Szokásától eltérően reagált a felröppent pletykára a Microsoft.
Néhány nappal ezelőtt bejárta a techsajtót a hír, miszerint a Windows 11 után az Xbox One és az Xbox Series konzolokon is elérhetővé válhat az androidos appok és játékok futtatásának lehetősége. A pletykát maga a Microsoft indította, miután a Windows 11 gyári alkalmazásboltjában feltűnt a rendszer androidos futtatói környezetének termékoldala, amely szerint Xbox-kompatibilis szoftverről van szó.
Szokásos protokolljától eltérően a Microsoft hajlandó volt kommentálni a sajtóbeszámolókat, a Windows Centralnak adott válasza szerint jelen pillanatban nincs terv az androidos szoftverek Xbox-okra való elhozására. Ennek megfelelően szimplán téves információ volt olvasható a Windows Subsystem for Android komponens termékoldalán.
Az Xboxok rendszerszoftverének Windows 11-alapúra való átállítását követően jó eséllyel nem lenne nagy kunszt futtathatóvá tenni az androidos appokat és játékokat a konzolokon, ám a gamepaddel való kezelésük megoldása rendkívül problémásnak tűnik. Emellett nem világos, hogy a Microsoft számára mennyi üzleti ráció volna a lépésben.
Gazdálkodj okosan az időddel – a Z és az alfa generáció megoldásai írhatják a jövőt!
A halogatás és az ebből fakadó iskolai stressz egyre inkább érintheti a tizenéveseket Magyarországon is. Az alfa és a Z generáció tagjai azonban már dolgoznak a megoldáson a saját eszközeikkel – ahogy ez a Samsung Electronics és az EdisonKids közös kihívásából is kiderült.
A 2026-os Megoldások a holnapért döntősei bebizonyították, hogy a mesterséges intelligencia és a közösségi gondoskodás válaszokat adhat a modern kor legégetőbb problémáira: a dobogó legfelső fokán végzett FocusFlow csapat például AI-alapú tanulástámogatással forradalmasítaná a diákok mindennapjait.
A Megoldások a holnapért kihívás 2026-os döntője ismét bebizonyította, hogy a fiatalok nemcsak érzékenyek a környezetük problémáira, de bátran nyúlnak a legmodernebb technológiai eszközökhöz is azok megoldásához. A verseny hatodik évadában a Fenntartható megoldások, Az egészség jövője és a Változás a sport erejével témákban hoztak újításokat a diákok, a döntősök pedig szakértő mentorok segítségével csiszolták projektjeiket a fináléra.
A zsűri idén a kreativitás, a kritikai gondolkodás, a megalapozottság, valamint a kommunikáció és az együttműködés szempontjai alapján választotta ki a legjobbakat. A CEU-n tartott döntőn végül a Lauder Javne Iskola FocusFlow csapata, Biró Dániel, Biró Samu és Lengyel Samu állhatott a dobogó legfelső fokára, akik AI-alapú időmenedzsment alkalmazásukkal a diákok tanulási folyamatainak támogatását, valamint a halogatás leküzdését tűzték ki célul a stressz csökkentése és a hatékonyabb iskolai munka érdekében. A fiúk, elmondásuk szerint a kihívás során váltak egyre motiváltabbá, megtapasztalva a közösség és a workshopok élményét, valamint a nagyszerű mentori támogatást, amelyek mind hozzátettek a sikerükhöz. Ahogy fogalmaztak, szeretnék megragadni ezt a motivációt, nagy terveik vannak: folytatják a projektjüket, és minél előbb elérhető alkalmazássá szeretnék tenni győztes megoldásukat.
A második helyezést a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium Terepőrök, csapata, Nizsalóczki Gábor és Fazekas Marcell érdemelte ki fenntarthatósági projektjével – egy olyan okos, háti permetezőre szerelhető eszközzel, amely precíziós adatgyűjtéssel teszi hatékonyabbá és – kevesebb vegyszer felhasználásával – környezetkímélőbbé az invazív növények elleni küzdelmet. Gábor és Marcell számára a kihívás motiváló erejét az jelentette, hogy új ismeretségeket, barátságokat köthettek, és úgy látják, akár üzleti lehetőségeket is megnyithat előttük a Megoldások a holnapért.
A bronzérem a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Motipad csapatához, Dinnyés Istvánhoz és Héjjas Mártonhoz került, akik a közösségi padokra olcsón előállítható, egyszerű hangszórókat telepítenének, amelyekkel idős embereket kötnének össze, akár érdeklődési kör alapján, azért, hogy egymás történeteiből, tapasztalataiból erőt meríthessenek. István és Márton hisznek abban, hogy az azonosulás egy létező motivációs erő, erre épül ez a kezdeményezés. A csapat, kutatásai nyomán már két konkrét helyszínt is talált, ahová telepíthetné megoldását, a kecskeméti önkormányzat is támogatja a projektjüket, a későbbiekben pedig további városok vezetőségeit keresnék meg Magyarországon.
A dobogósokon túl a finálé mezőnyét további figyelemreméltó és előremutató projektek színesítették. A mentális egészség területén a debreceni ENM Trió egy zajcsökkentett, újrahasznosított pihenőkabinnal, a „NyugiBoxszal” teremtene csendes szigetet az iskolai folyosókon, míg a siófoki LogicLab csapata játékos logikai feladatokkal küzdene az AI okozta „kognitív lustaság” ellen. Az egészségtudatosságot tűzte zászlajára a Somogyi Kids csapata is, akik közösségépítő kártyajátékkal tanítanák társaikat a helyes táplálkozásra. A fenntarthatóság és az edukáció metszetében a budapesti STEAMFlow alkotott maradandót egy élményalapú, építhető tanulási eszközzel, a biztonságos közlekedés jövőjét pedig a székesfehérvári CherryBomb csapata alapozná meg, akik humorral és vizuális ingerekkel tanító KRESZ-applikációval tennék biztonságosabbá az e-rollerezést.
A döntőn részt vevő csapatok munkája tükrözi a modern kor kihívásait, legyen szó mentális egyensúlyról, környezetvédelemről vagy a közösségi elszigeteltség feloldásáról. A nyertes csapatok tagjai, tanáraik és az őket nevező intézmények összesen 6 millió forint értékben választhatnak Samsung eszközöket, ám a kihívás ennél sokkal többet ad: egy olyan szakmai és közösségi élményt, amely a résztvevőket számos jövőálló ismerettel vértezheti fel, és akár a holnapunk innovátoraivá is formálhatja.
„A gyerekekkel az intertemporális döntésekről is beszélgettünk egy jövőkutató workshop keretében. Ezek azok a döntések, amelyeket ma hozunk meg, de az eredményük holnap vagy akár évekkel később születik meg. Ez a verseny pont az ilyen döntésekről szól. A fiatalok azonosítanak egy problémát, majd megoldást keresnek rá: utánajárnak, tanulmányokat olvasnak, aztán bemutatják nekünk a válaszaikat az adott társadalmi kérdésre. Az ilyen gyerekekből, diákokból lesznek olyan felnőttek, akik aktívan alakítják a jövőjüket, a jövőnket”
– mondja Dr. Meskó Bertalan, a kihívás fővédnöke, orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője.
A 2026-os évad döntője ismét megmutatta, hogy a technológia akkor a leghatékonyabb, ha emberséggel és empátiával párosul, és a győztes projektek nem csupán szoftverek vagy mechanikai megoldások, hanem valódi válaszok korunk égető kérdéseire.
„Az idei kihívás ismét rámutatott arra a hatalmas erőre, amely a fiatalokban rejlik: nemcsak ötleteik vannak, egy ilyen verseny során olyan képességekben is nagyot erősödnek, mint az együttműködés, a kritikai gondolkodás és a kitartás. A csapatok nem csupán egy problémára találtak választ, hanem bebizonyították, hogy képesek közösségben gondolkodni és rendszerszinten közelíteni a megoldásokhoz. Szuper látni, hogyan válnak ezek a diákok a jövő tudatos, empatikus formálóivá, akik a technológiát a társadalmi jó szolgálatába állítják”
– fogalmazott Borsos Dorottya, az Edisonplatform vezetője.
„Minden évben különleges élmény látni azt a fejlődési utat, amelyet a diákok a program során bejárnak. Fontos tanulság lehet, hogy a technológia, például az AI ereje akkor válhat valódi értékké, ha egy jó cél és őszinte tenni akarás vezérli. Látva a csapatok elkötelezettségét és a megoldásaik mögött meghúzódó mély empátiát, nemcsak a szakmai teljesítményükre lehetünk büszkék, hanem arra a szemléletmódra is, amellyel a jövő problémáihoz állnak: érzékenységgel és tettvággyal”
– mondta Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyarország kommunikációs vezetője.
A Megoldások a holnapért kihívás 2010-es globális indulása óta már több millió fiatalt inspirált arra, hogy a problémákra ne kihívásként, hanem megoldandó feladatként tekintsenek. A 2026-os évaddal tovább bővült ez az inspiráló, globális közösség, és az alfa és Z generáció tagjai újabb megerősítést kaphattak arról, hogy a jövőt már ma, közös gondolkodással alakíthatják.
Új szintre lép a mobilos tartalomgyártás: már Magyarországon is beszerezhető a vivo X300 Ultra
Az okostelefonos fotózás és videózás technológiai határainak kitolására és professzionális tartalomgyártásra fejlesztett vivo X300 Ultra mostantól Magyarországon is elérhető: bevezető ajánlattal válik széles körben megvásárolhatóvá a hazai piacon.
Az X300 Ultra nem egyszerűen egy új csúcskategóriás okostelefon: egy olyan integrált képalkotó és videós platform, amely a professzionális workflow-khoz igazodva közelíti egymáshoz a mobil- és filmes eszközök világát. A modell minden hátsó kameráján támogatja a több gyújtótávolságon elérhető 4K 120 fps videórögzítést 10 bites színmélységgel, Log és Dolby Vision formátumban.
Ez nemcsak látványos felvételeket jelent, hanem olyan dinamikatartományt és színinformációt, amely utómunka során is nagy mozgásteret biztosít. A Pro Video mód a hagyományos filmkamerák logikáját hozza el mobilra: manuális expozíciókezelés, színprofilok, valamint egyedi 3D LUT előnézet támogatása segíti a tudatos képalkotást. A rendszer kompatibilis az ACES workflow-val, így a rögzített anyagok közvetlenül illeszthetők professzionális utómunka-környezetbe. A többkamerás rendszer egységes szín- és dinamikakezelést biztosít a különböző látószögek között, ami különösen fontos több snittből építkező videós tartalmaknál. A fejlett stabilizálás és mozgáskövető fókusztechnológia kézből is kontrollált, folyamatos felvételeket tesz lehetővé, míg a négymikrofonos hangrendszer tiszta, irányított hangrögzítést biztosít.
Szilárd alapok a professzionális alkotáshoz
A ZEISS Master Lenses objektívkészlet (14 mm, 35 mm, 85 mm) és a 200 megapixeles telefotó rendszer együttese széles kreatív mozgásteret kínál. A nagy fényáteresztésű optikai elemek, a ZEISS T* bevonat és a multispektrális szenzorral támogatott feldolgozás együttesen gondoskodnak a pontos színvisszaadásról és a részletgazdag eredményről, még komplex fényviszonyok között is. A dedikált képalkotó chip és az optimalizált feldolgozási pipeline biztosítja, hogy a nagy mennyiségű képi információ valós időben, stabil minőségben kerüljön feldolgozásra.
Moduláris rendszer alkotóknak
Az X300 Ultra egyik legfontosabb eleme a kiegészítő ökoszisztéma, amely a készüléket egy valódi produkciós eszközzé bővíti. A vivo ZEISS Telephoto Extender Gen 2 Ultra akár 400 mm-es ekvivalens gyújtótávolságot biztosít, új dimenziót nyitva a nagy hatótávolságú felvételekben. A professzionális camera cage rendszer kétkezes markolattal stabil tartást kínál hosszabb felvételek során is, miközben dedikált fizikai vezérlőgombok segítik a gyors és precíz beállításokat. A beépített hűtőrendszer nagy terhelés mellett is fenntartja az optimális teljesítményt. Az External Lens Expansion Frame kompatibilitást biztosít a bővítő optikákkal, így a rendszer rugalmasan alakítható különböző forgatási helyzetekhez. A hazai piacon is elérhető az X300 Ultra Master Kit (photography kit, fotóstáska, 100 W-os gyorstöltő és cage), valamint különálló photography kit és a vivo SmallRig Pro Video Rig, amelyek professzionális rögzítési és stabilizálási lehetőségeket kínálnak.
Teljesítmény és üzemidő intenzív használatra
A Snapdragon® 8 Elite Gen 5 platform és a dedikált képalkotó chip nagy számítási teljesítményt biztosít a valós idejű feldolgozáshoz. A 6600 mAh kapacitású akkumulátor 100 W-os vezetékes és 40 W-os vezeték nélküli gyorstöltéssel, valamint fejlett hőmenedzsmenttel támogatja a hosszabb felvételi sessionöket is.
Elérhetőség és ajánlat
A készülék 6,82 hüvelykes, 2,5D-s lapos kijelzővel rendelkezik. Mindössze 232 g súllyal és 8,49 mm vastagsággal, 1TB/16GB tárhellyel, Sztyeppe Zöld és Vulkán Fekete árnyalatokban elérhető.
Bevezető ajánlat keretein belül a vivo hivatalos webshopján X300 Ultra okostelefon vásárlása esetén 50% kedvezmény jár a kompatibilis kiegészítőire, mint a videós készlet (Pro Video Rig Készlet, ajánlott fogyasztói ára 199.900 HUF) a fotós készlet (Grip + Lens + Tripod, értéke 239.900 HUF), a fotóstáska (értéke 39.900 HUF) és a 100W-os gyorstöltő (értéke 27.900 HUF). A készülékhez 3 év garancia, 12 hónap kijelzővédelem és 5 év akkumulátor-garancia érvényesíthető.
A legfontosabb szempontok egy önállóan takarító robotporszívó kiválasztásához
A robotporszívók fejlődése az elmúlt években elérte azt a szintet, ahol már nem pusztán kényelmi eszközökről, hanem részben autonóm rendszerekről beszélhetünk. A kérdés ma már nem az, hogy egy készülék képes-e takarítani, hanem az, hogy mennyire tudja következetesen, felhasználói beavatkozás nélkül fenntartani a tisztaságot.
A eufy – az Anker Innovations okosotthon-márkája, amely intelligens megoldásaival teszi tisztábbá és kényelmesebbé a mindennapokat – most összegyűjtötte azokat a kulcsszempontokat, amelyek alapján egy robotporszívó valóban kiválthatja a hagyományos porszívózást és felmosást.
Fejlett navigáció és környezetértelmezés
A hatékony működés alapja a pontos térképezés és az akadályok megbízható felismerése. A lézeres navigációval és AI-alapú objektumfelismeréssel rendelkező rendszerek képesek a lakókörnyezet részletes feltérképezésére, valamint a dinamikusan változó akadályok kezelésére. Az ilyen megoldások jelentősen csökkentik a kihagyott területek arányát, minimalizálják az elakadások számát, és lehetővé teszik a valóban autonóm működést.
Valós tisztításra képes felmosórendszer
A fejlettebb rendszerek nemcsak nedves törlést, hanem mechanikai hatást is alkalmaznak: forgó, nyomást kifejtő mopokkal dolgoznak. Ez a megoldás különösen nagy forgalmú felületeken (konyha, előszoba) jelent előnyt, ahol a cél nem a felületi áttörlés, hanem a szennyeződések tényleges eltávolítása.
Automatizált karbantartás és dokkolóállomás
A felhasználói élményt nagymértékben befolyásolja, hogy a rendszer milyen mértékben igényel manuális beavatkozást – ideális esetben a felhasználónak szinte hozzá sem kell nyúlnia a készülékhez. A fejlett dokkolóállomások képesek automatizálni a karbantartási feladatokat, például:
a portartály ürítését,
a felmosópárnák tisztítását,
valamint azok szárítását.
Az ilyen megoldások nemcsak kényelmi, hanem higiéniai szempontból is előnyösek, és kulcsszerepet játszanak a hosszú távon fenntartható használatban.
Adaptív működés különböző felületeken
A vegyes burkolatú lakásokban alapelvárás a különböző felületekhez való automatikus alkalmazkodás. Ide tartozik például:
a szívóerő dinamikus szabályozása,
a szőnyegek felismerése,
a felmosópárnák automatikus megemelése.
Az ilyen funkciók biztosítják, hogy a robot kompromisszumok nélkül tudjon működni kemény padlón és szőnyegen egyaránt.
Szőrkezelésre optimalizált kefetechnológia
Háziállattal rendelkező háztartásokban a szőrszálak kezelése kritikus tényező. A speciális kefekialakítások – mint például a gubancolódást csökkentő rendszerek – nemcsak a tisztítás hatékonyságát növelik, hanem a karbantartási igényt is mérséklik.
Ez különösen fontos a folyamatos, autonóm működés fenntartása szempontjából.
Rendszerszintű teljesítmény a specifikációk helyett
A szívóerő önmagában nem ad teljes képet a készülék valós teljesítményéről. A hatékonyságot a navigáció, a kefetechnológia, a szoftveres optimalizáció és az egyes funkciók összehangolt működése határozza meg.
A rendszeresség mint működési modell
Az autonóm robotporszívók egyik legnagyobb előnye a rendszeres működés. A gyakori, automatizált takarítási ciklusok révén a szennyeződés nem halmozódik fel, így a nagytakarítás szükségessége is jelentősen csökken.
Ez a megközelítés alapvetően változtatja meg a takarítás szerepét: az eseti, időigényes tevékenység helyett egy folyamatosan fenntartott állapottá válik.
A eufy Omni E28, eufy Omni E25 és eufy X10 Pro Omni modellek a bemutatott szempontoknak megfelelően, rendszerszinten közelítik meg az autonóm takarítást: fejlett, kamerás akadályfelismeréssel dolgoznak, automatikus dokkolóállomással minimalizálják a felhasználói beavatkozást, és képesek különböző felületekhez alkalmazkodni. A forgó mopos felmosórendszer (az E28 és E25 esetében HydroJet™, az X10 Pro Omni-nál kettős mop) valódi tisztítási teljesítményt ad, nem csak felületi áttörlést, míg a speciális kefetechnológiák a szőrszálak kezelését is hatékonyabbá teszik. A különbségek inkább abban jelennek meg, hogy milyen szinten és milyen extrákkal valósítják meg ezeket az elvárásokat – például az E28 és E25 kiemelkedő szívóerővel és erősebb mopnyomással, az X10 Pro Omni pedig kiegyensúlyozott, hosszabb üzemidejű működéssel.
Felhasználási helyzet szerint a eufy Omni E28 azoknak ideális, akik maximális tisztítási teljesítményt és extra funkciókat (pl. hordozható mélytisztító) keresnek, például nagy forgalmú, gyakran koszolódó otthonokba vagy kisgyerek, háziállat mellé. Az eufy Omni E25 hasonlóan erős, de valamivel egyszerűbb választás lehet azoknak, akik prémium takarítást szeretnének, de nincs szükségük minden kiegészítő funkcióra. Az eufy X10 Pro Omni pedig jó belépő a magasabb szintű automatizált takarításba azoknak a vásárlóknak, akik ár-érték arányban keresnek megbízható, önállóan dolgozó robotot a rendszeres, fenntartó tisztaságért.
eufy Omni E28: Elérhető az iPON és a Notebook.hu kínálatában.