Szórakozás
A Pókember-film közel kétszeresével hajtotta fel a LEGO-keresést Magyarországon, pörögnek a videojátékok is
Amíg Peter Parker a mozikban világszerte 1,665 milliárd dollárt keresett, és a régi Spider-Man videojátékok évek óta nem látott játékosszámokat söpörtek be újra, az Árukereső adatai szerint a magyar szülők is kinyitották a pénztárcájukat: például egyetlen hét alatt majdnem megduplázódott a Spider-Man LEGO-k iránti kereslet.
A Pókember: Vadonatúj nap (eredeti címén Spider-Man: Brand New Day) nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is az egyik legnagyobb filmes jelenség az idei nyáron: a második hétvégéje után világszerte már 1,665 milliárd dollárt söpört be. Ez a léptékű siker a magyar piacon is lecsapódott, mégpedig konkrétan mérhető formában, ugyanis az Árukereső.hu adatai szerint a premier hetében a Spider-Man LEGO szetek iránti érdeklődés közel kétszeresére nőtt az általános Marvel LEGO termékekhez képest, amelyek szintén növekedtek, de jóval kisebb mértékben, mindössze 47 százalékkal. A különbség tehát nem egyszerűen az, hogy a LEGO kategória jól teljesített, hanem az, hogy a pókemberes termékek messze felülmúlták a hasonló termékek trendjét.
A film saját szettjei vitték a prímet
A LEGO június 1-jén hozta forgalomba a filmhez készített három szettjét, és mindhárom a legjobban teljesítő termékek között végzett az egész mérési időszakban. A Pókember és Hulk csatája szett (76350) önmagában több mint ötszörös heti forgalmat produkált a megszokotthoz képest, és ez az egyetlen legjobban mozgó termék az egész adathalmazban. A Pókember: a rabszállító üldözése (76349) és a Pókember akciófigura (76346) szintén kiemelkedő növekedést mutattak.
A Pókember-videojátékok is új életre keltek
A film hatása nemcsak a LEGO-piacon érződött, hanem a videojáték-világban is. A mozis sikertt követően a régebbi videojátékok iránti érdeklődés világszerte megugrott: a Steamen a Marvel’s Spider-Man Remastered, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales és a Marvel’s Spider-Man 2 mind több mint egy éve nem látott egyidejű játékosszámot értek el, a Google-keresések pedig 40 százalékkal nőttek a „Spider-Man Brand New Day game” kifejezésre. Bár önálló, a filmhez kifejezetten kapcsolódó játék nem jelent meg, a rajongók a Marvel’s Spider-Man 2-ben egy új frissítés révén már felvehetik a hős legújabb, filmes öltözékét.
Ez a globális trend az Árukereső adataiban is megjelent: a PS5-ös Marvel’s Spider-Man Remastered kilencszeres kattintásugrást produkált, egy míg egy sötétben világítós Pókember plüss pedig tizenegyszeres növekedést mutatott, bár mindkét esetben viszonylag kis bázisról indultak. A jelenség egybevág azzal is, hogy a nagyobb kiskereskedők jelenleg komoly kedvezménnyel kínálják az Insomniac Games Pókember-játékait, mind digitális, mind fizikai formában, ami tovább erősítheti a keresletet a filmet követő hetekben.
A boltok árat csökkentettek, nem új termékeket hoztak be
Az egyik legérdekesebb megfigyelés az, ahogyan a magyar kereskedők reagáltak: egyetlen új Pókember-termék sem érkezett a magyar piacra a film kapcsán. Ehelyett a boltok a már meglévő szettekhez adtak több ajánlatot, és csökkentették az árakat. Az ajánlatok száma, a boltok száma és az árak mind egy irányba mozdultak a premier felé közeledve. Ez azt mutatja, hogy a kereskedők a meglévő készletük optimalizálásával reagáltak a várható keresletre.
Pókemberként lelhetsz Spider-Manre
Az adatok egy kulturálisan is figyelemre méltó tanulsággal szolgálnak: a „pókember” keresőszó közel 13 000 terméket azonosít az Árukeresőn, szemben a „spider-man” szó mindössze 2 800 találatával. Aki csak angolul keres, az a katalógus közel négyötödét nem látja. Ez nemcsak a vásárlóknak, hanem a kereskedőknek is fontos üzenet: a magyar nyelvű termékadatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyasztók, és egyre inkább az AI alapú keresők megtalálják a termékeiket.
„A pókemberes adatok jól mutatják, hogy egy világszerte 1,6 milliárd dolláros filmes jelenség milyen gyorsan és koncentráltan tud keresletet generálni egy helyi piacon is. Nem az egész kategória mozdul meg, hanem néhány konkrét termék, amelyek szorosan kötődnek a filmhez, ahogy láthattuk ezt a Barbie-film idején. A kereskedők szempontjából ez azt jelenti, hogy az ilyen eseményeket érdemes előre tervezni: az árazás, a készlet és az adatok rendben tartása döntheti el, hogy ki profitál belőle. Az Árukereső adatai azt is megmutatják, hogy a magyar nyelvű termékleírások nem opcionálisak, hanem konkrét versenyelőnyt jelentenek.”
– tette hozzá Farkas István, az Árukereső.hu árazási stratégiáért felelős vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Négy városban várja az érdeklődőket a kamarai Design Hét
Országos Design Hét kezdődik október 8-án csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére.
A Pécsett több mint egy évtizede működő DesignPécs tapasztalataira építő programsorozathoz a baranyai megyeszékhely mellett Debrecen, Eger és Kecskemét is csatlakozott.
Az október 18-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a kreatívipari vállalkozások szélesebb körben kapjanak bemutatkozási lehetőséget, új üzleti és szakmai kapcsolatokat építsenek, és erősödjön piaci jelenlétük.
A kezdeményezés a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által kialakított és az elmúlt években folyamatosan fejlesztett DesignPécs modell országos kiterjesztése. A rendezvénysorozat sajátossága, hogy a helyi kreatívipari szereplőket aktívan bevonva, tudásukra és kompetenciáikra építve szervezi közös platformra a programokat. Pécsett 2026-ban már 12. alkalommal rendezik meg a DesignPécset, amely idén a Vasarely évhez is kapcsolódik és több mint 50 eseményt kínál.
A pécsi tapasztalatokra építve idén három további területi kamara kapcsolódik a programhoz. A Debrecen Design Week kézműves workshopokkal, filmklubbal és szakmai előadással, az első alkalommal megrendezett Design Eger több mint 17 helyi kreatív vállalkozás és intézmény részvételével, 39 programmal várja az érdeklődőket. A DesignKecskemét 2026 programjai között inspirációs workshop, kirakatverseny és kiállítás is szerepel.
A sokféle program közös üzenete, hogy a design nem csupán esztétikai kérdés: innováció, problémamegoldás, értékteremtés és olyan gondolkodásmód, amely gazdasági és közösségi szempontból is formálja környezetünket.
Az Országos Design Hét részletes programjai és a részvételhez kapcsolódó információk az egyes városok programoldalain érhetők el:
Pécs – DesignPécs: www.designpecs.hu ; www.facebook.com/designpecs
Debrecen – DesignDebrecen: https://hbkik.hu/gazdasagfejlesztes/designdebrecen/
Eger – Design Eger: https://www.facebook.com/designeger
Kecskemét – DesignKecskemét 2026: https://www.bkmkik.hu/hu/legsikeresebb-szolgaltatasaink/designkecskemet2026
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Schweigert Fusion az Akvárium Klubban
2026. október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.
A Schweigert Fusion 2025 elején alakult modern funk–jazzfusion formációként. A projekt vezetője Schweigert Dániel, aki 2021 óta önállóan írja és hangszereli a zenekar dalait. A zenei világban a funk, a jazz és az improvizáció találkozik, miközben a hangsúly az élő megszólaláson és a pontos hangszeres játékon van.
A tízfős zenekari felállás nagyszínpadi produkció megvalósítására is lehetőséget ad. A Schweigert Fusion már teljes koncertrepertoárral rendelkezik, jelenleg pedig négy dal stúdiófelvétele is elkészült. Az új szerzemények folyamatosan készülnek.
A formáció az elmúlt időszakban az Öröm a Zene tehetségkutató programban is eredményesen szerepelt, ahol a szakmai zsűri egyhangú elismerése mellett Újfalusi Gábor-díjat kapott.
A projekt egyik fő célja, hogy a funk műfaját kortárs megszólalással, magas zenei minőségben és szélesebb közönség számára is befogadható módon mutassa be. A Schweigert Fusion hosszabb távon nemzetközi színtéren is szeretné megismertetni saját zenei világát.
A következő fontos állomás október 9-én az Akvárium Klub Lokálja, ahol a zenekar önálló koncerten mutatja be repertoárját. Az este középpontjában a saját dalok, az élő hangszeres játék és a Schweigert Fusion karakteres groove-jai állnak.
A jegyek 3500-4000 HUF között mozognak.
ESEMÉNY: https://fb.me/e/4ZDu2izYo
BELÉPŐ: https://akvariumklub.hu/programok/schweigert-fusion-groovus-fusion-night/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
A közös alkotás és a kreativitás fontosságára hívja fel a figyelmet őszi kampányában az Allee
A kreativitás ma már jóval többet jelent annál, mint hogy valaki ügyesen rajzol, fest, vagy ír, ez a különleges képesség a problémamegoldás, az alkalmazkodás és az együttműködés egyik alapja. Az alkotás pedig arra is lehetőséget ad, hogy időnként kiszakadjunk a képernyők és a folyamatos információáramlás világából. Szeptember 30-ig a kreativitásé a főszerep az Allee-ban, inspiráló kiállítások és hétvégi programok keretében bárki megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lesz egy közös kreatív folyamatnak.
A kreativitást sokáig hajlamosak voltunk adottságnak tekinteni, ami elsősorban művészekhez, tervezőkhöz, írókhoz vagy más alkotó szakmák képviselőihez tartozik. A 21. században azonban egyre inkább olyan képességként gondolunk rá, amely fejleszthető és a hétköznapi életben és a munkában is meghatározó. A közös alkotásban viszont az egyéni elképzelések mellett reagálnunk kell arra is, amit előttünk valaki már létrehozott. Erre a gondolatra épül az Allee szeptember 1. és 30. között látogatható őszi programsorozatának egyik központi eleme is. Az Átriumban egy nagyméretű kép készül, amelyhez minden látogató egy-egy színes, kör alakú matricával járulhat hozzá. A közös alkotás napról napra változik, és végül a sok apró pontból áll össze az a mű, amelyet több száz ember készít el közösen.
Miből születnek a jó ötletek? Hogyan maradhatsz kíváncsi, és hogyan hozhatsz ki még többet a kreativitásodból? Miért lehet szükség a semmittevésre ahhoz, hogy valami új jusson eszünkbe, és miért nem feltétlenül baj, ha elsőre elrontunk valamit? Az átriumban végigjárható installáció 10 állomásán ismert gondolkodók és alkotók, többek között Friedrich Nietzsche, Austin Kleon, John Cleese és Pablo Picasso gondolatai adnak más-más nézőpontot ahhoz, hogyan működik a kreativitás. A kíváncsiságtól és a megfigyeléstől a kísérletezésen és az inspiráción át egészen a hibázásig olyan hétköznapi helyzetek kerülnek elő, amelyekből akár a következő jó ötletünk is megszülethet.
De vajon te milyen kreatív típus vagy? Egy rövid interaktív teszt segítségével erre is választ kaphatsz. Az öt típus, Az Alkotó, Az Álmodozó, Az Együttalkotó, A Kísérletező és A Látnok nem képességek szerint rangsorol, inkább azt mutatja meg játékosan, mennyire különböző módokon lehetünk kreatívak. Az eredményhez személyre szabott javaslatokat is kaphatunk, hogy milyen programot vagy kreatív élményt érdemes kipróbálni az Allee-ban.
Csipes Antal festő, grafikus és a MOME oktatójának közreműködésével egy olyan installáció vár az aulában, ami egy autentikus művészeti műhely hangulatát idézi meg: fa asztallapon skiccek, próbanyomatok, színminták és alkotói eszközök mesélnek a kreatív folyamatról. Hétvégenként pedig ingyenes kreatív workshopokon különböző technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Lesz kő- és bögrefestés, gyöngyfűzés és textildekor, kalligráfia, valamint személyre szabott szépségtanácsadás és kézkrém készítő workshop is. A hangsúly ezeken az alkalmakon sem a teljesítményen, hanem a kísérletezésen, az élményen és azon van, mi történik, amikor egyszerűen teret engedünk az inspirációnak és az alkotásnak.
Szeptemberben tehát érdemes időt adni a kreativitásnak, akkor is, ha utoljára talán gyerekként fogtunk ecsetet a kezünkbe. Kipróbálni valami újat az Allee őszi programjai keretében, hozzátenni egyetlen pontot egy közös képhez, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a saját ötletünk valami nálunk nagyobb dolog részévé válik.
További információ: https://allee.hu/kreativ-energia-mindenkinek
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Lehet izgalmas egy gyereknek a mesterséges intelligencia vagy egy gyártósor?
-
Ipar2 hét ago
Nagyformátumú 3D nyomtatás közvetlenül a gyártásban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Egyéb kategória2 hét ago
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával





