Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Ikonikus remekművek az otthon kényelméből

salvador

Salvador Dalí festményei is elérhetők a Samsung Art Store kínálatában.

Salvador Dalí 12 szürrealista remekművét már nemcsak múzeumokban, hanem közvetlenül a nappalinkban, a Samsung Art Store-ból is megtekinthetjük a vállalat The Frame okostévéjén. A Samsung a Fundació Gala-Salvador Dalíval kötött együttműködés keretében helyezi el a festményeket kínálatában. A kulturális magánalapítvány – melyet maga a festő indított – kiemelt célja, hogy Dalí művészeti, kulturális és szellemi munkásságát népszerűsítse Spanyolország-szerte és külföldön egyaránt.

Salvador Dalí világszerte ismert szürrealista stílusáról, amelyet álomszerű képi világ, észbontó illúziók és aprólékos részletesség jellemez, amely az elmúlt 100 év egyik legmaradandóbb és legrejtélyesebb művészévé tette. Már az első, 1925-ben Barcelonában kiállított művei óta lenyűgözi a közönséget, hiszen festményeivel a bizarr és a hétköznapi közötti kölcsönhatás vizsgálatra hívja az érdeklődőket.

„A Samsunggal közös partnerség globális színpadot biztosít a Gala-Salvador Dalí Alapítvány számára, ahol Dalí különleges remekműveit és örökségét egy teljesen új, már a digitális korba született generációnak mutathatja be – mondta Andrea Fisher-Scherer, az Artists Rights Society kereskedelmi licencjoggal foglalkozó részlegének ügyvezető igazgatója, ez a művészeti szervezet segítette elő az alapítvány és a Samsung közötti együttműködés létrejöttét. – A partnerségeben, kifejezetten a Samsung Art Store számára kiválasztott alkotások lehetővé teszik számunkra, hogy Dalí legmegdöbbentőbb remekműveit a világ elé tárjuk, méghozzá olyan lenyűgöző megjelenítéssel, amelyre a Samsung The Frame TV képes.”

A bemutatott műveket – köztük a művész legjelentősebb alkotásait, mint például Az emlékezet állandósága (1931), Szent Antal megkísértése (1946) és Elefántokat tükröző hattyúk (1937) – a Samsung választotta ki, és a Gala-Salvador Dalí Alapítványtól, valamint további neves nemzetközi intézményekből és magángyűjteményekből származnak.

Az északkelet-spanyolországi Figueres városában született Dalí élete nagy részét a katalán régióban töltötte és olyan úttörő műveket alkotott, amelyek generációkon át inspiráltak művészeket és laikusokat egyaránt. Dalí mindig is arra törekedett, hogy művészi látásmódját egy sokkal szélesebb közönséggel is megossza: feltűnő, szürrealista festményeit párizsi, londoni és New York-i kiállításokra vitte, és ezzel párhuzamosan együttműködési lehetőséget keresett kora világhírű művészeivel, többek között Coco Chanellel, Sigmund Freuddal és Pablo Picassóval.

Dalí nemzetközi örökségének és a Samsung Art Store-ban található Dalí-műalkotások iránti nagy keresletnek a tiszteletére a Samsung felismerte, hogy ez az együttműködés rendkívül fontos a művészet szerelmesei számára szerte a világon. A Gala-Salvador Dalí Alapítvány számára hasonlóképpen új utakat nyit ez a különleges közös munka, ily módon milliók számára biztosíthatnak azonnali digitális hozzáférést Dalí legjelentősebb műalkotásaihoz.

„A Samsung Art Store a The Frame TV tulajdonosok millióit köti össze a világ több száz múzeumának, kulturális intézményének és magángyűjteményének világhírű műalkotásaival, és nagyon örülünk, hogy a Gala-Salvador Dalí Alapítvánnyal együttműködve a felület egyik legkeresettebb művészét hozhatjuk el a Samsung Art Store-ba – nyilatkozta Daria Greene, a Samsung Art Store globális kurátora. – Ezek a Dalí hihetetlen katalógusából származó műalkotások ma is ugyanolyan egyediek és vizuálisan lenyűgözőek, mint festésük napján, és büszkék vagyunk, hogy digitális teret biztosíthatunk ahhoz, hogy egy új közönség a múzeumon kívül, közvetlenül otthonról is élvezhesse a műveket.”

„Az egyik legnagyobb vágya az volt, hogy ismertté váljon és a művészete minél szélesebb közönséghez eljusson – tette hozzá Clàudia Galli, a Gala-Salvador Dalí Alapítvány művészettörténésze. – Dalít igazán lenyűgözte volna, hogy az emberek otthonába is bekerült.”

Az újonnan látható Dalí-művek mellett a Samsung Art Store-ban a nézők további több ezer műalkotást fedezhetnek fel a The Frame TV kínálatában olyan mesterektől, mint Claude Monet, Johannes Vermeer és Julia Contacessi. A Samsung Art Store emellett olyan jelentős intézmények műtárgyait hozza karnyújtásnyira, mint a londoni Victoria és Albert Múzeum, a Szingapúri Nemzeti Galéria, a bécsi Belvedere Múzeum, a madridi Prado és a Berlini Állami Múzeum.

Dalí Art Store-ba érkezésének tiszteletére a Samsung Találkozás a művésszel című videósorozatának részeként Dalí élete és munkássága előtt állít emléket egy rövid dokumentumfilmmel. A teljes, Találkozás a művésszel: Salvador Dalí dokumentumfilm megtekinthető itt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Okoseszközök

5 kihívás a banki digitális kommunikációban – a Rakuten Viber tanácsai

A pénzügyi szektor egyre aktívabban használja a digitális kommunikációs csatornákat: a Rakuten Viber megbízásából készült kutatás szerint a bankok és pénzügyi intézmények 40%-a már üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikál ügyfeleivel.

A digitális kommunikáció kényelmes és hatékony megoldás, ugyanakkor bizonyos kockázatokat is magában hordoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bankoknak le kellene mondaniuk az online kapcsolattartásról – sokkal inkább azt, hogy érdemes tisztában lenniük a lehetséges buktatókkal és azok kezelésének módjaival. A Rakuten Viber összegyűjtötte az öt leggyakoribb kihívást, amellyel a pénzügyi intézmények szembesülhetnek a digitális kommunikáció során, valamint azokat a megoldásokat, amelyek segíthetnek ezek kezelésében.

1. kihívás: Az ügyfél rossz személynek adja át az adatait

Ez az egyik leggyakoribb kockázati forgatókönyv. Az ügyfél látszólag a bankjától kap üzenetet: „Erősítse meg a tranzakciót!” vagy „Fiókja zárolásra kerül.” Az üzenet hitelesnek tűnik, különösen akkor, ha ismert banki arculati elemeket használ, és hivatalos hangnemben íródott. Az ügyfél így rákattinthat egy linkre, vagy megadhat egy kódot egy állítólagos banki munkatársnak, amivel valójában csalóknak biztosít hozzáférést a számlájához, vagy jóváhagy egy tranzakciót.

A bank számára ez pénzügyi veszteséget, vitatott tranzakciókat és a digitális csatornákba vetett bizalom csökkenését eredményezheti. Bár az ügyfél döntései nem befolyásolhatók teljes mértékben, a hibázás esélye jelentősen csökkenthető.

Hogy segíthetnek a bankok ügyfeleiknek adataik védelmében?

  • Tegyék könnyen felismerhetővé hivatalos kommunikációs csatornáikat (például hitelesített profillal), hogy az ügyfelek gyorsan megkülönböztethessék azokat a csalóktól.
  • Rendszeresen emlékeztessék ügyfeleiket a legfontosabb biztonsági szabályokra. Érdemes egyértelműen kommunikálni, hogy a bank milyen adatokat vagy műveleteket soha nem kér.
  • Biztosítsanak egyszerű hozzáférést a hivatalos kommunikációs csatornákhoz. Ha például üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikálnak, annak elérhetőségét érdemes feltüntetni a weboldalon és a mobilalkalmazásban is.

2. kihívás: A bank rossz személynek küld adatot

Az adatkezelési kockázatok kétirányúak. Amikor egy bank megkeresést kap, biztosnak kell lennie abban, hogy valóban az ügyféllel kommunikál, és nem egy csaló próbál hozzáférni érzékeny információkhoz.

Mi jelenthet megoldást?

  • A kétfaktoros hitelesítés alkalmazása alapvető biztonsági követelményként.
  • További ellenőrzési lépések bevezetése az érzékeny információk megosztása előtt. A Viberen a bankok által használt ilyen megoldások közé tartozik például a SecurePlus üzenetküldési funkció.

A rendszer valós időben ellenőrzi a címzett telefonszámát potenciális csalási kockázatok szempontjából, figyelembe véve többek között a fiókaktiválási előzményeket, az eszközcseréket és a tipikus felhasználói viselkedést. Például érzékeli, ha egy fiókot néhány perccel korábban töröltek és újraaktiváltak. Csak pozitív ellenőrzés esetén kerül kézbesítésre a bizalmas információt tartalmazó üzenet. Ha gyanús aktivitást észlel a rendszer, a kézbesítés blokkolható, és a bank más módon igazolhatja az ügyfél személyazonosságát.

3. kihívás: Az ügyfelek nem olvassák el a fontos üzeneteket

Nem minden kockázat kapcsolódik közvetlenül a csalásokhoz. Komoly problémát jelenthet az is, ha egy fontos üzenet egyszerűen nem jut el az ügyfél figyelméig. Előfordulhat, hogy egy fizetési emlékeztető elveszik az értesítések között, vagy egy olyan e-mail-címre érkezik, amelyet az ügyfél már nem használ.

Ennek következtében az ügyfél elmulaszthat egy fontos teendőt, a bank pedig további erőforrásokat fordíthat ismételt értesítésekre és panaszkezelésre.

Mit tehetnek a pénzintézetek?

  • Olyan kommunikációs csatornákat használjanak, amelyeket ügyfeleik napi szinten használnak.
  • Alkalmazzanak tartalék kommunikációs csatornákat is, például SMS-t, ha az elsődleges csatorna nem elérhető.
  • Már a számlanyitás során egyértelműen kommunikálják, mely csatornákon küldenek fontos értesítéseket.

4. kihívás: A nem megfelelő online ügyfélkiszolgálás rontja a vállalat hírnevét

A pénzügyi szektorban kiemelten fontos a gyors és magas színvonalú ügyféltámogatás. Ha egy ügyfél nem tud gyorsan segítséget kérni például egy bankkártya letiltásához, vagy nem kap egyértelmű választ a kérdésére, az jelentősen növelheti a bizonytalanságát.

Amennyiben egy chatbot kizárólag általános válaszokat ad, az ügyfél végül ügyintézőhöz fordul, és kénytelen újra elmondani ugyanazt az információt. Ez elégedetlenséghez vezethet, amely könnyen nyilvános panasz formájában jelenik meg, negatívan befolyásolva a bank megítélését.

Hogyan alakítható ki megbízható ügyféltámogatás?

  • Teremtsenek megfelelő egyensúlyt az automatizált chatbotok és az élő ügyfélszolgálat között.
  • Alakítsanak ki átlátható ügykezelési folyamatokat. Az egyszerűbb kérdések – például egyenleglekérdezés vagy limitinformációk – automatizálhatók, míg az összetettebb vagy kritikus helyzetek kerüljenek ügyintézőhöz.
  • Integrálják a chatbotokat CRM- vagy ügyféltámogatási rendszerekkel, hogy az ügyintézők lássák az előzményeket, és az ügyfélnek ne kelljen újra ismertetnie a problémáját.

5. kihívás: A nyilvános panaszt megfogalmazó ügyfél nem azonosítható

Mi történik akkor, ha egy elégedetlen ügyfél nyilvánosan, például a közösségi médiában osztja meg negatív tapasztalatait? A bank ilyenkor gyakran csak egy rövid bejegyzést lát, minimális háttérinformációval, sokszor valós név nélkül.

Az ügyfélszolgálatnak ilyenkor külön erőforrást kell fordítania arra, hogy a bejegyzés alapján azonosítsa az ügyfelet és feltárja az eset körülményeit. Ez növeli a terhelést, miközben fennáll a veszélye annak is, hogy a probléma végül megoldatlan marad.

Hogyan előzhető meg mindez?

  • Küldjenek rövid elégedettségi felmérést az online ügyintézést követően.
  • Kapcsolják a visszajelzéseket konkrét tranzakciókhoz, ügyekhez vagy megkeresésekhez, és dolgozzanak ki egyértelmű folyamatokat a negatív visszajelzések gyors kezelésére.

A bankok digitális átalakulása végső soron arról szól, hogy csökkentsék a távolságot saját maguk és ügyfeleik között. Az itt bemutatott kihívások többsége kezelhető megfelelő átláthatósággal, következetes kommunikációval és biztonságos folyamatokkal. Azok a pénzintézetek, amelyek kiszámítható és megbízható kommunikációs csatornákat alakítanak ki, nemcsak versenyelőnyre tehetnek szert, hanem hosszú távon ügyfeleik bizalmát és lojalitását is erősíthetik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A MOVA a jövő okosotthonát építi Közép- és Kelet-Európában

A MOVA bemutatta legújabb prémium okosotthon-innovációit a MOVA Prague Launch Event rendezvényén, amely újabb mérföldkövet jelent a márka folyamatos közép- és kelet-európai terjeszkedésében.

A 2024-ben alapított MOVA gyorsan növekvő globális prémium AI smart living márkává vált, amely egy rendkívül intelligens és teljesen integrált ökoszisztéma kiépítésére összpontosít a modern háztartások számára. A felhasználóközpontú technológián alapuló jobb életminőség megteremtésének küldetésével a márka világszerte bővíti jelenlétét: több mint 4 millió regisztrált taggal, 1,4 millió kiszolgált családdal és több mint 3000 offline üzlettel rendelkezik globálisan.

A prágai eseményen a MOVA az intelligens otthonok új generációját képviselő innovációkat mutatott be, amelyek célja a még zökkenőmentesebb, intuitívabb és kényelmesebb mindennapi élet biztosítása a modern fogyasztók számára.

„A MOVA alapja az a hit, hogy a technológiának értelmes és emberközpontú módon kell egyszerűsítenie a mindennapokat”

— mondta Evan Lyu, a MOVA CEE regionális üzletfejlesztési vezetője.

„Ahogy tovább terjeszkedünk Közép- és Kelet-Európában, elkötelezettek maradunk a prémium innovációk, a helyi partnerségek erősítése és a fogyasztók hosszú távú bizalmának kiépítése mellett.”

A bemutató középpontjában a MOVA V70 Ultra Complete állt, a márka következő generációs zászlóshajó robotporszívója, amelyet a még intelligensebb és teljesen autonóm takarítási élmény érdekében fejlesztettek. A készülék az iparág első 17 cm-es MaxiReachX™ Mop Extension és 12 cm-es MaxiReachX™ Side Brush Extension rendszerével rendelkezik, így rendkívüli precizitással éri el a sarkokat, széleket és nehezen hozzáférhető területeket.

A kiemelkedő 42 000 Pa szívóerő és a 9 cm-es akadályleküzdési képesség lehetővé teszi, hogy a V70 Ultra Complete könnyedén alkalmazkodjon a modern otthonok változatos kihívásaihoz. A fejlett önkarbantartó technológiák és az intelligens automatizáció tovább erősítik a MOVA elköteleződését a prémium mérnöki megoldások, a nagy teljesítményű takarítás és a mindennapi kényelem iránt.

A MOVA bemutatta továbbá az S70 Ultra Roller robotporszívót, amelyet a mélyebb és higiénikusabb padlóápolásra terveztek a HydroForce™ Mopping rendszerrel. A valós idejű frissvizes felmosás, a folyamatos szennyvízelvezetés és a 4100 Pa lefelé irányuló nyomás alaposabb és higiénikusabb takarítást tesz lehetővé.

A padlóápolási portfólió további bővítéseként a MOVA bemutatta az M50 Ultra nedves-száraz porszívót, amely a világ első összecsukható és kihúzható nyélkialakításával, valamint robotkaros él-tisztító technológiájával rendelkezik. A készülék a rugalmasságot, az ergonómiát és a használhatóságot helyezi előtérbe.

A MOVA továbbá bemutatta az S7 Ultra vezeték nélküli porszívót is, amely 220 AW szívóerőt és egy mozdulattal aktiválható, érintésmentes portartály-ürítést kínál a mindennapi takarítás megkönnyítésére.

A padlóápoláson túl a MOVA bemutatta az X10 medencetisztító robotot és az N1 intelligens ablaktisztító robotot is. Az X10 átfogó 7 az 1-ben tisztítási megoldást biztosít: felületek, padló, falak, sarkok, vízvonal, lépcsők és sekély zónák tisztítása többféle medencekörnyezetben. Az N1 kompakt kialakítása a Dual-Wing Mist-Cleaning System technológiával és intelligens biztonsági funkciókkal párosul, így hatékonyabb, megbízhatóbb és gondtalanabb ablaktisztítást kínál.

A MOVA emellett ismertette újdonságait a konyhai eszközök, kávémegoldások, személyes gondoskodás, okos kisállatgondozás és 3D nyomtatás kategóriáiban is, tovább erősítve a márka vízióját egy teljesen integrált, AI-alapú életmód-ökoszisztéma kiépítéséről.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A sportszurkolóknak készült Sports Playbook valós idejű sportstatisztikákat és elemzéseket jelenít meg közvetlenül a képernyőn

Az LG Electronics (LG) elindította LG Sports Playbook szolgáltatását okostévéin, amely a sportközvetítések alatt részletes mérkőzési adatokat jelenít meg a nagyképernyőn.

A Sports Playbook valós idejű statisztikákat és elemzéseket kínál, így a rajongók a nappalijuk kényelméből követhetik kedvenc sportágaikat. A szolgáltatás már elérhető az LG Apps felületén a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken[1], és a következő hetekben fokozatosan vezetik be az LG Sports Portalon keresztül is.

A Sports Playbook többek között az alábbi funkciókkal kínál magával ragadó élményt:

  • Élő meccsfrissítések: valós idejű eredményeket, menetrendeket és bajnoki tabellákat jelenít meg közvetlenül a képernyőn, így a szurkolók eszközváltás nélkül maradhatnak naprakészek.
  • Vizuális statisztikák és mérkőzéselemzések: statisztikai elemzőfelületeken, könnyen áttekinthető formában mutatja meg a csapatok vagy játékosok egymás elleni mutatóit, a legfontosabb mérkőzési adatokat és a teljesítményük alakulását.
  • Tabellák: könnyen követhető tabellák és mérkőzéssorozatok alakulását jeleníti meg, így a felhasználók egy helyen követhetik a rájátszások fejleményeit.

Az LG Sports Portal a Sports Playbookkal kiegészülve még teljesebb nézői élményt nyújt. A felhasználók élő mérkőzésekhez[2], visszanézhető tartalmakhoz, valamint a támogatott ligák és régiók esetében, közel valós idejű statisztikákhoz és adatokhoz férhetnek hozzá.

A sportrajongók az LG legújabb, ultranagy képátlójú QNED evo és Micro RGB evo tévéin még intenzívebb meccsélményt élhetnek át. Az otthoni stadionélményre tervezett új modellek nagy képátlójukkal, élénk képminőségükkel és fejlettebb kontrasztjukkal még tisztábban jelenítik meg a pörgős játékhelyzeteket, így a nézők közelebb érezhetik magukat minden akcióhoz, mérkőzéshez és pillanathoz.

„Célunk, hogy az LG okostévék a sportélmények valódi otthonává váljanak, ahol a rajongók az események minden pillanatához kapcsolódhatnak”

– mondta Chris Jo, az LG média- és szórakoztatóelektronikai megoldások üzletágának (Media Entertainment Solution Company) webOS platformért felelős vezetője.

„A Sports Playbookkal élő statisztikákat, valós idejű elemzéseket és interaktív funkciókat viszünk közvetlenül az otthoni nagyképernyőre. Így a meccsnézés még izgalmasabbá válik, anélkül hogy ehhez külön eszközre vagy második képernyőre lenne szükség.”

Az LG Sports Playbookról, valamint arról, hogyan formálja újra az LG a sportnézés élményét, további információ az LG.com oldalon érhető el.

[1] Elérhető a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken és Smart Monitorokon 51 országban és régióban: Egyesült Államok, Kanada, Mexikó, Brazília, Argentína, Kolumbia, Chile, Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság, Szerbia, Fülöp-szigetek, India, Thaiföld, Vietnám, Szingapúr, Indonézia, Malajzia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom, Ausztrália és Új-Zéland. A támogatott ligák és funkciók modellenként, platformverziónként és országonként eltérhetnek. Az információk és a támogatott ligák lefedettsége az aktuális versenynaptárakhoz igazodik, és a sorozatok kezdetével, illetve lezárásával változhat. Az LG Sports Playbook angol nyelven érhető el.

[2] Az élő mérkőzések és a visszanézhető tartalmak elérhetősége piaconként eltérő. Ahol a szolgáltatás rendelkezésre áll, a tartalmak támogatott külső szolgáltatókon vagy csatornákon keresztül érhetők el; ezek egy része előfizetéshez kötött lehet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss