Okoseszközök

Nem kell sok a digitális személyi realitásához

Ősztől már okostelefonnal is igazolhatják magukat azok, akik csatlakoznak a Digitális állampolgárság programhoz.

Egyre közelebb a Digitális állampolgárság program megvalósulása, melynek célja, hogy az államigazgatási ügyintézést jóval egyszerűbbé tegye, emellett teljesen újfajta, mobilalapú azonosítási rendszert vezessen be, kiváltva ezzel a ma még kötelező plasztik személyi igazolványokat. Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter tavaly ősszel osztotta meg, hogy a program valamikor 2024 júliusa és szeptembere között indulhat majd, a rajtig pedig elérhetővé válik majd a Digitális állampolgár mobilalkalmazás is.

Május 10-én elérhetővé vált és már látogatható a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP) és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást bemutató portál, a dap.gov.hu – számolt be a kormány.hu. A DÁP központi mobilapplikáció tesztüzeme idén nyáron indul, a honlapon olvasható tájékoztatás szerint május 18-tól tölthetik le az érdeklődők, míg szeptembertől pedig használatba is vehetők az első funkciók.

Az applikáció első alapfunkciói között a felhasználók megtekinthetik és továbbíthatják alapvető személyes adataikat, valamint a tulajdonukban vagy üzemeltetésükben lévő gépjárműveikét. A kiválasztott adatok másokkal megoszthatók és hitelesítve továbbküldhetők e-mailben, hogy a hivatalos iratokat többé ne kelljen szkennelni.

A digitális erkölcsi bizonyítvány lesz Magyarország első digitális okmánya, amelyet egy gombnyomással igényelhetnek az állampolgárok. A DÁP mobilalkalmazás ezek mellett biztosítja majd minden felhasználónak a minősített elektronikus aláírást.

Május közepétől a kormányablakokban elindulhat az előregisztráció a DÁP mobilalkalmazáshoz, így a felhasználóknak a szeptemberi éles induláskor már csak egy frissítésre lesz szükségük, hogy elsők között kezdhessék el használni a mobilalkalmazást.

Az alkalmazás letöltését első körben azoknak fogja felajánlani a rendszer, akik egyébként is rendelkeznek Ügyfélkapu-eléréssel – a projektet koordináló Digitális Magyarország Ügynökség azzal számol, hogy 2024-ben „kevesebb mint egymillió”, 2025-ben viszont már 3-5 millió felhasználója lehet majd a programnak – azaz effektíve minden felnőttkorú, okostelefonnal rendelkező állampolgárral számolnak a koordinátorok.

További várakozások szerint 2025-ben már minden 10 ezer feletti esetszámú ügy digitálisan intézhető lesz, ahogy az életesemények közül a születéssel és az autóátírással összefüggő ügyek is, illetve megkezdődik a piaci szereplők bevonását is megkezdik, így az alkalmazás a tervek alapján akár banki vagy biztosítási ügyintézésre is használható lesz majd.

Forrás: HWSW


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss