Mozgásban
Szenegáli óceáni futamához érkezik az új Extreme E versenysorozat
Fokozzuk a tempót! A rendkívül izgalmasra sikeredett Szaúd-arábiai, al-ulai nyitány után Szenegál fővárosa, Dakar közelében folytatódik május 29-én és 30-án a lenyűgöző, új terepverseny-sorozat, az Extreme E.
Az Extreme E futamokon a teljesen elektromos ODYSSEY 21 versenyautók mérik össze erejüket a Retba-tóként is ismert Lac Rose partján. Ez a tó annyira sós, mint a Holt-tenger és vizének varázslatos, rózsaszín árnyalatát egy különleges baktériumnak köszönheti, amely vörös vas-oxidot választ ki.
A versenyeket különböző tv-csatornák és streamelő partnerek közvetítik Európa-szerte. A kvalifikáció szombaton 13:30-kor kezdődik, az elődöntőre pedig vasárnap 12:00-kor kerül sor (közép-európai idő szerint). Az Ocean XPrix névre hallgató futam döntője vasárnap 16:00-kor rajtol el. Rendkívül izgalmas lesz, hogy a kilenc induló csapat közül melyik használja ki legjobban idejét a szezonkezdet után, és ér célba elsőként az óceáni szakasz extrém körülményei között.
„A nyitóverseny fantasztikus jelenetei után biztos vagyok abban, hogy ezúttal még több autósport-rajongó fog leülni a képernyő elé”
– mondja Sandra Roslan, a projekt felelőse az alapító partnernél, a Continental gumiabroncsgyártónál.
„Most már mindenki láthatja, hogy az Extreme E lebilincselő autóversenyzést jelent szemet gyönyörködtető tájakon.”
A Lac Rose-t és az Atlanti-óceánt összekötő keskeny homokos utak igazán komoly kihívással szembesítik a pilótákat, a csapatokat, és a modern ODYSSEY 21 E-SUV-kat.
A versenyzők rangsorát a Rosberg X Racing csapat pilótái, Johann Kristoffersson rallycross világbajnok és a korábbi ausztrál rali bajnok, Molly Taylor vezetik. A Team X44, Lewis Hamilton csapatának pilótái, Sébastien Loeb ralivilágbajnok és az idei Dakaron szakaszgyőztes Cristina Gutiérrez mindössze öt pont különbséggel állnak a második helyen. Őket két, valamint négy pont lemaradással szorosan követi Timmy Hansen rallycross világbajnok és a brit raliversenyző Catie Munnings (Team Andretti), illetve Carlos Sainz ralivilágbajnok és a Dakar női kategóriájában tízszer diadalmaskodó Laia Sanz (ACCIONA | Sainz XE Team).
Valamennyi csapat egy ODYSSEY 21 elektromos SUV-vel versenyez. A 440 cm hosszú, 230 cm széles és 186 cm magas kivételes jármű nagyjából ugyanazokkal a méretekkel rendelkezik, mint egy kereskedelemben is kapható SUV, és a 300 cm-es tengelytávja is teljesen átlagosnak hangzik. Az ODYSSEY 21 azonban jóval nagyobb teljesítményre képes. A Spark Racing Technology versenyautó-gyártó által épített jármű 550 lóerő elektromos megfelelőjét nyújtja, súlya pedig mindössze 1780 kg. Összehasonlításképpen, egy Dakar-ralin versenyző átlagos jármű 300 lóerővel rendelkezik és két tonnát nyom. A gyorsulási mutatók ugyancsak figyelemre méltóak. Ennek a két elektromos motor hajtotta masszív homokfutónak csak 4,5 másodperc kell, hogy elérje a 100 km/h sebességet. Az elektromos SUV emellett még akár 55 fokos lejtőn is könnyedén felkapaszkodik. A bajnokság összes csapata a 37 colos CrossContact Extreme E verseny-gumiabroncsba vetette bizalmát. Ezt az abroncsot a Continental kimondottan azzal a céllal hozta létre, hogy ez a nagymértékű energia biztonságos módon kerülhessen alkalmazásra a versenypályán, amellett, hogy megfeleljen a föld legkülönbözőbb éghajlati zónái által felállított kihívásoknak.
„Az Extreme E versenysorozat célja nem csak az izgalmas autóversenyzés, hanem az is, hogy a veszélyeztetett biotópok kiválasztásával felhívja a figyelmet a globális felmelegedés negatív következményeire”
– mondja Sandra Roslan.
„Lac Rose egy lélegzetelállítóan gyönyörű helyszín, amelyet a parthoz való közelsége miatt egyre inkább veszélyeztet az éghajlatváltozás. Az UNESCO világörökségi helyszín kevesebb, mint egy kilométerre található az Atlanti-óceántól, melytől mindössze pár dűne választja el. És ez a földsáv egyre szűkül. „Évente három-négy méternyi szárazföld veszik el a tengerszint emelkedésének következtében.”
– mondja a Continental projektmenedzsere, majd hozzáteszi:
„Ennek egyik fő oka a grönlandi jégmező olvadása.”
Az Extreme E szenegáli futamát megelőzően a versenysorozat szervezői a helyi hatóságokkal együttműködve elindítottak egy környezetvédelmi projektet a partszakasz megtisztítása érdekében. A cél az összegyűjtött műanyag hulladék öko kövekként való újrahasznosítása, melyből több mint 300 iskolás gyerek számára építenek mosdókat.
Mozgásban
35 éves a Magyar Suzuki – esztergomi sikertörténet
Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.
Ötven év kihagyás után éledt újjá a magyarországi személygépjármű-gyártás, amikor 1991-ben a Suzuki Motor Corporation, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank megalakította a Magyar Suzukit. A japánok egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási tevékenységet alkalmazó gyárat hoztak létre Magyarországon. A vállalat 1992-ben a Suzuki Swiftek sorozatgyártásával kezdte meg a termelést. Az itt készülő autók immár bárki számára elérhetővé váltak. A magyarok hamar megszerették a Suzukikat, ahogy nevezték, a „mi autónkat”. 35 év alatt összesen hétféle modell, a Swiften túl Wagon R+, Ignis, SX4, Splash, SX4 S-CROSS és Vitara készült Esztergomban. 2024-ben már a 4 milliomodik Suzuki modell gördült le a magyar gyártósorról. A fenntartható autózást előtérbe helyezve 2020 óta, az európai piacokra a Magyar Suzuki már csak hibrid meghajtással értékesít modelleket. Jelenleg Esztergomban Vitara és S-CROSS modellek készülnek. A gyártóvállalat stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgozik. Számos magyarországi partnerével a sorozatgyártás indulása óta működik együtt.
Magas szakmai kompetencia és tudás
A Magyar Suzuki meghatározó szereplő a járműipari gyártói piacon termelőerejét, munkáltatói státusát tekintve. Folyamatosan fejleszti üzemét, amely a digitalizációt, a hatékonyságnövelést, a jelenlegi kapacitás maximális kihasználását, a jövőbeli igények rugalmas kiszolgálását, valamint a karbonsemleges működés elérését támogatja. A Suzuki a kezdetektől összesen több mint 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.
Esztergomban 35 év alatt magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken.
Stabil gazdasági szereplő Magyarországon
Az ország egyik vezető iparvállalataként árbevétele alapján rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. Partnereinek, beszállítóinak, valamint 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az Esztergomban gyártott és az importált Suzuki-modellek idehaza a legnépszerűbb autók közé tartoznak a magán- és flottavásárlók körében. A vállalat az évtizedek során összesen 22 alkalommal végzett a magyarországi új személyautó értékesítési lista élén. A hazai piacra és a világ több mint 100 országába exportált autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki személyautók, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.
Fenntartható jövő
Igazodva az anyavállalat törekvéseihez – a Suzuki 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet gyártás és modellek tekintetében világszerte – a Magyar Suzuki kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre és termelésre, melyet saját napelempark és hőszivattyúk támogatnak.
Felelős vállalatként és együttműködő partnerként a Magyar Suzuki alapítása óta hosszú távú, értékteremtő helyi és országos kezdeményezésekben vesz részt a társadalom, a környezet és a gazdaság támogatása érdekében. Kiemelt figyelmet fordít a helyi oktatási-, kulturális- és sportélet, illetve országos szinten a közlekedésbiztonság támogatására.
Megbecsült kollégák, lojális együttműködések
Gondoskodó munkaadóként tiszteli és megbecsüli minden kollégáját, munkavállalói pedig lojálisak: dolgozóinak több mint fele legalább 10 éve, 25-en a kezdetek óta, 35 éve erősítik a közösséget. A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkarolására. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények kihívásaihoz csatlakozva nagy hangsúlyt fektet a jövő szakembereinek képzésére. A Suzuki Akadémia keretein belül egy olyan jövőbemutató képzési ernyőprogramot hoztak létre, amely tudásmegosztást jelent vállalaton és cégcsoporton belül, reagál a munkaerőpiaci kihívásokra és hidat képez generációk, illetve kutúrák között. Hozzájárul a stabil cégműködéshez és termeléshez, illetve a megfelelő munkaerő megtalálásához és megtartásához. A program részeként működő Karbantartó Akadémia a szakmai alapok megerősítéséhez, a Globális Tehetségmenedzsment Program a tudáshálózat építéséhez járul hozzá, míg a Vezetői Akadémia pedig az erős, stabil vezetői bázist segíti. A 2023-ben elindult duális képzésen a Suzuki Oktatási Centrumban már 37 diák tanul. Az eddig végzett diákok fele pedig a Magyar Suzukinál helyezkedett el.
„35 év – Minden autó egy történet”
A Magyar Suzuki Zrt. az évforduló alkalmából országos kampányt indít, amely részeként szeretné megmutatni, hogy a vállalat hogyan lett az ország egyik meghatározó vállalata és egyben a vásárlók egyik legbiztosabb döntése. Pályázatot hirdet „35 év – Minden autó egy történet” címmel. Olyan történeteket vár, amelyekből kiderül, hogy a márka miként játszott fontos szerepet a magyarok életében. Az esztergomi gyártóvállalat olyan személyes történeteket keres amelyek bemutatják, mit jelentett a vásárlóknak, a járműtulajdonosoknak, családoknak, baráti közösségeknek a Suzuki és hogyan vált életük meghatározó szereplőjévé. A pályázók szabadon elmesélhetik élményeiket, vagy bármilyen megható, humoros, inspiráló pillanatot, amely nélkül más lenne az életük. A pályázatok benyújtásáról, formai követelményéről és díjazásáról, illetve a nyertes pályamunkák felhasználásáról további információkat a https://www.suzuki.hu/corporate/hu/35-eves-a-suzuki oldalon találhatnak az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
Az Aston Martin Aramco Formula One Team Driver Academy tagja lett Nagy Roland gokartversenyző, akinek sportszakmai pályafutását január óta a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. A mostani szezonban a 13 éves tehetség a spanyol DPK Racingben versenyez. Roland az első magyar autóversenyző, aki már gokartosként tagja lett egy F1-es istálló akadémiájának.
„Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin Aramco Driver Academy tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből”
– nyilatkozta a szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz az OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is.
„Az akadémia világosan kijelölt utat kínál a legmagasabb szintű versenyzés felé, támogatva a pilótákat a pályán és azon kívül is. Segíti őket a fejlődésben, a tanulásban és a növekedésben, miközben biztosítja a siker eléréséhez szükséges lehetőségeket. A program a hosszú távú partneri kapcsolatok kiépítésére és a legtehetségesebb fiatal versenyzők aktív felkutatására összpontosít az autósport minden szintjén”
– olvasható az Aston Martin Aramco Formula One Team Academy által csütörtökön kiadott hivatalos közleményben.
„Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül”
– mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója.
A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a DPK Racinggel, valamint Fernando Alonso nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket.
„Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint az A14 menedzsment összes többi pilótája. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében”
– kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezésével összesítésben a harmadik helyet szerezte meg.
Két tesztgyőzelem az új Ventus evo-nak – első hely a nyári gumiabroncsok között
Az új Ventus evo bemutatásával lenyűgöző rajtot vett a Hankook a jelenlegi abroncsszezonban. Az új prémium nyári gumiabroncs két független Auto Bild teszten is az első helyet szerezte meg.
„Két tesztgyőzelemmel a Hankook új Ventus evo modellje tökéletes bemutatkozást produkált”
– írja az Auto Bild. A nyárigumi-gyártók összesített rangsorában a Hankook az egyetlen, amely kettős győzelmet aratott, és egy versenytársával megosztva szerezte meg az első helyet.
Négy dobogós helyezés a Kinergy termékcsaládnak – harmadik hely a négy évszakos gumiabroncsok kategóriájában
A Hankook a négyévszakos gumiabroncsok szegmensében is erős teljesítményt mutatott: a Kinergy modellsorozat négy különböző teszten is kiváló, konzisztens teljesítményt nyújtott, és ezzel a Hankook számára a gyártói rangsorban az összesített harmadik helyet szerezte meg. Az elismerések igazolják a Hankook magas minőségét. A különböző gumiabroncs-modellek valamennyi releváns tesztkategóriában következetesen kiváló teljesítményt nyújtottak – a nedves fékteljesítménytől a száraz kezelhetőségen át egészen a négyévszakos abroncsok téli tulajdonságaiig. Az új Ventus evo két tesztgyőzelme rávilágít arra, hogy ez a gumiabroncs mennyire jól illeszkedik a prémium szegmensbe, míg a Kinergy modellsorozat tartósan magas teljesítménye négy független négyévszakos gumiabroncs-teszten azt mutatja, hogy ebben a szegmensben a Hankook a legmegbízhatóbb gyártók közé tartozik.
Háttér: Az Auto Bild legjobb gyártóinak rangsora
Az Auto Bild gyártói rangsora egy adott szezonban elvégzett összes gumiabroncs-teszt eredményét összesíti, és pontozásos rendszer alapján értékeli a gyártókat: Tesztgyőzelem: 6 pont; Példás: 5 pont; Jó: 3 pont; Kielégítő: 2 pont; Feltételesen ajánlott: 1 pont. Ökológiai bajnok: 1 extra pont; Zöld gumiabroncs: 2 extra pont. A 2025/2026-os szezonban az Auto Bild összesen 67 nyári és 61 négyévszakos gumiabroncsot tesztelt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai
-
Szórakozás2 hét ago
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
-
Egészség2 hét ago
A wellness-életkor mutathatja meg a valóságot?
-
Ipar2 hét ago
Additív gyártás 2026: ipari fordulópont





