Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Ilyen, ha egy zseniális újragondoló és a Samsung együttműködik

A trendkövetők kedvence, Hey Reilly klasszikus műalkotásokat gondolt újra az Insta-generáció számára

Hey Reilly olyan festők klasszikus műveit gondolta és alkotta újra a digitális generáció számára, mint Van Gogh, Botticelli és Da Vinci.

A divattervezőként és illusztrátorként is kiemelkedő művész Samsung Galaxy Note10+ okostelefon segítségével hozta létre a kizárólag digitális technikával készült „Mobile Masterpieces” (Mesterművek mobillal) sorozatát, amely a huszonegyedik századi közönség számára értelmez újra olyan ikonikus európai műalkotásokat, mint például Vermeer „Leány gyöngy fülbevalóval” című képe.

Hey Reilly most először alkalmazott okostelefonos technikát a képek megalkotásához és megosztásához. A közösségi média csatornáit galériaként használva a műalkotásokat szélesebb közönséghez juttatja el, egyúttal rajongóit arra ösztönzi, gondolják újra a művészetet, a rendelkezésre álló digitális készülékekre pedig tekintsenek kreatív eszközként.

A közösségi média egy teljesen új irányt jelent a művészi alkotás, a műalkotások megosztása és fogyasztása terén. A művészvilág kedvenc közösségi felülete az Instagram, ahol a felhasználók csak 2019-ben több mint 334 millió alkalommal alkalmazták az #art hashtaget, valamint a nemzetközi műkincskereskedők 80 százaléka fedez fel új művészeket ezen a csatornán, 75 százalékuk pedig ezen a platformon keres olyan alkotásokat, amelyeket megvásárolna.

Az alkotói folyamat során Hey Reilly a Note 10+ olyan tulajdonságait és funkcióit használta, mint az S Pen, a többlencsés kamera, az AR-Irkafirka, a professzionális videószerkesztő szoftver, a szupergyors töltési lehetőség és az akár 1TB tárhely. A művész a készüléket az alkotás mindegyik szakaszában alkalmazta, a forráskeresésnél, a képek rögzítésénél, módosításánál és megosztásánál is.

A „Mobile Masterpieces” sorozat tagjai: „Selfie Portrait” (Szelfi-arckép), „Lady with a Pug Frog” (Hölgy béka-mopsszal), „Enigmatic Smile” (Rejtélyes mosoly), „Girl with a Red Nose” (Leány piros orral), és „Venus Di Smilo” (Vénusz grimasza). A műalkotások a Samsung online művészi közösségében, a Galaxy PENUP oldalon érhetők el és ugyaninnen letölthetők.

Selfie Portrait (Szelfi-arckép)

Az S Pen páratlan pontosságával és az S Pen Mozdulatok segítségével Hey Reilly a saját szelfijét vágta össze az ikonikus posztimpresszionista festő önarcképével. Az AR-Irkafirkával az AR elemek közvetlenül kerültek a képre, így Hey egyedi mozgóképet készített.

Lady with a Pug Frog (Hölgy béka-mopsszal)

Leonardo születésének 500. évfordulójára Hey Reilly a hölgy hermelinjét a sokak által kedvelt, hűséges kutyafajtára cserélte. A művész a Krakkói Nemzeti Múzeumban látható alkotást a Motion Portrait funkcióval keltette életre.

Enigmatic Smile (Rejtélyes mosoly)

A világ legtöbbet fotózott műalkotása 21. századi mosolyt kapott az S Pen kivágás és szerkesztési lehetőségeinek köszönhetően.

Enigmatic Smile (Rejtélyes mosoly)

A világ legtöbbet fotózott műalkotása 21. századi mosolyt kapott az S Pen kivágás és szerkesztési lehetőségeinek köszönhetően.

Venus Di Smilo (Vénusz grimasza)

Ezen a kollázson a szépség- és szerelem istennője gúnyos arckifejezéssel született újjá az S Pen lasszó kijelölés funkciójának köszönhetően Hey Reilly keze által

„Az Instagram csatornám olyan, akár egy galéria. Egy pozitív közeg, ahol művészként megoszthatom a világgal az alkotásaimat. Ez azt is jelenti, hogy folyamatosan fejlődnöm kell. Az inspiráció, az alkotás és a munkafolyamatok is folyton változnak, hogy továbbra is olyan tartalmakat osszak meg, amelyekre felfigyelnek. A Note10+ megszabadított az egértől és a billentyűzettől, így a teljes alkotói folyamatot új szintre emelte. A művészetem fontos része a humor, és ha ezek az alkotások akár csak pár pillanatra is mosolyt csalnak az emberek arcára, számomra egyet jelent a boldogsággal.”

– mondta el Hey Reilly.

„A Galaxy Note sorozatot azért szeretik olyan sokan, mert a megbízható teljesítmény és a produktivitás mellett különleges funkciókkal segíti a kreatív és innovatív gondolkodókat is. Ez az együttműködés próbára teszi az új Note10+ képességeit, amelyekkel a felhasználók bárhol, bármikor létrehozhatnak és megoszthatnak tartalmakat.”

– mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

A projekttel kapcsolatos további információk a https://www.samsung.com/hu/explore/samsung-within/innovation/mobile-masterpieces-by-hey-reilly/ weboldalon érhetők el.

Okoseszközök

Különleges Supergirl-élményeket hoz a rajongóknak a Samsung

A Samsung Electronics bejelentette együttműködését a Warner Bros. Pictures-szel és a DC Studios-zal, hogy megünnepelje az idén nyáron mozikba kerülő új szuperhőskaland, a Supergirl június 24-i premierjét.

A partnerség keretében a vállalat a Samsung Art Store-on keresztül hozza közelebb a rajongókat a filmhez. Ezek mellett a Samsung az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban megrendezett különleges eseményekkel is támogatja a bemutatót.

„A Samsung kijelzőüzletágát már régóta az határozza meg, ahogyan a filmekkel, a sporttal, a játékokkal és a művészettel kapcsolatba lépünk”

– mondta Hun Lee, a Samsung Electronics Vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke.

,,A Warner Bros. Pictures-szel és a DC Studios-zal kötött partnerségünk révén egyesítjük a Supergirl izgalmas, intergalaktikus vizuális világát a Samsung merész kijelzőmegoldásaival.”

A Samsung Art Store, a Samsung Művészeti tévék digitális művészeti platformja, új lehetőséget kínál a felhasználóknak, hogy otthonukban is átélhessék a DC ihlette művészetet egy korlátozott ideig elérhető Supergirl-gyűjteménnyel, amely mostantól egészen 2027. március 8-ig érhető el. A DC Comics 15 digitális műalkotását felvonultató kollekció életre kelti a karakter képregényes örökségét a Samsung kibővített, 2026-os Művészeti TV palettáján.[1]

                 

A film globális sajtóturnéjának részeként a június 20-án, a londoni Phonica Records-ban megrendezett Supergirl Rest Stop pop-up eseményen a Samsung 2026-os TV- és audio-termékcsaládjai mutatkoztak be a film által ihletett terekben, beleértve Supergirl hálószobáját, Kara űrhajóját, az Intergalaktikus Buszmegállót és az Űrbárt.

„A lenyűgöző vizuális világ, amelyet Craig Gillespie és csapata életre kelt a Supergirlben, semmihez sem fogható, amit eddig a DC-univerzumban láttunk. A Samsung pedig az innovatív Art Store-on keresztül, egyedülálló technológiájával hozza össze a felhasználókat, hogy ezt az élményt eljuttassa a képernyőikre”

– mondta Julie Moore, a Warner Bros. Pictures globális márkapartnerségekért felelős vezetője.

,,Mivel már a Superman esetében is együttműködtünk velük, alig vártuk, hogy újra együtt dolgozhassunk, és lássuk, mivel rukkolnak elő a Supergirl kapcsán – és most is kitettek magukért.”

A globális tévépiacon már 20 éve[2] kiemelt szerepet betöltő Samsung továbbra is aktívan együttműködik a filmiparral, a kiskereskedelemmel és a házi szórakoztatóelektronika-ágazattal, hogy a nézők közelebb kerülhessenek azokhoz a történetekhez, amelyeket a képernyőn követnek.

További információ érhető el a www.samsung.com weboldalon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Okos gyepfenntartás sportpályákon: amikor a fűnyírás is automatizálható

robotfűnyírás sportpályákon

A sportlétesítmények üzemeltetésében a gyep minősége nem mellékes részlet. Egy futballpályán, golfpályán vagy más élőfüves sportfelületen a fű állapota közvetlenül befolyásolja a játékélményt, a labda mozgását, a pálya terhelhetőségét és a létesítmény megjelenését. Éppen ezért a sportpályák fűnyírása ma már nem egyszerű karbantartási feladat, hanem egyre inkább technológiai kérdés.

A hagyományos, időszakos fűnyírás sok esetben kompromisszumokkal jár. Ha a nyírás ritkábban történik, a fű egyszerre nagyobb stresszt kap, a vágáskép kevésbé egyenletes, és a pálya állapota jobban függ az időjárástól, a munkaerő elérhetőségétől és az aktuális üzemeltetési terheléstől. Egy modern sportlétesítménynél azonban a cél az, hogy a gyep egész szezonban kiszámítható minőségben maradjon.

Miért illik a robotfűnyírás a sportpályákhoz?

A robotizált gyepfenntartás alapelve egyszerű: nem ritkán és nagy mennyiséget vág, hanem gyakran, kis mértékben avatkozik be. Ez a sportpályák esetében különösen előnyös lehet, mert segíti az egységesebb gyepképet, csökkentheti a gyep terhelését, és folyamatosan rendezett pályafelszínt eredményezhet.

A rendszeres, automatizált nyírás másik fontos előnye az üzemeltetés tervezhetősége. A sportpályák használata sokszor sűrű: edzések, mérkőzések, rendezvények, utánpótlásprogramok és karbantartási idősávok váltják egymást. Ilyen környezetben nagy érték, ha a fűnyírás nem külön szervezési teher, hanem előre beállított, csendes, kiszámítható folyamat.

A professzionális sportpálya fűnyírása ezért nem pusztán arról szól, hogy a fű rövid legyen. A cél az, hogy a pálya minősége, használhatósága és megjelenése tartósan kontroll alatt maradjon.

IoT-szemlélet a pályafenntartásban

Az IoT és az adatvezérelt üzemeltetés nem csak gyárakban, raktárakban vagy okosépületekben jelenhet meg. Egy sportlétesítmény esetében ugyanúgy értéket jelenthet, ha a karbantartási folyamatok mérhetőbbé, automatizálhatóbbá és távolról felügyelhetővé válnak.

A modern robotfűnyíró rendszerek már nem önálló, elszigetelt gépként értelmezhetők, hanem a létesítményüzemeltetés egyik digitális elemévé válhatnak. A működés ütemezhető, a területek zónázhatók, bizonyos feladatok automatizálhatók, az üzemeltető pedig jobban átláthatja, hogy mikor és hol történik beavatkozás.

Ez különösen hasznos lehet nagyobb sportkomplexumoknál, ahol több pályát, edzőterületet, lelátó körüli zöldfelületet és kiszolgáló zónát kell egy rendszerben kezelni.

Csendesebb, fenntarthatóbb működés

A sportpályák környezetében a zajterhelés is fontos szempont. Egy hagyományos fűnyíró vagy traktoros megoldás nehezebben illeszthető be a napi működésbe, különösen akkor, ha a pályát edzések, iskolai programok vagy közösségi események is használják.

Az akkumulátoros és robotizált technológiák előnye, hogy csendesebbek, helyben emissziómentesen működnek, és kevésbé zavarják a sportolókat, edzőket vagy nézőket. Ez a fenntarthatósági szempont mellett gyakorlati előnyt is jelent: több idősávban, rugalmasabban végezhető a karbantartás.

Nem csak gép, hanem üzemeltetési modell

A sportpályák fenntartásánál nem minden esetben az a legjobb megoldás, ha a létesítmény saját beruházásként vásárol gépeket. Sok helyen előnyösebb lehet szolgáltatásként gondolkodni a robotizált gyepfenntartásról. A bérleti, lízing- vagy RaaS konstrukciók lehetővé tehetik, hogy a pályaüzemeltető kiszámítható havi költséggel, nagy egyszeri beruházás nélkül automatizálja a gyepkezelést.

A Pro-Mower ebben a szemléletben nem egyszerűen robotfűnyírókat kínál, hanem komplett zöldterület-kezelési megoldást: felméréssel, telepítéssel, üzemeltetési támogatással és a sportlétesítmény igényeihez illeszkedő technológiával.

A jövő sportpályája folyamatosan karbantartott

A modern sportpálya-fenntartás iránya egyértelmű: kevesebb eseti beavatkozás, több automatizálás, csendesebb működés és jobb tervezhetőség. A gyep minősége nem csak a játékosoknak fontos, hanem a létesítmény teljes működésére hatással van.

A robotizált fűnyírás ebben nem látványos technológiai divat, hanem praktikus üzemeltetési eszköz. Segít abban, hogy a sportpálya ne kampányszerűen legyen rendben, hanem folyamatosan, kiszámíthatóan és fenntarthatóbb módon maradjon használatra kész.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Zyxel Networks három új hozzáférési pontot dob piacra

A biztonságos és AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások szállításának vezetője, a Zyxel Networks három új termékkel bővítette strapabíró, kültéri vezeték nélküli hozzáférési pontjainak kínálatát, hogy segítsen a menedzselt szolgáltató (MSP) partnereinek kielégíteni a gyors, megbízható sávszélesség iránti növekvő igényt kihívásokkal teli környezetekben.

A három eszköz nagy, ipari vagy félipari helyszíneken, kisebb vállalkozásokban és otthonokban való használatra készült, valamint olyan helyszínekre, ahol a vezeték nélküli kapcsolatnak a fő lefedettségi területtől jelentős távolságra lévő helyekre is el kell jutnia. Mindhárom eszköz a Zyxel Networks Nebula felhőplatformján keresztül kezelhető, így az MSP partnerek könnyen telepíthetik őket, majd figyelemmel kísérhetik és optimalizálhatják az ügyfelek számára a WiFi teljesítményét.

A WBE665S rendkívül zökkenőmentes és megbízható WiFi 7 lefedettséget biztosít egy valóban időjárásálló házban, míg az NWA55AX PRO és PTP modellek ideálisak kisebb kültéri és ipari helyszínekre, vendéglátóipari helyszínekre, például kávézókba, bárokba, éttermekbe, vagy magánlakásokba.

Hugh Simpson, a Zyxel Networks vezeték nélküli LAN-hálózatokért felelős EMEA marketingfejlesztési menedzsere elmondta:

„A mai, teljesen összekapcsolt világban elengedhetetlen, hogy a vállalkozások megbízható vezeték nélküli kapcsolatot biztosítsanak a szabadban és az épületeken belül egyaránt. Termékpalettánk ezen új kiegészítéseivel az MSP-k megcélozhatják a piac potenciálisan termékeny és gyorsan növekvő területeit, vállalati szintű teljesítményt kínálva kis- és középvállalkozásoknak szóló árakon, valamint a Nebula segítségével egyszerűen kezelhető megoldásokat.”

A WBE665S egy intelligens antennával ellátott WiFi 7 hozzáférési pont, amely a 6 GHz-es frekvenciát használja az ultranagy sebességű kapcsolat és az optimalizált teljesítmény biztosításához. IP67-es besorolású, -40 °C és 70 °C közötti szélsőséges hőmérsékleti tartományban is működik, valamint por- és vízálló, így ideális ipari telephelyekhez, raktárakhoz, stadionokhoz, oktatási intézményekhez és városi WiFi-hálózatokhoz, amint az OFCOM engedélyezi a 6 GHz-es frekvencia kültéri használatát.

Az NWA55AX PRO akár AX3000-es, több gigabites WiFi 6 sebességet biztosít, így gyors és megbízható kültéri hozzáférést kínál, ráadásul megfizethető áron. IP55-ös minősítéssel rendelkezik, így megbízható és időjárásálló mindennapi működést biztosít kisebb ipari telephelyeken és egyetemeken, valamint olyan vállalkozások és otthoni munkavállalók számára, akiknek kiterjedt lefedettségre van szükségük.

Az NWA55AX PTP megoldás egy párosított pont-pont hozzáférési pont-készlet, amely akár 5 km-es távolságon is közvetlen kapcsolatot biztosít. Ez az eszköz a gyors és megbízható külső kapcsolatokat támogató, strapabíró hozzáférési pontok gyorsan növekvő piacát célozza meg. Ideális oktatási campusokhoz, stadionokhoz és rendezvényhelyszínekhez, üdülőhelyekhez, valamint vasútállomásokhoz vagy repülőterekhez hasonló nyilvános területekhez.

Az NWA55AX PRO és PTP hozzáférési pontok 2026 harmadik negyedévében érkeznek az EMEA régióba. A WBE665S már elérhető egész Európában, azonban az ügyfeleknek tudniuk kell, hogy a 6 GHz-es frekvencia támogatása a helyi szabályozásoktól függ.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss