, ha fekete macska szalad át előttük az úton. Romániában, Szerbiában és Portugáliában pedig gyakran tartanak rózsafüzért, keresztet vagy szentképet az autóban, hogy védelmet nyújtson. Más szokások inkább gyakorlati célokat szolgálnak.
A helyi hagyományok máshol egyszerűen a mindennapi autózás részévé váltak. Litvániában a juharlevelet ábrázoló matrica arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek türelmesek a kezdő sofőrökkel. A britek előszeretettel adnak nevet az autójuknak, míg Csehországban és Szlovákiában az utasok még mindig gyakran versenyeznek, hogy ki vesz észre előbb egy sárga autót. Olaszországban egyes autósok kedden és pénteken inkább nem indulnak útnak, és az új autójukat sem ezeken a napokon veszik át. Spanyolországban és az Egyesült Királyságban pedig vannak, akik visszatartják a lélegzetüket, amikor alagúton haladnak át vagy temető mellett mennek el, hogy elkerüljék a balszerencsét.
Autós utazás előtt talán kevésbé tűnik fontosnak megismerni a helyi szokásokat, mint ellenőrizni a sebességhatárokat vagy megvenni az autópálya-matricát, pedig ez is sokat segíthet abban, hogy az út gördülékenyebb és stresszmentesebb legyen.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István Egyetem az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjon. A Hungaroring Sport Zrt.-vel fennálló stratégiai együttműködésnek köszönhetően a győri intézmény – egyetlen magyar egyetemként – önálló kiállítóként lesz jelen a világ egyik legjelentősebb autósport-eseményén.
A Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként tavaly először saját standdal képviseltette magát a Forma–1-es Magyar Nagydíjon. A látogatók a FanZone területén ismerkedhettek meg az intézmény innovatív motorsport- és járműipari tevékenységeivel. Az együttműködés keretében a győri egyetemmel az idei, július 23–26. között megrendezendő nagydíjon is találkozhatnak a sportág szerelmesei.
Az érdeklődők megismerhetik az intézmény nemzetközi sikereket elérő hallgatói versenycsapatait, köztük az Arrabona Racing Teamet és az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét ötödször is világcsúccsal megnyerő SZEnergy Teamet. Emellett versenyautó-szimulátort is kipróbálhatnak, valamint betekintést nyerhetnek a kapcsolódó képzésekbe, kutatásokba és fejlesztésekbe. A megjelenés azt a széles körű tudásbázist és innovációs környezetet helyezi fókuszba, amely a Széchenyi István Egyetemet a hazai műszaki felsőoktatás meghatározó szereplőjévé teszi.
„Intézményünk egyedülálló motorsport- és járműkutatási portfólióval rendelkezik. Hallgatói versenycsapataink, képzéseink, kutatásaink és ipari kapcsolataink egymásra épülő rendszert alkotnak, amely közvetlenül kapcsolódik az ágazat szereplőihez. A Hungaroring Sport Zrt.-vel kialakított stratégiai partnerségünk ezt a szakmai hátteret tovább erősíti. Ennek fontos eleme a Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszékünk, amely közelebb hozza egymáshoz az oktatást, a kutatást és a versenysport világát, egyben lehetőséget ad arra, hogy hallgatóink betekintést nyerjenek a Hungaroring kulisszái mögé. Kivételes lehetőség számunkra, hogy ezt a gazdag kínálatot egy ekkora léptékű sportesemény közönségének is megmutathatjuk”
– fogalmazott dr. Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Biztonságban két keréken: megérkezett a Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat
Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest nagyobb hatótávot, erősebb motort és hangsúlyosabb biztonsági megoldásokat kínál a napi ingázóknak és a túrázás szerelmeseinek.
A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat mind az öt modellje – a belépő szintű Xiaomi Electric Scooter 6 Lite mellett az Electric Scooter 6, a 6 Pro, a 6 Max és a csúcsmodell 6 Ultra – elérhető a hivatalos hazai mi.com webáruáházban, valamint a Euronics és a MediaMarkt kínálatában is.
A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat minden tagja szoftveresen 25 km/órás sebességre van limitálva, ezzel is hozzájárulva a biztonságosabb közúti közlekedéshez. Ennél is fontosabb, hogy a négy nagyobb modell – a Xiaomi Electric Scooter 6, a Pro, a Max és az Ultra- mindegyike 12 hüvelykes, a megszokottnál nagyobb átmérőjű kerekekkel érkezik, amelyek stabilabb úttartással, kiszámíthatóbb viselkedéssel ruházzák fel a rollereket, emellett az úti egyenetlenségek, kátyúk és a nedves útfelület esetén is megbízható útitársak.
