Okoseszközök
Új hordozható hangszórót mutatott be a HUAWEI
Megérkezett Magyarországra a HUAWEI és a Devialet audió vállalat közösen fejlesztett hordozható hangszórója, a HUAWEI Sound Joy.
A kompakt és stílusos készüléket mindennapi használatra tervezték, intelligens funkciói kényelmet, emellett prémium hangélményt biztosítanak a felhasználóknak. A hangszórót nagy kapacitású beépített akkumulátorral szerelték fel, amely akár 26 órányi lejátszást tesz lehetővé, mindössze tíz perces gyorstöltéssel pedig akár egy órát is bír az akksi.
Tiszta, torzításmenetes hangzás
A Sound Joyt közösen fejlesztette a HUAWEI és prémium termékeiről ismert Devialet, a világ egyik legjobb audiomárkája. A készülék a Devialet SAM® technológiáját kihasználva hiteles hangélményt nyújt, minimális torzítással. Az ikonikus Push-Push passzív hangszóró két membránt tartalmaz, amelyek egymás mellett helyezkednek el, hogy megszüntessék a zavaró hanghullámokat a tisztább és torzításmentes hangzás érdekében. A mindössze 202 mm magas, 680 g tömegű és 73 mm átmérőjű HUAWEI Sound Joy könnyen hordozható, kis helyen elfér, például egy kisebb táskásban is.
Kis hangüreg, nagy hangerő
A HUAWEI Sound Joy kétutas hangszórórendszerrel rendelkezik, amely magas frekvenciákat és mély basszust biztosít – egyaránt nagy hangerőn. Az eszköz egy magassugárzót és egy hangszóróegységet is tartalmaz a közép- és mélyhangokhoz, melyek kombinálva tisztább és áthatóbb hangot biztosítanak. A kisméretű, 0,25 literes hangüreg ellenére a HUAWEI Sound Joy akár 79 dBA@2m hangerőre is képes. A hangszóró még zajos helyeken vagy kültéren sem hagyja cserben a felhasználókat köszönhetően hangos és kiváló minőségű hangzásának.
Egy töltéssel több mint egy napig szól
A nagy, 8800 mAh-s akkumulátorral a HUAWEI Sound Joy hosszú élettartamú, 26 órás akkumulátor-élettartamot biztosít egyetlen teljes feltöltéssel. A 40 W-os gyorstöltőnek köszönhetően 10 perces töltéssel a hangszóró még egy órán át tud játszani. A teljes feltöltéshez pedig mindössze 3 óra szükséges.
Intelligens funkciók a kényelemért
A HUAWEI Sound Joy-t többféle intelligens funkcióval szerelték fel. A Sztereó összeköttetés rázással funkcióval a készülék két egységét úgy lehet párosítani, illetve csatlakoztatni egymáshoz, hogy azok sztereó rendszert alkossanak, így még magával ragadóbb és izgalmasabb hangélményt biztosítanak. Az Egyérintéses Kapcsolódásnak köszönhetően a felhasználók egyszerűen a hangszóróra helyezve csatlakoztathatják eszközüket a hangszóróhoz, és azonnal átvihetik rajta a lejátszott tartalmakat. A Hangasszisztens gomb megnyomásával kéréseket küldhetnek a hangasszisztensnek okostelefonjukon vagy táblagépükön keresztül, még akkor is, ha nem HUAWEI eszközről van szó.
A Zenevezérlés funkció lehetővé teszi, hogy egy HUAWEI okosórával, irányítsák a hangszórót, így könnyedén szüneteltethetik, kihagyhatnak dalokat, vagy épp fel- és letekerhetik a hangerőt. Az Atomatikus Felfedezés funkciónak köszönhetően a felhasználók egyszerűen csatlakoztathatják a közelben lévő okostelefonjukat, laptopjukat vagy táblagépüket a HUAWEI Sound Joy-hoz, néhány érintéssel a készülékükön megjelenő felugró ablakon.
Ára és elérhetőségek:
A Sound Joy hangszóró bruttó 49.990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron érhető el többek között a https://www.huawei-store.hu/ webshopban, illetve a Media Markt és Emag üzleteiben.
Okoseszközök
Magyarországon is elérhető a vivo X Fold6 okostelefon
Megérkezett Magyarországra a vivo legújabb hajlítható okostelefonja, a vivo X Fold6, amely kimagasló kamerarendszerrel és kompromisszummentes üzemidővel tört be a hazai piacra.
A készülék 200 MP-es ZEISS főkamerát, ZEISS APO telefotókamerát és egy kifejezetten nagy kapacitású, 6900 mAh-s BlueVolt akkumulátort egyesít egy rendkívül vékony, mindössze 4,8 mm-es profilban. A prémium csúcskészülék kizárólag az Alza.hu webáruházban vásárolható meg Horizontkék színben, 799 990 Ft-os áron, most ajándék vivo Headphones Studio vezetéknélküli fülhallgatóval.
Lehengerlő fotók ZEISS kamerarendszerrel
A vivo és a ZEISS együttműködésének legújabb gyümölcseként a vivo X Fold6 páratlan fotózási élményt nyújt. A 200 MP-es ZEISS főkamera nagyméretű, nagy felbontású szenzorral, ZEISS T* bevonattal és CIPA 4.5 professzionális optikai képstabilizátorral van felszerelve a kivételes részletgazdagság érdekében. Ezt egészíti ki a hajlítható kategóriában először megjelenő ZEISS APO telekamera a Sony LYTIA 602 érzékelőjével, amely háromszoros periszkópos kialakításával, tele-makró képességével és akár százszoros ZEISS HyperZoom funkciójával a távoli jeleneteket is pontosan örökíti meg. A rendszert egy 50 MP-es ZEISS ultraszéles látószögű kamera és a vivo V3+ képfeldolgozó processzora teszi teljessé.
A telefon emellett támogatja a vivo ZEISS Gen 2 telekonverter kiegészítőt is, amely 200 mm-es gyújtótávolságot biztosít a fényképezési és videózási módokban, így ideális választás koncertek és sportesemények megörökítésére.
Innovatív fotós funkciók és intelligens kijelzőhasználat
A fejlett hardveres alapokra építve a vivo X Fold6 számos fotózási módot kínál. A Mozgó portré 2.0 a gyors zársebesség és az intelligens témakövetés révén a mozgásban lévő témákat is élesen örökíti meg.
Az Éjszakai vakus portré használata természetes bőrtónusokat biztosít ellenfényben vagy gyenge fényviszonyok között is, míg a Vadonatúj színpad mód a Magic 2.0 és NICE 3.0 algoritmusokkal ultraéles színpadi portrékat készít, és támogatja a 4K 60 fps Dolby Vision videórögzítést.
A kettős kijelző kreatív lehetőségeket nyújt: a külső kijelző tükörként, vagy akár súgógépként működhet hátlapi kamerás videózáskor, míg az Interaktív funkció dinamikus animációkkal köti le a gyermekek és kisállatok figyelmét a sikeres fotó érdekében. A bal oldali kijelzős előnézet pedig lehetővé teszi az elkészült képek azonnali összehasonlítását a fotózás megszakítása nélkül.
6900 mAh-s BlueVolt akkumulátor és karcsú felépítés
A vivo X Fold6 a hatalmas, 6900 mAh kapacitású BlueVolt akkumulátort lenyűgözően vékony házba integrálta. A készülék támogatja a 80W-os vezetékes FlashCharge, a 40W-os vezeték nélküli FlashCharge és a vezeték nélküli fordított töltést is.
Az ötödik generációs szilícium-anód technológia révén a nagy energiasűrűség rendkívül vékony profillal párosul, a harmadik generációs félszilárd-test akkumulátor technológia pedig biztosítja a megbízható működést akár -20°C-os extrém hidegben is. A magyarországi piacon elérhető Horizontkék változat kihajtva mindössze 4,8 mm vastag és 235 gramm súlyú. A letisztult megjelenést a Minimal Ring kamerakialakítás, a lekerekített sarkok, a 2.5D fémkeret és a szuperkeskeny kávák egészítik ki.
Lenyűgöző kijelzők, tartósság és csatlakozás
A ZEISS Master Color Display technológiát használó belső, 8,02 hüvelykes kijelző Samsung M14 lumineszcens, míg a 6,51 hüvelykes külső kijelző BOE Q11 anyagból készült. Mindkét panel 8T-LTPO technológiát használ 1–120 Hz-es adaptív frissítéssel, és akár 5000 nit csúcsfényerőt ér el. A tartósságról az IPX8 és IPX9 vízállóság, valamint az IP5X porállóság gondoskodik. A stabil hálózati kapcsolatért az 1+4 kommunikációs chip felel, amely dinamikusan alkalmazkodik a környezethez a tiszta vételi minőség érdekében.
OriginOS 7 Fold a hatékony munkavégzésért
A vivo X Fold6 az új OriginOS 7 Fold rendszert futtatja. Az Origin-munkaasztal rugalmas többfeladatos munkavégzést tesz lehetővé. Az osztott képernyős többablakos mód segítségével akár négy alkalmazás is futtatható egymás mellett, míg az AI-áthúzás egyszerű tartalommozgatást biztosít az appok között.
A megfelelő teljesítményről a MediaTekkel közösen fejlesztett Dimensity 9500 Super Edition processzor gondoskodik. A vivo Office Kit zökkenőmentes eszközök közötti együttműködést biztosít, az Asztali mód pedig asztali munkakörnyezetté alakítja a telefont egy külső kijelzőre csatlakoztatva. A biztonságról a Security Shield gondoskodik, folyamatosan szűrve az alkalmazás- és hálózati kockázatokat.
Hazai elérhetőség, árak és exkluzív bevezető ajánlat
A vivo X Fold6 Magyarországon 12GB + 512GB-os memóriakonfigurációban érhető el Horizontkék színben, 799 990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron, kizárólag az Alza.hu webáruházban. A vivo a hosszútávú gondtalanság érdekében 5 év operációs rendszer frissítést és 7 év biztonsági frissítést garantál. A 200 mm-es vivo ZEISS Gen 2 telekonverter (129 990 Ft) és a rögzítéséhez szükséges tok (29 990 Ft) külön vásárolható meg.
Október 31-ig a készlet erejéig bevezető bundle promóció keretében a vásárlók egy fehér vivo Headphones Studio professzionális fejhallgatót kapnak ajándékba a telefon mellé. A prémium kiegészítő 40 mm-es hangszórókkal, erőteljes basszussal, professzionális zajszűréssel, extra könnyű kivitellel és finom párnázással garantálja a kiváló hangzásélményt. A termékek az Alza.hu által biztosított kedvező részletfizetési konstrukcióval is elérhetők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A jó alvás a csenddel kezdődik– technológia a nyugodtabb éjszakákért
Amikor a világ nem halkul el magától: az Anker soundcore Sleep A30 segít csökkenteni a környezeti zajokat, hogy könnyebb legyen megérkezni az éjszaka nyugalmába.
Egész nap érkeznek az üzenetek és az értesítések, miközben az online és az offline világ ingerei folyamatosan körülvesznek bennünket. Mikor a test lepihenne, az agy még gyakran éber. A lelki egészség világnapja, október 10. jó alkalom arra, hogy ne csak a fizikai, hanem a mentális pihenés fontosságára is figyeljünk. Ahhoz, hogy valóban pihenő üzemmódba kerülhessünk, sokszor a környező zajokat is ki kell zárnunk.
Nem minden zaj hangos
A mentális fáradtság nem feltétlenül akkor ér véget, amikor becsukjuk a laptopot. A nap folyamán felhalmozódó információk, döntések és folyamatos kommunikáció még este is dolgozhatnak bennünk. És miközben a hálószoba a nyugalom helye lenne, gyakran ott is akad valami, ami kizökkent: az utcáról beszűrődő forgalom, egy készülék monoton zúgása, a háztartás apró neszei vagy akár a mellettünk alvó partner horkolása. Ezek önmagukban talán jelentéktelennek tűnnek. Együtt azonban könnyen azt az érzést kelthetik, hogy a világ még mindig nem halkult el körülöttünk.
A csend nem feltétlenül jelent teljes némaságot
A technológia szerepe is változik, amikor elérkezik az este. Napközben az eszközeink folyamatosan újabb információkat és ingereket közvetítenek; megfelelően használva azonban ugyanezek a technológiák abban is segíthetnek, hogy tudatosabban alakítsuk ki az esti környezetünket.
Ezt a szemléletet képviseli az Anker soundcore Sleep A30, amelyet kifejezetten az alváshoz terveztek. A fülhallgató háromszintű zajcsökkentő rendszert használ: az aktív zajszűrés (ANC), a passzív zajszigetelés és az Adaptive Snore-Masking technológia együtt segítik a nyugodtabb alvási környezet kialakítását. Az ANC elsősorban az alacsony frekvenciájú zajok, például a közlekedés vagy a készülékek zúgásának csökkentésére szolgál, míg a passzív szigetelés a magasabb frekvenciájú hangok mérséklésében játszik szerepet.
A horkolás kezelésére a Sleep A30 külön megoldást alkalmaz: az intelligens töltőtok valós időben érzékeli és elemzi a horkolást annak hangereje és frekvenciája alapján, a fülhallgató pedig ehhez igazított maszkoló hangot játszik le. Fontos különbség, hogy a horkolás maszkolását ez a dedikált hangtechnológia végzi, nem az ANC.
A nyugodtabb környezet nem feltétlenül jelent teljes csendet. A Sleep A30 különböző alváshangokat, többek között AI Brainwave Audio-t, fehér zajt és meditációs hanganyagokat is kínál, emellett a készülékkel Bluetooth 5.4 kapcsolaton keresztül zene, podcast, vezetett meditáció vagy hangoskönyv is hallgatható elalváshoz.
Amikor a technológia már nem zavar, hanem elcsendesít
Az esti rutin szempontjából a forma legalább olyan fontos lehet, mint a funkció. A Sleep A30-at ezért 3D ergonomikus kialakítással és puha szilikonnal tervezték, az egyes fülhallgatók tömege körülbelül 3 gramm, így a kialakítás az oldalukon alvók számára is kényelmesebb viseletet céloz. Az eszköz egy feltöltéssel akár 10 órányi lejátszási időt kínál, a töltőtok pedig akár 5 éjszakára elegendő energiát biztosít. A cél nem az, hogy még egy eszközzel töltsük meg az éjszakát. Éppen ellenkezőleg: hogy a technológia végre segítsen lecsendesíteni azt, ami napközben folyamatosan körülvesz bennünket.
A pihenés is lehet tudatos döntés
A lelki egészség világnapja nemcsak arra emlékeztet, hogy időnként lassítsunk, hanem arra is, hogy a pihenésnek nem kell a nap végén megmaradt időnek lennie. Lehet tudatosan kialakított rutin: a telefon félretétele, a fények tompítása, néhány oldal egy könyvből, néhány perc csend – vagy éppen egy olyan esti környezet megteremtése, amelyben kevesebb külső inger éri az embert.
A technológia önmagában nem oldja meg a mentális túlterheltséget, és nem helyettesíti a megfelelő alvási szokásokat vagy szükség esetén a szakmai segítséget. De a megfelelően megválasztott eszközök támogathatják azt a kis átmenetet, amelyre a nap végén szükségünk van: a folyamatos zajból a nyugalomba való megérkezést.
Az Anker soundcore Sleep A30 most 59 899 forintért elérhető a Notebook.hu kínálatában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tudnak az új Google Pixel mobiltelefonok és okosórák?
A Google Pixel telefonok az Android rendszer csúcsát képviselik, közvetlenül a szoftveralkotótól. Ezeket a készülékeket úgy tervezték, hogy a legtisztább, legokosabb és legmegbízhatóbb okostelefonos élményt nyújtsák a felhasználóknak. A Pixel család legfőbb vonzereje a tiszta Android élményben rejlik, ami azt jelenti, hogy nincsenek felesleges, előre telepített alkalmazások vagy nehéz gyártói felületek, így a rendszer villámgyors és zökkenőmentes marad.
Naprakész és biztonságos rendszer
A Google kiemelkedő szoftveres frissítési támogatást biztosít, amellyel a telefonok hosszú éveken át naprakészek és biztonságosak maradnak. A prémium hardver és a fejlett mesterséges intelligencia ötvözeteként a Pixel készülékek piacvezető kameratechnológiával büszkélkedhetnek, amelyekkel lenyűgöző és természetes fotók készíthetők. A tulajdonosok az elsők között élvezhetik a legújabb exkluzív AI funkciókat, a valós idejű fordításokat és a mindennapi feladatokat megkönnyítő okosmegoldásokat. Legyen szó a csúcskategóriás modellekről vagy a kedvezőbb árú sorozatról, a Pixel telefonok minden helyzetben intelligens és megbízható társak.
Fejlett mesterséges intelligencia a Google készülékek rendszerében
A Google Tensor G6 elnevezésű, újgenerációs processzor köré tervezett okostelefon-család legfőbb mozgatórugója a mélyen integrált Gemini Intelligence, amely alapjaiban alakítja át azt, ahogyan a felhasználók interakcióba lépnek a mobilkészülékeikkel. Amikor valaki a hétköznapi rohanás közben, hangalapú diktálással próbálja meg elintézni a sürgős teendőit vagy válaszolni a beérkező üzenetekre, ez a fejlett mesterséges intelligencia azonnali és pontos segítséget nyújt.
Intelligens, hangalapú kezelhetőség, stúdióminőségű felvételek
A szoftver nem csupán mechanikusan rögzíti a kimondott szavakat, hanem intelligens módon kiszűri a beszédből a mindennapi kommunikációra jellemző felesleges töltelékszavakat, dadogásokat vagy nyelvtani hibákat, és a gondolatokat rögtön logikusan felépített, professzionális stílusú szöveggé formálja.
A vizuális tartalomgyártás és a vizuális élmények rögzítése terén a Pixel 11 sorozat mindhárom tagja teljesen új dimenziót nyit meg. A fejlett optikai rendszerek és a sokszoros nagyításra képes lencsék fontos eszközök ahhoz, hogy a felhasználó éles, kristálytiszta, stúdióminőségű fotókat és videókat készíthessen még akkor is, ha a megörökíteni kívánt pillanat távolról zajlik, vagy rendkívül nehéz fényviszonyok uralkodnak a környezetben. A beépített, azonnal aktiválódó éjszakai üzemmód feleslegessé teszi a hosszadalmas beállításokat vagy a mozdulatlan állványok használatát.
Az exponálógomb megnyomásának pillanatában részletgazdag, élénk színvilágú felvételek születnek, amelyek hűen visszaadják az átélt pillanatok hangulatát. Intenzív napsütésben is tökéletesen olvasható OLED kijelzők gondoskodnak arról, hogy a tartalomfogyasztás, a dokumentumok böngészése vagy a részletes térképes navigáció soha ne okozzon szemfáradtságot vagy vizuális kényelmetlenséget a felhasználó számára.
Mit tud a Google Pixel 11 Pro?
A Google Pixel 11 Pro a prémiumkategóriás okostelefonok piacát célozza meg, magában foglalva a legfrissebb hardveres és mesterséges intelligencia alapú újításokat. A készülék a nagyteljesítményű Google Tensor G6 alapra épül, amely fejlett, felhőalapú és helyi AI-funkciókat biztosít a mindennapi feladatokhoz. Kiemelkedő tulajdonságai közé tartozik a lenyűgöző, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes, 120 Hz-es LTPO OLED kijelző, a bőséges rendszermemória, valamint a professzionális szintű, sokoldalú hátlapi kamerarendszer 5×-ös optikai zoommal. A Google ráadásul 7 éven át tartó szoftveres és biztonsági támogatást ígér az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez, így hosszú távon is megbízható és naprakész csúcskészülék marad.
Miben különbözik az előzőektől a Google Pixel 11 Pro XL?
A Google Pixel 11 Pro XL a gyártó legnagyobb méretű csúcskészüléke, amely a prémiumkategóriás hardvert fejlett mesterséges intelligenciával ötvözi. A tágas, 6,8 hüvelykes, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes LTPO OLED kijelző mögött a nagyteljesítményű Google Tensor G6 processzor és bőséges, akár 16 GB RAM dolgozik, biztosítva a zökkenőmentes helyi és felhőalapú AI-funkciókat.
A hátoldalon professzionális, 5x-ös optikai zoommal és akár 120x-os Pro Zoommal ellátott tripla kamerarendszer kapott helyet, amelyet egy nagyobb, 5115 mAh-s akkumulátor és 45W-os gyorstöltés támogat. Az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez a Google 7 éven át tartó teljes körű szoftveres és biztonsági támogatást biztosít, így a készülék hosszútávon is a piac legokosabb és legmegbízhatóbb óriástelefonjai közé tartozik.
Ne feledkezzünk meg a Google okosórák kínálta lehetőségekről sem!
Az okostelefonok által kínált intelligens élményt tökéletesen kiegészítik a Google legújabb okosórái, amelyek ugyanezt a proaktív, gondoskodó filozófiát képviselik, folyamatos szimbiózisban a mobilkészülékekkel.
Ha a nap folyamán fokozódik a munkahelyi stressz, megemelkedik a pulzusszám, vagy rendszertelenné válik szívritmus, a csuklón lévő eszköz finom rezgéssel jelez, és személyre szabott légzőgyakorlatokat, rövid relaxációs ütemterveket kínál a túlhajszoltság elkerülése érdekében.
A nap 24 órájában aktív biometrikus szenzorok átfogó képet adnak az alvásminőségről, a fizikai megterhelés mértékéről és az aktuális energiaszintről, segítve a hosszútávú célok elérését. Mivel az órák szorosan együttműködnek a Pixel telefonokkal, a hívások diszkrét kezelése, az üzenetek áttekintése vagy a zenelejátszás irányítása mozgás közben, sportolás alkalmával vagy egy zsúfolt járművön utazva is teljesen észrevétlenné és kényelmessé válik, felszabadítva a felhasználót a folyamatos telefonkeresési kényszer alól.
Miért előnyös a Pixel rendszer?
A Pixel rendszer talán legmeggyőzőbb és a mindennapi használatot leginkább megkönnyítő tulajdonsága a gyártói korlátok lebontása és az eszközök közötti példátlan harmónia. A Quick Share technológia révén a fotók, a nagyméretű videók vagy a fontos dokumentumok megosztása nem csupán a Pixel telefonok és a különféle androidos eszközök között történik villámgyorsan, hanem az operációs rendszerek határait átlépve az iOS- és macOS-alapú környezetekkel is zökkenőmentesen, bonyolult kábelek vagy bizonytalan internetkapcsolat nélkül működik.
A háttérben meghúzódó intelligens energiagazdálkodás, a hosszú üzemidőt biztosító akkumulátorok és a fejlett vezeték nélküli gyorstöltési megoldások pedig garantálják, hogy a készülékek akkor álljanak rendelkezésre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, minimálisra szorítva vissza a konnektorhoz kötöttség kényszerét.
Az Android rendszerre épülő, átfogó frissítési garancia biztosítja, hogy a Pixel 11 széria okostelefonjai és az okosórák ne avuljanak el néhány hónap alatt, hanem az idő múlásával, a folyamatosan érkező új funkcióknak köszönhetően évről-évre okosabbá váljanak. A beépített Titan hardveres biztonsági chipek és az intelligens védelmi algoritmusok észrevétlenül, mégis maximális hatékonysággal őrzik a felhasználók személyes adatait, így az online bankolás, a bizalmas levelezés vagy a digitális iratok kezelése teljes biztonságban történhet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének
-
Gazdaság2 hét ago
Már szupermarketben is vásárolhatunk itthon személyzet nélkül
-
Tippek2 hét ago
Kisállattal egy háztartásban: ősszel a takarítás is több figyelmet igényel
-
Mozgásban2 hét ago
Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával








