A Honda 25 évvel ezelőtt, 1999-ben mutatta be Európában első hibrid modelljét, az Insightot.
A mérföldkőnek tekinthető esemény megünnepléséhez most egy Civic e:HEV egyedi, úgynevezett legjobban csillogó ezüst fényezést kapott.
A hibrid technológia negyedszázados évfordulójára a Civic teljesen egyedi, ezüst színű külsőt kapott, amelynek kidolgozásában a neves művész és színmester, Stuart Semple működött közre, aki Culture Hustle nevű stúdiójában már számos egyedi színt dolgozott ki, így például a Pinkest Pink, a Goldest Gold és a Blackest Black néven ismert árnyalatokat. A színek mestere most ehhez a modellhez elkészítette a „Silveriest Silver”, azaz a legezüstebb ezüst tónust.
Silver Civic
Stuart szenvedélyesen törekszik arra, hogy csak a legjobb anyagokkal dolgozzon. Egyediségének titka, hogy a színek létrehozásához a pigmenteket és a nemesfémekből származó mikroszkopikus darabokat akrilos oldatba vegyíti; jelen esetben 64%-ban valódi ezüst pelyheket használt. Festékei minden felületre felvihetőek, ahol tömör arany vagy ezüst látszatát keltik, lehetővé téve a művészek számára, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek ezeket a színeket valósághűen ábrázolják.
A festéket, kikeverését követően, átadták a Bournemouthban lévő The Syrup Room műhely szakembereinek, hogy ők vigyék fel a Civic karosszériájára. Itt a mesterek egy klimatizált helyiségben három napon keresztül, alapos munkát végezve készítették elő a gépkocsi karosszériáját a fényezésre, majd több rétegben vitték fel a különleges védő- és eltávolítható festéket. Végül egy nagy pontosságú szóróberendezéssel felhordták a Silveriest Silver utolsó rétegét, hogy megszülethessen az ünnepi Civic.
Nik Pearson, a Honda Motor Europe munkatársa így nyilatkozott:
„Ebben az iparágban a Honda szakértelme páratlan a hibridek terén. 1999-ben nekiláttunk – üzemanyag-felhasználás szempontjából – a világ legtakarékosabb autójának, a forradalmi Insight értékesítésének, amely az első benzines-elektromos hibrid gépkocsi volt Európában. Mára termékválasztékunk legfőbb modelljei elektrifikáltak, melynek tagjai az innovatív e:HEV hajtásláncunkkal rendelkeznek. A hibrid technológia 25. évfordulóját mindenképpen méltó módon szerettük volna megünnepelni, ezért döntöttünk úgy, hogy a születésnapra a legezüstebb fényezést kapja a Civic. Fantasztikusan néz ki, ugye?”
A Honda immáron negyedszázada gyárt hibrid járműveket és a japán márka mérnökei ez idő alatt nagyon sok munkát fektettek az ilyen típusú hajtásláncok fejlesztésébe, amelynek gyümölcse a jelenleg is futó alternatív (értsd teljesen elektromos vagy hibrid) meghajtású modellek sorozata.
Silver Civic
A Civic e:HEV és a Honda úttörő hibrid technológiája
A 2022-ben bemutatott legújabb Civic hibrid rendszerének szíve az e:HEV hajtáslánc, amelynek alapja a 2,0 literes, közvetlen befecskendezésű, Atkinson-ciklusú benzines erőforrás, melyhez két kompakt, de erős villanymotor kapcsolódik, valamint egy nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátor, egy Teljesítményszabályozó Egység (Power Control Unit, PCU) és egy Intelligens Energiatároló Egység (Intelligent Power Unit, IPU).
A hibrid Jazz, HR-V, ZR-V és CR-V modell mellett a 11. generációs Civic a Honda elektrifikált járműcsaládjának illusztris része, amely tökéletesen ötvözi a lenyűgöző teljesítményt és a villámgyors reagálást a zökkenőmentes teljesítményleadás és a kimagasló hatékonyság mellett, mindezt anélkül, hogy a vezetés örömének (Joy of Driving) rovására menne.
A Honda hibrid története előtt továbbra is fényes jövő áll, hiszen az ikonikus Prelude a következő években benzines-elektromos hajtáslánccal tér vissza. Az ígéretek szerint tökéletes egyensúlyt teremt mind a vezetési élmény és a kiemelkedő hatékonyság, mind a védjegyévé vált stílus és kifinomultság között – egy újabb példa arra, hogy a Honda Európa-szerte elhozza a vezetés örömét a vásárlóknak.
A Honda hibrid technológia nagyszerűségére remek példa, hogy a márka a turbó hibridek megjelenésének kezdetén, 2015-ben motorgyártóként visszatért a Forma-1 világába. Az erőforrást folyamatosan módosították, így végül, számost kihívást leküzdve, Max Verstappen 2021-ben az Oracle Red Bull színeiben világbajnoki címet szerzett. 2022-ben és 2023-ban is Honda motorok hajtották a csapat autóit, így ezekben az években megszerezték mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnoki címet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!