Okoseszközök
Google szolgáltatásokkal és korrekt árral jönnek a Honor 50 telefonok
A márka megmentése érdekében a Honor tavaly szakadt el korábbi anyacégétől, a Huaweitől, ma pedig bemutatták az első olyan készülékeiket, amik ismét Google Mobile Services támogatással, tehát – többek között – a jól megszokott Google alkalmazásokkal kerülnek forgalomba.
A Honor 50, Honor 50 Pro és a Honor 50 SE pedig nemcsak ezért érdemes a figyelemre, de azért is, mert mind a három készülék 120 Hz-es képfrissítéssel, 108 megapixeles kamerával és durva gyorstöltéssel kerül forgalomba, ráadásul az áraikkal sem szállt el a gyártó.
A Honor 50 és a Honor 50 Pro hasonlítanak egymásra, csupán a kijelző méretében, az előlapi kamerákat és az aksi/gyorstöltés terén vannak eltérések. Mindkét mobil AMOLED kijelzővel kerül forgalomba, Full HD+ felbontással, és az említett 120 Hz-es képfrissítéssel. A Honor Pro kijelzője 6,72 hüvelykes, dupla kameralyukkal (32 megapixeles főkamera, 12 megapixeles ultraszéles egység), a Honor 50 pedig 6,57 hüvelykes, és csak egy 32 megapixeles kamerát találunk rajta.
A hardver megegyezik: a Qualcomm Snapdragon 778G chipset, Adreno 642L grafikus mag, 8 vagy 12 GB memória, tárhelyből pedig 128 vagy 256 GB választható. A Honor 50 és a Honor 50 Pro hátlapján két kamerakör kapott helyet, egy 108 megapixeles a főkamerával, egy 8 megapixeles ultraszéles, egy 2 megapixeles makró és egy 2 megapixeles mélységélesség szenzorral.
A Honor 50 egy 4300 milliamperes akkumulátorral és 66 wattos gyorstöltéssel érkezik, a Pro modellben viszont csak egy 4000 milliamperórás telep kapott helyet. Cserébe megkapjuk a szinte felfoghatatlan 100 wattos gyorstöltést, amivel mindössze 20 perc alatt teljesen feltölthető az aksi.
Végezetül lássuk, mit tud a Honor 50 SE: 6,78 hüvelykes kijelző, 120 Hz-es képfrissítés, de csak LCD panel, és a szelfikamera is 16 megapixeles. A hardver is szerényebb: MediaTek Dimensity 900 chipset, 8 GB RAM és 128 GB háttértár. A hátlapon szintén ott a 108 megapixeles főkamera, amit egy 8 megapixeles ultraszéles, és a 2 megapixeles makró egység egészít ki. Az aksi kapacitása 4000 mAh, amihez 66 wattos gyorstöltés dukál. Ami az operációs rendszert illeti, mindhárom telefon Android 11 alapú Magic UI 4.2-vel érkezik, na meg az említett Google-féle jóságokkal.
A három telefon Kínában június 25-től lesz megvásárolható, a Honor 50 ára 122 ezer forint körül alakul, a Pro modellért 168 ezer forintnak megfelelő jüant kell fizeti, az SE pedig átszámolva 108 ezer forint. Hazai megjelenésről és hivatalos árakról viszont még nincs információnk.
Forrás: 24.hu
Okoseszközök
Baseus prémium Inspire széria – a kiváló hangzás most szélesebb közönség számára válik elérhetővé
A prémium hangélmény általában prémium árral jár — a Baseus azonban készen áll átformálni a piacot az új Inspire széria bevezetésével, elérhető áron.
A vezető globális fogyasztói elektronikai márka zászlóshajó audio termékcsaládja a Bose legendás hangolását ötvözi a Baseus innovatív dizájn-, akusztikai- és AI-megoldásaival.
Az Inspire széria három tagja Magyarországon is kapható decembertől: az XH1 zajszűrős fejhallgató, az XC1 open-ear fülhallgató és az XP1 zajszűrős fülhallgató, amelyek kedvező árazásával a minőségi hangélmény szélesebb közönség számára is elérhetővé válik.
„Mindenkit megillet az a fajta inspiráció, amit a zene adhat”
– mondta He Shiyou, a Baseus vezérigazgatója.
„Szeretnénk, ha a kiváló hangélmény hozzáférhetőbb lenne, alkalmazkodva az eltérő életstílusokhoz. Éppen ezért az Inspire szériát Sound by Bose technológiával kínáljuk, hiszen minden pillanat minőségi hangzást érdemel.”
Baseus Inspire XH1 zajszűrős fejhallgató
Az Inspire XH1 fejhallgató kivételes hangminőséget nyújt a Sound by Bose technológiának köszönhetően, emellett támogatja a Dolby Audio hangzást, valamint a Hi-Res Audio- és az LDAC-kodekeket, így akár 990 kbps sebességgel továbbítva a zenét, tömörítetlen részletességgel. A 360°-os hangszíntér életre kelti a zenéket, filmeket és játékokat — részletgazdag, kristálytiszta, torzításmentes hangzással.
A SoundFit technológiával a fejhallgató hangzása egyénileg testreszabható a felhasználó hallásprofilja alapján — ezzel minden hangerőn optimális hangélményt nyújtva —, a négyrétegű ANC-rendszer pedig akár –48 dB-lel is képes csökkenteni a külső zajt. A dedikált, ötmikrofonos rendszer és a fejlett DNN-algoritmusok kiváló, tiszta beszédhangot biztosítanak még 75 dB(A) zajszintű környezetben is.
Az akkumulátor akár 100 órás üzemidőt nyújt, 10 perc töltéssel pedig további 12 óra használat érhető el. A puha és modern műbőr anyagú fülpárnák, valamint a memóriahabos, párnázott fejpánt hosszú távon is pehelykönnyű érzetet, kényelmes viseletet nyújtanak.
Baseus Inspire XC1 open-ear fülhallgató
A Baseus Inspire XC1 open-ear, fülre csíptethető fülhallgató prémium hangzást és kényelmes mindennapi használatot kínál. Egyike azon kevés fülhallgatónak a kategóriában, amelyek nyitott kialakítás mellett is magas minőségű hangélményt nyújtanak.
A hibrid, kétutas meghajtó (dinamikus mélyhangszóró és Knowles kiegyensúlyozott armatúrás magas hangszóró) Hi-Res Audio Wireless tanúsítvánnyal és LDAC-kodekkel részletgazdag, dinamikus hangzást ad, a kiegyensúlyozott hangszóróegységet közvetlenül a fülcsatornához irányítja. A független BA-tweeter közelebb helyezkedik el a fülhöz, így a közép- és magas hangok tiszták, a hangszivárgás minimális: mindössze 47,2 dB(A).
A fülhallgató egyedülálló „zero-sense” levegőpárnás kialakítása, a puha, bőrbarát szilikon fülpárnák hosszantartó, kényelmes használatot biztosítanak. A készülék egy fülön mindössze 6 grammot nyom, a továbbfejlesztett csuklós rögzítés pedig akár 10000 hajlítást is gond nélkül elvisel, így mozgás közben is stabilan a helyén marad.
A négy mikrofonból álló, mesterséges intelligencia által vezérelt hangfelismerő rendszer (AI ENC: környezeti zajszűrés) automatikusan a beszédhangra fókuszál, miközben hatékonyan kiszűri a szél- és háttérzajt. Így a beszélgetések mindig tiszták maradnak, legyen szó szeles utcáról vagy zajos városi környezetről.
A készülék egyetlen feltöltéssel akár 8 órán át használható, a töltőtokkal pedig akár 40 órás üzemidő érhető el, de rendelkezik gyorstöltéssel is, amelynek során egy 10 perces töltés 2,5 órás további működést tesz lehetővé.
Az IP66 szabvány szerinti védelem garantálja a fülhallgató ellenállóságát a fröccsenő vízzel, izzadsággal és esővel szemben, így akár vízi sportokhoz, akár esős napokon is megbízható társ.
A Baseus Inspire XC1 Multipoint csatlakozást kínáló Bluetooth® Core 6.1 támogatással érkezik, így egyszerre két eszközhöz csatlakoztatható — például játékhoz az egyik eszközön, zenehallgatáshoz a másikon —, miközben a Baseus Smart Connect rendszer gondoskodik a szakadásmentes hangzásról. A prémium hangminőség, a fejlett funkciók és az ergonomikus kialakítás révén az Inspire XC1 a valódi audiofil felhasználók számára is tökéletes választás.
Baseus Inspire XP1 zajszűrős fülhallgató
Az XP1 ear-in zajszűrős fülhallgató a Sound by Bose technológiát és a Dolby Audio hangzást egyesíti a magával ragadó, kristálytiszta hangélményért, miközben fejlett, adaptív ANC- rendszere akár –50 dB zajszűrésre képes, a környezethez igazodva.
A PU+PEEK kétrétegű membrán kristálytiszta magasakat és mély, erőteljes basszust biztosít, a SuperBass 3.0 és SuperBalance 3.0 pedig dinamikusan igazítja a hangzást a tartalomhoz.
Az ergonomikus dizájn leköveti a fül természetes íveit, jól illeszkedik viselőjéhez, a bőrbarát szilikon fülpárna pedig „ernyő-szerű” kialakításával maximalizálja a komfortot és a hangszigetelést, miközben a hatmikrofonos AI- rendszer szélálló, akár 80 dB(A) zajszint mellett is tiszta hívásokat garantál.
Az üzemidő akár 8 óra is lehet (ha az ANC ki van kapcsolva), míg a töltőtök használatával akár 45 óra is elérhető és 10 perc töltés akár 2,5 óra további használatot tesz lehetővé.
Árak és elérhetőség
A készülékek az Euronics, az iPON, a MediaMarkt, a Notebook.hu és a Telekom kínálatában még december folyamán elérhetők lesznek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A mobiltelefonok piacán is hódít az AI
24 százalékkal több mobiltelefont értékesítettek a novemberi „cyber” akcióban a Magyar Telekomnál, mint egy átlagos hónapban.
A november sztár készüléke az iPhone 17 Pro Max volt, 256 GB memóriával. Az ügyfelek nagyon magas arányban továbbra is részletre vásárolnak, hűségidő vállalásával, hogy ezzel is maximalizálják az elérhető kedvezményeket. Az akció alatt az idei átlagos forgalomhoz képest megduplázódott az online vásárolt készülékek aránya, a legmagasabb elérhető extra kedvezmény pedig elérte a 44 ezer forintot a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül.
Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a mobiltelefonok értékesítése a Magyar Telekomnál a novemberi „cyber” hónap akció keretén belül. A lakossági ügyfelek legnagyobb része továbbra hűséggel vásárol készüléket, kihasználva az elérhető kedvezményeket és a részletfizetési lehetőséget – ez nem változott a novemberi kedvezményes időszakban sem. Az ügyfelek a múlt hónapban a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül akár 44 ezer forint kedvezménnyel is vásárolhattak új mobilt, okosórát, tabletet, notebookot, TV készüléket, okosmonitort vagy meghatározott játékkonzolt.
A legnépszerűbb mobilok a cyber novemberben belépő kategóriában a Samsung Galaxy A17, a Xiaomi Redmi 15C és a Honor 400 LITE voltak, míg a középkategória első három helyezettje a Samsung Galaxy A56, a Xiaomi 15T Pro5G és a Xiaomi 15T 5G. Csúcskategóriában és összességében is taroltak az iPhone készülékek: a kategória és a teljes novemberi értékesítés győztese az iPhone 17 Pro Max (256GB), a kategória másik két helyezettje pedig az iPhone 16 és 15 készülékek voltak.
Az online csatornák népszerűsége tovább nőtt: a novemberi forgalom duplázta az idei átlagos havi online értékesítést. Új rekordot döntött a felújított készülékek eladása is, a korábbi használt készülékeknél mért havi rekord másfélszeresére nőtt a múlt hónapban.
„Folyamatosan azért dolgozunk, hogy digitális megoldásainkkal – készülékekkel és szolgáltatásokkal egyaránt – minél több ügyfelünk számára teremtsünk lehetőséget az előrelépésre. Ezért örülünk cyber akciónk sikerének, hiszen az újabb, egyre több funkciót kínáló készülékek a digitális megoldásokban is előrelépést jelentenek. Azt látjuk például a készülékeknél, hogy a mesterséges intelligencia már nem kizárólag a csúcskategóriás mobilok kiváltsága, hanem egyre több mobilban alapfunkcióként is megjelenik; az egyre növekvő adatforgalommal párhuzamosan pedig a memóriát illetően is az egyre nagyobb tárhelyek mellett teszik le voksukat az ügyfelek”
– mondta el Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
A hazai felnőtt lakosság által használt mobilkészülékek kora átlagosan 2,8 év, ami minimális elmozdulást jelent csupán az elmúlt 5 évben (2020: 3 év)1. Új készüléket a döntő többség (73%) akkor vásárol, ha az előző már nem működik megfelelően, ezen belül is előfordul, hogy az előző váratlanul, hirtelen meghibásodik (29% tapasztalt már ilyet). Körülbelül minden negyedik okostelefon használó (28%) az akkumulátoridő nem megfelelő teljesítménye esetén dönt új készülék vásárlása mellett. Vannak olyanok, akik a hűségidő lejártakor automatikusan új eszközt vásárolnak (12%), 5% pedig fix időközönként (pl. kétévente) vásárol új mobiltelefont.2
Új készülék kiválasztásánál a Magyar Telekom tapasztalatai szerint az akkumulátor kapacitása, a kamera funkciók, valamint a memória mérete a legfontosabb kiválasztási szempont. Várhatóan ezek a paraméterek a jövőben kiegészülnek az AI képesség meglétével – idén azonban ez még kisebb hangsúllyal jelenik meg az ügyfelek döntéseiben.
1 MSD, Market Share and Demand kutatás/2024, 18+ hazai lakosságra reprezentatív minta
2 PWC, e-kereskedelmi kutatás/2025, digitálisan affinis hazai felnőtt lakosságra reprezentatív minta
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
A Samsung bemutatja a One UI 8.5 bétaverzióját, amely megkönnyíti a kreatív tartalmak létrehozását és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein.
A One UI 8.5 lehetővé teszi, hogy a felhasználók kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban tudjanak dolgozni, és olyan frissítéseket hoz magával, amelyek tovább növelhetik a teljesítményt, megkönnyíthetik az eszközkezelést és fokozott biztonságot nyújthatnak.
One UI 8.5: Mit jelent a tartalomgyártásban?
A One UI 8.5 a tartalmak létrehozását és megosztását is jelentősen megkönnyítheti. A frissített Fotósegéddel[i] a felhasználók megszakítás nélkül generálhatnak új képeket. A funkciói lehetővé teszi, hogy folyamatosan szerkesszék a fényképeket, anélkül, hogy minden egyes változatot külön el kellene menteniük. Miután végeztek a módosításokkal, az összes változatot áttekinthetik a szerkesztési előzményekben és egyszerűen kiválaszthatják a kedvenceiket.
A megosztás is gördülékenyebb a Quick Share[ii] fejlesztéseinek köszönhetően, amely képes lehet felismerni a fotókon szereplő személyeket és felajánlja a közvetlen küldés lehetőségét a képekhez tartozó kontaktoknak.
Hogyan segíti a One UI 8.5 az eszközök közötti csatlakoztathatóságot?
Az új, eszközök közötti csatlakozást támogató funkciók megkönnyítik azok kezelését, legyen szó fájkezelésről, a hálózatmegosztásáról vagy a közeli eszközökkel való kommunikációról. A Hangközvetítés[iii] az Auracast segítségével egyszerű kommunikációt tesz lehetővé a közeli LE Audio technológiát támogató eszközökkel. A különböző médiaforrásokból származó hangok mellett a felhasználók mostantól a saját hangjukat is közvetíthetik Galaxy okostelefonjuk beépített mikrofonjával. Ez a megoldás kiválóan használható például túrákon vagy rendezvényeken.
A Tárhelymegosztás[iv] még gördülékenyebb felhasználói élményt biztosít a Galaxy ökoszisztémában azáltal, hogy más Galaxy eszközökön, például táblagépeken és PC-ken tárolt fájlokat közvetlenül a Saját fájlok alkalmazásban is elérhetővé tesz. Emellett lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy más Samsung eszközökről, például a tévéjükről is hozzáférjenek az okostelefonjukon lévő fájlokhoz.
Hogyan maradnak védettek a Galaxy eszközök?
A One UI 8.5 tovább erősíti az eszközök védelmét, és könnyen áttekinthetővé teszi a biztonsági beállításokat. A Lopásvédelem biztosítja az okostelefonok és a rajtuk tárolt adatok biztonságát elvesztés vagy lopás esetén is. A rendszer automatikusan zárolja a képernyőt, ha egymás után túl sok sikertelen kísérlet történik a személyazonosság ujjlenyomatos, PIN-kódos vagy jelszó alapú ellenőrzésre. A Személyazonosság-ellenőrzés a korábbinál is több beállítást véd, így egy extra biztonsági szintet biztosít kritikus helyzetekben.
Elérhetőség
A One UI 8.5 bétaverziója december 8-tól válik elérhetővé a programban részt vevő országokban[v], elsőként a Galaxy S25 sorozat készülékein. A felhasználók a Samsung Members alkalmazáson keresztül jelentkezhetnek a programba.
[i] A Fotósegéd Generatív szerkesztés funkciójának használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba való bejelentkezés szükséges. A Generatív szerkesztéssel a fénykép mérete módosulhat, legfeljebb 12 MP-ig. A kép mentésekor látható vízjel kerül a képre, jelezve, hogy a kép mesterséges intelligencia használatával készült. A generált kép pontossága és hitelessége nem garantált. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[ii] Elérhető a One UI 2.1 vagy újabb és az Android Q vagy újabb operációs rendszerrel működő eszközökön. A Quick Share használatához Bluetooth Low Energy és WiFi kapcsolat is szükséges. A tényleges sebesség a készülékektől, a hálózat állapotától és a felhasználói környezettől függően eltérő lehet. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iii] Kizárólag a Galaxy S25 sorozat eszközein érhető el, beleértve a Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modelleket. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iv] A funkció használatához minden eszköznek ugyanazon Samsung-fiókba kell bejelentkeznie, illetve Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat szükséges. A Tárhelymegosztás a One UI 7 vagy újabb verzióval és 5.15 vagy újabb kernel verzióval rendelkező Galaxy okostelefonokon és tableteken, valamint Galaxy Book2 vagy újabb (Intel) és Galaxy Book4 vagy újabb (Arm) modellekkel, valamint a 2025 után kiadott U8000 és újabb Samsung Smart TV modelleken érhető el. A funkciók elérhetősége régiótól és modelltől függően változhat. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[v] A bétaprogram Magyarországon nem lesz elérhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban
-
Okoseszközök2 hét ago
Több mint 5 ezer diák és pedagógus vallott: nem várt hatásai lettek az 1 éve bevezetett iskolai mobiltilalomnak
-
Okoseszközök2 hét ago
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
-
Zöld2 hét ago
Lendületben a 2030-as célok felé – újabb lépéseket tett a Siemens a fenntarthatóságért
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar Innováció a szállodaiparban: Bemutatkozik a HotelMentor.ai
-
Tippek2 hét ago
A design és a funkcionalitás találkozása: itt az új Gorenje keresztajtós hűtőszekrény
-
Ipar2 hét ago
A gyártás új Achilles-sarka: óriási veszteséget kockáztatnak a kiberbiztonságot halogató cégek
-
Tippek2 hét ago
A hatékony a karácsonyi készülődés alapja – Hogyan készülhet el a karácsonyi vacsora a konyhai főzőlapon?









