Mozgásban
Ezért cserélj gumit, ha melegszik az idő
Mindazok számára, akiknek fontos a biztonság, és mindenekelőtt az általuk használt gumiabroncs minősége, az időjárás első tavaszi enyhülése egyértelműen azt jelenti, hogy eljött az idő komolyan megfontolni a téli gumiabroncsok nyárira való cseréjét.
Függetlenül attól, hogy a törvény nem írja elő, számos ok szól a gumiabroncsok cseréje mellett. Amellett, hogy a nyári gumik jobb kezelhetőséget, valamint aszfalthoz való tapadást nyújtanak nyáron, olyan összetétellel rendelkeznek, aminek köszönhetően képesek a levegő, valamint a napégette úttest rendkívül magas hőmérsékletének is egyaránt ellenállni. Ezzel szemben a téli abroncsok keveréke miatt a magas hőmérséklet maradandó károsodást képes okozni a gumikban. Ez Luka Širovnik, a Continental Tires délkelet-európai régió műszaki ügyfélszolgálati vezetőjének véleménye.
„A téli gumiabroncsok olyan csúcstechnológiás vegyületekből készülnek, melyeket alacsony hőmérsékleten nyújtott kiváló teljesítményre terveztek. A magasabb hőmérséklet rendkívül kedvezőtlen hatással van az erre az abroncsfajtára jellemző lágyabb keverékekre, és ez a futófelület profiljának jóval nagyobb mértékű kopásában is megjelenik, aminek eredménye, hogy a téli gumik hosszú használata után a futófelület anyaga a szezon folyamán elkezd szakadni. A profil blokkjainak egyes részei, különösen a téli lamellák gyakran elszakadnak, ami tovább csökkenti az abroncs élettartamát. Mindennek a következménye az, hogy a gumiabroncsot nehezebb lesz irányítani, és rosszabb lesz a tapadása, így egyértelmű, hogy miért nem ajánlott téli gumikkal vezetni nyáron”
– mondja Luka Širovnik.
A fent említett információk mellett továbbá fontos figyelemmel követni a kinti hőmérséklet változását is, és felismerni, hogy mikor jött el az idő a gumicserére.
„A téli és nyári viszonyokat elválasztó külső hőmérséklet határa 7 Celsius fok körül mozog. Amikor az idő tél végén enyhülni kezd, a téli gumik teljesítménye már nem jelent annyi előnyt. Azonban azzal csak kevés sofőr van tisztában, hogy a környezeti hőmérséklet nem azonos a talaj hőmérsékletével, pedig igazából a felszín az, ami fontos szerepet játszik a gumiabroncs tapadásában. Természetesen, nem szabad siettetni sem a téli gumiabroncsok nyárira való cseréjét, amikor odakinn még mindig téli időjárási körülmények uralkodnak.”
– foglalta össze Luka Širovnik, a Continental Tires délkelet-európai régió műszaki ügyfélszolgálatának vezetője.
Első a biztonság, utána jön a szórakozás
A Continental nyári marketing kampányának szlogenje mindenkivel tudatja, hogy a közúti biztonságnak nincsen alternatívája. Azonban nem kell lemondani a szórakozásról sem azoknak, akik idén nyáron úgy döntenek, hogy új Continental gumiabroncsokat vásárolnak hivatalos forgalmazóktól, mivel egy LEGO® készletet kapnak ajándékba. Az ajánlat március 15-től június 30-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További információ a következő linken található: www.continental-promotion.com.
Ajánljuk még
-
A Continental kampányt indít a kultúrált és balesetmentes közlekedésért
-
Kizárólag Continental gumiabroncsokkal szerelik fel a Brabus két tuningautóját
-
Debütált a Hankook terepjárókhoz és négykerék-meghajtású járművekhez tervezett nyári gumiabroncsa
-
A Hankook Ventus S1 evo Z modellt választotta az AMG GT Coupe gyáriszerelésű abroncsának a Mercedes
-
Nem mindegy, mit viselünk a napon?
-
Ajándék iPhone, tablet és díjkedvezmények: így készülnek a biztosítók a nyárra
Mozgásban
A Honda bemutatja a Honda 0 Series modellek új generációs technológiáit
A Honda Motor Co., Ltd. megtartotta a „Honda 0 Tech Meeting” elnevezésű rendezvényét, hogy bemutathasson olyan új generációs technológiái közül néhányat, melyeket a 2026-tól világszerte bevezetésre kerülő elektromos modellcsaládban, a Honda 0 Series -ben alkalmaznak majd.
A Honda 0 Series teljesen új EV-fejlesztés, amelyhez merőben új ötletek és egy új, „Karcsú, könnyű és bölcs” tervezési megközelítést alkalmaznak, mely az alábbi öt alapvető értékre épül
- Művészi formavilág, ami pozitív rezgéseket kelt
- Önvezető/fejlett vezetést támogató rendszerek (AD/ADAS), amelyek biztonságot és nyugalmat biztosítanak
- Optimális „tér” az embereknek, amit az IoT (Internet of Things) és a többi mobilkommunikációs eszköz tesz lehetővé
- A vezetés öröme, amit a járművel való egység érzése kelt
- Kiemelkedő elektromos hatékonyság
A Honda a CES® 2024 kiállításon mutatta be a Honda 0 Series modellcsalád két koncepcióautóját a Saloont és Space-Hub-ot, 2026-ban pedig a tervek szerint megkezdi az előbbi sorozatgyártását. A piacra kerülő modell nagyon fog hasonlítani a prototípusra, és ez lesz a járműsorozat zászlóshajója.
Emellett a japán gyártó azt is bejelentette, hogy 2030-ig világszerte összesen hét Honda 0 Series családtagot mutat be , amelyek között lesznek kis-, közepes- és nagy méretű járművek is.
A sorozat legújabb modelljének a leleplezését a Honda a CES® 2025-re időzíti és ez lesz majd a Honda 0 Tech Meetingen bemutatott technológiák és elektromos koncepciók megtestesülése.
A Honda 0 Tech Meetingen bemutatott új generációs technológiák
- Karcsú és könnyű
A „karcsú” fejlesztési megközelítéssel a Honda továbbra is az EV-korszakra jellemző M/M (Man Maximum, Machine Minimum azaz Az ember a gép előtt ) szemléletmódot valósítja meg, és arra törekszik, hogy elektromos járművei az emberek számára kialakított kényelmes „térként” teremtsenek új értéket, amit egyedülálló formatervezéssel, alacsony járműmagassággal és rövid karosszéria-túlnyúlásokkal ér el.
A „könnyű” tervezési hozzáállással a Honda arra törekszik, hogy megvalósítsa mind a sportos vezetési élményt, mind a világ legjobb elektromos hatékonyságát, amire a Honda mindig is nagy hangsúlyt fektetett a gépkocsigyártása során.
- Új fejlesztésű, dedikált EV-platform
A 2.0 GPa értékkel rendelkező hőpréselt anyag (rendkívül nagy szilárdságú acéllemez) alkalmazásával a Honda egy olyan új EV-platformot fejlesztett ki, amellyel a stílusra jellemző karcsú és alacsony magasságú kialakítás is megvalósítható, és az utasok számára is biztonságot és nyugalmat kínál. Emellett a karcsú akkumulátor és az új fejlesztésű kompakt e-tengely (e-Axie) lehetővé teszik azt is, hogy a jármű tömegközéppontja alacsonyra kerüljön, mivel a nehéz alkatrészek alul, a jármű középpontjában helyezkednek el. Ez stabilizálja az autó viselkedését és sportos vezetési élményt tesz lehetővé.
- Új fejlesztésű kompakt e-tengely (e-Axie)
A hibrid-elektromos járművek (HEV-k) fejlesztése során összegyűjtött motor- és inverter technológiákat a Honda arra használja majd fel, hogy kompakt és rendkívül hatékony e-tengelyt (e-Axie) alakítson ki az elektromos járművekben. Az inverter mérete körülbelül 40%-kal*1 csökkent, ami lehetővé teszi ennek a vízszintes, a motor melletti elhelyezését, amit a múltban nehéz volt megvalósítani. Ezzel a kompakt e-tengellyel azonban egyszerre érhető el az alacsony magasságú kialakítás és a maximális helykihasználás.
- Karcsú akkumulátor
Az IPU- (akkumulátor) ház körülbelül 6%-kal lesz vékonyabb*2 a megaöntés és a 3D dörzshegesztési (FSW) technológia alkalmazásának köszönhetően. Ezen túlmenően az ütközés hatásának eloszlatására tervezett karosszéria-szerkezetnek köszönhetően csökken az akkumulátor védelméhez szükséges többletterület, ami nagyobb helyet biztosít a beszereléséhez. Az ilyen jövőbe mutató technológiáknak hála könnyebb és karcsúbb, mégis maximális hatékonyságú akkumulátor kerül a járművekbe, ami hozzájárul a Honda 0 Series modellkínálatának bővítéséhez.
A Honda továbbá arra is törekszik, hogy az akkumulátor kapacitásának csökkenését 10 éves használat után kevesebb mint 10%-ra korlátozza egy olyan akkumulátoridő-csökkenést diagnosztizáló és előrejelző technológia alkalmazásával, amely 5 millió Honda jármű, főként HEV vezetési adataival dolgozik.
- Aktív aerodinamikai rendszer
A Honda olyan aktív aerodinamikai rendszert fejlesztett ki, amely automatikusan aktiválja az első légterelőt a jármű sebességének és egyéb tényezőknek megfelelően. A légellenállás csökkentése érdekében az első légterelő a padló alatt kapott helyet minden karosszéria-típusnál, beleértve a magas járműveket vagy a nagyobb légellenállásnak kitett SUV-okat is. Amellett, hogy a napi használhatóság veszélyeztetése nélkül csökkenti a haladásra fordított energiát, ez a rendszer továbbá nagy leszorítóerőt eredményez és hozzájárul a jármű egyenes vonalú stabilitásának növeléséhez.
- Új karosszériamerevség-kezelés a nagyobb vezetési stabilitás és a könnyebb súly érdekében
A sportos és felszabadult vezetési élményt egy új kormányzási stabilitási index bevezetésével érik el, amely lehetővé teszi a jármű karosszériájának meghajlását, hogy kanyarodás közben minden egyes gumiabroncson ellenőrizhető legyen a terhelés. Az egyszerűsített karosszéria szerkezet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Honda a kezdeti elektromos járművek súlyához képest körülbelül 100 kg-mal csökkentse a jármű össztömegét.
- A „karcsú” és „könnyű” kialakítást lehetővé tevő gyártási technológiák
- Az intelligens tápellátó egység (IPU) házának gyártási technológiájának fejlődése
Az IPU (akkumulátor) házak gyártásához egy 6000 tonnás osztályú megaöntőgépet (nagynyomású, nagy pontosságú öntés) fognak alkalmazni, amely jelentős mértékben, a jelenlegi több mint 60-ról 5-re csökkenti az alkatrészek számát. Ezen túlmenően az egyes EV-modell méretekhez eltérő, egyedi akkumulátor-házrész és egy FSW-technológiával (Friction Stir Welding/dörzshegesztés) készült közös rész összekapcsolásával az IPU-házak sokfélesége hatékonyan előállítható. Ez javítja az általános termelési produktivitást és korlátozza a szükséges tőkebefektetéseket. A Honda folytatja e gyártási technológiák fejlesztését, és a jövőben kiterjeszti alkalmazásukat a nagy öntött alumínium karosszériavázak alkatrészeire is.
- A karosszéria könnyítését célzó technológiák továbbfejlesztése
A világ első CDC hegesztési technológiájának alkalmazása lehetővé teszi a
könnyű és nagy szilárdságú anyagok felhasználási körének bővítését. Ez a karosszéria súlyának csökkentése és a passzív biztonsági teljesítmény egyidejű növelése által javítja az elektromos hatékonyságot.
- A gyártási módszerek továbbfejlesztése az akkumulátor-összeszerelő soron
Az akkumulátor-összeszereléshez egy új fejlesztésű cellagyártó rendszert vezet be a Honda a magas termelési hatékonyság és rugalmasság elérése érdekében. Ez nem más, mint az automatikus vezérlésű járművek (automatic guided vehicles, AGV) által összekapcsolt flex-cellás gyártórendszer, ahol a gyártási folyamatok rugalmasan kombinálhatók, lehetővé téve a gyártási modellek és a gyártási mennyiségek változásainak kiigazítását.
- Bölcs
A felhalmozott tudás felhasználásával és az intelligens technológiák továbbfejlesztésével a Honda eredeti, szoftveresen irányított járműveket (software-defined vehicles, SDV) hoz létre, mely magukat, a járműveket is bölcsebbé teszi.
Konkértabban – a Honda saját fedélzeti operációs rendszert (operating system, OS) fejleszt, majd az összekapcsolt technológiák fejlődésével összhangban arra törekszik, hogy új mobilitási élményt nyújtson ügyfelei számára ezen optimalizált intelligens technológiák alkalmazásával.
A Honda OTA (over the air/vezeték nélküli) frissítésekkel a jármű értékesítését követően is folyamatosan bővíti és fejleszti a jármű funkcióit, így a járművet az ügyfelek számára vonzóbb, kizárólag a Hondára jellemző termékké fejleszti.
- A „bölcs” fejlesztési megközelítés Honda által követett négy fókuszpontja
- AD/ADAS (önvezető/fejlett vezetéstámogató rendszerek)
A Honda azzal a céllal fejleszti az AD/ADAS (Automated Driving, AD és Advanced Driver Assistance Systems, ADAS) rendszereket, hogy „az általuk kínált élmények hatására az emberek spontán beüljenek az autójukba” és ne csak vezetés közben élvezzék a biztonságos és zökkenőmentes mobilitás nyújtotta nyugalmat, hanem egész úton az otthonuktól a célállomásig.
2021-ben a Honda a gyakorlatban is megkezdte a 3. szintű önvezető berendezések használatát a Honda SENSING Elite rendszerrel felszerelt vadonatúj Legend bevezetésével, amely bizonyos helyzetekben a feltételes vezetésautomatizálással képes átvenni az autó irányítását a sofőrtől. A Honda 0 Series modelljeibe beépített AD/ADAS-technológiák ezeket alkalmazzák, hogy még több ügyfél számára elérhetővé tegyék a megfizethető önvezető járműveket.
Emellett a Honda 0 Series tagjait egy olyan rendszerrel is ellátják, amellyel bővíthető lesz azoknak a vezetési körülményeknek a köre, ahol elérhető lesz a vezetéstámogatás és a 3. szintű önvezetés (eyes-off). Ez a bővítés az autópályákon kialakult dugókban elérhető eyes-off technológiával kezdődik, és az OTA-frissítések révén folyamatosan halad majd tovább.
A Honda továbbfejleszti az olyan AD/ADAS-technológiáit is, mint például a LiDAR-alapú nagy pontosságú és rendkívül megbízható észlelés, a minden környezetben nagy felbontású kameraérzékelés, valamint a Honda eredeti mesterséges intelligencia (MI) (Artificial Intelligence, AI) és érzékelő fúziójával kompatibilis nagy teljesítményű ECU beszerelése.
Ezenkívül az eredeti Honda MI-technológia egyesíti az amerikai Helm.ai felügyelet nélküli tanulási*4 technológiáját és a tapasztalt vezetők viselkedési modelljeit, ami hozzájárul, hogy a mesterséges intelligencia kisebb mennyiségű adattal tanuljon, és rendkívül pontos vezetői segítséget nyújtson. Ez biztosítja a rendszer számára a kockázatok pontos előrejelzését és zökkenőmentes elkerülését még akkor is, ha olyan utakon halad, amelyek újak mind a vezető, mind a jármű számára, lehetővé téve a Hondának az önvezetés és a vezetéstámogatás hatókörének gyors bővítését.
A technológia továbbfejlesztésével a japán gyártó arra törekszik, hogy a világ első olyan vállalata legyen, amely minden vezetési helyzetre kiterjeszti az eyes-off funkciók használatát, és biztonságosabb AD/ADAS-élményt biztosít, ami gondoskodik az ügyfelek nyugalmáról.
- A vezetés öröme
Amellett, hogy a Honda az önvezetési technológia gazdagítására törekszik a nagyobb biztonság és nyugalom érdekében, az eredeti technológiáit is továbbfejleszti a járműdinamika integrált vezérléséhez, ami zökkenőmentesen összekapcsolja a különböző vezérlési technológiákat.
Ezzel a Honda azt szeretné elérni, hogy a „vezetés öröme” egyedülálló módon valósuljon meg a következő generációs elektromos autóiban, amelyek sportos és felemelő érzést váltanak ki a sofőr és a jármű között kialakuló testi és szellemi egység érzéséből fakadóan. A steer-by-wire (vezetékes kormányzás, ahol elektronikus jeleket használnak vezetéken továbbítva) rendszer bevezetésével megvalósul az összes „by-wire” azaz a vezetékes eszköz, például a kormánykerék, a felfüggesztések és a fékek integrált vezérlése, ami lehetővé teszik a sofőr akaratának megfelelő kezelést.
Emellett a Honda által az eredeti robotikai technológiák fejlesztése során kidolgozott 3D giroszkópos érzékelőkön alapuló, nagy pontosságú helyzetbecslésnek és stabilizációvezérlésnek köszönhetően, a sima fordulás érdekében, stabilizálható a jármű viselkedése még az instabillá válás előtt. A gyorsulás során az elektromos motor és a fékrendszer közösen dolgozik majd a gumiabroncs tapadásának gyors és pontos szabályozásán, stabil és kényelmes gyorsulást biztosítva a különböző útfelületeken.
- Energiakezelés
Az eredetileg a HEV-khez kifejlesztett akkumulátorkezelési technológia és az újonnan kifejlesztett, az akkumulátornál is alkalmazott hőkezelési eljárás kombinálásával a Honda 0 Series kényelmes utasteret és minden igényt kielégítő hatótávolságot kínál. Hogy csak egy példát említsünk, a tápellátó egység hatékonyabbá tételével EPA módban 482 km lesz megtehető egyetlen töltéssel.
Ezen túlmenően pedig télen, amikor a fűtő- és más berendezések használata miatt a hatótávolság csökkenése aggodalomra adhat okot, a járművek az emberközpontú hőmérséklet-érzékenységi index alkalmazásával egyidejűleg gondoskodnak mind a kényelemről, mind az energiatakarékosságról. Az utasfülkét hősugárzással melegítő fűtőberendezés használatának és a hőszivattyú rendkívül hatékony működésének köszönhetően körülbelül 13%-kal*1 csökken az eszköz energiafogyasztása.
- Digitális felhasználói élmény (UX)
Az intelligens és digitális technológiák használatával a Honda új és inspiráló EV-alapú funkciókat kínál, miközben minimalizálja a felhasználói stresszt, és maximalizálja a vezetési és utasélményt.
A stresszmentes vezetési és utasélmény érdekében a Honda nagymértékben leegyszerűsíti a járműbe beépített infotainment (IVI) rendszer működését, és folyamatosan fejleszti az egyes ügyfelek számára személyre szabott hangasszisztenst.
Emellett a képfelismerésen és a Honda eredeti viselkedés-előrejelző algoritmusán alapuló jobb helyzetfelismerés révén a jármű képes lesz arra, hogy megértse a felhasználó helyzetét és szándékát, és proaktív módon javaslatokat és támogatást nyújtson az egyes ügyfelek számára.
A vezetési és utasélményt illetően a Honda gyorsan fejlődő IT-technológiákat alkalmaz, és a tartalmak széles skáláját kínálja majd. Ez magában foglal például (1) olyan szórakoztató szolgáltatásokat, amelyek az elektromos járműveket szórakoztatóbb mobil „terekké” teszik, (2) olyan tartalmakat, amelyek kellemesebb időtöltést kínálnak a vezetést kedvelő felhasználóknak, továbbá (3) egy olyan „virtuális utazási élményt”, amely az XR (kiterjesztett valóság) technológia segítségével összekapcsolja az utasokat és távollévőkkel.
Ezeknek a digitális UX-technológiáknak köszönhetően a Honda a következő generációs elektromos járműveiben megteremti „a vezetés, a használat és a kapcsolódás örömét”.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője
A Green Motion Building dinamikus terheléselosztó funkciója a töltők üzemeltetési költségeit csökkenti
Új, többfelhasználós töltésre alkalmas AC elektromosjármű-töltővel lép piacra az Eaton. Az intelligens energiagazdálkodási vállalat Green Motion Building nevű, 3,7 kW és 22 kW közötti teljesítményű töltője már Magyarországon is elérhető.
Az Eaton Green Motion Building, amelyet akár 50 darab töltő közötti statikus vagy dinamikus terheléselosztásra terveztek, és szükség esetén a töltés prioritását is lehetővé teszi, ideális munkahelyeken, kiskereskedelmi parkokban, társasházakban és hasonló helyszíneken történő használatra. A terheléselosztás funkció automatikusan kiegyenlíti a teljes elektromosautó-csúcsigényt, hogy az megfeleljen a hálózati csatlakozáson rendelkezésre álló kapacitásnak. A statikus terheléselosztás a rendelkezésre álló kapacitás előre beállított elosztásán alapul, míg a dinamikus terheléselosztás az aktuálisan rendelkezésre álló teljesítmény függvényében ingadozik. A terheléselosztás mindkét formája gondoskodik a biztonságról, megelőzi az áramkimaradásokat (töltésnél), és lehetővé teszi, hogy szükség esetén költséges hálózatfejlesztés nélkül is lehessen további töltőket telepíteni a töltőinfrastruktúrába. A dinamikus terheléselosztás előnye, hogy az összes rendelkezésre álló energiát felhasználja, így csökkenti a töltők üzemeltetési költségeit, valamint javítja a felhasználói élményt.
Az Eaton Green Motion Building töltőbe integrált RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) révén csak azonosított felhasználók használhatják az elektromosautó-töltőt. Így a töltési költségek a meghatározott járművekhez rendelhetők, ez pedig sok vállalkozás számára lehet hasznos. A töltő emellett rendelkezik egy MID-es (Measuring Instruments Directive) fogyasztásmérővel is, amelynek pontossága megfelel az EU számlázási követelményeinek is. Az elektromosautó-folttakezelők számára jelenthet előnyt (akik AC-töltőt biztosítanak a járművezetők számára), hogy az elektromosautó-töltő a személyes és a munkacélú használat különválasztása révén a költségelszámolást és a költségek továbbszámlázását is megkönnyíti.
Az Green Motion Building elektromosautó-töltő az Eaton Green Motion Home modell mellett egyike az Eaton elektromosautó-töltő termékcsaládjának, amely számos más megoldást is tartalmaz. Az új modellt úgy tervezték, hogy könnyen integrálható legyen akár új, akár meglévő töltőinfrastruktúrákba. Az Eaton Green Motion Building EV-töltő együttműködik az összes OCPP-alapú CPO platformmal, valamennyi 4G SIM-kártya szolgáltatóval és bármely harmadik fél által üzemeltetett e-mobilitási szolgáltató (eMSP) rendszerrel, amely a töltőpont-üzemeltetőknek (CPO) jelent nagy segítséget.
„Az Eaton Green Motion Building EV-töltőt a kiberbiztonságot szem előtt tartva tervezték, és kiváló terheléselosztási képessége miatt jó választás többfelhasználós elektromosautó-töltéshez, drága hálózati fejlesztések nélkül. A termékcsaládunk más modelljeivel együtt alkalmas arra, hogy az épületeinket felkészítsük a teljesen elektromos jövőre, ha a BEMS (Building Energy Management System) szoftverünk segítségével integráljuk az épületfelügyeleti rendszerbe. A rendszerhez hozzáadhatók helyszíni megújulóenergia-termelő eszközök, például napelemek és energiatároló rendszerek is. Ezt a koncepciót Buildings as a Grid-nek (Épület, mint hálózat) nevezzük”
– mondta Fehér Tamás, az Eaton Magyarország munkatársa.
Az Eaton Green Motion Building elektromosautó-töltőket a vállalat gyári garanciával, valamint meghosszabbított garanciacsomagokkal is kínálja. A kompakt és falra vagy padlóra (oszlopra), beltéren vagy kültéren történő rögzítésre egyaránt alkalmas töltők, akár egymásnak háttal is felszerelhetők bármely több jármű számára kialakított parkolóhelyen. További információ a www.eaton.com/hu/gmb weboldalon található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Nagysebességű oválpálya-elemet építenek a ZalaZONE járműipari tesztpályán
Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZONE járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem (High-Speed Oval), amelyen 250 km/h sebességig terjedő teszteket tudnak majd végezni a szakemberek.
Egy különleges SMB Strabag Max Bögl aszfaltozó géppel végezték el a 47 fokos dőlésszögű parabola kanyarok kivitelezési munkálatait. A világon csupán két speciális géplánc létezik, amely alkalmas parabolakanyarok építésére.
A ZalaZONE a 4500 méter hosszú oválpálya építésénél a világon egyedülálló, innovatív technológiákat alkalmaz. A gép lehetővé teszi a meredek, döntött parabola kanyarok precíz és egyenletes kialakítását. A teljes folyamatot számítógépes vezérlés irányítja, ami biztosítja a hibátlan kivitelezést. Az SMB Strabag Max Bögl aszfaltozó gép fejlett technológiája gondoskodik arról, hogy a pálya ívei tökéletesen simák és alakpontosak, azaz geometriailag is precízek legyenek, ezzel garantálva a teszteléshez szükséges pontos adatokat, méréseket.
Az oválpálya a kialakításának köszönhetően lehetővé teszi azt, hogy akár 250 km/h sebességig végezzenek rajta teszteket. Ezen nagysebességű tesztek számos csoportba sorolhatók. Az aerodinamikai teszteken a járművek légellenállását és aerodinamikai tulajdonságait vizsgálják. A hajtáslánc-teszteken a hosszú, folyamatos nagy sebességű haladást tanulmányozzák. Ilyenkor a hajtásláncok tartóssága és teljesítménye vizsgálható maximális terhelés alatt. A hűtőrendszerek vizsgálata is fontos nagy sebességnél, amikor a hűtőrendszerek teljes terhelés alatti működését is meg lehet figyelni, különösen hosszabb időtartamú, folyamatos terhelés alatt.
A gumiabroncsok és a futómű teszteléséhez a folyamatos magas sebesség és a döntött kanyarok ideálisak az abroncsok és a futóművek stabilitásának, valamint tartósságának mérésére. A járműstabilitás és kezelhetőség vizsgálatakor a 47°-os dőlésszögű kanyarok segítenek a járművek stabilitásának és irányíthatóságának tesztelésében extrém sebességek mellett. Az autonóm járművek nagysebességű tesztelésekor ezen rendszerek nagy sebességnél történő működését elemzik. Versenyautók kipróbálására is alkalmas az oválpálya, amely ideális helyszín lehet versenyautók teljesítményének és stabilitásának tesztelésére is.
– A nagysebességű oválpálya elkészültével a ZalaZONE Európában egyedülállóan széles termékportfóliót tud felmutatni a hagyományos tesztek és az új technológiák területén is – emelte ki Hamar Zoltán, a járműipari tesztpályát üzemeltető cég, az AVL-ZalaZONE Próbapálya Kft. ügyvezető igazgatója:
A tesztpálya kialakítása során az iparági követelmények vezérelték a tervezést, azzal a céllal, hogy betöltse az európai piacokon meglévő kapacitás és funkcionális hiányosságokat. A ZalaZONE járműipari tesztpálya folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy megfeleljen a jövő mobilitási kihívásainak. A szolgáltatási portfólió különleges kombinációja a hagyományos dinamikus tesztmoduloknak, valamint a legújabb technológiai megoldásoknak, mint például az ADAS (vezetéstámogató rendszerek) felület, a 15 hektáros tesztváros (Smart City), az autópálya modul és a jelenleg épülő oválpálya.
A 250 hektáron elterülő ZalaZONE, Európa legújabb, legfejlettebb autóipari tesztpályája, amely Zalaegerszeg mellett, Nyugat-Magyarországon, az osztrák határ közelében található. A tesztpálya egyedülálló lehetőségeket kínál azon autógyártóknak és autóipari beszállítóknak, akik a járművek fejlesztését, tesztelését a legmodernebb körülmények között kívánják elvégezni. A fejlesztési célú tevékenységek mellett a tesztpálya konferenciahelyszínként és vezetéstechnikai pályaként is funkcionál.
A ZalaZONE járműipari tesztpálya lehetőséget biztosít különböző típusú járművek – személyautók, teherautók, buszok, speciális járművek és motorkerékpárok – széles körű tesztelésére. A pályát nem csak a járművek dinamikai tesztelésére és élettartamának vizsgálatára tervezték, hanem a legújabb fejlett vezetéstámogató és autonóm funkciók fejlesztésére is. Az intelligens közlekedési rendszerek és az 5G technológia tesztelése is fontos szerepet kap a ZalaZONE infrastruktúrájában.
A ZalaZONE együttműködik oktatási intézményekkel is annak érdekében, hogy azok valós ipari kutatási és fejlesztési projektekben vegyenek részt. Ez a stratégiai partnerség lehetőséget biztosít a diákok számára a gyakorlati tapasztalatok széles körű megszerzéséhez. Ez támogatást nyújt ahhoz, hogy az autóipar jövőjének kiváló szakembereivé válhassanak.
A ZalaZONE nemcsak egy tesztpálya, hanem innovációs központ is, amely hozzájárul az autóipari oktatás, kutatás és fejlesztés fejlődéséhez, elősegítve az ipar igényeire adott kreatív megoldásokat és a jövőbeli mobilitás fejlődését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Újra dübörög a munka és a suli – íme pár app a produktivitáshoz
A magyarok még nem érzik magukat készen a Mesterséges Intelligenciára
Világszerte elismert vezetőkkel indít úttörő mesterséges intelligencia szolgáltatást az EY Magyarország
ABB innovatív töltési megoldások és hazai tervek az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapján
Íme a legkeresettebb egyterű autók
Munkaerőpiaci kihívások: nehéz 10 év elé néz Magyarország
Újgenerációs termékekkel érkezik szeptemberben a piacvezető viselhető okoseszköz-gyártó
Az ősszel új világok nyílnak – fotózási tippek a HONOR-tól
Hogyan befolyásolják a magas kamatlábak a használt autóhitelek piacát?
A hatékony online marketing stratégia alapjai és gyakorlati tippek
Technokrata.hu
Új hálózati megoldásokkal készül a Huawei az intelligens korszakra
Növekvő kiberfenyegetés az egészségügyben
Amatőr Sport Támogatási Programot indít a Hankook
Tudtad, hogy ha ilyen a tévéd, akkor több mint 4000 játékot próbálhatsz ki?
Láthatatlan ellenség ellen: fájdalommentes biofilmterápia forradalmasítja a fogápolást
Munkáltatói márka disszonancia: ígéret és valóság konfliktusa
A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán
Elhagyott kisbabáknak segítene az SOS Gyermekfalvak
A bankváltás segítheti a karácsonyi készülődést is
A bankok fele már áthárítja az új állami terhet a vállalkozókra
Műszaki-Magazin.hu
A Mewa ipari törlőkendő-rendszer: egy lépés a fenntarthatóság felé
Új képzési lehetőségekkel segíti EcoXpert programján keresztül partnereit a Schneider Electric
Sandvik CoroMill ® MS20 – egy megbízható és sokoldalú sarokmarási koncepció
Az Európai Műanyag Paktum
25 éves jubileum a Schaefflernél
A Miller Industries vállalat a Birst megoldást választotta üzlete átalakításához
Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?
Bányába és vasúti kocsiba is került a Schneider Electric itthon gyártott középfeszültségű kapcsolóberendezéséből
Használj beléptető rendszert, óvd a vállalkozásod!
Tokióban várják a fiatal, magyar feltalálókat
Ajánljuk
Friss
-
Szórakozás2 hét
Új egység megnyitásával, jótékonysági versennyel ünnepel az idén 10 éves Flippermúzeum
-
Okoseszközök2 hét
Apple Watch alvási apnoe funkció: a tünetek felismerésére jó, diagnózisra alkalmatlan
-
Okoseszközök1 hét
Maradandó problémákat okozhat a gyerekek túl korai és túlzott okoseszköz használata
-
Mozgásban2 hét
Nincs már szükség téli-nyári gumikra?
-
Gazdaság2 hét
EasyTicket többplatformos, online értékesítési rendszer dinamikus kapacitáskezeléssel
-
Ipar2 hét
Bemutatkozott az Eaton XV100 és XV300 HMI-termékcsaládok következő generációja
-
Ipar1 hét
Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.
-
Tippek2 hét
Fokozott vadveszélyre és a levelekkel, pocsolyákkal borított útburkolat veszélyeire figyelmeztet a Hankook