Connect with us

Okoseszközök

Így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

ai tour microsoft

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez.

Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

Ma világszerte a vállalatok háromnegyede alkalmaz mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokat. Az esetek 78 százalékában a dolgozók a saját eszközein futnak az AI-alkalmazások, ami nyilvánvaló biztonsági kihívásokat vet fel. A Microsoft Digital Defence Reportjából származó adatok – amelyekről a Budapesten megrendezett Microsoft AI Tour előadói beszéltek – egyszerre világítanak rá a mesterséges intelligencia üzleti felhasználásában rejlő potenciálra és kockázatokra. Ahogyan arra Ales Holecek, a Microsoft Office alkalmazásokért felelős alelnöke rámutatott, az AI ellenállhatatlan erővel alakítja át az életünket, olyan tempóban, amelyhez hasonlóra eddig csak az internet és a mobiltelefónia volt képes. Ezt a transzformáció a kiberbiztonságot – amelyre korábban különálló, szűk szakterületként tekintettünk – az innováció és az üzleti működés megkerülhetetlen szereplőjévé tette: a kiberbiztonsági vezetőnek ma már ott a helye a vállalatok igazgatótanácsában.

Az MI feltartóztathatatlan

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezetője szerint nincs más választása egy hazai vállalkozásnak, mint minél előbb, de tudatos, átgondolt stratégia mentén, bevezetni a mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokat az üzleti folyamatokba. „Paradigmaváltásnak vagyunk a tanúi. Ahogy minden nagy technológiai váltás, úgy a mesterséges intelligencia megjelenése is arra kényszeríti a szervezeteket, hogy gondolják újra a munkafolyamataikat. Felértékelődik a változásmenedzsment. Új tudás és új képességek válnak keresetté a munkahelyeken és a munkaerőpiacon. Ez jelentős szerepet ró az állami oktatásra, a felnőttképzésre, de maguk a vállalatok is képezik, átképezik a dolgozóikat a sikeres átállás érdekében” – mutatott rá Szabó Péter.

Amint az a rendelvényen elhangzott, egyes becslések szerint az elkövetkező években a mesterséges intelligencia által generált termelékenységnövekedés 7 billió euróval emelheti meg az összeurópai GDP-t. A Bell Research korábbi tanulmánya szerint, az MI széleskörű elterjedése Magyarországon akár évi 7000 milliárd forintos többletbevételt is jelenthet az államnak az elkövetkező évtizedben. A Microsoft saját kimutatása szerint a mesterséges intelligenciába fektetett minden egyes dollár 3,7 dollárt termel meg. A vállalatok 2024-ben világszerte 44 milliárd dollárt költöttek a generatív AI-t érintő beruházásokra, ami hatalmas előrelépést jelent az egy évvel korábban regisztrált 19 milliárd dollárhoz képest.

Ales Holecek elmondta: a Microsoft a mestersége intelligencia adaptációját szeretné tovább felgyorsítani, ezért a Microsoft ingyenessé tette a Copilot Chat használatát. Ezzel párhuzamosan vezeti be havidíjas vagy használatarányosan fizetendő szolgáltatásként a Copilot Ageneteket, amelyeket Ales Holecek megbízható asszisztensekként írt le. Ezek nem csupán automatizálható feladatokat végeznek majd a legkülönfélébb területeken, de hamarosan autonóm módon is képesek lesznek működni az ügyfél által előre megadott adatállományokra támaszkodva, amelyek tárolása és kezelése eközben teljes mértékben az ügyfél ellenőrzése alatt marad.

A kiberbűnözés globálisan évente 15%-kal,  Magyarországon viszont 30%-kal nő

Az AI-érem másik oldala a mesterséges intelligenciát is erőteljesen használó kiberbűnzés, amely évente  9,2 billió dollárnak megfelelő kárt okoz globális szinten – mondta el Najat Messaoud, a Microsoft EMEA biztonsági megoldásokért felelős igazgatója. Akkora összegről van szó, hogy ha egy ország termelné meg, a harmadik legnagyobb gazdaság lenne a világon az USA és Kína mögött. Ráadásul ez a képzeletbeli ország 15%-os növekedési rátával rendelkezik, ami jóval magasabb a két említett nagyhataloménál. A kiberbiztonsági vezető előadásában kiemelte: Magyarországon a kiberbűnözés a globális átlagnál kétszer gyorsabban, 30%-os ütemben bővül, ami jórészt az ország geopolitikai helyzetével magyarázható.

Az előadók szerint a Microsoftot az teszi különlegessé, hogy egyszerre jár élen a mesterséges intelligenciát érintő innovációban és a kiberbiztonságban. Valójában ez a két terület teljesen össze is fonódik a vállalat tevékenységében. A Microsoftnak tavaly mintegy 25 milliárd dolláros bevétele származott a kiberbiztonsági üzletágából, miközben mintegy 20 milliárd dollárt fektetett be ugyanebben az évben a kiberbiztonságot erősítő infrastruktúra és szoftverek fejlesztésébe. Ennek is köszönhető, hogy míg 2023-ban 300 hackert fületek le, ez a szám 2024-re 1500 fölé emelkedett. Najat Messaoud kiemelte: a támadások zöme a jelszavak megszerzésére irányul. Az ilyen incidensek száma a 2023. évi 4000-ről 7000-re emelkedett a Microsoft által ellenőrzött hálózatokon belül. A Secure Future Initiative – a Microsoft eddigi legnagyobb kiberbiztonsági kezdeményezése – a teljes szervezetét, mintegy 34 000 mérnököt érint közvetlenül, elsődleges célja pedig a kiberbiztonságról vallott közfelfogás megváltoztatása. A Microsoft-alkalmazottak javadalmazását is attól tették függővé, milyen hatékonysággal képesek megvédeni a vállalat és ügyfelei infrastruktúráját és adatait a támadásoktól.

GLOBSEC: az AI szerepe a transzatlanti technológiai együttműködésben

Michelle Simmons, a Microsoft Közép-Európáért felelős elnöke a GLOBSEC és a Microsoft közös kezdeményezéséről, a GeoTechről számolt be a rendezvényen. A GeoTech célja az, hogy segítse az Európai Uniót a kulcs fontosságú technológiák gyors, ugyanakkor felelős módon történő bevezetésében és integrációjában. A kezdeményezés emellett elő kívánja segíteni az Egyesült Államok és az Európai Unió jobb együttműködését a mesterséges intelligencia, az adatelemzés és a felhőinfrastruktúra fejlesztése terén. A GeoTech Központ kutatási projekteket fog végrehajtani, tanácsadással segíti majd az innovációt érintő irányelvek kidolgozását, az innovátorok, az üzleti vezetők és döntéshozók jobb együttműködését annak érdekében, hogy jövő technológiáit mindig a demokratikus értékekkel összhangban fejlesszék. A Microsoft 3 millió dollárt ajánlott fel a GeoTech támogatására, amelyből például a nemzetbiztonság szempontjából kritikus infrastruktúrák védelmének megerősítését fogják finanszírozni.

A Microsoft AI Tourról

A Microsoft AI Tour a mesterséges intelligencia, a felhőtechnológia és a kiberbiztonság legújabb fejlesztéseit bemutató globális rendezvénysorozat. Iparági vezetők, IT-szakemberek és üzleti vezetők találkoznak egymással ezeken az eseményeken, hogy megosszák egymással a tapasztalatikat a technológiai váltást, a kiberbiztonságot és üzleti működést érintő kihívásokról. A budapesti rendezvényen mintegy 250 meghívott vendég nyert betekintést a legmodernebb AI trendekbe. A résztvevők interaktív workshopokon és panelbeszélgetéseken keresztül ismerkedtek meg a Microsoft partnerei által bemutatott működő, valós felhasználási esetekkel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Okoseszközök

Itt a tavasz, és mindig jól jön egy megbízható társ

A tavasz a megújulás évszaka: hosszabb nappalok, friss energia és több idő a szabadban. Ahhoz, hogy telefonod is lépést tartson veled, kövesd ezeket a tippeket, amiket a HONOR szedett össze!

🔋 Optimalizáld az akkumulátort – A hosszabb szabadtéri programokhoz érdemes energiatakarékos módot bekapcsolni, illetve ellenőrizni, hogy mely appok futnak a háttérben és merítik a telefont feleslegesen. A HONOR Magic7 Lite egyébként ideális társ ebben, ugyanis hosszú órákon, sőt, akár napokon keresztül használhatod anélkül, hogy töltened kéne.

📶 Gyorsabb kapcsolat a szabadban – A széles internetes lefedettséggel bármikor számíthatsz telefonodra, ha szükséged van rá. A legújabb készülékek már hipergyors mobilnet technológiákkal vannak felszerelve, így akár 5G-re csatlakozva is a maximumot hozhatod ki belőlük.

🌞 Napfényben is olvasható kijelző – Ha gyakran használod a telefonod kültéren, állítsd be az automatikus fényerőt, vagy növeld manuálisan a láthatóság érdekében. A sötét módot is érdemes időszakosan kikapcsolni nappal. A HONOR készülékei egyébként különböző, elismert szemkímélő funkciókkal vannak felszerelve, amikkel a telefonod automatikusan nem csak a legjobban látható, de a számodra legkevésbé káros módra kapcsol.

🔄 Tavasz, a nagytakarítás hónapja a telefonodon – Ha már megújulás, érdemes telefonodon is törölni a felesleges fájlokat vagy a nem használt alkalmazásokat amellett, hogy kiürítheted a gyorsítótárat is. Egy kis digitális rendrakás gyorsabb működést eredményez!

🌿 Tavasz: fókusz mód – Az is teljesen érthető, ha már unod a folyamatos összekapcsoltságot és produktivitást, és szeretnéd jobban élvezni a természetet, vagy csak szimplán a nyugit. Próbáld ki a fókusz módokat vagy az értesítések szüneteltetését. Így jobban elmerülhetsz a pillanatban, anélkül, hogy a telefon folyamatosan megszakítaná a nyugodt perceket értesítésekkel, figyelmeztetésekkel, újdonságokkal.

Próbáld ki ezeket a tippeket, és hozd ki a legtöbbet a tavaszból – online és offline egyaránt! 🌸📲


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Akár 60 százalékkal csökkenthető a fogyasztás egy alacsony energiabesorolású háztartási géppel

Haier

Egy friss kalkulációval segíti a tudatos vásárlókat a világ első számú nagy háztartási gép márkáját gyártó Haier Group. A Föld órájához kapcsolódó elemzésükben egy átlagos háztartást vettek alapul, és egy kevésbé hatékony géppark (hűtő és szárítógép) energiafelhasználását vetették össze a legkorszerűbb, magas energiaosztályú eszközök fogyasztásával. A cégcsoport több mint négy évtizede elkötelezett a kiváló minőségű és megbízható termékek gyártásában – ezt támogatja komplex kutatási és fejlesztési tevékenységük is.

A Haier Group üzleti filozófiájának két meghatározó fogalma a fenntarthatóság és a környezetvédelem. Éppen ezért különös figyelmet fordít az általa alkalmazott technológiák folyamatos fejlesztésére, illetve készülékei energiahatékonyságának növelésére. Mindez hozzájárul a globális energiafogyasztás és a háztartások karbonlábnyomának csökkentéséhez. Egy-egy új, innovatív termék megalkotása során a kényelmi szempontok mellett a legfontosabb, hogy a háztartási gépek hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezzenek a vásárlók számára. A Haier – a bolygó valamennyi kontinensén megtalálható – kutatási és fejlesztési központjaiban olyan megoldásokon dolgozik, amelyek révén a felhasználók közvetlen pénzügyi előnyt realizálhatnak, emellett hozzájárulhatnak a Föld ökológiai egyensúlyának fenntartásához.

A vásárlók a háztartási gépek kiválasztásakor is azt tapasztalhatják, hogy a prémium berendezések jellemzően hatékonyabbak, és alacsonyabb energiafogyasztásuknak köszönhetően lényegesen mérsékelhetik a rezsidíjakat.

A hűtőszekrény az a készülék, amely az év minden napján, napi 24 órában üzemel, így érdemes egy energiahatékonyabb készüléket vásárolni. Például egy új energiacímkével ellátott, C besorolású hűtőszekrény – amely a régi energiacímkén A+++ besorolásnak felel meg – energiafelhasználása akár 50-60 százalékkal kevesebb lehet, mint egy kevésbé hatékony, F energiaosztályú modellé*. A korszerűtlen készülékek tehát meg is duplázhatják az áramköltségeket, ami éves szinten több, közel tízezer forintnyi veszteséget eredményezhet a felhasználóknak.

A szárítógépek esetében egy A+++ energiaosztályú, HD90-A3Q397U1 típusú gép akár 65%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy ‘A’ besorolású készülék. Egy szintén a Haier által tervezett, Dual Engine Inverter motorral, vagy az Ultra Reverse dobot tartalmazó, Twin Motorral felszerelt szárítógép működtetése pedig 15 százalékkal kevesebb villamos energiát igényel, mint egy ezzel a technológiával nem rendelkező készülék.

Összességében megállapítható, hogy a korszerűbb eszközöket választó családok így egyetlen év alatt akár húszezer forintot spórolhatnak a rezsiköltségeken.

A Haier folyamatosan vizsgálja olyan új technológiák bevezetését, amelyek lényegesen kedvezőbbé teszik az általuk gyártott eszközök működtetését. Készülékeikbe már a többi között intelligens napelemrendszereket is integrálnak, a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekkel pedig nemcsak a termékek és szolgáltatások távoli kezelése biztosított, hanem e berendezések már megbízható tanácsokat, használati statisztikákat is kínálnak a felhasználók számára.

 

*azonos felhasználási körülmények esetén

Források: Háztartási készülékek energia címkéi és HUPX piaci áram ár


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! A cikkben partnerünk volt a Napklub.hu. Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Ennek örülnek majd az épületüzemeltetők

Egy helyen nyomon követhető a teljes épületportfólió összes adata.

A hazai üzemeltetőkre is jellemző, hogy nem csak egy-egy épületért felelnek, hanem számos, akár több kerületben vagy különböző városokban elhelyezkedő irodaházat, illetve ipari létesítményt kell egyszerre, egyformán magas minőséget biztosítva kezelniük. Az ő munkájukat teszi könnyebbé a Siemens új megoldása.

Az épületmenedzsment alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyetlen applikáción keresztül, valós időben kövessék nyomon és kezeljék ingatlanportfóliójuk különböző elemeit, legyenek azok irodaházak, gyárak, bevásárlóközpontok, oktatási intézmények vagy akár kórházak. Segítségével az épületek teljesítményének, energiafelhasználásnak és az eszközök kihasználtságának átfogó ellenőrzésére nyílik lehetőség. Így átláthatóvá és összehasonlíthatóvá válik az egyes épületek energiafogyasztása, vízhasználata, fenntarthatósági adatai, térkihasználtsága, valamint parkolási vagy egyéb jellemzői is.

Ezáltal pedig nem csak az üzemeltetési hatékonyság növelhető, hanem egyszerűbbé válik a karbantartási tervek nyomon követése, az energia- és erőforrás-optimalizálás, valamint az automatizálási megoldások alkalmazása is, miközben pontos képet kapnak az üzemeltetési költségek megoszlásáról, ezzel szintén támogatva az adatvezérelt döntéshozatalt. Továbbá a karbonkibocsátás és a fenntarthatósági mutatók monitorozásával, rendszeres kimutatások készítésével, a vállalatok könnyebben teljesíthetik a környezeti céljaikat és ESG-vállalásaikat.

A Building X platformhoz tartozó, szoftverszolgáltatásként (SaaS) elérhető alkalmazás emellett gyűjti és elemzi az épületekben elhelyezett érzékelők, mérőórák, IoT-eszközök és adatközpontok információit. A Portfolio Manager különböző adatforrásokból képes adatokat begyűjteni, így forrásfüggetlen, moduláris és könnyedén telepíthető megoldást kínál. Az alkalmazás különböző felhasználói (például a vállalatvezetők, fenntarthatósági menedzserek és létesítményüzemeltetők) számára pedig a kezelőfelület testre szabható.

A Siemens már megkezdte a Building X Portfolio Manager telepítését, 60 országban, összesen 1300 telephelyén. A termék piaci bevezetése idén májusban várható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss