Tippek
Ők lettek a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyertesei
Egészségügyi, oktatási, fenntarthatósági és 5G-re épülő projekteket is díjaztak
Idén is kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit.
A közel 150 beérkezett pályamunka közül összesen 10-et díjaztak: 8-at a három kategória – Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedig egy Vodafone Dolgozói Különdíjat és egy 5G Különdíjat is kiosztottak. A díjazottak között több projekt is az egészségügy és az oktatás digitalizációját segíti elő, de a környezetvédelmet és fenntarthatóságot támogató projektek is vannak a nyertesek között.
A Vodafone Digitális Díjjal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy olyan kész innovációkat találjon és jutalmazzon, amelyek egy-egy fontos társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A rendkívül magas számú, összesen közel 150 pályamunka 42 százaléka magánszemélyektől, 22 százaléka vállalkozásoktól és startupoktól, 36 százaléka pedig nonprofit szervezetektől érkezett.
„Infokommunikációs vállalatként nap mint nap szembesülünk társadalmunk kihívásaival, ezeknek az ügyeknek a felkarolásából pedig minden szektornak ki kell vennie a részét a közös fejlődés érdekében. A Vodafone Alapítványok világszerte számos olyan programot indítottak, melyek változást hoznak a mindennapokba, az esélyegyenlőséget, a fenntarthatóságot, valamint egy digitális társadalom létrejöttét és ezáltal egy jobb jövő megteremtését szolgálják. E programok közé tartozik a Vodafone Digitális Díj is, amelyet azzal a céllal hoztunk létre 2018 végén, hogy ösztönözzük és elismerjük azokat az innovátorokat, akik digitális projektjükkel valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást.”
– mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
„Magyarország, és mi magyarok mindig is az innovációról és a találmányokról voltunk híresek. Most, a digitalizáció korában sincs ez másként. 2020 legnagyobb kihívása minden bizonnyal a világjárvány – illetve annak mindennapokra gyakorolt egészségügyi és gazdasági hatása. Épp ezért nagy örömünkre szolgált, hogy idén számos, az egészségügy digitalizációját segítő pályamunka érkezett, így többek között kiváló applikációkat, gyógyászati okoseszközöket, telemedicina rendszereket ismerhettünk meg, díjazhattunk. Ezen kívül jónéhány digitális oktatást támogató megoldás, például digitális tananyag, robotika, VR és AR technológiával támogatott edukációs pályázat került a zsűri elé.”
– mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. Igazgatóságának Alelnöke, a Vodafone Magyarország Alapítvány kurátora.
„A modern kori társadalom egyik alapvető technológiai platformja a digitalizáció, valamilyen módon minden köthető hozzá, mondhatjuk azt, hogy életünk szerves része, amelynek jótékony előnyeit saját fejlődésünk szolgálatába kell, hogy állítsuk. A Vodafone Digitális Díj egy olyan rangos elismerés, amellyel azokat a pályaműveket, pályázókat értékeljük, amelyek a digitalizációra lehetőségként tekintenek, amelyek kiaknázzák a társadalom és a technológia közötti szinergiákat, és ezzel hidat is teremtenek a digitális társadalom, az egyenlőség, a fenntartható fejlődés között”
– mondta el Dr. Solymár Károly Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium Digitalizációért Felelős Helyettes Államtitkára.
Digitális Társadalom kategória
A Digitális Társadalom kategóriában olyan innovatív digitális megoldásokat várt a Vodafone Alapítvány, melyek a teljes társadalom javát szolgálják, illetve a digitális eszközök használata révén megkönnyítik a mindennapjainkat.
- helyezett: DokiLab Kft. – DokiApp alkalmazás
A DokiApp egy telemedicina szolgáltatást kínáló applikáció, amely a pácienseket és az appban elérhető orvosokat párosítja, és videókonzultációra kínál lehetőséget egy zárt, biztonságos rendszerben.
- helyezett: Móra-BOOKR Kids Kft. – A BOOKR Suli alkalmazás digitális interaktív könyvtárának bővítése a 7-8. osztályos korosztály számára
A BOOKR Suli egy interaktív, animált hangoskönyveket tartalmazó alkalmazás és egy tanári adminfelület segítségével járul hozzá ahhoz, hogy a diákok megszeressék az olvasást. A projekt keretében interaktív digitális tanagyagok fejlesztése fog megvalósulni a 7-8.-os korosztály számára.
- helyezett: Szegedi Melinda – Az e-Fásli orvosi eszköz irányú fejlesztése
A mindössze 19 éves Szegedi Melinda e-Fáslija egy olyan borogatás, amelyet digitálisan lehet hőszabályozni. A megoldás így a digitalizációnak köszönhetően kiküszöböli a hagyományos hőterápia nehézségeit.
Digitális Esélyegyenlőség kategória
A Digitális Esélyegyenlőség kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehetett nevezni, melyek egy-egy hátrányos helyzetű csoportot, például fogyatékkal élő társainkat vagy a szegénységben élőket támogatják.
- helyezett: Informatika a Látássérültekért Alapítvány – Papírról hangoskönyv egy lépésben, DEX 3.0
A kategória nyertes pályázata egy olyan szoftver, ami papír alapú dokumentumokból hoz létre meghallgatható hangoskönyvet, akár az ismert mp3, akár pedig a látássérült emberek által használt speciális Daisy formátumban.
- helyezett: ExaMe Learning Kft. – ExaMe E-learning Platform
Az ExaMe segítségével a diákok egyetlen applikációból tudnak felkészülni az érettségi vizsgáikra, azokból a tananyagokból, melyeket a kiadók és tanárok a hozzá fejlesztett platformon keresztül a töltenek fel az appba. Az elnyert díj segítségével a pályázók 500 hátrányos helyzetben lévő érettségiző diáknak kívánnak ingyenes tananyagot biztosítani.
- helyezett: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület – Biztonságban otthon – jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
A Biztonságban otthon program célja az idős emberek önálló életvitelének segítése, biztonságérzetük megerősítése és szükség esetén a kritikus élethelyzetekben segítségnyújtás a számukra – mindezt a telekommunikáció adta lehetőségekkel.
Bolygónk és Fenntarthatóság kategória
A Bolygónk és Fenntarthatóság kategóriában olyan innovatív, digitális megoldásokat vártak a szervezők, amelyek a környezettudatosság széles körű elterjesztéséhez és a környezet megóvásához járulnak hozzá. Ebben a kategóriában megosztott első helyezést ítélt a Vodafone Magyarország Alapítvány.
- helyezett: ff.next – Ecomate – Zöld banki megoldással az ökológiai lábnyom csökkentéséért
Az EcoMate egy olyan innovatív, mobile-first megoldás, amely ötvözi a pénzügyi és a környezeti tudatosságra nevelést. Az applikációban nyomon követhetők a személyes pénzügyek, ehhez pedig egy személyes karbonkibocsátást monitorozó rendszer is társul.
- helyezett: WWF Magyarország Alapítvány – WWF Lábnyom applikáció
A WWF Lábnyom applikáció egy olyan hiánypótló eszköz, amely elsőként számolja ki egyéni ökológiai lábnyomunkat valós itthoni adatokra támaszkodva, emellett pedig mindennapi hasznos tippeket és rendszeres kihívásokat is ad annak csökkentésére.
A gálán két különdíjat is kiosztottak. A Dolgozói Különdíjat elnyerő pályázatot a Vodafone munkatársai választották ki belső szavazáson. A különdíjast a Vodafone mentorcsapata fogja felkarolni és fél éven keresztül ők fogják segíteni a projekt megvalósítását, fejlesztését. A Vodafone dolgozói egy olyan projektet választottak, amely különösen illeszkedik a vállalat célkitűzéseihez, ugyanakkor a Vodafone szakmai segítségével még nagyobb sikereket érhet el a jövőben. A Dolgozói Különdíj nyertese Pancsa Emese Zsuzsanna Compocity elnevezésű okoskomposztáló eszköze lett, amely leegyszerűsíti és széles körben is elérhetővé teszi a komposztálás folyamatát, és ezzel egy nagyban hozzájárul a környezettudatos életmódhoz.
Az újgenerációs mobilhálózat, az 5G éllovasaként a Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos, hogy az 5G hálózat előnyeire épülő megoldásokat is felkarolja, erre hozták létre a Vodafone Digitális Díj keretén belül az 5G Különdíjat. Az idei évben az 5G Különdíjat az OrthoPred Kft. PORC-O-GO elnevezésű, mesterséges intelligencia és 5G által támogatott vizsgálati rendszere kapta, melynek célja a valós idejű adatfeldolgozás és visszajelzés segítségével a helytelen mozgásminták és kóros mozgásszervi elváltozások videofelvételek alapján történő korai azonosítása.
Az 5G hálózat pedig nemcsak a különdíjak között kapott szerepet, ugyanis a díjátadó gála keretében valósult meg Magyarország első igazi 5G koncertje: az Irie Maffia énekesnője, Sena és a zenekar gitárosa, Szekér Ádám két különböző helyszínről, de mégis együtt zenéltek a közönségnek – 5G kapcsolaton keresztül.
Tippek
Nemcsak mérnököket, hanem magabiztos fiatal nőket is formál az ingyenes tehetségprogram
Három év tapasztalata igazolja a CETIN Hungary és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) középiskolás lányoknak szóló tehetségprogramjának eredményeit: a STEMpowered résztvevői a visszajelzések szerint jobban ismerik a STEM szakmákban – természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika – rejlő lehetőségeket, olyan készségekkel gazdagodnak, amelyek a későbbi tanulmányaik és karrierjük során is hasznukra válnak, és nem utolsó sorban magabiztosabban vágnak neki a pályaválasztásnak.
Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott:
„Rájöttem, hogy melyik irányba is húz a szívem.”
A CETIN Hungary korábbi országos kutatásában* megkérdezettek szerint a személyes fejlődés szempontjából a kommunikációs készség (49%), a problémamegoldás és projektalapú szemlélet (38%), a mentális egészség és önismeret (38%), valamint a pályaorientációs tudatosság (31%) a legfontosabb. Ezekre a területekre is fókuszál a STEMpowered by CETIN program, amely a 2025/26-os tanévben immár harmadik éve támogatja díjmentesen a középiskolás lányokat abban, hogy közelebb kerüljenek a technológiai és mérnöki pályákhoz.
A tehetségprogram ezért az élmény- és felfedezésalapú tanulásra épít: a résztvevők csapatban, valódi problémákat megoldva tapasztalják meg, hogyan lehet a technológiát kreatívan és felelősen használni, sikerélményhez juttatva a résztvevő 10-12. évfolyamos lányokat. A korábbi programévek tapasztalata is az volt, hogy a diákok számára azok a való életben is hasznos készségek (soft skillek) fejlesztése a legfontosabb, amelyek kevesebb figyelmet kapnak a klasszikus iskolarendszerben. A szervezők ezért a matematika és informatika fókuszú oktatás helyett az idei évadban is erre fordították a legtöbb figyelmet. A lányok önismeretüket, kommunikációs készségeiket és előadástechnikájukat csoportos foglalkozások segítségével fejleszthették, a pályaorientációban pedig intézménylátogatások, valamint a CETIN munkatársai segítették őket.
Az idei programot is végigkísérte a csoportkohézió kialakításában segítő „osztályfőnök”, aki számtalan online alkalmat is tartott az „osztálynak”. A program összesen 11 offline alkalmából kilencnek a CETIN irodaháza adott helyszínt, kétszer pedig intézménylátogatáson (HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar) vettek részt a lányok. A valós STEM karrierek mindennapjait 22 tapasztalt és szakértő CETIN kolléga („buddy”) karrierbeszélgetések során ismertette meg a diáklányokkal.
A program sikerét a résztvevők körében végzett felmérés is visszaigazolta. Jelentősen erősödött önbizalmuk, fejlődtek gyakorlati készségeik: úgy érzik, tisztában vannak azzal, milyen lépéseken kell végighaladniuk egy-egy digitális projekt megvalósítása során – ezt a program során többször is volt alkalmuk gyakorolni.
Az értékeléskor a résztvevők azt is elmondták, mire van szükségük a fiatal lányoknak karrierépítésükben: útmutatásra a felvételi, egyetemi jelentkezéskor, példákra, hogy mire képesek a nők a STEM világában, illetve pozitív megerősítésre – éppen ez az, amit a CETIN Hungary szeretne nyújtani a programot elvégző középiskolás lányoknak. Nem véletlen, hogy a női példaképeket bemutató „élő könyvtár” beszélgetés lett a STEMpowered by CETIN egyik legnépszerűbb programeleme.
Ami nagyon fontos, hogy csökkent a résztvevők elszigeteltség-érzése, az érdeklődési körükkel kapcsolatos magány megélése. Emellett, a lányok kiemelték, hogy milyen új képességeket és szemléletformáló segítséget kaptak a program során. A résztvevők így fogalmaztak minderről:
„Olyan barátokat, akiket ugyanaz a téma érdekel, mint engem. Rájöttem, hogy melyik irányba is húz a szívem.”
„Rengeteg képességet szereztem, és most már sokkal tisztább képem van arról, mivel akarok foglalkozni”
„Magabiztosabbnak és kreatívabbnak érzem magam, és rengeteg emberrel volt lehetőségem beszélgetni”
* A véleménykutatás az Europion piackutató applikációjával történt 1267 fő megkérdezésével 2025. október 6-10. között. Az eredmény országosan reprezentatív a 16-69 éves teljes lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Évente több mint egy hét megy el vásárlásra és ügyintézésre, de nem ez a háztartásvezetés legnagyobb kihívása
A KSH időmérleg adatai szerint a 15–74 évesek napi átlagban 29 percet töltenek vásárlással, szolgáltatások igénybevételével és ügyintézéssel. Ez éves szinten közel 176 órát jelent, vagyis több mint egy teljes hetet. A bevásárlás azonban sok családban nem akkor kezdődik, amikor belépünk a boltba, hanem jóval korábban: otthon, fejben, a hűtő előtt, a kamrában vagy éppen a fürdőszobai polcokat végiggondolva.
A láthatatlan háztartási munka nemcsak időt, hanem energiát is elvesz
Sok családban természetesnek tűnik, hogy valaki mindig tudja, mikor fogyott el a tej, van-e még mosogatószer, lejárt-e a joghurt, vagy mit lehet gyorsan főzni abból, ami épp otthon van. Ez a tudás azonban folyamatos figyelmet, emlékezést, tervezést és döntéshozatalt igényel, amely sokszor nem is látszik a család többi tagja számára.
A probléma gyökere nem abból ered, hogy az emberek nem szeretnének tudatosabban rendszerezni. Épp ellenkezőleg: bármennyire is próbálunk odafigyelni, egy rohanós munkanap után, óvoda, iskola, edzés vagy két különóra között könnyű újra megvenni azt, ami már van otthon, vagy túl későn észrevenni, hogy valami lejárt. A pazarlás éppen emiatt legtöbbször egyszerűen az átláthatatlanság, nem pedig a hanyagság következménye.
Nemcsak a hűtőben pazarlunk
A háztartási pazarlásról legtöbbször az élelmiszerek jutnak eszünkbe, pedig a probléma nem áll meg a konyhánál. A fürdőszobában, a kamrában, a mosókonyhában vagy a tisztítószeres szekrényben ugyanúgy felhalmozódhatnak elfelejtett, vagy ritkán használt termékek. Egy bontott testápoló, egy fél flakon sampon, több egyforma tisztítószer vagy egy régen megvásárolt krém ugyanúgy láthatatlan része a háztartás gazdasági és fenntarthatósági működésének. Emellett a fürdőszobai termékekből hajlamosak vagyunk impulzívan vásárolni: egy-egy illatos testápoló, esztétikus csomagolású ajakbalzsam, vagy újdonságot ígérő arcmaszk szinte észrevétlenül bekerül a kosarunkba. Éppen ezért fontos, hogy a tudatosság ne álljon meg a konyha, vagy a kamra ajtajánál és az élet minden területén igyekezzünk egy rendszerhez tartani magunkat.
A bevásárlólista önmagában már nem mindig elég
A bevásárlólista régóta a háztartásvezetés egyik alapvető eszköze, de önmagában nem feltétlenül oldja meg a problémát. A lista általában azt mutatja meg, mit szeretnénk megvenni, azt viszont nem feltétlenül, hogy mi van már otthon. A kettő közötti különbség pedig sokszor pénzben, időben és felesleges körökben is mérhető.
A digitális háztartás menedzsment éppen erre a problémára kínál megoldást. Egyre természetesebb, hogy a naptárunkat, pénzügyeinket, edzéseinket vagy munkafolyamatainkat digitális eszközökkel követjük, miközben a háztartás sok családban még mindig papírfecniken, telefonos jegyzetekben, üzenetváltásokban vagy egyszerűen valakinek a fejében működik. Pedig a mindennapi otthoni döntések ugyanúgy rendszert igényelnek, mint bármely más terület, ahol több ember, több feladat és több határidő találkozik.
Erre a hétköznapi, sokakat érintő problémára kínál megoldást az AppLyfe, egy magyar fejlesztésű alkalmazás, amelynek célja, hogy átláthatóbbá tegye a háztartások működését. Az appban a felhasználók rögzíthetik az otthon található élelmiszereket, tisztítóeszközöket, tisztálkodási szereket és egyéb háztartási termékeket. Lejárati vagy felhasználási időt rendelhetnek hozzájuk, és megoszthatják ezeket a családtagokkal vagy a háztartásban élőkkel. A rendszer értesítést küldhet ha egy termék közeledik a lejárathoz és segíthet abban is, hogy a szükséges tételek időben bekerüljenek a bevásárlólistába.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A nyári szénsavasital-láz árnyoldala: egyre többen kockáztatnak a patronokkal
A nyári időszakban jelentősen megnő az otthon készített szénsavas italok iránti igény, legyen szó egy kerti partiról, vagy meccsnézésről. A nagyobb mennyiségű szénsavas üdítő készítésével gyakrabban van szükség a CO2-patronok cseréjére is, amit sokan otthoni töltési módszerekkel szeretnének felgyorsítani és költséghatékonyabbá tenni. A nem hivatalosan történő újratöltés azonban biztonsági és minőségi kockázatot is hordoz – erre hívják fel a figyelmet a SodaStream szakértői.
„A patronok nagy nyomás alatt működnek, ezért különösen fontos, hogy minden csere előtt műszaki ellenőrzésen essenek át, ki legyenek tisztítva, és kizárólag élelmiszeripari minőségű CO2 gázzal legyenek megöltve. Ezeket a feltételeket a házi vagy nem hivatalos újratöltés során nem lehet garantálni”
– mondta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.
A SodaStream CO₂-patronokat úgy tervezték, hogy kizárólag a hivatalos patroncsere-program keretében kerüljenek újra forgalomba. Ennek során minden patron ellenőrzésen esik át, szükség esetén karbantartják vagy felújítják, mielőtt ismét forgalomba kerül. Így a felhasználók minden alkalommal egy ellenőrzött, biztonságosan használható eredeti patront kapnak.
A patroncsere gyors, biztonságos és kényelmes
Minden patronnak van szavatossági ideje, illetve élettartama. Az eredeti SodaStream patronokat a cég a saját gyáraiban gyártja, tölti, és minden újratöltésnél minden egyes darabot technikai és biztonsági szempontból is ellenőriz, így hosszú éveken keresztül biztonságosan újra felhasználhatók. Az ellenőrzés során talált hibás darabokat azonnal kivonják a forgalomból, így garantálva az első osztályú minőséget és biztonságos használatot.
A SodaStream Quick Connect rendszernek köszönhetően a patroncsere gyorsabb és egyszerűbb, mint valaha. A Quick Connect CO₂-patront nem kell becsavarni: elegendő a helyére illeszteni, lehúzni a rögzítőkart, és a patron már csatlakozott is. Mindez néhány másodpercet vesz igénybe, így a patroncsere kényelmesen elvégezhető.
Országszerte több mint 1000 hivatalos patroncserepont
A biztonságos patroncsere ma már országszerte könnyen elérhető. Magyarországon több mint 1000 hivatalos SodaStream patroncserepont működik, ahol az üres patron egyszerűen leadható, és helyette azonnal átvehető egy ellenőrzött, eredeti CO₂-patron.
„Azt javasoljuk felhasználóinknak, hogy mindig a hivatalos patroncsere-hálózatot válasszák. A csere nemcsak biztonságos, hanem gyors és kényelmes is. A több mint 1000 hivatalos cserepontnak köszönhetően szinte mindenki könnyedén hozzáférhet a szolgáltatáshoz.”
– mondta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Egészség2 hét ago
A puffadás nem normális állapot – különösen nyáron érdemes odafigyelni rá
-
Gazdaság2 hét ago
Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése
-
Mozgásban2 hét ago
Történelmi magyar siker – Molnár Martin pole-pozícióban a Hungaroringen
-
Egészség2 hét ago
Mit (t)egyek, hogy jól (l)egyek? – Egészséges étkezés a táplálkozási trendek bűvkörében
-
Tippek2 hét ago
Tippek a szezon legtöbbet használt textiljeihez, hogy ne a mosásról és az elnyűtt ruhák pótlásáról szóljon a nyár
-
Gazdaság2 hét ago
Debrecen húzza a vidéki lakáspiacot
-
Szórakozás2 hét ago
Ma már ugyanazt a digitális színvonalat várjuk el a nyaralóban, mint otthon








