Connect with us
Hirdetés

Tippek

Game jammel a hírdömping és az álhírek ellen – online versenyt hirdet a MOME

Május 29-én indul a 168 órás, ComplexityJam című nemzetközi game jam, amelynek témája a COVID-19 járvány kapcsán a folyamatos hírdömping, hírközlési kényszer és a fake news, az álhírek problematikája.

Egyénileg és csoportban is lehet jelentkezni, és a videójátékok mellett egyéb interaktív digitális narratív alkotások létrejöttét is várják.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2019 augusztusa óta tagja az Európai Unió által finanszírozott Interactive Digital Narratives for Complexity Representations (INDCOR) című projektnek. A projekt március végi workshopján a rangos nemzetközi egyetemekből álló tagság felvetette, hogy a COVID-19 vírushelyzetre való tekintettel egy gyors, és a program szellemiségéhez is illeszkedő online game jamet, játékfejlesztő versenyt szervezne, melynek főkoordinátori szerepkörét a MOME tölti be. Ezzel egyidőben a MOME Innovációs Központ Kreatív Technológia Hubja játékfejlesztési projektet is indított, a tervezett játékok tematikájukban szintén a vírushelyzet különböző aspektusait jelenítik meg.

A GAME JAM TÉMÁJA: Surviving the Infodemic

Az álhírek terjedése különösen veszélyes a fiatal, középiskolás és egyetemista korosztályra, akik a kritikus információfeldolgozásban segítségre szorulnak. Szükség van az álhírek felismerésével kapcsolatos készségfejlesztésre és a tudatosság erősítésére – különösen most, a járvány kapcsán. Ennek egyik eszköze lehet a játékok és az interaktív tartalmak fejlesztése, hiszen könnyedebb viszonyulási módot ajánl, közösségben készül, és ez segíthet a nehézségek hatásának enyhítésében.

A game jam célja, hogy az elkészülő alkotások olyan kérdésekkel foglalkozzanak, mint a vírus okát többféleképpen értelmező magyarázatok; az egyes országok vírus elleni harcának különböző, egymásnak ellentmondó módjai vagy az egymással szembenálló stratégiák (pl. a nyájimmunitás elérése kontra más, görbét laposító stratégiák).

Az esemény keretében olyan játékok és egyéb interaktív digitális narratív alkotások (interaktív irodalmi alkotások; news gamek; immerzív újságírói alkotások) létrejöttét várják, amelyek a járvány kapcsán egyrészt a fake news, az álhírek problematikájával foglalkoznak, ugyanakkor a közösségi média platformoknak köszönhetően azzal a ténnyel is, hogy a hírek elárasztanak minket.

Az elkészült alkotásokat a nemzetközi zsűri abból a szempontból is vizsgálja, hogyan tudják a játék célját és ennek a komplex problémának egy-egy részét – a hatását, kiindulópontjait, miértjeit (pl. politikai okok, az emberek reakciója, terjedésének módozatai)  – bemutatni, illetve hogy mennyire tud kiegyensúlyozott játékélményt átadni a játékosnak.

KIK JELENTKEZHETNEK?

A versenyre a fiatalabb, videójáték tervezés iránt érdeklődő, vagy akár a tapasztaltabb korosztály jelentkezését várják világszerte. A game jam nyelve az angol, ezért alapszintű angol nyelvtudás szükséges!

A game jam során a jelentkezők önálló vagy a szervezők által összeállított csapatokban (előzetes képességfelmérés alapján) terveznek meg egy videójátékot 168 óra alatt. Munkájukat ez idő alatt a szervező egyetemek mentorai segítik.

12-99 éves korig bárki jelentkezhet, akár teljesen kezdők is. A szervezők a Unity játéktervezési program mellett az olyan egyszerű, akár kezdő játéktervezők által is könnyen használható programokat is javasolják, mint a Bitsy Game Maker, a Scratch vagy a Twine.

PLATFORM:

Az itch.io játék és game jam szervezési platform ad teret az online eseménynek, ennek a linkjét az esemény előtt 24 órával küldik ki a szervezők a jelentkezők részére.

IDŐPONT:

A game jam 1 hétig tart, időpontja 2020. Május 29., péntek 18:00 h – Június 5. 18:00 h (CET).

