Mozgásban

A repülőgépnél is gyorsabb közlekedést kínál a kínai lebegő vasút

Kína bemutatta a 600 km/órás végsebességre képes mágnesvasutat – közölte az állami média.

A maglev vonat elektromágneses erőt használva levitál a sínek felett, azaz a vonat és a sín között nincs érintkezés. Maximális sebességével közlekedve a kínai fejlesztésű – Csingtao (Qingdao) városában gyártott – vonat lenne a világ leggyorsabb közösségi földi járműve.

Kína csaknem két évtizede alkalmazza a technológiát, de csak korlátozott mértékben. Sanghajban van egy rövid mágnesvasút az egyik repülőtérről a városba. Bár Kínában még nincsenek városok vagy tartományok közötti mágnesvasútvonalak, amelyek jól kihasználhatnák a nagyobb sebességet, néhány város, köztük Sanghaj és Csengtu már megkezdte a kutatásokat.

A 600 km/h sebességgel mindössze 2,5 óra alatt lehetne vonattal eljutni Pekingből Sanghajba, ami több mint 1000 km-es távolság esetében komoly konkurenciát jelentene a repülésnek. Jelenleg az út repülővel 3 óra, nagysebességű vasúttal pedig 5,5 óra.

Japántól Németországig számos ország tervezi mágnesvasút-hálózat kiépítését, bár magasak a költségek és a technológia nem egyeztethető össze a jelenlegi vasúti infrastruktúrával, ami továbbra is akadálya a gyors fejlesztésnek.

Forrás: Computerworld

Friss