A Xiaomi Electric Scooter 6 Lite a sorozat legkompaktabb, legkönnyebb tagja, amely elsősorban a rövidebb, könnyed városi közlekedéshez ajánlott. 500 Wattos motorja, 25 km-es hatótávja és mindössze 18 kilogrammos tömege tökéletes belépő az e-scooterek világába.
A Xiaomi Electric Scooter 6 a sorozat alapmodellje. 800 W-os csúcsteljesítményű motorral, 45 kilométeres maximális hatótávval és 12 hüvelykes nagy tömlő nélküli abronccsal ideális választás a mindennapi városi használatra. Az első és hátsó felfüggesztés mellett kettős fékrendszerrel rendelkezik a magabiztos fékezés érdekében.
A Xiaomi Electric Scooter 6 Pro eggyel magasabb szintet képvisel: 1000 W-os motorral és 70 kilométeres hatótávval már a hosszabb, vegyes terepen vezető útvonalakkal is könnyedén megbirkózik. 12 hüvelykes terepgumijaival, első- és hátsó felfüggesztésével és az ergonomikusan kialakított fellépőjével tökéletes társ a túrákhoz.
A Xiaomi Electric Scooter 6 Max szintén 70 kilométeres hatótávot kínál, motorja azonban erősebb, 1100 W-os, ennek is köszönhetően teherbírása már 130 kg, extra hosszú első felfüggesztése, illetve dupla hátsó lengéscsillapítója pedig kényelmet, stabil úttartást és ezáltal biztonságosabb közlekedési élményt kínál. Emellett energiavisszanyerő rendszerrel rendelkezik, mely a gurulás során hasznosítható energiává alakítja a mozgási energiát, ezzel is növelve a hatótávolságot.
A sorozat legkiemelkedőbb darabja a Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra. 1200 W-os motorja mindössze 2,4 másodperc alatt gyorsítja fel a roller 25 km/h-s végsebességére, hatótávja pedig eléri a 75 kilométert. A gyorstöltés funkciónak köszönhetően egy óra töltés is elég ahhoz, hogy újabb 30 kilométert lehessen megtenni vele. Terepgumijainak, kettős lengéscsillapító rendszerének és IPX6-os vízállóságának köszönhetően a változó útviszonyok mellett is stabil közlekedésre alkalmas.
Kiegészítők a biztonságos, kényelmes használathoz
A biztonságos rolleres közlekedést a megfelelő kiegészítők is segítik. A Xiaomi Riding Helmet mindössze 280 grammos, kétrétegű PC külső héjjal és EPS párnázással készült, nagy ütésállóságú bukósisak. A 10 szellőzőnyílásnak és az állítható fejpántnak köszönhetően hosszabb utakon is kényelmes és biztonságos viseletet garantál, gyorskioldó csatja pedig gördülékeny fel- és levételt kínál.
Praktikus kiegészítő lehet emellett egy hordozható légkompresszor is, amellyel útközben is gyorsan ellenőrizhető és pótolható a gumik nyomása. A Xiaomi második generációs hordozható kompresszora, a Xiaomi Portable Electric Air Compressor 2 képes előre beállított nyomásra felfújni az abroncsokat. A nagy teljesítményű motornak köszönhetően 25 százalékkal gyorsabban dolgozik, mint az előző modellek. Az eszköz Pro verziója akár 45 másodperc alatt képes az abroncs felfújására, nagy kapacitású akkumulátora pedig hosszú üzemidőt biztosít.
A Xiaomi Electric Scooter 6 sorozat modelljei szezonális kedvezménnyel, az alábbi ajánlott fogyasztói áron vásárolhatók meg több csatornán keresztül is: a rollerek mi.com hivatalos oldalán, valamint a Media Markt és az Euronics üzleteiben és webshopjaiban is elérhetők.
- Xiaomi Electric Scooter 6 Ultra – 299.990 Ft
- Xiaomi Electric Scooter 6 Max – 249.990 Ft
- Xiaomi Electric Scooter 6 Pro – 209.990 Ft
- Xiaomi Electric Scooter 6 – 149.990 Ft
- Xiaomi Electric Scooter 6 Lite – 119.990 Ft
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Gazdaság2 hét ago
Stratégiai akvizícióval erősít Magyarországon a Promise Group az AI-korszakban
-
Okoseszközök2 hét ago
A képernyőidő csak a kezdet: így változnak a családok digitális szokásai
-
Zöld2 hét ago
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával
-
Ipar2 hét ago
Az LG Electronics 600 kW-os hűtőfolyadék-elosztó egysége NVIDIA tanúsítást szerzett
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal







