Mozgásban
Így befolyásolják a színek az autók eladhatóságát
Kétségtelen, hogy autóvásárláskor – sok egyéb jellemző mellett – meghatározó szempontnak számít a jármű színe is. Döntésünket egyfelől az igényeink, másrészt az ízlésünk befolyásolja.
A magyarországi piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfelelő választás jellemző. Évek óta megfigyelhető, hogy a monokróm, vagyis a fekete, a szürke, az ezüst és a fehér színekben pompázó járművek a legkelendőbbek, ami meglehetősen konzervatív attitűdre enged következtetni. A színtrendek ráadásul olyan meghatározók, hogy akár értékcsökkentő vagy -növelő tényezők is lehetnek, de mindenképpen befolyásolják az eladás gyorsaságát. A carVertical utánajárt, mely színek a legkeresettebbek ma Magyarországon, és mire számíthatunk, ha egy fekete, egy fehér vagy egy színes járművet kínálunk eladásra.
A zöld színű autók hamarabb kelnek el, mint mások
Lényegesen jobbak az esélyeink, ha zöld fényezésű autót kínálunk eladásra. A felmérések alapján a többihez képest jóval rövidebb idő, átlagosan csupán 14,3 nap telik el ilyenkor a meghirdetéstől az eladásig. Jelentős különbség ehhez képest a listán másodikként szereplő ezüstszínű karosszéria – ezeknek az autóknak az eladásához 5 nappal több időre, vagyis 19,1 napra van szükség. Ezt a két variánst követi a szintén népszerű kék, mely nem sokkal marad el az ezüstszínű autók mögött: jellemzően 20,2 nap, míg gazdára találnak.
Érdemes megnézni, mit jelent ez egy konkrét típus esetében. Vegyünk példának okáért egy Volkswagen Golfot, mely nemcsak hazánkban, de az egész világon az egyik legnépszerűbb autó. Az átlagos idő, amely alatt egy VW Golf eladható ma Magyarországon, az ezüstszínű autóknál 18,9, a zöldeknél 20,3 nap. Nem sokkal maradnak el mögöttük a szürke modell, melyek eladásához mintegy 20,7 nap szükséges. A fekete autók viszont már csak 21,4 nap elteltével, az ezüsthöz képest három nappal később találnak gazdára.
„Világosan látható, hogy Magyarország kivételt jelent a régióban azzal, hogy a zöld szín a toplistás az autóeladás gyorsasága tekintetében. Még a környező országokkal, például a Cseh Köztársasággal összehasonlítva is szembeötlő, hogy a zöldszínű autók fogynak a leggyorsabban. Míg hazánkban egy zöld autó eladásához nagyjából két hét szükséges, Csehországban az adásvétel túlnyomórészt csak három hét múlva bonyolódik le”
– árulja el Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs vezetője.
Ma már nem kapkodunk a ritkább színekért
Általánosságban elmondható, hogy az élénk színű járművek iránti kereslet mára jelentősen visszaesett. A valaha nagy népszerűségnek örvendett, feltűnő színeket most már inkább csak egy szűk réteg részesíti előnyben, és kizárólag bizonyos ritkább modellek esetében. Hazánkban ma a sárga az a szín, amelyért a legkevésbé sietnek az érdeklődők. Míg egy zöld autón jó eséllyel 2 hét alatt túladunk, egy sárga csoda eladásához jóval több időre van szükség. Átlagosan 23,7 nap az, amit rá kell szánnunk, hogy vevőt találjunk rá.
Minimálisan ugyan, de a sárga autóknál a barna és a fehér színű járművek iránt is nagyobb az érdeklődés. Bár továbbra is népszerűek és nagy számban futnak az utakon, az eladás gyorsasága szempontjából a barna és a fehér színek is a sor végén kullognak, 22,4 napos átlaggal. Ez azért is meglepő, mert nem is olyan régen a fehér autók még az eladási lista élén álltak.
A már említett Volkswagen Golf esetében Magyarországon 22,9 napra van szükség ahhoz, hogy egy sárgaszínű verzió elkeljen. Ugyanennek a típusnak a zöld változata viszont 20,3 nap elteltével jó eséllyel gazdára talál. Meglepő módon az egyébként oly népszerű fehér fényezés a VW Golfok eladási listáján az utolsó előtti helyen áll. A 22,8 napos átlag egyértelműen arról árulkodik, hogy már nem tartozik a legvonzóbb alternatívák közé. Ugyancsak csökkenő kereslet mutatkozik a barna Golfok iránt, melyek az átlagosan 22,4 napos eladási idejükkel hátulról a harmadikak a népszerűségi listán.
„A sárga az egyik legritkább autószín, melyet általában csak a kifejezetten extrovertált személyek választják, akik nem tartanak attól, hogy feltűnést keltenek. Ráadásul az autóvásárlók ezt a színt is inkább a speciális, szívükhöz személyes okokból közel álló járművekhez hajlamosak választani, legyen szó kabrióról, kupéról vagy egzotikusnak számító autóról. Ezeket a járműveket általában nehezebb is eladni, mivel lényegesen kevesebben engedhetik meg maguknak őket”
– magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.
Színválasztás szempontjából konzervatívak vagyunk
A carVertical cég által ellenőrzött, többnyire eladásra vagy vételre váró autók adatbázisából is egyértelműen kirajzolódik, hogy melyek jelenleg a legkedveltebb színek a magyarországi autópiacon. A legtöbb vásárló a fekete autók mellett teszi le a voksát, melynek számos oka lehet. A népszerűség feltűnően magas aránya utalhat arra, hogy ez a szín tradicionálisan az erőt, a magasabb státuszt szimbolizálja, és kétségtelenül felhívja magára a figyelmet. Bár balesetmegelőzés szempontjából nem a legjobb választás, nem elhanyagolható, hogy esztétikai szempontból a fekete szín gyönyörűen kiemeli az autó formáját, viszont kevésbé feltűnők rajta a karosszéria apróbb hibái. Nem csoda, hogy a negyedik a sorban azok között az autók között, melyek a leghamarabb, 20,6 nap alatt kelnek el.
A második legnépszerűbb autószín hazánkban a szürke. A vásárlók 22,7%-a dönt emellett, ami nem meglepetés a korábbi évekhez képest. Előnyükre válik, hogy könnyen javíthatók, és túladni is egyszerűbb rajtuk. Nem tűnnek ki a tömegből, és az utakon sem keltenek feltűnést. A szürke autók iránti érdeklődés Magyarországon 22,7%, a kelendőségük pedig az 5. helyen áll: átlagosan 21,6 nap alatt lehet őket eladni.
A harmadik leggyakoribb színválasztás a fehér. Bár a jó láthatóságú, sőt nyáron különösen előnyös tulajdonsággal bíró járművek látványosabban koszolódnak, viszont jól matricázhatók, így sok cég is ebből a színből tölti fel a flottát. Hazánkban az utakon futó autók 18,5%-a fehér, de ami az eladáshoz szükséges napok számát illeti, csak a nyolcadik helyen áll. Várhatóan 22,4 nap telik el a meghirdetéstől az adásvételig.
A hazai helyzet tehát egyértelműen azt mutatja, hogy igencsak visszafogottak vagyunk a járművek színének kiválasztása tekintetében, de valójában ez nem áll ellentétben az összesített európai trenddel, melyben a listavezető három szín – a fekete, a szürke és a fehér – ugyancsak dominánsnak számít.
Az autótörténeti jelentések rendkívül fontos előrelépést jelentenek a kereskedők/vásárlók számára a járművásárlás során. Eltitkolt hiba nélküli és rendezett hátterű – kilométeróra-visszatekerés, rejtett sérülések vagy eltitkolt baleseti előzmények nélküli – autók kínálatával a vállalkozások lényeges növekedést érnek el. Így teremt értéket a carVertical az autóeladóknak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
A Kia EV5 az elektromos innovációt hozza el az európai C-SUV szegmensbe, amely a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő járműszegmense.
A Hyundai Motor Group dedikált EV platformjára, az Electric-Global Modular Platformra (E-GMP) épülő EV5 400V technológiával ötvözi a merész SUV-stílust, a való életben is használható praktikusságot és a legkorszerűbb technológiát. Masszív, ugyanakkor kifinomult formatervezésével, tágas és rugalmas utasterével, valamint fejlett elektromos funkcióival az EV5 az európai ügyfelek elvárásaihoz és életstílusához igazodik.
Stratégiai modell a Kia elektromos stratégiájában
A Kia globális „Plan S” elektromos járművekre vonatkozó terveiben az EV5 kulcsszerepet játszik a vállalat vezető pozíciójának megerősítésében az európai fenntartható mobilitás területén.
„Az EV5 a Kia európai növekedési stratégiájának sarokköve”
– mondja Sjoerd Knipping, a Kia Europe operatív igazgatója.
„Európa legversenyképesebb elektromos jármű szegmensében egy olyan modellel lépünk piacra, amely ötvözi ikonikus ‘Opposites United’ dizájnunkat, a mindennapi praktikusságot és az elektromos mobilitásban gyökerező innovációt. Ezzel megerősítjük elkötelezettségünket a fenntartható mobilitás iránt, amely az európaiak életmódjához, munkájához és vezetési szokásaihoz igazodik.”
Európára szabott tervezés
Hűen a Kia „Opposites United” dizájnfilozófiájához, az EV5 esztétikája egyszerre masszív és kifinomult, az európai ízléshez igazítva. Az autó erős, dobozszerű sziluettel, hangsúlyos Doszloppal és a Kia „Star Map” világításával rendelkezik elől és hátul. Három kerékméret közül lehet választani: az alapmodellhez 18 vagy 19 colos kerekeket, a stílusos EV5 GT-Line-hoz 19 colos kerekeket, később pedig a sportos EV5 GT-hez 20 colos kerekeket, amelyek egyszerre nyújtanak vizuális és funkcionális előnyt is.
Az utastér szintén az európai életmód gyakorlati igényeit szolgálja. A hátsó ülések teljesen síkba dönthetők, maximálva a csomagtér kapacitását, amely akár 2 méter hosszú pakolóteret is biztosít. A szervezési megoldások, például a fiókos középkonzol tároló, ideálissá teszik az autót mind városi, mind szabadtéri használatra, zökkenőmentesen alkalmazkodva az urbánus élethez és a természetjáráshoz.
Az EV5 utastere egy “lounge-like” hangulatot teremt. A kényelem-fókuszú ülések a vezető számára masszázsfunkcióval rendelkeznek, négy irányú deréktámasszal, fűtéssel és szellőztetéssel. Az utastér anyagai között újrahasznosított PET található az üléseken és szőnyegeken; biohab az üléseken, középkonzolon és fejtámlákon; valamint BTX-mentes festék az ajtókon, műszerfalon és középkonzolon.
Európai utakra és éghajlatra tervezve
Az európai vezetők olyan teljesítményt várnak, amely alkalmazkodik a változó körülményekhez. A 81,4 kWh-s nagy kapacitású akkumulátorral az EV5 akár 530 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot kínál (WLTP szerint). Az alapmodell és a GT-Line változat is támogatja a gyorstöltést, amely 10-ről 80%-ra mindössze 30 perc alatt tölthető.
Az E-GMP platformra építve az EV5 megbízható i-Pedal 3.0 rendszerrel rendelkezik az egyszerű egypedálos vezetéshez. A Smart Regeneration System Plus fokozza az energiahatékonyságot és a kényelmet, a navigációs adatok alapján automatikusan igazítja a fékezést és a sebességet kereszteződésekhez, sebességkorlátozásokhoz és egyéb helyzetekhez. A következő generációs akkumulátor fűtési és hűtési rendszer nemcsak hatékonyabbá teszi az utastér fűtését, hanem hideg időben is megőrzi a hatótávot, garantálva az akkumulátor megbízható működését a kontinens változatos éghajlatán – az északi telektől a mediterrán nyarakig.
A kétirányú töltési funkció, köztük a Vehicle-to-Load (V2L) akár 3,6 kW teljesítménnyel, lehetővé teszi a vezetők számára, hogy az autó akkumulátorát külső eszközök áramellátására és töltésére használják belső csatlakozóval vagy külső adapterrel. A modell a Vehicle-to-Grid (V2G) hardverrel is rendelkezik, amely az infrastruktúra vagy az egyes országok szabályozásának engedélyezése után válik működőképessé.
„Az EV5 fejlesztése során az európai vásárlókat tartottuk szem előtt”
– mondja Pablo Martínez Masip, a termékfejlesztés és marketing alelnöke.
„A sokoldalú ülésektől a teljes évre optimalizált akkumulátor teljesítményéig, a masszív SUV-stílusig és a fejlett ccNC rendszerig minden részlet az európai vezetők egyedi elvárásait tükrözi, akik nemcsak a funkciókat, hanem a megjelenést is értékelik.”
Okos technológia a kiváló kapcsolódásért
Az EV5 a Kia legújabb ccNC (connected car Navigation Cockpit) rendszerével van felszerelve, amely egy panorámás széles kijelzőt tartalmaz: egy 12,3 colos műszerfal-kijelzőt, egy 12,3 colos képernyőt és egy 5,3 colos klímavezérlő kijelzőt. Az OTA frissítések és a Kia Upgrades platform azt biztosítják, hogy az autó a jövőben is új funkciókkal és szolgáltatásokkal bővíthető legyen.
A csatlakoztathatóságot továbbfejlesztették, különösen az útvonaltervezést. Az EV5 Online Navigációval rendelkezik, amely élő térképadatokat biztosít az autónak, és négyhetente frissül.
A klímaberendezés háromzónás, mely minden utas számára kényelmet biztosít. Az egyszerűsített fizikai kezelőfelület letisztult megjelenést kínál, csak néhány alapvető gombbal. A kényelmet és a biztonságot tovább növeli a Digital Key 2.0, az ujjlenyomat-azonosítás és a Harman Kardon prémium hangrendszer, amelyek az európai vásárlók intuitív, prémium technológiára irányuló igényeit tükrözik.
Az európai elvárásoknak megfelelő biztonság
Az európai utak magas biztonságot és agilitást igényelnek. Az EV5 hét légzsákkal, szerkezeti megerősítésekkel és a Kia legfrissebb Fejlett Vezetőtámogató Rendszereivel (ADAS) van felszerelve. Az EV5 az elsők között kapja meg a Kia legújabb Intelligens Sebességkorlátozó Asszisztens (ISLA) rendszerét, amely a vásárlói visszajelzések alapján fejlett hangjelzésekkel szolgál a vezető kényelméért.
Az intelligens sebességszabályozás (Smart Cruise Control 2, SCC2) vészhelyzetben képes a teljes megállásra, amennyiben a vezető nem reagál.
Ezen túlmenően a Parkolási Ütközéselkerülő Asszisztens (PCA) most már az első és oldalsó területekre is kiterjed (PCA-F/S/R), érzékelők és kamerák segítségével segítve az ütközések megelőzését parkolás közben.
A Highway Driving Assist 2 kézfelismeréssel (HDA 2 with HOD) támogatja a vezetőt a biztonságos követési távolság megtartásában, a sáv közepén maradásban, a sávváltásban és az oldalsó pozíció beállításában.
Végül a Remote Smart Parking Assist 2.0 (RSPA 2.0) lehetővé teszi a vezetők számára, hogy akár az autóból kiszállva is be- vagy kihajtsanak parkolóhelyről.
Magabiztos lépés az elektromos mobilitás felé
A Kia EV5 az elektromos mobilitás következő korszakára készült Európában. Merész SUV dizájnjával, kényelmi funkcióival és az európai vezetők által elvárt teljesítménnyel ideális elektromos társ. Magabiztos lépés a Kia és Európa növekvő elektromos jármű közössége számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Molnár Martin Forma–1-es hétvégén bizonyított Silverstone-ban
Molnár Martin életében először állt rajthoz Forma–1-es versenyhétvégén, a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban pedig megcsillogtatta képességeit.
A magyar versenyző mindkét Forma–4-es betétfutamon remek előzésekkel vétette észre magát, az időmérő edzésen elért 3. helyezésével pedig a tempója felől sem hagyott kétséget.
A bajnokságba nem számított bele, mégis kiemelten fontos hétvége várt a brit F4 mezőnyének nagy részére Silverstone-ban, a Forma–1-es Brit Nagydíj helyszínén, ahol a történelem során először esett meg, hogy a három FIA-szintű utánpótlás-széria, azaz az F2, az F3 és az F4 egyazon hétvégén versenyezzen az F1-gyel.
Az összetett második helyén álló Molnár Martin úgy vágott neki a küzdelemnek, hogy szeretné kiélvezni az egyedülálló lehetőséget, ami maximálisan sikerült is neki. A Virtuosi Racing magyar pilótája a szombati időmérő edzésen a 3. legjobb időt érte el, a második legjobb körök rangsorában pedig 9. lett, így az első futamot – ezen a hétvégén a megszokott három helyett csak két, 25 perces versenyt rendeztek – utóbbi pozícióból kezdhette.
Amit pedig a Max Verstappen csodaszámba menő pole pozícióját hozó F1-es időmérő edzés után rendezett viadalon mutatott a késő délutáni időpont ellenére szép számban a lelátókon maradó silverstone-i közönségnek, azt alighanem még jó ideig megemlegeti majd az autósportot nemcsak imádó, de értő angliai szurkolósereg. Martin agresszív volt; hol a füvet súrolta a kerekeivel, máskor félig a bukótérbe lógva passzírozta be magát a riválisa mellé; a Stowe-kanyarban előzött kívül és belül is, egyszer pedig az emlékezetes Verstappen–Hamilton csattanást hozó Copse-ban fordult el a határon táncolva az egyik ellenfele külső oldalán és vette át a pozíciót. Noha a rajthelyéből adódóan a dobogós helyezések sorsába nem tudott beleszólni, a közvetítés nagy részében az ő megmozdulásait láthattuk. Végül a 7. helyen intették le.
A dobogós remények így a második futamra maradtak, ám ezeket szerte foszlatta az a három rajthelyes büntetés, amit a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője a szombati verseny után az Ella Lloyd-dal történt összeérésért kapott. Azt azonban a 6. pozícióból indulva is sikerült megmutatnia, hogy a küzdőszelleme vasárnapra is töretlen maradt: rögtön a rajtnál javított egy pozíciót, majd miután visszaelőzték, újabb három nagyszerű előzést bemutatva, többek között bajnoki riválisát, Fionn McLaughlint is lehagyva a 4. helyig kapaszkodott fel, ám ez olyan sokat kivett a gumijaiból, hogy innen már nem volt feljebb. Végül az 5. helyen ért célba.
„Még szinte jobb is, hogy így alakult a hétvége, és mindkét futamon hátrébb kellett rajtolnom és többet tudtam csatázni. Összességében nagyon jó hétvége volt, jó volt ilyen sok néző előtt versenyezni, remek volt a hangulat, sikerült kiélveznem minden pillanatát. Különleges élményt jelentett az is, hogy a Forma–1-es bokszutcából indulhattunk: a Virtuosi Racing a Ferrari garázsa előtti területet kapta meg, így az autóból oldalra pillantva Lewis Hamilton autóját láttam, mielőtt kihajtottam a pályára. Ezek mind olyan élmények, amelyekből motivációt tudok meríteni a folytatásra. Most jön egy kis szünet, de az edzéssel természetesen nem állok le és a versenyzéstől sem szakadok el teljesen, mert a jövő héten gokartban fogok coacholni. Július végén pedig Zandvoortban, az egyik kedvenc pályámon megy tovább a bajnoki küzdelem”
– összegzett Martin.
A 16 esztendős versenyző véleményét osztotta Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője is, aki szintén úgy vélte, fontosabb az eredménynél az, amit a pályán láttunk a magyar versenyzőtől.
„Azzal, hogy ekkorákat csatázott és elképesztően látványos előzéseket mutatott be, sokkal inkább meg tudta mutatni a tudását, mintha jobb pozícióban egyedül autózott volna és nem történt volna vele semmi. Martin egy ilyen komoly, nagy presztízsű versenyen megmutatta, hogy mire képes a pályán.”
Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója összességében sikeresnek értékelte a Brit Nagydíj hétvégéjét, és elárulta, hogy a háttérben is fontos munka zajlott.
„Sikeres hétvégén vagyunk túl. Nagyon pici hiányérzet van bennem az elmaradt dobogó miatt, ami nyilvánvalóan a három rajthelyes büntetés számlájára írható, de ezeket a helyzeteket is meg kell tanulnunk kezelni, még ha nem is értünk egyet a döntéssel. Focinyelven szólva adható volt, még ha mi nem is adtuk volna meg. Ahogy haladunk előre Martinnal, egyre több nehézséggel fogunk találkozni, amiket meg kell tanulnunk kezelni”
– kezdte értékelését Őry Tamás.
„Azt nézve, hogy mit adott nekünk ez a hétvége, Martin beleszagolt abba, hogy milyen az a közeg, ahova tartozni szeretne, és el is mondta, hogy ide vissza szeretne jönni. Mi azon dolgozunk, hogy ez megvalósulhasson. Martin az eredménytől függetlenül bebizonyította, hogy versenyképes. Minden versenyzőben valamilyen különleges képességet keresnek a csapatok, Martin szombati futamának második felében végrehajtott elképesztő előzései pedig megmutatták, hogy van benne kiválóság, van benne valami, ami biztosan nincs meg mindenkiben. Számomra ez ennek a hétvégének az egyik legnagyobb eredménye, mert ez a néhány perc nagyon felemelő volt mind a szakmának, mind Martin hazai szurkolóinak.”
„Emellett volt néhány tárgyalásunk, mert ahogy haladunk előre, úgy kell egyre korábban döntést hoznunk Martin jövőjéről. Most az előttünk álló egy-két évnek a szakmai programját rakjuk össze, és nyár végéig valószínűleg tudni fogjuk, hogy merre megyünk tovább. Ebből a szempontból is hasznos volt ez a hétvége a számunkra. Most következik három hét szünet, amelyben Martin picit tud mással foglalkozni, edzeni, készülni, hogy aztán megkezdje a szezon második felét, aminek célja, hogy megküzdjön a brit bajnoki címért.”
A silverstone-i hétvége első futamát ITT, a másodikat ITT lehet visszanézni.
A brit F4-es bajnokság következő fordulóját július 26-án és 27-én rendezik a hollandiai Zandvoortban.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
Eljött a nagy pillanat, Molnár Martin a hétvégén életében először lép pályára Forma–1-es versenyhétvégén, hiszen a 16 esztendős sportoló is tagja lesz a Silverstone-ban a Brit Nagydíj betétsorozataként szereplő Forma–4-es mezőnynek. A brit F4-es bajnokság összetettjének második helyén álló pilóta nyerni szeretne a világ legnagyobb autósportos színpadján, de mindenekelőtt élvezni akarja a történelmi hétvégét.
Soha nem volt még olyan, hogy mind a három fő, FIA által felügyelt nevelőszéria, azaz a Forma–2, a Forma–3 és a Forma–4 ugyanazon a hétvégén, a Forma–1 betétsorozataként szerepeljen. Történelmi hétvégére kerül tehát sor a hétvégi Brit Nagydíjon, amelyen versenyzőként Molnár Martin is ott lesz. A Virtuosi Racing pilótája a brit F4 idei szezonjának felénél az összetett második helyén áll, az idény első felében pedig magyar autósport-történelmet írva megszerezte első győzelmét és pole pozcióját a sorozatban.
Noha a Forma–1-es Brit Nagydíj F4-es mezőnyét a brit bajnokság csapatai alkotják, több, erre a fordulóra szerződtetett fiatallal kiegészülve a megszokottnál nagyobb lesz a létszám. A magas színvonalra garancia, hogy a brit sorozatban versenyzők közül 20-an is autóba ülnek, a pontverseny első 12 helyezettje közül pedig mindenki ott lesz.
„Mondani sem kell, hogy ez egy igazi mérföldkő mindenkinek, aki részt vesz a brit Forma–4-es bajnokságban. Régóta dolgozunk azon, hogy lehetőségünk legyen a Forma–1 egyik betétsorozataként részt venni a Brit Nagydíjon, és örömmel tölt el minket, hogy képesek voltunk megvalósítani ezt. Büszkék vagyunk rá, hogy mi számítunk az első lépcsőfoknak a Forma–1 felé vezető úton, a versenyzőinknek pedig egyszerre lesz különleges és inspiráló, hogy ugyanazon a hétvégén láthatják a potenciálisan előttük álló karrierutat, amelyen ők is versenyeznek” – nyilatkozta az Autosportnak Eve Lake-Grange, a brit F4-es bajnokság menedzsere az előttünk álló hétvégéről, amelyen korántsem volt magától értetődő Martin részvétele.
„Mivel ez egy Forma–1-es hétvége, a díjszabása is ehhez igazodik, nem az F4-hez. Először is meg kellett győzni a főtámogatónkat, a One Magyarország Zrt.-t, hogy álljon mellénk ebben a kivételes lehetőségben. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy lehetővé tették mindezt – mondta Őry Tamás, a Martin pályafutását 2021 óta segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) ügyvezető igazgatója. – Egy Forma–1-es hétvégén hatalmas nézői és médiaérdeklődés mellett tudják megmutatni magukat a fiatal pilóták, és egy jó eredménnyel hirtelen fel lehet tűnni olyasvalakinek a radarján, ahol addig nem. Jutalomjátéknak tekintjük ezt a hétvégét, de titkon bízunk benne, hogy Martin továbbra is kiváló formában lesz és futamot tud nyerni.”
„Szeretném, ha örömversenyként fogná fel ezt az egészet, ahol nem kell a pontokat számolgatni és lehet felszabadultan versenyezni – jelölte ki a fő szempontot Kiss Pál Tamás, a MOTAM sportszakmai vezetője. – Martin fejlődésének szempontjából is fontos, hogy itt lehet, hiszen minden autóban töltött plusz kilométer további tapasztalatot jelent, és ha kihagyná ezt a hétvégét, hátrányba kerülne a fő versenytársaival szemben.”
Martin az idén már másodszor versenyez Silverstone-ban, hiszen a brit F4-es szezon második fordulóját is itt rendezték, ráadásul akkor is a Forma–1 által használt Grand Prix-nyomvonalon köröztek a pilóták. A magyar versenyző a tempója alapján a pole pozícióra is eséllyel pályázott, végül pedig a 3. helyet szerezte meg az időmérőn, amit egy 3. és egy 2. helyre váltott a versenyeken, az utolsó futamon pedig a leggyorsabb kör is az övé lett.
„A csapattal úgy köszöntünk el az előző hétvége után az Oulton Parkban, hogy a következő verseny nem számít bele a bajnokságba, úgyhogy csak menjünk oda és élvezzük. Az lesz a cél, hogy hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, miközben minden pillanatát kiélvezzük annak, hogy Forma–1-es hétvégén szerepelhetünk” – tekintett előre Martin.
A hétvége menetrendje némileg eltérő lesz a megszokottól, hiszen kettő helyett csak egy szabadedzés áll majd a versenyzők rendelkezésére, három helyett pedig csak két, ugyanakkor valamivel hosszabb, 25 perces versenyt rendeznek.
A MOTAM és a Forma–1-es hétvégék közvetítésének magyarországi jogtulajdonosa nem tudott megegyezni a közvetítésről, Martin futamai így a tévénézők számára csak a Sky Sports csatorna előfizetésével lesznek elérhetők, az interneten azonban a megszokottak szerint a brit F4 YouTube-csatornáján, illetve ezúttal F1 TV-előfizetéssel rendelkezők számára is követhetők lesznek az események, utóbbi ráadásul a szabadedzéstől kezdve az időmérőn át a két futamig minden eseményt közvetít.
A hévége eredményei ITT lesznek elérhetők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság7 nap ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban6 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Gazdaság1 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Okoseszközök2 hét ago
Mit tud manapság egy érintőceruza?
-
Gazdaság2 hét ago
Másodpercek alatt csap le a mesterséges intelligencia