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 

A game jamre egyedül és csapatokban is  lehet jelentkezni május 29. 17.59-ig. Ha valaki csapatot keres, jelentkezését május 26-ig küldje el a megadott Google-formon keresztül: https://forms.gle/PvGTz3e9k4EcVW366

A részvételi szándékot az esemény FB-oldalán elhelyezett regisztrációs formon lehet jelezni.

EREDMÉNYHIRDETÉS: 

Az esemény június 13-án egy online streamelt díjátadóval ér véget, ahol zsűri – és közönségdíjat is kiosztanak.

ComplexityJam kezdeményezője az INDCOR projekt, főkoordinátora Hartmut Koenitz, az Amsterdam University tanára. Az esemény szervezésében olyan rangos egyetemek vesznek részt, mint a finn Aalto University és az amerikai Georgia Institute of Technology. A MOME részéről Bakk Ágnes Karolina, az Innovációs Központ kutatója koordinálja a projektet.

A ComplexityJam támogatója: NKFIH

Tippek

Hatékony vezetés: hogyan csökkenthetők az üzemanyagköltségek?

Sokaknál napi használatban van az autó, így nem meglepő, ha jelentős összeget költenek havonta üzemanyagra. Az emberek gyakran többet költenek üzemanyagra, mint lakhatásra vagy ételre, és a soha nem látott magasságokba szökő üzemanyagárakkal a helyzet kezd elszabadulni.

Matas Buzelis autóipari szakértő a járműelőtörténet-ellenőrzési platformot kínáló carVertical munkatársa, és most néhány egyszerű szokást és megoldást ajánl a figyelmünkbe, amelyekkel drasztikusan csökkenthetők a benzinkúti számlák.

Vezessen higgadtan

Az erőteljes gyorsításokkal és fékezésekkel tarkított, agresszív vezetés gyorsabban égeti az üzemanyagot. A tudományos kutatások szerint az agresszív vezetési stílus 40%-kal rosszabb üzemanyag-hatékonyságot okozhat.

Egyszerű megoldás, ha kerüli az erőteljes gyorsításokat, és a motorféket használja a lassításhoz. Az agresszív vezetéssel általában legfeljebb néhány perc takarítható meg az utazásból, ami nem kompenzálja a nagyobb fogyasztást. A lassabb vezetés emellett kíméletesebb a motornak, az abroncsoknak és a felfüggesztésnek is.

Használja kevesebbet a légkondicionálót

A modern autók klímarendszereiben gyakran akkor is üzemel a légkondicionáló, ha nincs rá szükség. A klímakompresszor jelentős teljesítménnyel működik, és akár 30%-kal is növelheti az üzemanyag-fogyasztást.

A légkondicionáló nagyon kényelmes tud lenni egy forró nyári napon, vagy épp esős őszi utazásokon, mert egyszerre hűsíti és szárítja a levegőt. Az üzemanyag-hatékonyság szempontjából viszont fontos tipp, hogy takarékosan használjuk.

Rendszeresen ellenőrizze a keréknyomást

Minden autógyártó minden modellhez kiszámolja az optimális abroncsnyomást a legjobb teljesítmény, kényelem, biztonság és üzemanyag-hatékonyság érdekében. Ha alacsony a keréknyomás, nő a gördülési ellenállás, így a motor több üzemanyagot használ a sebesség fenntartásához.

Emiatt érdemes rendszeresen, legalább havonta ellenőrizni a keréknyomást. A tanulmányok szerint az abroncsnyomás 1%-os csökkenése 0,3%-kal növeli a fogyasztást. A carVertical szakemberei azonban felhívják a figyelmet a túlfújt abroncs veszélyeire is: a túl nagy nyomás egyenetlen és idő előtti gumikopást okozhat.

Próbálja csökkenteni a felesleges tömeget

A nehezebb autó mozgatásához nagyobb erő kell, így az üzemanyag-fogyasztás a jármű össztömegével együtt nő. Az autóipari mérnökök igyekeznek minél inkább leszorítani az autó tömegét, ezért gyakran megszabadulnak a pótkerekektől, és alumíniumot vagy akár műanyagot használnak acél helyett.

Az autó nem raktár. Ha megszabadul a felesleges és nehéz tárgyaktól, az autó kevesebbet fog fogyasztani, jobban fog gyorsulni, és tágasabbá is válik.

Kerülje a forgalmi dugókat

Érdemes megszokássá tenni, hogy amikor csak lehet, kerüljük a forgalmi dugókat. Az állandó megállás-elindulás megterhelő a motornak, a felfüggesztésnek és a váltónak. Ahogy sokan tudják, a forgalmi dugók jelentik az egyik okot, amiért a városi vezetést tekintik a legkevésbé gazdaságosnak. Sokszor kényelmesebb hosszabb útvonalat választani, ahol kisebb a forgalom.

A csúcsidőszak elkerülésével sok üzemanyag és idő takarítható meg. A legtöbb városban ez a reggel 7 és 9, valamint a délután 4 és este 7 óra közötti időszakot jelenti.

Tervezze meg előre az utakat

Ha a motor még hideg, jóval többet fogyaszt – ez is az egyik ok, amiért a rövid távokon autózók tapasztalják a legrosszabb fogyasztást. A motornak pont úgy be kell melegednie, mint az emberi testnek edzés előtt. A bemelegítés nélküli nagy terhelés előbb-utóbb kárt tesz valamiben.

Érdemes több dolgot is elintézni egy körben – ez jóval egészségesebb, mint több különböző autóutat tenni a nap során. Ha pedig városon kívül vezet, a sebességtartó automatika használatával megelőzheti a túl sok gyorsítást és fékezést, javítva a fogyasztást.

Válasszon jó fogyasztású autót

Sokszor nagyon jó kiindulópont, ha egyszerűen csak kisebb üzemanyag-fogyasztású autót választ. A nehéz városi terepjárók és az erős motorral felszerelt nagy szedánok soha nem lesznek olyan gazdaságosak, mint a szerényebb, kompakt családi modellek. Ha főleg a városban közlekedik, bármilyen autó megteszi, amibe beférnek az utasok és a csomagok.

A globális járműtörténet-ellenőrzési platformot kínáló carVertical arra ösztönzi a leendő vevőket, hogy a vásárlás előtt mindig ellenőrizzék az autó általános állapotát. Ha egy járművel minden rendben van, az előtörténete általában önmagáért beszél, így gondoskodhat a kisebb fogyasztásról, és elkerülheti az egyéb költségeket is.

Tartsa az autót jó állapotban

Az emberek gyakran elfelejtik, hogy a járművek állapota alapvető szerepet játszik az üzemanyag-hatékonyságukban. A fogyasztásra hatással vannak az olyan részelemek, mint a motor, a felfüggesztés és az autó villamos rendszere. Ha például hibás a lambdaszonda, duplájára is nőhet a fogyasztás. Soha nem szabad tehát kihagyni az autó időszakos szervizelését.

Bárhogyan is alakulnak az olajárak, a kisebb üzemanyag-használat kényelmesebb életet jelent. Gyakran nem kell több, mint változtatni néhány vezetési és karbantartási szokáson, és máris kevesebbet kell költenie, és jobb élmény lesz autótulajdonosnak lenni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Power bankkal a fedélzeten: amit érdemes tudni utazás előtt

Az Anker, a világ piacvezető töltés technológiai márkája, valamint az útközbeni töltési megoldások fejlesztője összegyűjtötte, mit érdemes tudni a hordozható töltési eszközökről egy repülőút előtt. A töltők, köztük a power bankok ma már alapvető kellékei az utazásnak, azonban repülés során szigorú szabályok vonatkoznak rájuk.

Az iparági irányelvek ismerete segíthet elkerülni a kellemetlenségeket a reptéri ellenőrzések során, és biztosítja a zökkenőmentes utazást.

A nemzetközi légiközlekedési szabályozások – többek között az IATA és az FAA ajánlásai – egyértelműen meghatározzák, milyen teljesítményű power bank vihető fel a fedélzetre.

Kapacitáskorlátok: a legfontosabb szabályok

A legtöbb légitársaság az alábbi irányelveket követi:

  • 100 Wh-ig (kb. 27 000 mAh): külön engedély nélkül szállítható a kézipoggyászban
  • 100–160 Wh között: csak a légitársaság előzetes jóváhagyásával vihető fel
  • 160 Wh felett: általában tiltott

Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi, például 10 000 vagy 20 000 mAh kapacitású power bankok általában gond nélkül felvihetők a repülőre. A power bankot minden esetben a kézipoggyászban kell szállítani, feladott csomagban nem engedélyezettek.

Mennyiségi korlátozások

A légitársaságok gyakran korlátozzák a nagyobb kapacitású eszközök számát is: általában legfeljebb két darab, 100–160 Wh közötti power bank vihető fel, engedéllyel. Indulás előtt érdemes ellenőrizni a power bank kapacitását és a légitársaság konkrét előírásait.

Az Anker Prime Power Bank (26K, 300 W) például pont az a méret, amelyet fel lehet vinni a repülőre kézipoggyászban, miközben nagy teljesítményének köszönhetően akár nagyobb erőforrásigényű okoseszközök töltésére is képes. A 26 250 mAh kapacitás és a 300 W maximális összteljesítmény lehetővé teszi több eszköz – köztük laptopok és mobileszközök – egyidejű, stabil gyorstöltését is. Bármelyik porton elérhető a 140 W gyorstöltés, amely azonnali energiaellátást biztosít nagyobb fogyasztású eszközök esetén is. A 26 250 mAh akár 19 órányi videókonferencia lebonyolítását teszi lehetővé egy MacBook Pro-n, de segítségével akár 5 és fél napon át nézhetnénk videót egy iPhone 17 Pro Maxon.

A készülék gyors újratöltési képességének köszönhetően rövid idő alatt ismét használatra kész, dual-portos, 250 Wattos visszatöltéssel akár 13 perc alatt 50% töltöttséget ér el. Az intelligens energiamenedzsment rendszer és a beépített kijelző valós időben nyújt visszajelzést a töltési paraméterekről, támogatva a hatékony és biztonságos működést.

Javasolt bruttó fogyasztói ár: 83 590 Ft. Elérhető az iPON kínálatában promóciós áron a készlet erejéig, 64 390 forintért.

Az Anker a teljeskörű töltési élményért az utazás minden szakaszára kínál megoldásokat, power bankokat és hálózati töltőket – a repülőúttól a szállodai tartózkodásig.

Az Anker 100 W, 3 portos töltő okos kijelzővel egy kompakt, nagy teljesítményű hálózati töltő, amely modern GaN (gallium-nitrid) technológiát használ a hatékony és stabil energiaátvitel érdekében. Akár 100 W maximális teljesítményre képes USB-C porton, így laptopok, tabletek és okostelefonok gyors töltésére is alkalmas. A háromportos kialakítás (USB-C + USB-C + USB-A) lehetővé teszi több eszköz egyidejű töltését, miközben a töltő intelligensen osztja el a teljesítményt a csatlakoztatott készülékek között.

Az eszköz egyik különlegessége a beépített okos kijelző, amely valós időben mutatja a töltési teljesítményt, a hőmérsékletet és az egyes portok működését, így átláthatóbbá teszi a használatot. Kompakt méretének és összecsukható villásdugójának köszönhetően könnyen hordozható, így ideális utazáshoz vagy mindennapi használatra. A biztonságos működésről fejlett hőmérséklet-figyelés és intelligens teljesítményszabályozás gondoskodik, így egyszerre nyújt erőt, biztonságot és kényelmet.

Javasolt bruttó fogyasztói ár: 25 099 Ft. Elérhető az Aqua, az iPON, a Notebook.hu és a Shoploft kínálatában promóciós áron a készlet erejéig.

Míg a 100 W-os Anker töltő a rövidebb utakhoz kínál kompakt megoldást, a 160 W-os Anker Prime Charger a hosszabb utazások során ideális választás, több, nagy energiaigényű eszköz egyidejű töltéséhez. Az Anker Prime Charger (160 W, 3 portos, GaNPrime) nagy teljesítménysűrűségű (1,35 W/cm³) GaN technológiára épülő, háromportos USB-C töltő összesen 160 W teljesítmény leadására képes, egyszerre három eszköznek képes gyorstöltést adni. Kompakt méretével bárhol elfér, nagyjából akkora helyet foglal, mint egy AirPods Pro 3. Egyetlen porton akár 140 Wattos töltést biztosít, amely lehetővé teszi nagy energiaigényű eszközök – például laptopok – gyorstöltését. Az Anker Prime Charger három Apple eszközt képes akár ugyanannyi idő alatt feltölteni, mint három különálló, összesen akár 210 W teljesítményű gyári töltő.

Javasolt bruttó fogyasztói ár: 54 290 Ft. Elérhető az Aqua, az iPON, a Notebook.hu és a Shoploft kínálatában promóciós áron a készlet erejéig.

A megfelelően megválasztott töltési megoldásokkal az utazás nemcsak kényelmesebbé, hanem kiszámíthatóbbá is válik: a felhasználók biztosak lehetnek abban, hogy eszközeik a felszállástól az érkezésig végig rendelkezésre állnak.

További részletek: https://www.anker.com/blogs/power-banks/how-much-mah-power-bank-allowed-in-flight A termékjellemzők az Anker saját, laboratóriumi tesztelésein alapulnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem

A légijármű-üzemeltetési szakemberek képzését tavaly indította el a győri Széchenyi István Egyetem, s a repülőgépek működtetésére és vezetésére irányuló tudásanyag idén tavasztól már modulokra bontva, részismereti képzésként is elérhető. A kínálat ráadásul hamarosan tovább bővül: szeptembertől – szintén moduláris formában – már helikopterpilótának is tanulhatnak az érdeklődők az intézményben.

A Széchenyi István Egyetemen tavaly szeptemberben indult el a pilótaképzés a mérnöki végzettséggel rendelkezők számára „légijármű-üzemeltetési szakmérnök”, a nem mérnöki diplomával rendelkezőknek pedig „légijármű-üzemeltetési szakember” elnevezéssel. A három féléves, angol nyelvű kurzus olyan szakmai partnerekkel valósul meg, mint a Wizz Air légitársaság vagy a több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fly-Coop Academy Kft. Idén februártól már a program modulokból felépülő változata is elérhető, vagyis a tudásanyag egymásra épülő kurzusokon is elsajátítható. Ez utóbbi részismereti (mikrotanúsítvánnyal záruló) képzések formájában valósul meg, amelyen azok is tanulhatnak, akik még nem rendelkeznek diplomával, akár érettségi birtokában is elvégezhető. Az így megszerzett tudást a felsőoktatás a diplomás képzés keretében elismeri.

A Széchenyi István Egyetemen zajló moduláris képzésnek köszönhetően nemcsak kereskedelmi nagygép, hanem egymotoros repülőgép vezetésére is engedélyt lehet szerezni.

„Az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjával kidolgozott programunk nagy népszerűségnek örvend, jelenleg már húsz hallgatónk vesz részt a merevszárnyú légi jármű, vagyis a repülőgép üzemeltetését ellátó szakemberek képzésében. A legtöbben a jóval rugalmasabb moduláris formát választják, hiszen így mindenki – az elméleti online óráknak is köszönhetően – a saját tempójában, illetve időbeosztásában haladhat. Olyan jelentkező is akad, aki eredetileg csak az első modulra, az egymotoros gépek vezetésére felkészítő magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló képzésre (Private Pilot License – PPL) jelentkezett, de pozitív tapasztalatai után ma már a teljes, kereskedelmi gépek vezetését lehetővé tevő programot is tervezi elvégezni”

– fogalmazott dr. Teschner Gergely egyetemi docens, a képzés szakfelelőse.

Hozzátette, a kedvező fogadtatás és célpiaci érdeklődés miatt tovább bővítik a kínálatot, és szeptembertől már helikopterpilótának is lehet tanulni a Széchenyi egyetemen. A 195 repült óraszámot biztosító, három féléves teljes képzés 171.900 euró, míg a magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzését célzó PPL(H) egy féléves első modul ára 42.000 euró. Kiemelte, bár a képzés a technikai feltételek biztosítása és a sok gyakorlat miatt költséges, ám a tudás és az engedélyek megszerzése jó elhelyezkedési és magas kereseti lehetőségeket biztosít. A képzési díj ráadásul 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható.

A repülési gyakorlat hangsúlyos eleme a képzésnek

A szakfelelős felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a repülőgép-, mind a helikopterüzemeltetői, szeptemberben induló képzések esetében július 20. a jelentkezési határidő. A felvétel egyik feltétele az angol nyelvtudás, s a több vizsgálatból álló 1. osztályú orvosi minősítés. Az első modul, vagyis a PPL elvégzéséhez 2. osztályú minősítés is elégséges.

Akit a feltételek és a lehetőségek részletesebben is érdekelnek, azoknak érdemes regisztrálniuk a május 11-én, hétfőn 17 órakor kezdődő webináriumra. Az ingyenes program során a Széchenyi István Egyetem és a Fly-Coop szakemberei bemutatják a képzés struktúráját és a felvétel folyamatát, betekintést nyújtanak a szimulátoros és gyakorlati repülési programba, ismertetik a diákhitel-feltételeket, és várják az egyéni kérdéseket is. További információk: nextgenlearn.sze.hu; felveteli.sze.hu.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss