Mozgásban
Három új helyszínen telepítettek motorosbarát szalagkorlátokat
A statisztikák szerint országosan évente mintegy 1200-1300 motoros baleset történik, ennek nagyjából 5%-a, vagyis évi 50-60 eset halálos kimenetelű.
A halálos motoros balesetek leggyakrabban útkanyarulatokban, pályaelhagyás miatt történnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért még 2021 év végén együttműködési megállapodást kötött a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-vel, hogy a motorkerékpárral közlekedők védelme érdekében a szükséges helyeken a vezetőkorlátokat motoros-alácsúszásgátló elemekkel egészítsék ki. Idén Somogyban a Köröshegyi-völgyhíd lábánál, a Mátrában a 24-es főúton és végül Komárom-Esztergom vármegyében a Bajna és Héreg közötti szakaszon kerültek ki ezek az új elemek.
A motorosbarát vezetőkorlát olyan eszköz, amely a motoros balesetek súlyosságot csökkentheti és akár életeket is menthet. Ezeket az alácsúszásgátló speciális elemeket általában a meglévő korlátokhoz tudják rögzíteni a szakemberek, így megakadályozva azt, hogy egy pályaelhagyásos balesetnél a motoros beszoruljon vagy az ütközés végtagok leszakadását okozza. Ezeket a motorosbarát korlátot általában be nem látható ívekben helyezik ki, ahol a motorosnak változtatnia kell a döntési szögén a kanyarodásuk tiszta íves fázisában, de szűkülő vagy átmeneti ív nélküli kanyarulatokban is érdemes telepíteni. Korábban kísérleti projektként több helyszínen, Pest, Zala és Komárom-Esztergom vármegyében is kikerültek ezek a fejlesztések országos közutakra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. együttműködési megállapodásának részeként az elmúlt két évben számos helyszínre kerülhettek ki ezek az elemek, így érdemben növelhették az így védett szakaszok számát. 2022-ben Baranyában a 66-os főúton Pécsnél, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Tirzs és Aggtelek közötti mellékúton, míg az elmúlt szezonban Somogyban a Kőröshegyi-völgyhíd lábánál a bálványosi bekötőúton is ilyen eszközöket telepítettek a közutas mérnökségek.
A fejlesztések azóta sem álltak meg mivel 2024-ben a bálványosi bekötőúton további 800 méternyi szakaszra, a Mátrában a 24-es főúton 320 méteres, míg a Bajna és Héreg közötti úton 360 méternyi részen telepítették az alácsúszásgátló elemeket a szakemberek.
„Mind a három helyszínről elmondható, hogy azok vonalvezetése és a táj szépsége miatt is nagyon népszerűek a motorosok körében. Ugyanakkor több motoros a szabályokat be nem tartva, a megengedettnél nagyobb tempóval közlekedik, ami számos esetben balesethez és tragédiához vezetett. Ezekben közös, hogy általában a 20-as, 30-as éveikben járó férfiak voltak, akik az életüket vesztették ezekben a szituációkban.”
– nyilatkozta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.
„A motorosbarát szalagkorlátok telepítése a közlekedésbiztonság szempontjából kiemelten fontos lépés. Ezek a fejlesztések nemcsak a motorosok védelmét szolgálják, hanem hosszú távon hozzájárulnak a balesetek súlyosságának csökkentéséhez. A HUMDA számára alapvető cél, hogy minden közlekedő, így a motorosok is biztonságosabb körülmények között használhassák az utakat. Az új szalagkorlátok innovatív megoldásokat kínálnak, amelyek a nemzetközi tapasztalatok alapján már bizonyítottak. Örömmel működünk együtt ezen a területen a Magyar Közúttal, hiszen ezzel is hozzájárulunk a hazai közlekedés fejlesztéséhez. A hazai MotoGP- és Superbike-futamokat szervező HUMDA számára a motoros társadalom biztonsága kiemelten fontos. Tudatosítani akarjuk, hogy a közút nem versenypálya és a hétköznapokban a közlekedés minden résztvevőjének be kell tartania minden szabályt, hiszen a legelső mindannyiunk biztonsága. A motorosbarát szalagkorlátok is a biztonságot szolgálják, a száguldás terepe a zárt versenypálya, ahogy a profi versenyzők is a Balaton Park Circuit-on csapnak össze jövő nyáron.”
– emelte ki Lázár László, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA kommunikációs vezetője.
Néhány évvel ezelőtt fontos kísérleti projektet indított a Magyar Közút a Komárom-Esztergom vármegyei Bajna és Héreg közötti úton is. Ott az egyik ívnél speciális útburkolati jelek és neon sárga hátterű figyelmeztető jelzőtáblák kerültek ki az útra. A szakaszon ezen kívül zöld vonallal kijelölték az optimális ívet motorosok segítségével és az ellenkező irányú forgalmi sávok közötti távolság tartása érdekében fehér színű új útburkolati jeleket festettek fel a szakemberek. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, mivel a halálos balesetek száma a fejlesztéseknek köszönhetően megszűnt ezen a szakaszon, a további súlyos kimenetelű esetek csökkentésében pedig meghatározó lehet az új alácsúszásgátló elemek kihelyezése.
A 2023-as év adatait a 2013–2019 közötti időszakhoz hasonlítva csökkenés tapasztalható, a motorkerékpáros balesetek sérültjeinek száma 13%-kal esett vissza, a segédmotoros kerékpáros sérülteké pedig 24%-kal. Még kedvezőbb a csökkenés az elhunytak számában a motorkerékpárok vezetői között 26%-os, a segédmotoros kerékpárok vezetői között pedig 33%-os csökkenést tapasztalható.
A kedvező tapasztalatok alapján a Magyar Közút és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA szeretnék a jövőben is folytatni együttműködésüket, ugyanakkor mindkét szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy az új védelmi eszközök mellett is fokozott óvatossággal, a KRESZ és az adott helyszínen érvényben lévő korlátozások, szabályozások alapján vezessenek motorosok és autósok egyaránt, hogy érdemben csökkenhessen a motoros balesetek száma a jövőben is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Új motorsport-akadémia születik: a Hungaroringen alakul meg a Széchenyi István Egyetem külső tanszéke
A fiatal tehetségek kibontakozását, a mérnöki tudás fejlesztését és az ipari partnerekkel közös kutatás-fejlesztést egyaránt szolgálja, hogy a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. a közeljövőben megalakítja a Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszéket. Az új szervezeti egység hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a közép-európai régió motorsport-innovációs központjává váljon.
Új szintre lép a Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. partnersége: a két fél létrehozza a Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszéket. A hallgatók így a világ élvonalában dolgozó szakemberektől tanulhatnak, a Hungaroring pedig közvetlen kapcsolatba kerül a felsőoktatási tudásbázissal és a jövő mérnökeivel.
A magyar kormány döntése értelmében az autó-motor sport stratégiai ágazattá vált. A Hungaroringen megalakuló közös Széchenyi István egyetemi tanszék ezen cél sikeres megvalósítását hivatott szolgálni, a tudomány, az oktatás és a kutatás-fejlesztés integrációjával támogatva a tehetséggondozást és a hazai motorsport innovációs potenciáljának kiaknázását.
A Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring szoros kapcsolata nem újkeletű. A felek 2022 júliusában, majd 2023 novemberében együttműködési megállapodást írtak alá, ennek keretében a győri felsőoktatási intézmény önálló standdal volt jelen az idei Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A partnerség tette lehetővé a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak szeptemberi elindítását is, amelynek oktatógárdájában helyet kaptak a Hungaroring tapasztalt szakemberei. A kooperáció ugyancsak lehetőséget biztosít a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok – a SZEnergy Team, az Arrabona Racing Team és a SZEngine Team – szakmai bemutatkozására és fejlődésére. Mindezt erősíti a jövőben a Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszék, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország a közép-európai régió motorsport-innovációs központjává váljon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Elstartol az új „AntOn by Jungheinrich” márka
A Jungheinrich elindítja új, belépő szintű targoncaválasztékának értékesítését „AntOn by Jungheinrich” márkanév alatt. Az első termékek a CBH 2.5 és 3.0 elektromos targoncák, valamint a PTL 1.5 emelőkocsik, amelyek megbízható teljesítményt garantálnak és modern lítiumion technológiával működnek.
„Az „AntOn by Jungheinrich” márkával egy új termékcsaládot kínálunk, amely ötvözi az egyszerűséget, a megbízhatóságot és a gazdaságosságot” – hangsúlyozza Nadine Despineux, a Jungheinrich értékesítési igazgatója.
„Célzottan olyan vállalatoknak ajánljuk, amelyek költséghatékony és egyszerű megoldásokat keresnek a tipikus raktározási és szállítási feladatokhoz.”
Az „AntOn by Jungheinrich” termékcsaládot a Jungheinrich és az EP Equipment közötti partnerség keretében fejlesztették ki, amelyet mindkét vállalat 2025 májusában jelentett be. Ez az együttműködés ötvözi a német mérnöki tudást a rugalmas, hatékony gyártási struktúrákkal. A fejlesztés és a gyártás terén megvalósuló szinergiák innovatív, megbízható és megfizethető elektromos targoncákat eredményeznek, és így gazdasági szempontból okos intralogisztikai megoldásokat kínálnak a maximális felhasználói előnyök érdekében.
A CBH 2.5 és 3.0 típusú elektromos targoncák névleges teherbírása 2500, illetve 3000 kg. A targoncák sebessége max. 17 km/h, emelési magasságuk pedig eléri az akár 4800 mm-t is. A nagy szabad hasmagasság és a nagyméretű gumiabroncsoknak köszönhetően a targoncák ideálisak változó körülmények között történő használatra. A robusztus technika és az intuitív kezelés megbízható teljesítményt biztosít a mindennapi használat során.
A PTL 1.5 típus kompakt méretű elektromos raklapszállító, amelynek névleges teherbírása 1500 kg, méretei pedig 1550 x 560 x 1230 mm. Rugalmasan használható raktárban, kültéren vagy teherautóban szállítóeszközként. Opcionálisan kaphatók támasztókerekek egyenetlen talajhoz, valamint cserélhető akkumulátorok a teljes üzemben történő hosszabb működési idő érdekében.
Mindkét anyagmozgató eszköz nagy teljesítményű lítiumion technológiával működik, amely rövid töltési időt, hosszú élettartamot és minimális karbantartást tesz lehetővé.
Az európai piaci bevezetés szeptember 30-án kezdődött. Novemberben a targoncák az ázsiai-csendes-óceáni és latin-amerikai ügyfelek számára is elérhetővé válnak. A Jungheinrich 2030+ stratégia keretében egyértelműen többcsatornás értékesítési stratégiát követi. Az AntOn portfólió elsősorban az e-kereskedelemben kerül eladásra, de partnerek, forgalmazók és közvetlen értékesítés útján is elérhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Vissza az irodába vagy győzött a home office?
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners irodahasználatra vonatkozó kutatásában vettek részt.
A felmérésből az is kiderült, hogy az ideális munkahelyi környezet ismérvei között a legerősebb szempontok a rövid utazási idő, a jó megközelíthetőség (tömegközlekedéssel), illetve a közösségi, illetve a társaság és a közösségi élmény.
Az iO Partners a kutatást 2025 júniusában 500 fős mintán végezte, a kvantitatív online kutatás hazai szellemi dolgozók körében vizsgálta az irodisták preferenciáit.
A home office elterjedtsége ma
Öt évvel a COVID-járvány okozta radikális átrendeződés után elmondható, hogy a hibrid munkavégzési modell gyökeret vert, de nem vált egyeduralkodóvá a magyar munkaerőpiacon. A megkérdezett magyar nagyvárosi irodisták közel fele (52%-a) szokott valamilyen rendszerességgel otthonról dolgozni, míg 48%-uk kizárólag irodából dolgozik. Ez az arány azonban nem kizárólag az otthoni munkavégzés elérhetőségétől függ, mivel a megkérdezetteknek csak az egyharmada nyilatkozott úgy, hogy munkahelye egyáltalán nem engedélyezi a home office-t.
A tendenciákban generációs sajátosságok is megfigyelhetők, legkevésbé a 45-60 év közötti X-generációban jellemző az otthoni munkavégzés, míg a huszonéves korosztály különösen aktívan használja a home office lehetőséget.
A hatékony munkavégzés ideális helyszíne
Miközben az otthoni munkavégzés népszerű lehetőség a dolgozók körében, még mindig kérdéses, mennyire bizonyul valóban hatékonynak. A válaszadók 39%-a úgy ítéli meg, hogy otthon hatékonyabban dolgozik, míg 20%-uk inkább az irodára esküszik – de a legtöbben (41%) nem éreznek különbséget, vagy kiegyenlítettnek találják az előnyöket. Érdekes adalék, hogy azok többsége, akik az irodai munkát tartják a hatékonyabbnak, két- vagy több fős irodahelyiségben dolgozik, és nem open office kialakításban.
A kutatás vizsgálta azt is, hogy miben látják az adott munkakörnyezet hatékonyságra gyakorolt előnyeit a válaszadók: a kevésbé meglepő eredmények szerint az irodában jelentősen eredményesebbek a munkatársakkal közös megbeszélések és a csapatmunka, míg az otthoni zavartalan, nyugodt környezet jobban segíti az önálló munkavégzést, valamint az inspirálóbb és kellemesebb otthoni közeg is növeli a hatékonyságot.
Amiben az iroda jobb, mint az otthon
A hatékonyságon kívül fontos szempont az is, hogy miért szeretnek bejárni az irodába a dolgozók, illetve miben látják az irodai munka előnyeit. Összhangban a korábban írtakkal, a legfontosabb érvnek az irodai munkavégzés mellett a kollégák jelenléte bizonyult (61%). Ez a komponens a vezető beosztásúak és a Z-generáció tagjai körében volt a legmagasabbra értékelt. Az irodai munkavégzés kiemelt előnyeinek listáján a következő pont a napi rutin könnyebb betarthatósága (41% értékeli ezt az előnyt), valamint az irodai napok mellett szóló toplistás tényező még a munka–magánélet egyensúly könnyebb fenntarthatósága is (30% emelte ki ezt az érvet).
Az ideális iroda ismérvei
A kutatásból körvonalazódott az a leírás is, hogy milyen a megkérdezettek számára az ideális munkahelyi környezetet. A résztvevők egy tízes lista alapján nevezhették meg a számukra legfontosabbakat. Az eredmények szerint a legfontosabb szempont a lokáció – a rövid utazási időt és a jó tömegközlekedést semmilyen más tényező nem tudta felülmúlni (66% említette ezt). A válaszadók több mint fele fontos szempontként emelte ki még a zavartalan, nyugodt környezetet (56%) és az iroda jó technikai felszereltségét is (56%). Minden második „irodistának” fontos a megfelelő hőmérsékleti kontroll (50%) és a kényelmes, ergonomikus bútorok rendelkezésre állása (49%).
A dolgozói elvárások ismerete abszolút versenyelőny lehet
A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a hazai irodai kultúra kétpólusúvá vált: miközben az otthoni munkavégzés stabil szereplővé nőtte ki magát a pandémiát követően, számos esetben és több tényező mentén továbbra is komoly értéket képvisel a munkavállalók szemében az irodai jelenlét.
Ezeknek az igényeknek a kielégítéséhez azonban a vállalati döntéshozatalt egyre jobban össze kell hangolni a dolgozói elvárásokkal, hiszen modern, jól működő, fenntartható munkatereket nem lehet és nem is érdemes a munkavállalók feje fölött kialakítani. A munkakörnyezet minősége ugyanis nem pusztán a meglévő állomány hatékonyságára és kreativitására hat ösztönzőleg, hanem az új tehetségek bevonzásában is kiemelten fontos szempont. Ráadásul a feladat minden korábbinál lényegesen komplexebb, hiszen nem csupán a lokációról és az ergonómiáról szól, hanem a közösségi terek igények szerinti kialakításáról, vagy a kortárs műalkotásokkal egyedivé és inspirálóvá tett környezetről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld1 hét ago
Kiszárad a Balaton? – Az AI mondja meg?
-
Gazdaság2 hét ago
A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés
-
Gazdaság2 hét ago
Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak
-
Gazdaság2 hét ago
Új csúcson a Bitcoin árfolyama
-
Okoseszközök2 hét ago
AI-funkciókkal és díjmentes előfizetésekkel érkezik a T Phone 3 Pro
-
Ipar2 hét ago
A napenergia szerepe egyre nő a kiskereskedelemben
-
Mozgásban2 hét ago
Az összetett harmadik helyén zárta Molnár Martin a brit F4 idei szezonját
-
Mozgásban2 hét ago
Vissza az irodába vagy győzött a home office?