Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Hazánkba is megérkezett a Dyson első három-az-egyben levegőtisztító és párásító ventilátora

A Dyson mikrobiológusai és mérnökei által kifejlesztett, új Dyson Pure Humidify+Cool™ levegőtisztító és párásító ventilátor a Dyson új UV-C rendszerének segítségével elpusztítja a vízben lévő baktériumok 99,9%-át. A biosztatikus, ezüstszálas párologtató pedig segít megakadályozni a baktériumok szaporodását, így biztosítva a higiénikus párásítást.

„Az emberek gyakran meglepődnek azon, hogy a Dysonnál magasan képzett mikrobiológus-csapat és csúcstechnológiás biokémiai laborok állnak rendelkezésre a megoldandó problémák alapos kutatásához” – mondta Charlie Park, ventilátorokért és levegőtisztító eszközökért felelős globális vezető.  – „Ezt a tudást ötvözve az olyan mérnöki kulcsterületekkel, mint az aerodinamika, szűrés és érzékelés, a Dyson mérnökei és tudósai kifejlesztettek egy három az egyben, egész évben használható készüléket, amely képes megbirkózni a száraz, szennyezett levegővel, és higiénikus beltéri környezetet biztosít”.

Beltéri generáció

A „beltéri generáció” korát éljük, amikor sokan az idejük akár 90%-át zárt ajtók mögött töltik, ahol a modern légkondicionálás és fűtés miatt fokozottan ki vannak kitéve a száraz levegő hatásainak. A túl száraz vagy túl nedves levegő kedvez a baktériumok és vírusok terjedésének is.

A párásítók jól bevált megoldást jelentenek a száraz levegő okozta légzési problémákra, ám előnyeik ellenére a higiénikusságuk megkérdőjelezhető lehet. Ha nem pusztítják el megfelelően a vízben lévő baktériumokat, a helyiségbe kibocsátott víz összekeveredhet a beltéri szennyezett levegővel, ami a kintihez képest akár ötször szennyezettebb levegőt eredményezhet.

Higiénikus párásítás

Az UV-C fény megakadályozza a vízben lévő baktériumok szaporodását a DNS-ük denaturálásával. Ez a folyamat egy pikoszekundumon (a másodperc egytrilliomod részén) belül lezajlik, de alapos UV-C besugárzásra van szükség hozzá. A Dyson Pure Humidify+Cool™ tervezése során a mérnökök komoly kutatást folytattak a baktériumok elpusztítását biztosító UV-C besugárzás optimalizálásának érdekében. Olyan fényvisszaverő-képességű PTFE csövet fejlesztettek ki, melynek belsejében az UV-C fény az oldalakról visszaverődve képes terjedni. Ahogy a víz­tartályból érkező víz áthalad a többszörösen visszaverődő nyalábok között, az UV-C a baktériumok 99,9%-át elpusztítja az első áthaladás során.

A kezelés után a víz feltölti a 3D Air-mesh párologtató gyűrűit. Az Air-mesh anyagának alsó és felső oldalát ezüstszálak szövik át, egyedülálló szerkezetet képezve, amely biosztatikus tulajdonságú, és megakadályozza a baktériumok növekedését a párologtatóban. Az ezüstöt több mint két évszázada használják biosztatikus tulajdonságai miatt a sebészetben és szülészetben, illetve égések kezeléséhez és víz fertőtlenítéséhez. A tisztított légáramot higiénikusan párásítja a párologtatóból kibocsátott vízpára, majd a berendezés az Air Amplifieren keresztül kibocsátja a helyiségbe.

„A bennünket nap mint nap körülvevő baktériumok általában nem ártalmasak ránk nézve, együtt élnek velünk – mondta Karen Holeyman, mikrobiológiai kutatásvezető. Ezzel együtt ha bizonyos a körülmények megváltoznak, ezek a baktériumok veszélyforrást jelenthetnek. Tudósokként az volt a célunk, hogy biztosítsuk a Dyson Pure Humidify+Cool™ higiénikusságát. Technológiánkat alaposan teszteltük az alapvető tesztbaktériumokra – Escherichia coli, Pseudomonas aeruginosa és Staphylococcus aureus – és a környezetben megtalálható, ellenálló Bacillus subtilisre. A Bacillus subtilis sokféle környezeti stresszhatást képes túlélni, köztük az UV-C sugárzást – mégis sikerült a készülékben 99,9% csökkenést elérnünk ezeknél az organizmusoknál.”

Egyedülálló Deep clean ciklus

A víz típusa világszerte változik, van, ahol ásványi lerakódást, vízkövet hagy maga után a párologtatóban. Az egyszerű, problémamentes karbantartás érdekében a Dyson kifejlesztette a Deep clean ciklust, amely az összes víznek kitett alkatrészt alaposan megtisztítja, így nincs szükség fáradságos és időrabló kézi tisztításra. Amikor szükségessé válik a tisztítás, a Deep clean ciklus gombja kigyullad, és az LCD-kijelző végigvezeti a felhasználót a tisztítási folyamaton.

Beltéri szennyeződések kezelése

A Dyson mérnökei több mint 25 éve dolgoznak szűrési technológiák fejlesztésén. A Dyson Pure Humidify+Cool™ érzékeli a szennyezés és páratartalom szintjét, és higiénikusan párásított,1 tisztított levegőt bocsát ki a helyiség minden szegletébe.

  • Érzékelés: Lézerek mérik és detektálják az ultrafinom részecskéket. Egy különálló érzékelő detektálja az olyan illékony szerves vegyületek (VOC-k) mennyiségét, mint a benzol és az NO2. Egy harmadik a relatív pára­tartalmat és a hőmérsékletet méri. A berendezés LCD-kijelzője valós időben jeleníti meg ezeket az adatokat.
  • Befogás: Kilenc méter hosszú sűrített és tömített boroszilikát mikroszálas szűrő fogja be az ultrafinom szennyeződések 99,95%-át 0,1 mikronos méretig, köztük allergéneket, baktériumokat és polleneket. Az abszorpciós hatásfokot növelő trisz (trisz-hidroximetil-aminometán) bevonattal ellátott aktív szén távolítja el az olyan gázokat, mint az NO2 és a benzol.
  • Kibocsátás: Az Air MultiplierTM technológia segítségével (ami háromszor erősebb légáramot bocsát ki, mint amit beszív) a Dyson Pure Humidify+Cool™ tisztított és párásított levegőt bocsát ki a helyiség minden szegletébe .

Új légáram-üzemmódok – az optimális komfortérzetért

Először a Dyson Pure™ berendezéseknél, a Dyson mérnökei Jet Axis Control technológiát alkalmaztak. A légerősítő mindkét oldalán két, függetlenül vezérelt sugár biztosíja a közvetlen hűtést, oszcilláló üzemmódot, vagy a téli hónapokban diffúz üzemmódot, illetve az új Breeze üzemmódot.

  • Breeze üzemmód: Sokunk szereti a természetes, szabadtéri szellő frissítő érzését egy forró nyári napon – e jelenség neve alliesztézia. Ezért Tim Jukes fő kutatómérnök és csapata precíziós 3-tengelyű ultra­hangos szélmérő segítségével több mint 40 millió adatot gyűjtött össze a Dyson Malmesbury Kutatási és Fejlesztési kampuszának nyolc pontjáról. Ezek alapján egy algoritmust fejlesztettek ki a természetes légáram utánzására a berendezés oszcilláló hengereinek felhasználásával, amellyel ezt a frissítő, kültéri szellőt beltéri körülmények között is meg tudták teremteni.
  • Ventilátor-üzemmód: A ventilátor-üzemmódban egy terelőlapát segítségével erőteljes, előre irányuló, tisztított légáram jön létre. Ez nyáron kellemesen hűsít, miközben tisztítja a helyiség levegőjét.
  • Diffúz üzemmód: A Jet Axis Control hengerei elfordulnak és lezárnak, a terelőlapát kinyílik, és a levegő a hátsó réseken keresztül terelődik el. Így hűtés nélkül lehet tisztítani és párásítani a levegőt.

Valódi otthonokhoz tervezték

A Dyson Pure ™ készülékeket valódi otthonokhoz tervezték. A légtisztítók tesztelésére szolgáló ipari szabvány a teljesítményt egy olyan kompakt kamrában végzett laboratóriumi vizsgálattal mérik, amelynek mérete mindössze 12 m2, mennyezeti ventilátor keringeti a levegőt- és a helyiségben csak egy érzékelő méri a levegő minőségét. Az életszerűbb tesztelés érdekében a Dyson mérnökei jobb megoldást kerestek. A Dyson POLAR tesztje egy ventilátor nélküli 27m2-es helyiségben a szoba sarkaiban nyolc, illetve középen egy érzékelő segítségével gyűjti a levegőminőségi adatokat. A párásítás sebességét és egyenletességét hasonló teszt méri, ezzel is lehetővé téve, hogy a Dyson Pure Humidify + Cool ™ egyenletes, teljes helyiségben történő tisztítást és párásítást biztosítson.

Okoseszközök

Már a mobilodról is irányíthatod a teljes kertedet!

okosotthon okoskert
képek: Magnific

Az okosotthonok ma már a kertekre is kiterjednek – automatizálva az öntözéstől kezdve a világításon át a kültéri medencéig vagy jacuzziig. Az intelligens megoldások egyszerűbbé és környezetbarátabbá teszik a kertgondozást, emellett kényelmi szempontból is jelentős előrelépést jelentenek.

Irányítsd appal az öntözést!

Az öntözés automatizálása az egyik legnépszerűbb funkció, amikor a kültéri okosításról van szó, hiszen ez az a terület, ahol a legtöbb manuális munkát takaríthatod meg. Nem mindegy azonban, hogyan állsz neki a rendszer kiépítésének. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy minden egyes eszközhöz – legyen az a kerti világítás, a kapunyitó vagy éppen az öntözőrendszer – külön-külön applikációt telepítenek a telefonjukra. Ez hamar digitális káoszhoz vezet, és éppen a technológia fő előnyét, az egyszerűséget öli meg.

A valódi kényelmet az integrált platformok hozzák el, ahol egyetlen egységesített felületen láthatod és kezelheted az összes kerti funkciót. Ha központi applikációt használsz több különálló szoftver helyett, elkerülheted a programok közötti folyamatos ugrálást, és sokkal átláthatóbbá válik a vezérlés. Egy ilyen rendszerben az eszközök képesek egymással kommunikálni: például a locsolórendszer csak akkor lép működésbe, ha a robotfűnyíró már dokkolt, vagy a kerti lámpák fényereje automatikusan csökken, amikor az öntözés megkezdődik. A központosított irányítás a kényelmen túl az eszközök közötti szinergia és a könnyű kezelhetőség záloga is. Bár az egy ponton összefutó folyamatok miatt érdemes stabil, professzionális hálózati hátteret kiépíteni, a beállítások finomhangolása és a frissítések így sokkal gyorsabbak, mintha különálló megoldásokkal bajlódnál.

kerti lámpák okos kertben

Egyszerűsíti a relaxációt

A manapság egyre népszerűbb kinti szaunák és jacuzzik vezérlése is nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha egy alkalmazáson keresztül történik. A megfelelő biztonsági rendszerekkel (például a szabványok által előírt szauna-ajtóérzékelőkkel) kiegészítve akár már a munkahelyedről is elindíthatod a szauna vagy a kültéri masszázsmedence felfűtését, így mire hazaérsz, a rendszer már az üzemi hőmérsékleten vár. A hőfok mellett a szivattyúk intenzitását és a fényeket is kényelmesen vezérelheted a telefonodról.

Hogyan tisztítsd a rendszereket?

A medencék vizének tisztántartása sokáig a kerttulajdonosok egyik legnagyobb kihívása volt: folyamatosan méréseket kellett végezni, illetve manuálisan kellett vegyszerezni. A digitális technológiák azonban itt is előrelépést hoztak, hiszen az automatikus öntisztítás és a szenzoros felügyelet drasztikusan lecsökkenti a felhasználói beavatkozás igényét.

A precíziós digitális szenzorok a nap 24 órájában figyelik a pH-szintet és az ORP-értéket (redoxpotenciált), utóbbiból tűpontosan következtetve a fertőtlenítőszerek hatékonyságára, miközben az adatokat valós időben továbbítják a központi egységnek. Ha a rendszer bármilyen eltérést észlel az optimálistól, az automatizált vegyszeradagolók pontosan annyi hatóanyagot engednek a vízbe, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges. A modern rendszerek gyakran egészítik ki a vegyszeres kezelést UV-C fertőtlenítéssel vagy ózongenerátorokkal is, amelyek hatékonyan semlegesítik a kórokozókat, és jelentősen csökkentik a szükséges klór vagy bróm mennyiségét. Ezzel együtt bár az intelligens felügyelet drasztikusan lecsökkenti a teendőket, a maximális higiénia érdekében a rendszeres manuális ellenőrzés és a szűrők tisztítása továbbra is elengedhetetlen.

Segít az energiatakarékosságban is

Az okos megoldások bevezetése hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhet. A digitális felügyelettel elkerülhető a felesleges pazarlás, legyen szó vízről vagy elektromos áramról – az intelligens algoritmusok képesek arra, hogy a rendszereket mindig a legmagasabb hatékonysági fokon üzemeltessék.

A távvezérlés és az automatizáció az alábbi területeken eredményez mérhető költségmegtakarítást:

  • Intelligens öntözési ciklusok: A talajnedvesség-érzékelők és az online időjárás-előrejelzések alapján a rendszer csak akkor locsol, ha szükséges. Ha eső várható, az automatika törli az ütemezést, amivel rengeteg vizet takaríthatsz meg.
  • Ütemezett fűtés és keringetés: A nagy teljesítményű gépészeti elemek üzemideje okosan összehangolható. A keringetést végző szivattyúk a víz tisztaságához szükséges minimális ciklusokban futnak, míg a medencefűtés – a víz nagy hőtehetetlenségét figyelembe véve – a leginkább költséghatékony időszakokra (például a napelemes termelési csúcsokra vagy a magasabb nappali hőmérsékletre) ütemezhető, elkerülve a felesleges áramfogyasztást.
  • Okos világításkezelés: A fényérzékelőkkel és mozgásérzékelőkkel kombinált LED-rendszerek csak sötétedés után, és csak azokon a területeken világítanak, ahol éppen tartózkodsz, minimalizálva az üzemidőt.
  • Precíz vegyszerhasználat: Az automatizált adagolás révén nem használsz el több ápolószert a szükségesnél, ami nemcsak a kiadásaidat csökkenti, hanem a környezeti terhelést is mérsékli.

Az ilyen szintű kontroll révén a fenntartási költségek jelentősen mérsékelhetők, miközben a kerti gépészet élettartama is meghosszabbodik az optimalizált terhelésnek köszönhetően.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja

Amikor a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az eredeti Galaxy Foldot, nem csupán egy új okostelefont hozott létre. A vállalat a mobilélmények teljesen új kategóriáját alkotta meg. A képernyő összecsukásával és a hagyományos tervezési elvek elhagyásával a Samsung az egész iparágat arra inspirálta, hogy újragondolják, mire is képes egy mobilkészülék.

Mára ez az innovatív szemlélet gazdag örökséggé érett, amely egy teljes szegmenst meghatározó technológiákat foglal magába. A 2019 óta eltelt években világszerte felhasználók milliói számára nyert új értelmet a kapcsolattartás, a munka és az önkifejezés.

Folyamatos fejlesztések, évről évre

A különleges koncepciótól a széles körben elterjedt termékig vezető út évről évre kitartó innovációt igényelt. Az első bemutatkozást követően a Samsung gyorsan kibővítette kihajthatókészülékeinek kínálatát a Galaxy Z Flip sorozat bevezetésével, amely a nosztalgikus, zsebben hordozható, kagylós kialakítást hozta vissza a modern hétköznapokba. Minden egyes következő generáció tovább feszegette a technológia határait:

  • Tartósság: Az olyan mérföldkőnek számító műszaki fejlesztések, mint az Ultra Thin Glass (UTG), felváltották a kezdeti polimer alapú kijelzőket, így prémium minőséget és felhasználói élményt nyújtottak, miközben jelentősen megnövelték a készülékek élettartamát.
  • Ellenálló a mindennapokban: A Samsung bevezette az IPX8 vízállóságot a kihajtható készülékekbe, bizonyítva, hogy a különleges kialakítás nem jelenti a mindennapi tartósság feláldozását.
  • Forma és a funkció találkozása: A fejlesztések csúcspontja a Flex zsanér lett, egy olyan mérnöki remekmű, amely a készülékeket vékonyabbá, elegánsabbá és ergonomikusabbá tette, mint valaha.

A kihajtható innováció új fejezete

Ami 2019-ben merész kísérletként indult, az mára egy teljesen új, kihajtható eszközökből álló szektorrá bővült. A fejlődés azonban még korántsem ért véget. A Samsung mélyen elkötelezett az innovációk megosztása és új, egyedülálló formatervek létrehozása mellett, így a vállalat a jövőbe tekint.

2026 nyarán egyre izgatottabb várakozás előzi meg a következő generációs Galaxy újítások bemutatását. A Samsung hagyományaihoz hűen továbbra is a kihajtható technológia és a formavilág újabb szintjének megalkotásán dolgozik – ahogyan azt az elmúlt hét évben is tette.

A kihajtható készülékekről és a vállalat legújabb bejelentéseiről további információ a www.samsung.com/hu/news/ weboldalon érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Különleges Supergirl-élményeket hoz a rajongóknak a Samsung

A Samsung Electronics bejelentette együttműködését a Warner Bros. Pictures-szel és a DC Studios-zal, hogy megünnepelje az idén nyáron mozikba kerülő új szuperhőskaland, a Supergirl június 24-i premierjét.

A partnerség keretében a vállalat a Samsung Art Store-on keresztül hozza közelebb a rajongókat a filmhez. Ezek mellett a Samsung az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban megrendezett különleges eseményekkel is támogatja a bemutatót.

„A Samsung kijelzőüzletágát már régóta az határozza meg, ahogyan a filmekkel, a sporttal, a játékokkal és a művészettel kapcsolatba lépünk”

– mondta Hun Lee, a Samsung Electronics Vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke.

,,A Warner Bros. Pictures-szel és a DC Studios-zal kötött partnerségünk révén egyesítjük a Supergirl izgalmas, intergalaktikus vizuális világát a Samsung merész kijelzőmegoldásaival.”

A Samsung Art Store, a Samsung Művészeti tévék digitális művészeti platformja, új lehetőséget kínál a felhasználóknak, hogy otthonukban is átélhessék a DC ihlette művészetet egy korlátozott ideig elérhető Supergirl-gyűjteménnyel, amely mostantól egészen 2027. március 8-ig érhető el. A DC Comics 15 digitális műalkotását felvonultató kollekció életre kelti a karakter képregényes örökségét a Samsung kibővített, 2026-os Művészeti TV palettáján.[1]

                 

A film globális sajtóturnéjának részeként a június 20-án, a londoni Phonica Records-ban megrendezett Supergirl Rest Stop pop-up eseményen a Samsung 2026-os TV- és audio-termékcsaládjai mutatkoztak be a film által ihletett terekben, beleértve Supergirl hálószobáját, Kara űrhajóját, az Intergalaktikus Buszmegállót és az Űrbárt.

„A lenyűgöző vizuális világ, amelyet Craig Gillespie és csapata életre kelt a Supergirlben, semmihez sem fogható, amit eddig a DC-univerzumban láttunk. A Samsung pedig az innovatív Art Store-on keresztül, egyedülálló technológiájával hozza össze a felhasználókat, hogy ezt az élményt eljuttassa a képernyőikre”

– mondta Julie Moore, a Warner Bros. Pictures globális márkapartnerségekért felelős vezetője.

,,Mivel már a Superman esetében is együttműködtünk velük, alig vártuk, hogy újra együtt dolgozhassunk, és lássuk, mivel rukkolnak elő a Supergirl kapcsán – és most is kitettek magukért.”

A globális tévépiacon már 20 éve[2] kiemelt szerepet betöltő Samsung továbbra is aktívan együttműködik a filmiparral, a kiskereskedelemmel és a házi szórakoztatóelektronika-ágazattal, hogy a nézők közelebb kerülhessenek azokhoz a történetekhez, amelyeket a képernyőn követnek.

További információ érhető el a www.samsung.com weboldalon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss