Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

A használtautó piac visszarendeződése

használtautó

A korábbi elszállt árak után érezhetően visszarendeződik a használtautó piac

Létezik olyan használtautó kereskedés, ahol a megbízás elfogadásától számítva jellemzően 48-168 órán belül sikeresen értékesítik a járműveket.

Megkülönböztetjük magunkat az átlagos “konténeres” kereskedésektől, pozíciónk inkább a klasszikus használtautó értékesítők és az új járműveket forgalmazók között vanmondja Orczy Rafael az Auto26 kommunikációs vezetője. A piac nincs felkészülve – és talán nem is ismeri – az Auto26 által alkalmazott, előremutató megoldásokra. Meg kell küzdeniük a bizalmatlansággal, miközben eredményeik meggyőzőek, egy hét alatt értékesíteni tudják a bevett kocsik 60 százalékát. És megbízóik, az eladók szempontjából az ár után a gyorsaság a legfontosabb. Ha nem megy el az autó 30 napon belül, egyetlen forintot sem kérnek az eladótól.

Új utakon járnak azzal is, hogy amíg legtöbb kereskedés úgynevezett vegyes üzemmódú, vagyis importál, felvásárol, készletez és bizományosan is értékesít autókat, ők csak bizományos konstrukcióban dolgoznak. Egyfajta mediátor szerepet töltenek be az eladó és a vevő között. Ha bármilyen probléma adódik, azt tapasztalatukkal próbálják megoldani.

Az utcáról is betévedhet a vevő

A szakma szerint legalább 30-35 százalék a különbség az autófelvásárlás és a bizományosi érték között. Készpénzben nem igazán adnak többet a használtautó kereskedések a kocsi értékének 60-65 százalékánál. Egy ilyen lefelé menő, a korábbi elszállt árak után láthatóan visszarendeződő piacon, mint ami most jellemzi a használtautó szektort, érhető, ha csökkenteni kívánja a kockázatot a készpénzben felvásárló kereskedés.

Egyértelmű, átlátható áron dolgozunk, 5 százalék az értékesítési jutalékunk 5 millió alatti értéknél minimum 250 ezer forint – mondja Orczy Rafael, hozzátéve, hogy az eladó nem furikázhat az autójával a megbízás után, annak ott kell állnia a kereskedésben.

Orczy Rafael Auto26

Orczy Rafael

Azon túl, hogy a világhálón is hirdetnek, aktívan és eredményesen használják a közösségi oldalakat, lényegében klasszikus nyitott kereskedés az Auto26. Annyira, hogy az is jellemző, hogy az utcáról betévedve valaki beleszeretett egy autóba és fél óra múlva már utalta is az eladó bankszámlájára a pénzt.

Legerősebb adujuk, hogy az értékesített járművekhez adott 3 éves garancia. Munkájuk a bizalmon alapul, minden 300 ezer kilométernél kevesebbet futott, 15 évesnél fiatalabb autóra jár a motorra, a váltóra és a difire kiterjedő alapgarancia. Van egy következő szint, amibe belevesznek több kopó és forgó alkatrészt, az 5 évesnél fiatalabb kocsira pedig a “deluxe” csomag az érvényes. Ez a gyárival megegyező mértékű garanciát és nyugalmat biztosít a vevőnek.

Fontos a kötelező szerviz

A konstrukcióban egy műszaki biztosító társaság van mögöttük, ennek költségét természetesen beépítik az autó eladási árába.  Ugyanakkor fontos, hogy rendszeresen vigye a vevő a kötelező szervizre az autóját és őrizze meg a kapott számlákat, ez ugyanis feltétele a garanciának.

Sokan nézik meg hirdetéseiket az auto26.hu oldalon, a kattintókat automatikusan átirányítják az ország legnagyobb, legismertebb portáljára, a hasznaltauto.hu oldalra. Jellemzően 30 nagyfelbontású fotót tesznek fel minden kocsiról, ebből a megközelítésből sem árulnak zsákbamacskát. Magabiztosság sugárzik abból is – ahogy Orczy Rafael fogalmaz –, ők az eladási áron hirdetik az autót, a 6 millió az náluk hatmillió, miközben az átlagos magánember ezt csak maximum 5,5 millióért tudná értékesíteni.

Van, hogy 7 milliót szeretne autójáért az eladó, de mi csak 5,5-ért vesszük be, egyszerűen ez a jármű piaci ára. Gyakori, hogy saját kocsijának extráival sincs tisztába az eladó, ilyenkor ebben is segítünk. Autókatalógusból dolgozunk és a modellfrissítésre is szűrünk – hangsúlyozza Orczy Rafael.

használtautó piac

Nem mindegy, hol töltik ki az adásvételit

Elmesél egy közelmúltbéli példát, amikor egy Ford S-Max középvárosban élő tulajdonosa 4 hónapig hiába hirdette 9,2 millió forintért Titanium felszereltségű kocsiját – 8-ért már adta volna –, csak utána vitte Budapestre, az Auto26-hoz. Kiderült, az autó a Titanium szint felett van egy lépcsővel, így azután 8,9 millió forintra árazták be. Annyiért is ment el, gyakorlatilag egyetlen napon belül, úgy, hogy miközben folyt a lízing ügyintézése, még ketten “beálltak a sorba”, ha mégsem kell a vevőnek, ők viszik.

További érdekesség, hogy a vevő egy közeli megyeszékhelyről jelentkezett az autóért, látta is korábban a 9,2 millió forintos hirdetést, de valamiért nem tetszett neki. Így viszont már nem igazán tudott alkudni. A szakkereskedés előnyben van a magáneladóval szemben, aki nem tud garanciát adni, biztosítást kötni, finanszírozást intézni és nem áll a vevő rendelkezésére hétköznap munkaidőben.

Az sem mindegy, hogy az eladó nappalijában, esetleg egy benzinkúton írják meg az adásvételi szerződést, vagy egy színvonalas, erre szakosodott kereskedésben, ahol a pénzkezelés is sokkal biztonságosabb, már ha nem utalással történik a fizetés.

A holland módszer és a bizalom

Mielőtt beveszik a kereskedésbe az autót, állapotfelmérést, értékbecslést végeznek, festékréteg-vastagságot mérnek. Ha tehetik, szervizkönyvből, -számlákból dolgoznak, és minden autóval mennek próbakört is. Munkájuk a bizalmon, az átláthatóságon alapul, több csatornán is kommunikálják, hogy a holland módszer szerint dolgoznak, ott ugyanis nagy hagyománya van a bizományos értékesítésnek.

A hollandoknál készítenek 10 normál fotót az autóról, plusz nyolcat a hibáiról, ezeken legkisebb, körömnyi fényezési hiba is megtalálható – mond egy példát Orczy Rafael az auto26 értékesítési vezető, hozzátéve, ők is nyílt kártyákkal játszanak. Sok más mellett ennek is köszönhető, hogy nagy az autók forgási sebessége.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

35 éves a Magyar Suzuki – esztergomi sikertörténet

Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.

Ötven év kihagyás után éledt újjá a magyarországi személygépjármű-gyártás, amikor 1991-ben a Suzuki Motor Corporation, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank megalakította a Magyar Suzukit. A japánok egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási tevékenységet alkalmazó gyárat hoztak létre Magyarországon. A vállalat 1992-ben a Suzuki Swiftek sorozatgyártásával kezdte meg a termelést. Az itt készülő autók immár bárki számára elérhetővé váltak. A magyarok hamar megszerették a Suzukikat, ahogy nevezték, a „mi autónkat”. 35 év alatt összesen hétféle modell, a Swiften túl Wagon R+, Ignis, SX4, Splash, SX4 S-CROSS és Vitara készült Esztergomban. 2024-ben már a 4 milliomodik Suzuki modell gördült le a magyar gyártósorról. A fenntartható autózást előtérbe helyezve 2020 óta, az európai piacokra a Magyar Suzuki már csak hibrid meghajtással értékesít modelleket. Jelenleg Esztergomban Vitara és S-CROSS modellek készülnek. A gyártóvállalat stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgozik. Számos magyarországi partnerével a sorozatgyártás indulása óta működik együtt.

Magas szakmai kompetencia és tudás

A Magyar Suzuki meghatározó szereplő a járműipari gyártói piacon termelőerejét, munkáltatói státusát tekintve. Folyamatosan fejleszti üzemét, amely a digitalizációt, a hatékonyságnövelést, a jelenlegi kapacitás maximális kihasználását, a jövőbeli igények rugalmas kiszolgálását, valamint a karbonsemleges működés elérését támogatja. A Suzuki a kezdetektől összesen több mint 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Esztergomban 35 év alatt magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken.

Stabil gazdasági szereplő Magyarországon

Az ország egyik vezető iparvállalataként árbevétele alapján rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. Partnereinek, beszállítóinak, valamint 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az Esztergomban gyártott és az importált Suzuki-modellek idehaza a legnépszerűbb autók közé tartoznak a magán- és flottavásárlók körében.  A vállalat az évtizedek során összesen 22 alkalommal végzett a magyarországi új személyautó értékesítési lista élén. A hazai piacra és a világ több mint 100 országába exportált autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki személyautók, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.

Fenntartható jövő

Igazodva az anyavállalat törekvéseihez – a Suzuki 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet gyártás és modellek tekintetében világszerte – a Magyar Suzuki kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre és termelésre, melyet saját napelempark és hőszivattyúk támogatnak.

Felelős vállalatként és együttműködő partnerként a Magyar Suzuki alapítása óta hosszú távú, értékteremtő helyi és országos kezdeményezésekben vesz részt a társadalom, a környezet és a gazdaság támogatása érdekében. Kiemelt figyelmet fordít a helyi oktatási-, kulturális- és sportélet, illetve országos szinten a közlekedésbiztonság támogatására.

Megbecsült kollégák, lojális együttműködések

Gondoskodó munkaadóként tiszteli és megbecsüli minden kollégáját, munkavállalói pedig lojálisak: dolgozóinak több mint fele legalább 10 éve, 25-en a kezdetek óta, 35 éve erősítik a közösséget. A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkarolására. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények kihívásaihoz csatlakozva nagy hangsúlyt fektet a jövő szakembereinek képzésére. A Suzuki Akadémia keretein belül egy olyan jövőbemutató képzési ernyőprogramot hoztak létre, amely tudásmegosztást jelent vállalaton és cégcsoporton belül, reagál a munkaerőpiaci kihívásokra és hidat képez generációk, illetve kutúrák között. Hozzájárul a stabil cégműködéshez és termeléshez, illetve a megfelelő munkaerő megtalálásához és megtartásához. A program részeként működő Karbantartó Akadémia a szakmai alapok megerősítéséhez, a Globális Tehetségmenedzsment Program a tudáshálózat építéséhez járul hozzá, míg a Vezetői Akadémia pedig az erős, stabil vezetői bázist segíti. A 2023-ben elindult duális képzésen a Suzuki Oktatási Centrumban már 37 diák tanul. Az eddig végzett diákok fele pedig a Magyar Suzukinál helyezkedett el.

„35 év – Minden autó egy történet”

A Magyar Suzuki Zrt. az évforduló alkalmából országos kampányt indít, amely részeként szeretné megmutatni, hogy a vállalat hogyan lett az ország egyik meghatározó vállalata és egyben a vásárlók egyik legbiztosabb döntése. Pályázatot hirdet „35 év – Minden autó egy történet” címmel. Olyan történeteket vár, amelyekből kiderül, hogy a márka miként játszott fontos szerepet a magyarok életében. Az esztergomi gyártóvállalat olyan személyes történeteket keres amelyek bemutatják, mit jelentett a vásárlóknak, a járműtulajdonosoknak, családoknak, baráti közösségeknek a Suzuki és hogyan vált életük meghatározó szereplőjévé. A pályázók szabadon elmesélhetik élményeiket, vagy bármilyen megható, humoros, inspiráló pillanatot, amely nélkül más lenne az életük. A pályázatok benyújtásáról, formai követelményéről és díjazásáról, illetve a nyertes pályamunkák felhasználásáról további információkat a https://www.suzuki.hu/corporate/hu/35-eves-a-suzuki oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett

Az Aston Martin Aramco Formula One Team Driver Academy tagja lett Nagy Roland gokartversenyző, akinek sportszakmai pályafutását január óta a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. A mostani szezonban a 13 éves tehetség a spanyol DPK Racingben versenyez. Roland az első magyar autóversenyző, aki már gokartosként tagja lett egy F1-es istálló akadémiájának.

 „Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin Aramco Driver Academy tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből”

– nyilatkozta a szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz az OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is.

 „Az akadémia világosan kijelölt utat kínál a legmagasabb szintű versenyzés felé, támogatva a pilótákat a pályán és azon kívül is.  Segíti őket a fejlődésben, a tanulásban és a növekedésben, miközben biztosítja a siker eléréséhez szükséges lehetőségeket. A program a hosszú távú partneri kapcsolatok kiépítésére és a legtehetségesebb fiatal versenyzők aktív felkutatására összpontosít az autósport minden szintjén”

– olvasható az Aston Martin Aramco Formula One Team Academy által csütörtökön kiadott hivatalos közleményben.

 „Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül”

– mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója.

A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a DPK Racinggel, valamint Fernando Alonso nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint az A14 menedzsment összes többi pilótája. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében”

– kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát

A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezésével összesítésben a harmadik helyet szerezte meg.

Két tesztgyőzelem az új Ventus evo-nak – első hely a nyári gumiabroncsok között

Az új Ventus evo bemutatásával lenyűgöző rajtot vett a Hankook a jelenlegi abroncsszezonban. Az új prémium nyári gumiabroncs két független Auto Bild teszten is az első helyet szerezte meg.

„Két tesztgyőzelemmel a Hankook új Ventus evo modellje tökéletes bemutatkozást produkált”

– írja az Auto Bild. A nyárigumi-gyártók összesített rangsorában a Hankook az egyetlen, amely kettős győzelmet aratott, és egy versenytársával megosztva szerezte meg az első helyet.

Négy dobogós helyezés a Kinergy termékcsaládnak – harmadik hely a négy évszakos gumiabroncsok kategóriájában

A Hankook a négyévszakos gumiabroncsok szegmensében is erős teljesítményt mutatott: a Kinergy modellsorozat négy különböző teszten is kiváló, konzisztens teljesítményt nyújtott, és ezzel a Hankook számára a gyártói rangsorban az összesített harmadik helyet szerezte meg. Az elismerések igazolják a Hankook magas minőségét. A különböző gumiabroncs-modellek valamennyi releváns tesztkategóriában következetesen kiváló teljesítményt nyújtottak – a nedves fékteljesítménytől a száraz kezelhetőségen át egészen a négyévszakos abroncsok téli tulajdonságaiig. Az új Ventus evo két tesztgyőzelme rávilágít arra, hogy ez a gumiabroncs mennyire jól illeszkedik a prémium szegmensbe, míg a Kinergy modellsorozat tartósan magas teljesítménye négy független négyévszakos gumiabroncs-teszten azt mutatja, hogy ebben a szegmensben a Hankook a legmegbízhatóbb gyártók közé tartozik.

Háttér: Az Auto Bild legjobb gyártóinak rangsora

Az Auto Bild gyártói rangsora egy adott szezonban elvégzett összes gumiabroncs-teszt eredményét összesíti, és pontozásos rendszer alapján értékeli a gyártókat: Tesztgyőzelem: 6 pont; Példás: 5 pont; Jó: 3 pont; Kielégítő: 2 pont; Feltételesen ajánlott: 1 pont. Ökológiai bajnok: 1 extra pont; Zöld gumiabroncs: 2 extra pont. A 2025/2026-os szezonban az Auto Bild összesen 67 nyári és 61 négyévszakos gumiabroncsot tesztelt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss