Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

A Samsung a CES 2020 kiállításon mutatja be legújabb innovatív C-Lab projektjeit

A Samsung a C-Lab Inside programhoz tartozó öt innovatív projektet, valamint a C-Lab Outside programban részt vevő négy startup megoldásait mutatja be a CES 2020 kiállításon.

A C-Lab projektjei az Eureka Parkban, a Sands Expo területén mutatkoznak be más izgalmas startupokkal együtt a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai rendezvényén, január 7. és 11. között.

„A C-Lab projekteket továbbra is nagyban támogatjuk annak érdekében, hogy a fejlesztők olyan megoldásokat hozzanak létre, amelyek a legújabb piaci trendekre és felhasználói igényekre adhatnak választ. Az így létrejött kivételes projekteket és startupokat pedig világszerte bemutatjuk a nagyközönségnek is”

– mondta Inkuk Hahn, a Samsung Electronics kreatív és innovációs központjának vezetője és alelnöke.

C-Lab Inside projektekből új vállalkozások

A C-Lab Inside egy 2012-ben indult belső inkubációs program, amely a Samsung alkalmazottainak innovatív ötleteit támogatja és segíti azok megvalósítását. A C-Lab inkubáltjai már ötödik éve vesznek részt a CES-en.

Az legújabb C-Lab Inside projektek, amelyeket elsőként a Las Vegas-i rendezvényen mutatnak be, a mindennapi kényelmet és egészséges életmódot helyezik előtérbe. Az idei projektek között van a SelfieType, egy virtuális billentyűzet, amely az okostelefonok előlapi kameráját használja, a Hyler okos szövegkiemelő, amely digitalizálja a nyomtatott szöveget, a Becon, egy otthoni szépségápolási eszköz, amely a hajhullás megelőzésében segít, a SunnySide, egy ablak formájú, mesterséges napfényt biztosító készülék, valamint az Ultra V ultraviola alapú szenzor és az ehhez tartozó szolgáltatás.

A program indulása óta 40 Samsung C-Lab projektből indult önálló vállalkozás. Ezek közül most nyolc startup mutatja be legújabb innovatív megoldásait és termékeit a CES 2020 standjainál, ahol szélesebb közönség is megismerheti az eredményeiket. A sikeres startupok között található a Linkflow, a Welt, a Linkface, a Lululab, a Mopic, a Monit, az AnaloguePlus és a Luple.

A Linkface “Dear” fülhallgatója biometrikus szenzorával csökkenti a gyermekeknél a halláskárosodás veszélyét. A vállalat egyedi megoldásaival a CES 2020 Innovációs Kitüntetettje lett, a Welt, a Lululab és a Linkflow pedig szintén díjnyertes innovációkat hoztak létre saját iparágukban.

Startupok a C-Lab Outside programból

A CES-en első alkalommal jelennek meg a C-Lab Inside projektek mellett a C-Lab Outisde programban részt vevő startupok is.

A 2018-ban létrehozott C-Lab Outside akcelerátor program célja a dél-koreai startup ökoszisztéma élénkítése és a munkahelyteremtés a technológiai iparágakban. A C-Lab Inside sikerein alapuló program kiterjeszti a támogatást a Samsung hálózatán kívülről érkező ötletekre és fejlesztőkre is. Az új programba bekerülő startupok anyagi támogatást és üzleti segítséget kapnak, emellett lehetőségük nyílik a Samsunggal együtt megjelenni a CES-hez hasonló kiállításokon.

A 2020-as eseményen négy startup innovációit mutatja be a C-Lab Outside. A Circulus egy interaktív robot-társ, a FITT egy egészségügyi adatokra épülő szolgáltatás, a Vtouch kameratechnológiájával okoseszközök gesztus-alapú vezérlését teszi lehetővé, a Smoothy pedig egy több-résztvevős videóhívásokra képes alkalmazás.

A Samsung és az innovatív megoldások mögött álló alkotók a CES 2020 kiállításon részletesen is bemutatják a startupokat és tovább szélesítik az új termékek potenciális piacát. A C-Lab projektekről további információ a CES 2020 #51248 és #51259 standjai között érhető el, a Sands G Csarnokában (Eureka Park Marketplace) 2020. január 7. és 10. között.

C-Lab Inside projektek

  1. SelfieType

A „SelfieType” egy olyan virtuális billentyűzet, amely az előlapi szelfikamerával működtethető. A szabadalmaztatott SelfieType mesterséges intelligencia elemzi az előlapi kamera által érzékelt ujjmozdulatokat, és ezeket a QWERTY billentyűzethez konvertálja. A Selfie Type alkalmazásához nincs szükség külön hardverre, és sokféle mobil eszközzel kompatibilis, mint az okostelefonok, a tabletek vagy akár a laptopok.

  1. Hyler

A „Hyler” egy olyan okos szövegkiemelő, amely az analóg szövegeket papírról mobil eszközökre digitalizálja. A Hyler kiemelővel és applikációval a felhasználók egyszerűen gyűjthetik és rendezhetik a szükséges információkat. Keresési módban a Hyler az alkalmazáshoz csatlakoztatott keresőmotorok és szótárak segítségével kínál találatokat a felhasználók számára.

  1. Becon

A „Becon egy olyan otthoni használatra szánt szolgáltatás, amely a fejbőr elemzésével segít a hajhullás csökkentésében. A rendszer egy készülékből és a hozzá tartozó applikációból áll. A gépi tanulású algoritmus alapon működő diagnosztikai eszköz valós időben elemzi a fejbőrt tíz szempont szerint, mint például a szőrtüszők sűrűsége, az elhalt hámsejtek mennyisége, vagy éppen a fejbőr érzékenysége, annak hőmérséklete és páratartalma. Az elemzés után a rendszer az eredménynek megfelelően, a felhasználó számára optimális lehetőségeket kínál a hajproblémák megoldására. Az applikáció segítségével a kezelés eredménye is nyomon követhető.

  1. SunnySide

A „SunnySide” egy olyan ablak formájú világító eszköz, amely mesterséges napfényt állít elő. A rendszer az óráról órára változó napsütés teljes spektrumának másolatával teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy élvezzék a napsütést. Az eszköz úgy biztosítja a megfelelő D-vitamin bevitelt az olyan helyeken is, ahol nincs vagy nem elegendő a napfény, hogy közben nem szükséges a bőr öregedése vagy a leégés miatt aggódni.

  1. Ultra V

Az „Ultra V” egy új típusú érzékelő, amely az ultraviola sugárzást és annak hatását figyeli. A szenzor rendkívül nagy szögben érzékeli a sugárzást, így könnyen illeszthető be a különféle viselhető okoseszközökbe. A rendszernek köszönhetően a felhasználók könnyedén ellenőrizhetik azokat a jellemzőket, amelyeket az UV sugarak befolyásolnak, mint a bőrük aktuális állapotát, vagy éppen a szervezetük D-vitamin szintjét.

C-Lab Outside startupok

ces

  1. Circulus (http://pibo.circul.us)

A Circulus bemutatta a „piBo”-t, az egyszemélyes háztartásokba szánt humanoid robotot. A robot képes az egyszerű kommunikációra, valamint olyan információkkal látja el a felhasználókat, mint a különféle hírek, időjárás és egyéb keresések eredménye. A piBo képes elemezni az érzelmi reakciókat, a különféle arckifejezéseket és a beszélgetések tartalmát, így ennek megfelelően lép kapcsolatba a felhasználóval, válaszol a kérdésekre, kínál zenét vagy alkalmazható táncpartnerként is. A robot funkciói tovább bővíthetik a hozzá tartozó alkalmazások és tartalmak letöltésével.

  1. FITT (http://www.fitt.kr)

A „FITT” egy olyan személyre szabott egészségügyi adatbázis, amely testedzéssel kapcsolatos tesztek elvégzésén alapul. A FITT háromféle mérést képes elvégezni, kardiorespiratorikus, valamint testtartást és izomerőt elemző vizsgálatokat. Az elemzések után a rendszer az eredménynek megfelelő, személyre szabott edzéstervet kínál, figyelembe véve a felhasználók egészségi állapotát más azonos életkorú és nemű emberekhez képest. A FITT képes lehet megjósolni olyan különféle betegségek esetleges kialakulását, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a rák, a stroke, a szívroham, valamint a szív- és érrendszeri betegségek. A rendszer a figyelmeztetésen túl olyan, személyre szabott testgyakorlatokat is javasol, amelyek csökkenthetik a megbetegedés kockázatát.

  1. Vtouch (http://vtouch.io/)

A „Vtouch” rendszere a szemmozgás és az ujjbegyek mozgásának szabadalmaztatott computer vision és deep-learning technológiákkal támogatott elemzésével lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy fizikai interakció nélkül irányítsák eszközeiket. A megoldás számos területen, például az okos autók, az okos otthonok és a digitális kijelzők területén is alkalmazható. A rendszernek köszönhetően tiszta marad a kijelző és az esetleges fertőzésektől, baktériumoktól is véd.

  1. Smoothy (https://smoothy.co/)

A „Smoothy” egy olyan csoportos video chat alkalmazás, amely egyszerre akár nyolc résztvevő jelenlétét teszi lehetővé. A Smoothyt az teszi különlegessé, hogy a videóbeszélgetés alapvetően néma módban indul, így bárhol, bármikor be lehet kapcsolódni abba. Az app továbbá lehetővé teszi, hogy a felhasználók Samsung AR Emojival vegyenek részt a beszélgetésben, amelyek valós időben utánozzák a különféle arckifejezéseket és érzelmeket, így a videóbeszélgetés még színesebb lehet.

Okoseszközök

Leleplezte új okosszemüvegét a Samsung és a Google

A Samsung Electronics és a Google a Google I/O 2026 rendezvényen mutatta be új okosszemüvegét[i], amely a Gentle Monster és Warby Parker szemüveggyártó partnerekkel kifejlesztett prémium stílusban érkezik. A mobiltelefon kiegészítőjeként tervezett új szemüvegek lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy hangutasításokkal kérhessenek segítséget, és zökkenőmentesen csatlakozhassanak a telefonjukhoz – mindezt pedig egy jól ismert formatervezésű eszközön.

A szemüveggyártó partnerekkel kifejlesztett okosszemüvegek az AI képességeket a kényelemmel és a stílussal ötvözik, egyesítve a Samsung hardverfejlesztés terén betöltött élvonalbeli szerepét és a Google mesterségesintelligencia-technológiáját a prémium szemüvegtervezéssel. Mindkét szemüvegmárka egyedi tervezési szemléletével járul hozzá a készülékekhez. A divatszemüvegek terén elért hagyományairól híres Gentle Monster forradalmian új, mégis kifinomult esztétikájú modelleket kínál, míg a Warby Parker letisztult és időtálló formatervezéssel rukkol elő.

 

 

Az új okosszemüveget úgy tervezték, hogy valós időben, a felhasználókkal együtt értelmezze a világot. Az eszköz egész napos támogatást nyújthat, a felhasználók keze pedig szabad marad. A készüléken hangutasítással kérhetik a Gemini navigációs segítségét, és személyre szabott javaslatokat kaphatnak – például útvonaltervet egy közeli kávézóhoz –, sőt, akár elvitelre is rendelhetnek. Emellett összefoglaló értesítéseket kaphatnak a fontos szöveges üzenetekről, és eseményeket is hozzáadhatnak a naptárjukhoz. További funkciók közé tartozik a beszélő hangjához igazodó valós idejű fordítás, valamint a felhasználó látómezejében lévő menük vagy táblák szövegének fordítása. A felhasználók a Galaxy ökoszisztémán belül zökkenőmentesen működő eszköz segítségével könnyedén menedzselhetik a mindennapi feladataikat, vagy könnyedén készíthetnek fényképeket, anélkül, hogy elővennék a telefonjukat.

„Ez az okosszemüveg fontos lépést jelent a Samsung mesterséges intelligenciával kapcsolatos jövőképében

– mondta Jay Kim, a Samsung Electronics mobilkommunikációs (MX) üzletág ügyfélélményekért felelős irodájának ügyvezető alelnöke és vezetője.

– Ezzel az új formátummal tovább bővítjük a Galaxy ökoszisztémát, amelyben minden eszközt úgy optimalizáltunk, hogy az adott formához leginkább illeszkedő, egyedi AI élményt nyújtson.”

 

 „Az okosszemüvegek jelentős mérföldkövet jelentenek a Samsunggal közös jövőképünkben, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát hasznosabbá és elérhetőbbé tegyük a mindennapi életben

– mondta Shahram Izadi, a Google Android XR részlegének alelnöke és ügyvezető igazgatója.

– A Google mesterséges intelligenciájának és az Android ökoszisztémájának legjavát, a Samsung mobilhardverek terén betöltött vezető szerepét, valamint a Gentle Monster és a Warby Parker prémium formatervezését ötvözve támogatjuk a felhasználókat abban, hogy természetesebben, kézhasználat nélkül maradjanak kapcsolatban a világgal és kövessék a divatot.”

 

„Az okosszemüvegnek éppoly kifejezőnek kell lennie, mint amennyire technológiailag fejlett

– mondta Hankook Kim, a Gentle Monster alapítója és vezérigazgatója.

– Az volt a célunk, hogy a divatot és a technológiát merész, gyönyörű és emberközeli módon ötvözzük, és a Gentle Monster forradalmi formatervezési stílusát a Samsunggal és a Google-lal közösen az okosszemüvegek új korszakába vezessük.”

„A szemüveg rendkívül személyes tárgy, ezért minden apró részlet számít, amikor a fejlett technológiát beépítjük az emberek által mindennap viselt keretekbe

– mondta Dave Gilboa, a Warby Parker társalapítója és társvezérigazgatója.

– Okosszemüvegünket az ösztönszerű használatra terveztük, ötvözve a Warby Parker jellegzetes formatervezését a mérnöki optikával és a kivételes kényelemmel, hogy segítsen az embereknek a fontos pillanatokra koncentrálni.”

Az okosszemüvegek első modelljei várhatóan 2026 őszén jelennek meg a kiválasztott piacokon[ii], a Samsung a további részleteket később jelenti be.

[i] A rendelkezésre állás piaconként eltérő lehet. A jelen dokumentumban szereplő összes funkció, jellemző, műszaki adat és egyéb termékinformáció – ideértve többek között a termék előnyeit, kialakítását, alkatrészeit, teljesítményét, rendelkezésre állását és képességeit – előzetes értesítés nélkül változhat. Magyarországon nem elérhető.

[ii] Elérhetősége országonként eltérő lehet. Magyarországon nem elérhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Megérkezett Magyarországra a HUAWEI WATCH FIT 5 széria

Magyarországon is elérhetővé vált a HUAWEI WATCH FIT 5 széria, amely a márka viselhető eszközportfóliójának legújabb tagja. A modellek a divatos megjelenést egészség- és sportfunkciókkal és a, mindennapi kényelmet támogató megoldásokkal egészíti ki, például rövid, vezetett mini-edzésekkel és közvetlenül az óráról a Curve Pay-en keresztüli érintésmentes fizetéssel.

A HUAWEI WATCH FIT széria az elmúlt években azok számára kínált alternatívát, akik az aktivitáskövetési funkciókat könnyű, egész napos viseletre alkalmas kialakítással keresik. Az új WATCH FIT 5 széria ezt a filozófiát viszi tovább még kifinomultabb formában.

Új anyaghasználat és kialakítás

A HUAWEI WATCH FIT 5 Pro a széria prémium modelljeként érkezik, amely a sportóra-funkcionalitást magasabb kategóriás anyaghasználattal ötvözi. A készülék 2,5D zafírüveg kijelzőt kapott, amely nagyobb karcállóságot és jobb tartósságot kínál a mindennapi használat során, míg a titánötvözet káva és a repülőgépipari minőségű alumínium ház könnyű kialakítást kínál.

Az eszköz mindössze 30,4 grammos súlyával és 9,5 mm-es vastagságával megőrzi a széria könnyed karakterét. A fehér modell esetében alkalmazott repülőgépipari nanokerámia technológia által biztosított felület ellenállóbb a kopással, elszíneződéssel és külső behatásokkal szemben.

A kijelző ultravékony kávákat kapott, így nagyobb megjelenítési felületet biztosít a kompakt méret mellett, a magas fényerő pedig kültéri használat során is jól olvashatóvá teszi az értesítéseket, edzésadatokat és egészségügyi információkat.

A standard WATCH FIT 5 modell eközben mindössze 27 grammot nyom, 9,5 mm vékony, így egész nap kényelmes viseletet biztosít. Az ezüst színű verzió 100 százalékban újrahasznosított alumíniumötvözetből készül, míg az alsó borítás 13,75 százalékban újrahasznosított üvegszálat tartalmaz.

Mini-edzés funkció az ülő életmód ellensúlyozására

A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy a mozgás sokszor háttérbe szorul a munka, meetingek és folyamatos online jelenlét mellett. Erre kínál praktikus megoldást a WATCH FIT 5 széria egyik újdonsága, a mini-edzés funkció.

A rövid, vezetett edzések kifejezetten a sűrű hétköznapokra készültek: eszköz nélkül, néhány perc alatt végezhető nyak-, váll-, hát- és alsótest gyakorlatokat kínálnak, akár az irodában vagy otthoni munkavégzés közben is. Az animált vizuális útmutatás játékosabbá és motiválóbbá teszi a napi átmozgatást.

A széria emellett több mint 100 sportmódot támogat, beleértve a futást, kerékpározást, túrázást, golfot vagy akár terepfutást is. A felhasználók részletes adatokat követhetnek nyomon többek között pulzusról, tempóról, elégetett kalóriákról és teljesítménymutatókról.

Egészségkövetés a mindennapokban

A WATCH FIT 5 széria nemcsak az aktivitás, hanem az általános jóllét támogatására is fókuszál. A készülék folyamatos pulzusmonitorozást, alvásfigyelést, stresszkezelési funkciókat és női egészségkövetést is kínál.

A Pro modell EKG funkcióval[1] is rendelkezik, amely részletesebb szívritmus-elemzést tesz lehetővé. A készülék légzőgyakorlatokat és hangulatkövetési funkciókat is kínál, támogatva a mentális jóllétet és a tudatosabb napi rutin kialakítását.

Hosszú üzemidő és okos funkciók

A WATCH FIT 5 széria akár 10 napos akkumulátor-üzemidőt kínál egyetlen feltöltéssel, így a készülék a mindennapokban és utazás közben is hosszabb ideig használható anélkül, hogy a gyakori töltéssel kellene foglalkozni.

A kényelmesebb mindennapi használatot támogatja az érintésmentes fizetés közvetlenül az óráról. A készülék emellett zökkenőmentesen kapcsolódik a Huawei Health alkalmazáshoz, ahol a felhasználók részletes egészségügyi és edzésadataikat is nyomon követhetik.

A WATCH FIT 5 széria vásárlói ráadásul ingyenes hozzáférést kapnak a Huawei MultiPass csomaghoz, amely Huawei Health+ tagságot, valamint olyan partneralkalmazások exkluzív előnyeit is tartalmazza, mint a komoot, a Naviki, a FIIT vagy az URUNN.

Elérhetőség

A HUAWEI WATCH FIT 5 széria Magyarországon is elérhetővé vált a Huawei hivatalos magyar webshopjában. A WATCH FIT 5 69.990 forintos, a WATCH FIT 5 Pro pedig 99.990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el. A termékkel kapcsolatos részletes információk és az online vásárlási lehetőség az alábbi linken érhető el:

https://consumer.huawei.com/hu/wearables/watch-fit5-pro/buy/

[1] Az ECG funkció nem orvostechnikai diagnosztikai célokat szolgál, az eredmények kizárólag személyes tájékoztatásra használhatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Kevesebb munka, több szabadidő a kertben – terjednek az automatizált eszközök

A háztartási robotika következő hulláma már nem a nappaliba, hanem a kertbe is megérkezett. A CES 2026 trendjei alapján az automatizált megoldások, túlmutatva az otthon melegén a kertben is megjelennek: egyre fontosabb, hogy mennyi időt és energiát lehet megspórolni a mindennapi feladatokon és ezért többet is kiadnának a magyar fogyasztók.

A MediaMarkt 2026-os kutatása szerint a hazai vásárlók egyre tudatosabban döntenek: nem egyszerűen eszközöket keresnek, hanem olyan megoldásokat, amelyek időt spórolnak vagy csökkentik a költségeket. A válaszadók 28,8 százaléka elsősorban energiamegtakarítás miatt vásárolna okoseszközöket, míg 37 százalékuk gondolkodás nélkül kiadna 50 ezer forintnál is többet egy ilyen beruházásra.

A robotika kilép a lakásból

Miközben a robotporszívó mára alaptermékké vált, új kategóriák jelennek meg a piacon. Egyre több olyan megoldás érhető el, amely a rendszeresen ismétlődő kültéri feladatokat veszi át – ezek közül a robotfűnyírók fejlődése különösen látványos, és a kábelmentesség már alapkövetelmény lett. Jó példa erre a Dreame A1 Pro 800 robotfűnyíró, amely innovatív OmniSense™ navigációjával nem igényel hagyományos határolóvezetékeket, önállóan feltérképezi a kertet és az akadályokat. Az akár 800 m²-es terület gondozására alkalmas modell két zóna kezelését is lehetővé teszi, és okostelefonos alkalmazáson keresztül könnyen beállítható a vágási magasság és az ütemezés, így a rendezett pázsit mindössze néhány gombnyomásra van.

„A robotporszívó már szinte alaptermék, de a robotfűnyírók most érnek a tömeges kereslet küszöbére. A magyarok árérzékenyek – ezt jól tudjuk -, de ha egy eszköz valódi munkát vesz le a vállukról, és a megtérülés kiszámítható, akkor hajlandóak a befektetésre”

mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt vezérigazgatója.

A robotfűnyírók mellett egyre több olyan megoldás jelenik meg, amely a beltéri automatizálás logikáját viszi ki a szabadba. Ilyen például a teraszokra és járdákra kifejlesztett burkolattisztító robot, az ablaktisztító robot, valamint az önállóan járőröző kültéri biztonsági robot, amelyek a ház körüli feladatokat könnyítik meg.

Kevesebb munka, több szabadidő: ezért terjednek el ezek a megoldások

A kerti eszközöknél is egyre inkább az számít, mennyit könnyítenek a mindennapokon:

  • egyre fontosabb, hogy mennyi időt lehet megspórolni velük
  • a kényelmi funkciók helyett a valódi használhatóság kerül előtérbe
  • az alacsonyabb energiafogyasztás is egyre többeknél döntő szempont

A kutatás szerint a vásárlók jelentős része nagyobb összeget is hajlandó kifizetni, ha biztos benne, hogy a választott megoldás hosszabb távon megtérül. Jó példa erre az automata öntözőrendszer, amely optimalizálja a vízfelhasználást, vagy az elektromos lombszívó, amely jelentősen lerövidíti a kerti munkák idejét. Hasonlóan, az okos kültéri világítás és az időjárás-érzékelővel vezérelt kerti eszközök is a kényelmet és a hatékonyságot növelve spórolnak időt és energiát.

Ami még sokakat visszatart: a beüzemelés

A terjedés egyik legnagyobb akadálya továbbra is az egyszerű használat kérdése: a magyarok közel negyede (23%) nem szívesen telepít egyedül okoseszközöket.

Ezért azok a megoldások lehetnek igazán sikeresek, amelyek:

  • könnyen beüzemelhetők
  • gyorsan átláthatók
  • valóban levesznek feladatokat a felhasználó válláról

A kert mint az okosotthon következő lépése

A kert ma már nem csupán dekorációs tér, hanem az otthon szerves, aktívan használt része: tavasztól őszig valódi élettérként funkcionál, ahol pihenünk, dolgozunk vagy közösségi időt töltünk. Ennek megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos és hatékony fenntartása. Az automatizált eszközök nemcsak kényelmet, hanem kézzelfogható időmegtakarítást kínálnak – ez pedig egyre több magyar háztartás számára válik döntő szemponttá.

A kert mint megnagyobbított/megnövelt élettér szerves része mindennapainknak mikor az időjárás már engedi, tavasztól őszig. Egyre inkább a lakásunk része, így egyre inkább gondolkozunk a hatékony fenntartásában nem csak dekorációs szerepet lát el – valami hasonlót ide betennék, ennek a bekezdésnek az elejére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss