Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Ezek voltak az év legnépszerűbb kütyüjei az Extreme Digitalnál

A járvány évében 2019-hez képest elképesztően jól fogytak az otthoni szórakozást szolgáló eszközök az Extreme Digitalnál.

A tévék mellett a wifi routerek, tabletek, fejhallgatók, valamint a gamer termékek és a laptopok eladásai ugrottak meg éves szinten a legnagyobb mértékben 2020-ban.

2020-ban a koronavírus-járvány miatt világszerte kényszerültek hónapokon át a napok jelentős részét a négy fal között eltölteni az emberek.  Így nem meglepő, hogy a sok esetben elmaradt nyaralás árát a magyar vásárlók közül is sokan költötték az otthoni szórakozást, illetve távmunkát, digitális oktatást szolgáló termékekre – derül ki az Extreme Digital éves összesítéséből.

Ezeket vették a magyarok a hatékony távmunkához, távoktatáshoz

2019-hez képest a legnagyobb mértékű éves növekedést e termékcsoportok közül a hálózati eszközök generálták – wifi routerekből, jelerősítőkből és hasonló eszközökből 71 százalékkal több darab fogyott 2020-ban az előző évhez képest az Extreme Digitalnál. 2020 második legnépszerűbb slágerterméke a táblagép volt, amelyekből 65 százalékkal fogyott több az előző évnél. A legnagyobb számban a Huawei és a Samsung androidos tabletjeit, illetve a 2019-es iPad 10.2-es típusokat vásárolták itthon.

Fej-, és fülhallgatóból több mint másfélszer annyi (53 százalékkal több) kelt el, mint 2019-ben, melyek közül a Sony és a JBL fejhallgatói voltak a legkelendőbbek. A meglévő számítógép fejlesztését szolgáló alkatrészekből (például SSD-meghajtó) 41 százalékkal több fogyott az előző évhez képest. A kategória sztárjai 2020-ban a Samsung SSD-meghajtói, különböző gyártók gamer billentyűzetei voltak.

Laptopból 37 százalékkal fogyott több 2020-ban az előző évhez képest. A notebookok közül a legnépszerűbb termék egy 13 colos Apple Macbook Air modell volt, de a Lenovo és az Alcor olcsóbb modelljei is kiemelkedően fogytak.

Ezeket rendelték a magyar vásárlók, hogy ne unatkozzanak otthon

Bár a Black Friday-en az óriásképernyős tévék fogytak a legjobban, éves szinten a legnépszerűbb modellek zömmel 32 colos, full-HD felbontásúak voltak, bár a top 3-ba egy 43 colos LG okostévé is bekerült.  2020-ban összesen 37 százalékkal több tévékészülék talált gazdára, mint egy évvel korábban.

A videojátékos kiegészítők és játékkonzolok eladásai 32 százalékkal emelkedtek éves szinten.  Ebben a kategóriában egy Spirit of Gamer és Kingston márkájú videojátékos headsetek, a Logitech gamer egerei kerültek az élre. Ezeken kívül rengeteg Playstation 4-, és Xbox One-kontrollert vettek idén a magyar vásárlók – nyilván azért, hogy otthon egymás ellen is tudjanak játszani a konzolokon.

Jól fogytak 2020-ban a Bluetooth-hangfalak (26 százalékos növekedés), illetve a hangfalak és hangprojektorok (13 százalékos növekedés). Az előbbiek közül a JBL és a Mac Audio hordozható hangszórói, utóbbiak közül a Samsung, LG és Sony tévés hangprojektorok voltak a legnépszerűbbek.

Nem ér véget decemberben a karácsony

“Magyar e-kereskedelmi sajátosság, hogy már évek óta nem ér véget december 24-ével a karácsonyi vásárlási szezon. Ennek az az oka, hogy sokan ajándékoznak pénzt vagy vásárlási utalványt, amelyekből a két ünnep között, vagy január elején rendelik meg a vágyott terméket: ezáltal az Extreme Digital esetében a tipikus januári forgalom is erős.  Ez egyben készletezési, logisztikai kihívás is, hiszen még az ünnepek előtt gondoskodni kell a következő évi induló készletekről is a népszerű termékkategóriákból”

– mondta el a 2020-as trendek ismertetése kapcsán Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezetője.

Okoseszközök

Megérkeztek a Yettel HiperNet optikai internetcsomagok

A Yettel újabb jelentős lépést tesz a konvergens szolgáltatóvá válás útján: elindítja vezetékes optikai internet szolgáltatását, amely hatékonyan egészíti ki a meglévő, mobilhálózatra épülő OtthonNet ajánlatát. A két technológia együtt a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára teszi elérhetővé a szélessávú internetszolgáltatást, lehetővé téve, hogy az ügyfelek az igényeiknek leginkább megfelelő megoldást válasszák.

Mobilfókuszú szolgáltatóként a Yettel az elmúlt években az 5G-alapú OtthonNet szolgáltatásával bizonyította, hogy a vezeték nélküli technológia is képes a vezetékes internethez mérhető, akár gigabites sebességű megoldásokat nyújtani. Ugyanakkor a különböző műszaki megoldások eltérő felhasználási szokásokhoz és igényekhez illeszkednek, és a mobilalapú, illetve a vezetékes internet egyaránt sajátos előnyöket kínál. Az ügyféligények teljes körű kiszolgálásának leghatékonyabb módja a két megoldás együttes biztosítása.

A Yettel a vezetékes net területen a Yettel HiperNet szolgáltatással lép piacra, amely optikai hálózaton akár gigabites sebességet kínál. A HiperNet csomag része a jelenleg legkorszerűbb WiFi 7 router, amely a korábbi WiFi szabványokhoz képest nagyobb sebességet, stabilabb kapcsolatot és jobb teljesítményt biztosít akkor is, ha egyszerre több eszköz csatlakozik a hálózathoz (laptop, telefon, biztonsági kamera, tablet, okostévé stb.). A Yettel alkalmazás-alapú törekvéseihez igazodva a szolgáltatás legkényelmesebben a Yettel alkalmazásban rendelhető meg, ahol az ügyfelek néhány lépésben, teljesen digitális folyamat során juthatnak a szolgáltatáshoz, emellett a Yettel országos üzlethálózatának bármely kirendeltségén kezdeményezhető a megrendelés. A HiperNet két különböző sebességű csomagban érhető el, és az előfizetés beépíthető a Yettel Full kedvezményprogramba is, amellyel az ügyfelek több Yettel szolgáltatás használata esetén jelentős kedvezményben részesülhetnek.

„Ez a lépés egyértelműen mutatja a Yettel átalakulását: a hagyományos mobil távközlési szolgáltatóból olyan digitális szolgáltatóvá válunk, amely többféle technológia kínálatával rugalmasan alkalmazkodik az ügyféligényekhez. Hisszük, hogy nincs egy, minden helyzetre tökéletes megoldás, ezért kínálunk alternatívát, és célunk, hogy a Yettel valódi, jövőálló digitális partnerré váljon az ügyfelek számára”

– mondta Igor Prerovsky, a Yettel Magyarország vezérigazgatója. 

Egy cég, két technológia az eltérő igényekre 

A vezetékes és a mobilalapú otthoni internet-technológiák különböző felhasználói igényeket szolgálnak ki: míg az 5G-alapú OtthonNet legfontosabb előnye a gyors, azonnali beüzemelés szerelési munkák nélkül, valamint az országon belüli hordozhatóság (akár nyaralóba), addig a HiperNet vezetékes optikai kapcsolata egyenletesebb sávszélességet és alacsonyabb késleltetést biztosít, ami például ideálissá teszi online játékokhoz vagy olyan háztartások számára, ahol egyszerre több eszközön történik intenzív adatforgalom. Az új otthoni internetre váltó ügyfelek számára a Yettel személyre szabott támogatást nyújt, hogy az igényeik és felhasználási szokásaik alapján megtalálják az ideális szolgáltatást.

További információ: www.yettel.hu/otthoni-internet


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Már a mobilodról is irányíthatod a teljes kertedet!

okosotthon okoskert
képek: Magnific

Az okosotthonok ma már a kertekre is kiterjednek – automatizálva az öntözéstől kezdve a világításon át a kültéri medencéig vagy jacuzziig. Az intelligens megoldások egyszerűbbé és környezetbarátabbá teszik a kertgondozást, emellett kényelmi szempontból is jelentős előrelépést jelentenek.

Irányítsd appal az öntözést!

Az öntözés automatizálása az egyik legnépszerűbb funkció, amikor a kültéri okosításról van szó, hiszen ez az a terület, ahol a legtöbb manuális munkát takaríthatod meg. Nem mindegy azonban, hogyan állsz neki a rendszer kiépítésének. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy minden egyes eszközhöz – legyen az a kerti világítás, a kapunyitó vagy éppen az öntözőrendszer – külön-külön applikációt telepítenek a telefonjukra. Ez hamar digitális káoszhoz vezet, és éppen a technológia fő előnyét, az egyszerűséget öli meg.

A valódi kényelmet az integrált platformok hozzák el, ahol egyetlen egységesített felületen láthatod és kezelheted az összes kerti funkciót. Ha központi applikációt használsz több különálló szoftver helyett, elkerülheted a programok közötti folyamatos ugrálást, és sokkal átláthatóbbá válik a vezérlés. Egy ilyen rendszerben az eszközök képesek egymással kommunikálni: például a locsolórendszer csak akkor lép működésbe, ha a robotfűnyíró már dokkolt, vagy a kerti lámpák fényereje automatikusan csökken, amikor az öntözés megkezdődik. A központosított irányítás a kényelmen túl az eszközök közötti szinergia és a könnyű kezelhetőség záloga is. Bár az egy ponton összefutó folyamatok miatt érdemes stabil, professzionális hálózati hátteret kiépíteni, a beállítások finomhangolása és a frissítések így sokkal gyorsabbak, mintha különálló megoldásokkal bajlódnál.

kerti lámpák okos kertben

Egyszerűsíti a relaxációt

A manapság egyre népszerűbb kinti szaunák és jacuzzik vezérlése is nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha egy alkalmazáson keresztül történik. A megfelelő biztonsági rendszerekkel (például a szabványok által előírt szauna-ajtóérzékelőkkel) kiegészítve akár már a munkahelyedről is elindíthatod a szauna vagy a kültéri masszázsmedence felfűtését, így mire hazaérsz, a rendszer már az üzemi hőmérsékleten vár. A hőfok mellett a szivattyúk intenzitását és a fényeket is kényelmesen vezérelheted a telefonodról.

Hogyan tisztítsd a rendszereket?

A medencék vizének tisztántartása sokáig a kerttulajdonosok egyik legnagyobb kihívása volt: folyamatosan méréseket kellett végezni, illetve manuálisan kellett vegyszerezni. A digitális technológiák azonban itt is előrelépést hoztak, hiszen az automatikus öntisztítás és a szenzoros felügyelet drasztikusan lecsökkenti a felhasználói beavatkozás igényét.

A precíziós digitális szenzorok a nap 24 órájában figyelik a pH-szintet és az ORP-értéket (redoxpotenciált), utóbbiból tűpontosan következtetve a fertőtlenítőszerek hatékonyságára, miközben az adatokat valós időben továbbítják a központi egységnek. Ha a rendszer bármilyen eltérést észlel az optimálistól, az automatizált vegyszeradagolók pontosan annyi hatóanyagot engednek a vízbe, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges. A modern rendszerek gyakran egészítik ki a vegyszeres kezelést UV-C fertőtlenítéssel vagy ózongenerátorokkal is, amelyek hatékonyan semlegesítik a kórokozókat, és jelentősen csökkentik a szükséges klór vagy bróm mennyiségét. Ezzel együtt bár az intelligens felügyelet drasztikusan lecsökkenti a teendőket, a maximális higiénia érdekében a rendszeres manuális ellenőrzés és a szűrők tisztítása továbbra is elengedhetetlen.

Segít az energiatakarékosságban is

Az okos megoldások bevezetése hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhet. A digitális felügyelettel elkerülhető a felesleges pazarlás, legyen szó vízről vagy elektromos áramról – az intelligens algoritmusok képesek arra, hogy a rendszereket mindig a legmagasabb hatékonysági fokon üzemeltessék.

A távvezérlés és az automatizáció az alábbi területeken eredményez mérhető költségmegtakarítást:

  • Intelligens öntözési ciklusok: A talajnedvesség-érzékelők és az online időjárás-előrejelzések alapján a rendszer csak akkor locsol, ha szükséges. Ha eső várható, az automatika törli az ütemezést, amivel rengeteg vizet takaríthatsz meg.
  • Ütemezett fűtés és keringetés: A nagy teljesítményű gépészeti elemek üzemideje okosan összehangolható. A keringetést végző szivattyúk a víz tisztaságához szükséges minimális ciklusokban futnak, míg a medencefűtés – a víz nagy hőtehetetlenségét figyelembe véve – a leginkább költséghatékony időszakokra (például a napelemes termelési csúcsokra vagy a magasabb nappali hőmérsékletre) ütemezhető, elkerülve a felesleges áramfogyasztást.
  • Okos világításkezelés: A fényérzékelőkkel és mozgásérzékelőkkel kombinált LED-rendszerek csak sötétedés után, és csak azokon a területeken világítanak, ahol éppen tartózkodsz, minimalizálva az üzemidőt.
  • Precíz vegyszerhasználat: Az automatizált adagolás révén nem használsz el több ápolószert a szükségesnél, ami nemcsak a kiadásaidat csökkenti, hanem a környezeti terhelést is mérsékli.

Az ilyen szintű kontroll révén a fenntartási költségek jelentősen mérsékelhetők, miközben a kerti gépészet élettartama is meghosszabbodik az optimalizált terhelésnek köszönhetően.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja

Amikor a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az eredeti Galaxy Foldot, nem csupán egy új okostelefont hozott létre. A vállalat a mobilélmények teljesen új kategóriáját alkotta meg. A képernyő összecsukásával és a hagyományos tervezési elvek elhagyásával a Samsung az egész iparágat arra inspirálta, hogy újragondolják, mire is képes egy mobilkészülék.

Mára ez az innovatív szemlélet gazdag örökséggé érett, amely egy teljes szegmenst meghatározó technológiákat foglal magába. A 2019 óta eltelt években világszerte felhasználók milliói számára nyert új értelmet a kapcsolattartás, a munka és az önkifejezés.

Folyamatos fejlesztések, évről évre

A különleges koncepciótól a széles körben elterjedt termékig vezető út évről évre kitartó innovációt igényelt. Az első bemutatkozást követően a Samsung gyorsan kibővítette kihajthatókészülékeinek kínálatát a Galaxy Z Flip sorozat bevezetésével, amely a nosztalgikus, zsebben hordozható, kagylós kialakítást hozta vissza a modern hétköznapokba. Minden egyes következő generáció tovább feszegette a technológia határait:

  • Tartósság: Az olyan mérföldkőnek számító műszaki fejlesztések, mint az Ultra Thin Glass (UTG), felváltották a kezdeti polimer alapú kijelzőket, így prémium minőséget és felhasználói élményt nyújtottak, miközben jelentősen megnövelték a készülékek élettartamát.
  • Ellenálló a mindennapokban: A Samsung bevezette az IPX8 vízállóságot a kihajtható készülékekbe, bizonyítva, hogy a különleges kialakítás nem jelenti a mindennapi tartósság feláldozását.
  • Forma és a funkció találkozása: A fejlesztések csúcspontja a Flex zsanér lett, egy olyan mérnöki remekmű, amely a készülékeket vékonyabbá, elegánsabbá és ergonomikusabbá tette, mint valaha.

A kihajtható innováció új fejezete

Ami 2019-ben merész kísérletként indult, az mára egy teljesen új, kihajtható eszközökből álló szektorrá bővült. A fejlődés azonban még korántsem ért véget. A Samsung mélyen elkötelezett az innovációk megosztása és új, egyedülálló formatervek létrehozása mellett, így a vállalat a jövőbe tekint.

2026 nyarán egyre izgatottabb várakozás előzi meg a következő generációs Galaxy újítások bemutatását. A Samsung hagyományaihoz hűen továbbra is a kihajtható technológia és a formavilág újabb szintjének megalkotásán dolgozik – ahogyan azt az elmúlt hét évben is tette.

A kihajtható készülékekről és a vállalat legújabb bejelentéseiről további információ a www.samsung.com/hu/news/ weboldalon érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss