Mozgásban
Különleges kampányban fog össze a Munch és a GreenGo
A világon megtermelt élelmiszerek 1/3-át nem eszi meg senki, ami súlyos probléma mind a gazdasági, mind a társadalmi, mind a környezeti fenntarthatóság szempontjából.
Magyarország „részesedése” az ételpazarlásból 1,8 millió tonna kidobott élelmiszer évente, ami 65-66 kilogramm élelmiszer-hulladékot jelent fejenként. A Munch és a GreenGo most egy különleges kampány segítségével szeretné felhívni a figyelmet erre a globális problémára.
Június 28-tól kezdődően ugyanis Munch meglepetéscsomagot találhatnak a GreenGo autókban a szerencsés felhasználók, amellyel 40-70%-os kedvezménnyel muncholhatnak országszerte. Így nem csak jó áron ehetnek jót, de aktívan tehetnek az ételpazarlás ellen is. Ezzel pedig mindenki nyer: a környezetről jelentős mennyiségű terhet veszünk le, a felhasználó spórol az egyre drágább élelmiszerárakon, a vendéglátóhely pedig gazdaságosabban és így fenntarthatóbban tud működni.
“A Munch célja, hogy az ételmentéssel csökkentse a környezeti terhelést, illetve segítse a vendéglátóhelyeket is, hogy a veszteség helyett extra bevételhez jussanak. A vásárlók pedig miközben egy jó ügynek lehetnek a részesei, kedvezményesen tudnak új helyeket felfedezni.”
– mondta Wettstein Albert, a Munch társalapítója
„Ahogy a GreenGonál is fontos a közösség, úgy a Munch-nál is: a Facebook csoportjainkban, ahol több, mint 65 ezer ember vesz részt aktívan, a muncholók rendszeresen osztják meg a tapasztalataikat egymással. Ezenkívül a csomagok személyes átvétele is azt a célt szolgálja, hogy a mai rohanó és egyre inkább online térbe költöző világban újraértelmezzük a személyesség és a közösség erejét. Hiszen csak együtt, összefogva tudunk igazán nagy változásokat elérni.”
“A Munch törekvései egybevágnak a GreenGo célkitűzéseivel: mi a hazai autóforgalom visszaszorításán keresztül dolgozunk a környezetterhelés mérséklése érdekében.”
– tette hozzá Ádám Boglárka, a GreenGo ügyvezetője.
„Ezért kerestük meg a Munch csapatát a kampány ötletével: bízunk benne, hogy aki az élete egyik területén már tesz a fenntartható jövőért – például megosztott autóval közlekedik –, az más környezettudatos szokásokat is könnyebben épít be az életébe.”
A három éve létező Munch eddig közel 800.000 adag megmentett étellel közel 2000 tonna CO2-kibocsátást előzött meg; a közel 7 éves GreenGo pedig több mint 4100 tonna szén-dioxidtól mentesítette az ország levegőjét. Mindkét vállalat keresi a saját tevékenységén túlmutató jótékony eszközöket is: a Munch a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködve juttat ételt a rászorulóknak a MunCharity programon keresztül, a GreenGo pedig a Gurulj a fákért! program keretében eddig közel 7000 fa elültetését finanszírozta.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Jungheinrich PowerCube – világpremier Svájcban
Raktározási kapacitásának és versenyképességének növelése érdekében a Schönenberger, az elektromos, dekorációs és világítástechnikai termékek nagykereskedője úgy döntött, hogy a világ első Jungheinrich PowerCube rendszerét telepíti a mellingeni logisztikai központjába – egy lenyűgöző, 11 méter magas, 18 000 tárolóhelyet, nyolc szatellit kocsiból és óránként akár 150 komissiózási teljesítményt biztosító tárolórendszert. Az anyagmozgatást vezérlő Jungheinrich WMS rendszerrel és a gyors hibaelhárításhoz szükséges professzionális szervizzel, valamint támogatással kombinálva az automatizált kompakt konténerraktár a modern logisztika alapját képezi, amely rugalmasan együtt nő az ügyféllel, és teret ad a jövőbeni további elképzeléseinek.
MÉRETEZHETŐ KOMPAKT TÁROLÓRENDSZER
Automatizált, ultrakompakt és méretezhető – a Jungheinrich PowerCube segítségével a Schönenberger megtalálta a korábban kézzel szervezett komissiózás ideális helyettesítőjét. A hosszú gyaloglási távolságok és a magas hibaarány sok időt vettek igénybe, amelyet most hatékonyabban tud kihasználni a rendkívül innovatív PowerCube-nak köszönhetően. A Jungheinrich mindössze 400 m2 alapterületen egy nagy teljesítményű és fenntartható logisztikai rendszert valósított meg, amely óránként akár 150 be- és kitárolási műveletet is könnyedén képes elvégezni. Akár 20 szatellit kocsi alkalmazásával ez a teljesítmény szükség esetén még tovább növelhető.
A HATÉKONYSÁG ÚJ DIMENZIÓJA
A Jungheinrich PowerCube tárolórendszer akár 12 méteres magasságával a legmagasabb kompakt raktár kategóriájában. A tárolóládák 33 tárolási szinten vannak egymásra pakolva, és a nagy teljesítményű lítiumion akkumulátorokkal felszerelt, energiatakarékos PowerCube szatellit kocsik 4 méter/másodperc sebességgel szállítják őket rendeltetési helyükre. A munkaállomásokon történő köztes töltési lehetőségének köszönhetően a kocsik a nap 24 órájában üzemkészek, állásidő nélkül.
„A PowerCube segítségével naponta 30%-kal több terméket tudunk kikomissiózni ugyanannyi munkaerővel” – meséli lelkesen Enzo Guzzo, a Schönenberger ellátási láncának vezetője.
SZEMÉLYRE SZABOTT BELSŐ LOGISZTIKA
Annak érdekében, hogy megfeleljenek a szigorú tűzvédelmi előírásoknak a PowerCube oxigéncsökkentett konstrukcióval rendelkezik, amelybe füstérzékelő érzékelőket építettek be. Ezek riasztást adnak, mielőtt az egyik könnyen gyúlékony komponens lángra kapna. A rendszer üzembe helyezése során az ügyfelet oktatásban részesültek arról, hogy az esetleges hibákat akár saját maga is el tudja hárítani.
„Ha probléma merül fel, az irodámból vagy akár otthonról is meg tudom javítani” – számol be lelkesen Enzo Guzzo.
Ezen kívül a szatellit kocsik a folyamatos működés érdekében a rendszeren kívül, külön-külön is karbantarthatók, miközben a többi kocsi továbbra is teszi a dolgát.
SIKERES KÍSÉRLETI PROJEKT
A Schönenberger a világ első PowerCube rendszerének választásával úttörő szerepet vállalt az ultrakompakt tárolás területén. Az integrált logisztikai megoldás segít az ügyfélnek az áruforgalom növelésében, miközben csökkenti a hibaarányt. Emellett egyedülálló helykihasználásának köszönhetően feleslegessé teszi a további külső raktárakat, és nagy fejlődési lehetőségeket kínál az ügyfél számára. A PowerCube segítségével a Jungheinrich a legmodernebb szoftvereket használja a hatékony folyamatok és az innovatív hardverek közötti kapcsolat megteremtéséhez. Összességében az első PowerCube megépítése értékes tanulási tapasztalat volt a projektben részt vevők számára, amely során Enzo Guzzo szerint igazi barátságok szövődtek.
További információ: www.jungheinrich.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook
A Hankook Tire a Környezetvédelmi Világnap alkalmából ismételten megerősíti elköteleződését a fenntarthatóság és bolygónk védelme mellett. A vállalat folyamatos erőfeszítéseket tesz a bolygó védelme és a fenntartható jövő megteremtése érdekében, ahogy erről 2024-es ESG (Környezeti, Társadalmi és Irányítási) jelentésében is részletesen beszámol.
A Hankook célja, hogy 2050-re elérje a nettó zéró szén-dioxid kibocsátást. Ennek érdekében a vállalat 2030-ra a gyártási fázisból származó Scope 1 és 2 üvegházhatású gázkibocsátásokat 46,2%-kal, míg a Scope 3 kibocsátásokat 27,5%-kal tervezi csökkenteni a 2019-es bázisévhez képest. Ezt a tudományosan is megalapozott karboncsökkentési célkitűzést az SBTi (Science Based Targets initiative) is hitelesítette, összhangban a Párizsi Megállapodás 1,5°C-os céljával.
Kibocsátáscsökkentés és energiahatékonyság
A vállalat 2023-ban a gyártási fázisban 79 energiatakarékossági intézkedést vezetett be, ami 4,45%-os éves csökkenést eredményezett a Scope 1 és 2 kibocsátásokban. Emellett a Hankook aktívan dolgozik a megújuló energiaforrások használatának növelésén.
Körforgásos gazdaság és fenntartható anyagok
A Hankook elkötelezett a körforgásos gazdaság modelljének kiterjesztése mellett. Ennek a törekvésnek a részeként 2023 novemberében indították el 13 vállalat részvételével a Tire-to-Tire Circular Economy Model-t, amelynek célja, hogy újrahasznosítás révén állítson elő fenntartható nyersanyagokat. A vállalat rácalmási üzeme már sorozatgyártásban állít elő 45%-ban fenntartható alapanyagokból készült, ISCC PLUS tanúsítvánnyal rendelkező abroncsokat. Az abroncsgyártó célja, hogy 2050-re minden Hankook abroncs 100%-ban fenntartható alapanyagokból készüljön.
Fenntartható termékfejlesztés
A vállalat folyamatosan kutatja az innovatív technológiákat a fenntartható termékek fejlesztése érdekében. Ez magába foglalja az abroncsok súlyoptimalizálását, ami csökkenti a gyártás energiaigényét, és a fém 3D nyomtatási technológia alkalmazását az abroncsformák gyártásában, ami 60%-os hulladékcsökkenést és több mint 80%-os energiamegtakarítást eredményezhet. Mindemellett a vállalat bővíti a felújított abroncsok gyártását és kínálatát is, csökkentve ezzel a hulladék mennyiségét és megőrizve az alapanyagokat.
Vízgazdálkodás és hulladékcsökkentés
A Hankook folyamatosan törekszik a fenntartható működésre a globális abroncsiparban, fejleszti gyártási folyamatait, hogy ezzel csökkentse az energia- és vízfelhasználást valamint a gyártási hulladékot. Ennek az eredményeként 2021-ben a vállalat koreai Geumsan gyára az iparágban elsőként szerezte meg az ISCC PLUS tanúsítványt, melyet 2023 augusztusában a cég rácalmási gyára is elnyert. A magyar gyár 2024-ben ráadásul vízgazdálkodása elismeréseként a HVG és a Planet Fanatics’ Network közös listáján elnyerte a „Minden csepp víz számít” különdíját.
A vállalat továbbra is elkötelezett a fenntartható jövő építése mellett, együttműködve partnereivel, munkavállalóival és a közösségekkel egy zöldebb és élhetőbb bolygóért.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
6 indok, miért válassz mobilgarázst a hagyományos építmények helyett
A mobilgarázsok az egyik legnépszerűbb alternatívát jelentik a hagyományos tárolóhelyek, mint például a téglaépületek mellett. Mindez nem véletlen: a mobilgarázsok számos előnnyel rendelkeznek, amik mind pénztárcabarát, mind praktikus megoldásoknak bizonyulnak.
- Könnyedén áthelyezhető és gyorsan telepíthető
A mobilgarázsok egyik kiemelkedő előnye, hogy mobilisak, tehát bárhol könnyedén felállítható és adott esetben akár relatíve könnyen át is helyezhetőek egy másik helyre. Ha valaha költöznünk kellene, vagy csak átmeneti tárolóhelyre lenne szükségünk, ez a megoldás ideális. Emellett az építése is gyors: az előre gyártott elemeknek köszönhetően, a telepítés mindössze pár órát vesz igénybe, ami jelentős időmegtakarítást eredményez a hagyományos építkezésekhez képest.
- Pénztárcabarát és gazdaságos alternatíva
A mobilgarázsok sokkal olcsóbbak, mint egy hagyományos téglaépület felépítése. Nem szükséges drága szakembereket alkalmazni és az alapanyagok költségei is lényegesen alacsonyabbak. Az építkezés gyorsasága és az előre gyártott elemek használata miatt az összköltség is jelentősen csökken.
- Személyre szabható design és méretezés
A mobilgarázsoknak nemcsak a helyszíni felépítése gyors, hanem teljes mértékben testreszabhatók is. Választhatunk a különböző modellek és színek közül, sőt, a tetőformától kezdve az “alapanyagig”, szinte mindent a saját igényeinkhez alakíthatunk. Így biztosak lehetünk benne, hogy a garázs tökéletesen illeszkedik a környezetéhez.
- Kiváló időállóság
A mobilgarázsok hosszú távon is jól bírják az időjárás viszontagságait. A strapabíró anyagok és megfelelő szigetelés révén képesek ellenállni a szélnek, esőnek, hóviharoknak, és nem utolsósorban az UV-sugárzásnak. Különösebb karbantartást nem igényelnek, így kényelmes megoldást kínálnak a tulajdonosoknak.
- Ideiglenes és állandó tárolóként is megállják a helyüket
Bár sokan csak ideiglenes tárolóhelynek választják őket, a mobilgarázsok tökéletesen alkalmasak hosszú távú használatra is. Akár véglegesen az udvarunk részeként is funkcionálhatnak, de könnyedén lebonthatók, így más helyszínre is átvihetők, ha arra van szükség.
- Sokoldalú felhasználás
Bár a mobilgarázs elsősorban járművek tárolására lett tervezve, rendkívül sokféle célra is ideális megoldást kínál. Kiválóan alkalmas kerti eszközök, motorkerékpárok vagy egyéb tárgyak tárolására. Azok számára, akik szűkös helyet keresnek, a mobilgarázson belül polcos rendszerek kialakítása is lehetséges, hogy még praktikusabbá és rendezettebbé váljon a tér.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésben
-
Ipar2 hét ago
20 éves a Huawei Magyarország
-
Tippek1 hét ago
Önkiszolgáló pénztárak, automatizáció: tényleg jönnek a robotok és elveszik a bolti dolgozók munkáját?
-
Gazdaság2 hét ago
Innováció a banki digitalizációban és blokklánc technológiára épülő hazai fejlesztés a GDE finTECH Galéria évadzáró eseményén
-
Gazdaság1 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Gazdaság2 hét ago
Miért nincsenek Munkáshitel akciók a bankoknál?
-
Mozgásban2 hét ago
Érezd a felfedezés ízét! – Stühmer Pillanat Korfu a világűrben és a Földön is
-
Mozgásban2 hét ago
Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin