Tippek
Online telefonszám keresők, amivel megtudhatod ki hívott
Szinte mindenkivel előfordul, hogy olyan hívás érkezik a mobiljára, amit nem tud azonosítani. Vagy azért mert rejtett számról jön a hívás, vagy, mert hívó száma nincs a telefonkönyvünkben. Az ilyen hívásokat sokan már fel sem veszik, mert előre sejthető, hogy valamelyik bank, biztosító vagy más telemarketinges szeretné ránk tukmálni a legújabb terméket, vagy egy közvélemény kutató pont a mi véleményünkre kíváncsi valamilyen témával kapcsolatban. Persze a kíváncsibbak inkább felveszik a telefont, hátha mégis fontos a hívás, aztán ha mégsem az, megpróbálják valahogy gyorsan rövidre zárni a beszélgetést.
Online telefonszám keresők
Az is elég elterjedt, hogy az ismeretlen hívásokhoz valamilyen csalás tartozik, így nem csak az időnket rabolják, hanem a pénzünket is. Jól meg kell hát gondolnunk, hogy melyik hívást fogadjuk, és melyiket nem. Ha felvenni semmiképp sem szeretnénk az ilyen hívást, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk rá, mégis ki kereshetett minket, akkor több online módszer is rendelkezésünkre áll. Mobil applikációtól a tudakozó oldalakig sokféleképpen kideríthető a hívó személy. De melyik módszer a leghatékonyabb, hogy meg tudd ki hívott?
Telefonszám azonosítás mobil applikációval
Az egyik legegyszerűbb megoldásnak a mobil applikáció tűnhet. Számos ilyen alkalmazás létezik, melyeket csak le kell töltenünk a mobilunkra, és képesek beazonosítani a hívót akkor is, ha a száma nincs is bent a telefonkönyvünkben. Egyes appok még földrajzi helymeghatározást is tudnak végezni, ám a legtöbb esetben ehhez állandó internet kapcsolat kell. A másik nagy hátránya az ilyen applikációknak, hogy kellő adat híján nem lesznek hatékonyak. De mit is jelent ez?
A telefonszám azonosító appok az internetről szerzik az információt az azonosításhoz, és ha nem áll rendelkezésre kellő adat, akkor a hívót sem fogják tudni azonosítani. Ugyanis ezt csak akkor tudják megtenni, ha a hívó maga is letölti az applikációt, amire lássuk be, elég kicsi az esély. Persze az azonosítás hatékonysága magától az alkalmazástól is függ. Rengetegféle applikáció létezik telefonszám keresésre, magyar és angol nyelvű is, emellett funkciók tekintetében is eltérnek. A legnépszerűbbek talán a „Truecaller”, illetve „Mobile Number Locator”, melyek a leghatékonyabbnak számítanak.

Munkában a Google: … online telefonszám keresők …
Szolgáltatók keresője előnyök és hátrányok
Az applikációknál egy kicsit hatékonyabb módszer, ha az előhívószám alapján felkeressük a szolgáltató weboldalát, és az ott lévő keresőt használva indítunk egy keresést. Ha nem titkosított az adat, jó eséllyel ez a módszer hatékony lesz, jóval hatékonyabb, mintha a Google keresőjébe írjuk be a számot. A szolgáltatók telefonszám keresője a szám tulajdonosának nevén túl a címét is ki tudja listázni. Ez a módszer azonban szintén nem tökéletes.
Ennek az az oka, hogy manapság már úgy is lehet szolgáltatót váltani, ha a régi telefonszámunkat megtartjuk. Így hiába az előhívószám, koránt sem biztos, hogy az is a szolgáltató, így a keresés nem biztos, hogy eredményre fog vezetni. Persze megtehetjük, hogy az összes szolgáltató keresőjét külön-külön felkeressük, beírjuk a számot, és várjuk, hátha valamelyik felismeri. Ha szerencsénk van, már elsőre sikerül megtalálni a megfelelő szolgáltató, de ha nem, akkor sok időt elszöszölhetünk a kereséssel.
A modern telefonszám tudakozó weboldalak hatékonysága
A leghatékonyabb megoldás az online tudakozó weboldalak használata. Ezek szolgáltatótól függetlenül tudják azonosítani az ismeretlen számokat, mivel az összes szolgáltató keresője megtalálható, nem kell külön keresgélnünk, és tanakodnunk, hogy kifelejtettük-e valamelyiket. A keresést persze nem csak telefonszám, de név vagy cím alapján is el tudjuk indítani a telefonszám tudakozó weboldalakon.
A titkosított számokat sajnos nem fogjuk tudni azonosítani, erre manapság már nem igazán van lehetőség. Persze megtehetjük azt is, hogy beírjuk az ismeretlen számot a Google keresőbe, hátha valaki, akit már keresett ez a szám, és fel is vette, megosztotta a tapasztalatait. Erre azonban kicsi az esély, de egy próbát tehetünk vele. A legjobb esélyünk akkor van egy szám azonosítására, ha az online tudakozót használjuk.
A legjobb olcsó okostelefonok. Milyen telefont használjak?
Elsőként azt ajánljuk, hogy nézzen körbe egy olyan online áruházban, ahol óriási választékot kínálnak, függetlenül a mobilszolgáltatók éppen aktuális ajánlataitól. Érdemes megnézni egy aktuális okostelefon toplista oldalt egy népszerű, nagy forgalmat bonyolító webáruházban, mert az segíthet eldönteni, hogy ár-érték alapján mely készülékek a legnépszerűbbek. Mi az Alza okostelefon toplista oldalát ajánljuk, mert ott könnyedén megtalálja, hogy mi lehet az aranyközépút, lehet szűrni a listát a legnépszerűbb, legtöbbet eladott, a legdrágább, a legolcsóbb okostelefon termékek vagy a okostelefon vásárlói vélemények alapján is.
Ajánljuk még korábbi cikkünket, amit legjobb okostelefonokról írtunk vagy a technokrata.hu okostelefon rovatát és a kütyük rovat legfrissebb híreit.
Tippek
Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem
A légijármű-üzemeltetési szakemberek képzését tavaly indította el a győri Széchenyi István Egyetem, s a repülőgépek működtetésére és vezetésére irányuló tudásanyag idén tavasztól már modulokra bontva, részismereti képzésként is elérhető. A kínálat ráadásul hamarosan tovább bővül: szeptembertől – szintén moduláris formában – már helikopterpilótának is tanulhatnak az érdeklődők az intézményben.
A Széchenyi István Egyetemen tavaly szeptemberben indult el a pilótaképzés a mérnöki végzettséggel rendelkezők számára „légijármű-üzemeltetési szakmérnök”, a nem mérnöki diplomával rendelkezőknek pedig „légijármű-üzemeltetési szakember” elnevezéssel. A három féléves, angol nyelvű kurzus olyan szakmai partnerekkel valósul meg, mint a Wizz Air légitársaság vagy a több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fly-Coop Academy Kft. Idén februártól már a program modulokból felépülő változata is elérhető, vagyis a tudásanyag egymásra épülő kurzusokon is elsajátítható. Ez utóbbi részismereti (mikrotanúsítvánnyal záruló) képzések formájában valósul meg, amelyen azok is tanulhatnak, akik még nem rendelkeznek diplomával, akár érettségi birtokában is elvégezhető. Az így megszerzett tudást a felsőoktatás a diplomás képzés keretében elismeri.

A Széchenyi István Egyetemen zajló moduláris képzésnek köszönhetően nemcsak kereskedelmi nagygép, hanem egymotoros repülőgép vezetésére is engedélyt lehet szerezni.
„Az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjával kidolgozott programunk nagy népszerűségnek örvend, jelenleg már húsz hallgatónk vesz részt a merevszárnyú légi jármű, vagyis a repülőgép üzemeltetését ellátó szakemberek képzésében. A legtöbben a jóval rugalmasabb moduláris formát választják, hiszen így mindenki – az elméleti online óráknak is köszönhetően – a saját tempójában, illetve időbeosztásában haladhat. Olyan jelentkező is akad, aki eredetileg csak az első modulra, az egymotoros gépek vezetésére felkészítő magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló képzésre (Private Pilot License – PPL) jelentkezett, de pozitív tapasztalatai után ma már a teljes, kereskedelmi gépek vezetését lehetővé tevő programot is tervezi elvégezni”
– fogalmazott dr. Teschner Gergely egyetemi docens, a képzés szakfelelőse.
Hozzátette, a kedvező fogadtatás és célpiaci érdeklődés miatt tovább bővítik a kínálatot, és szeptembertől már helikopterpilótának is lehet tanulni a Széchenyi egyetemen. A 195 repült óraszámot biztosító, három féléves teljes képzés 171.900 euró, míg a magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzését célzó PPL(H) egy féléves első modul ára 42.000 euró. Kiemelte, bár a képzés a technikai feltételek biztosítása és a sok gyakorlat miatt költséges, ám a tudás és az engedélyek megszerzése jó elhelyezkedési és magas kereseti lehetőségeket biztosít. A képzési díj ráadásul 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható.

A repülési gyakorlat hangsúlyos eleme a képzésnek
A szakfelelős felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a repülőgép-, mind a helikopterüzemeltetői, szeptemberben induló képzések esetében július 20. a jelentkezési határidő. A felvétel egyik feltétele az angol nyelvtudás, s a több vizsgálatból álló 1. osztályú orvosi minősítés. Az első modul, vagyis a PPL elvégzéséhez 2. osztályú minősítés is elégséges.
Akit a feltételek és a lehetőségek részletesebben is érdekelnek, azoknak érdemes regisztrálniuk a május 11-én, hétfőn 17 órakor kezdődő webináriumra. Az ingyenes program során a Széchenyi István Egyetem és a Fly-Coop szakemberei bemutatják a képzés struktúráját és a felvétel folyamatát, betekintést nyújtanak a szimulátoros és gyakorlati repülési programba, ismertetik a diákhitel-feltételeket, és várják az egyéni kérdéseket is. További információk: nextgenlearn.sze.hu; felveteli.sze.hu.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Halmozunk, de nem hasznosítunk újra: a magyarok fele csak pénzért válna meg régi eszközeitől
Hiába az egyre tudatosabb vásárlói hozzáállás, a magyarok továbbra is nehezen válnak meg régi elektronikai eszközeiktől. A MediaMarkt legfrissebb kutatásából kiderül: az e-hulladék rejtegetése stabilan velünk élő jelenség, a háztartások 83%-a őrizget legalább egy használaton kívüli készüléket. A felújított termékek piaca ugyanakkor egyértelműen érik, a lakosság harmada már a gyakorlatban is vásárolt ilyen eszközt.
A magyarok többsége addig használja elektronikai eszközeit, amíg azok teljesen használhatatlanná nem válnak. 38%-uk csak akkor válik meg meghibásodott számítógépétől, amikor az teljesen felmondja a szolgálatot. A nők körében ez az arány még magasabb (45%), míg a férfiaknál 29%. Ez a hozzáállás önmagában még kedvező is lehet a fenntarthatóság szempontjából, hiszen az eszközök élettartamának maximális kihasználását jelenti. A kutatás azonban arra is rámutat, hogy a valódi problémát nem a használat hossza okozza, hanem az a jelenség, hogy hazánkban ezeket a készülékeket sokan nem adják le az erre kijelölt gyűjtőpontra.
Fiókban porosodó eszközök – a rejtett e-hulladék problémája
A magyar háztartások döntő többségében felhalmozódnak a használaton kívüli elektronikai eszközök. Ennek a makacs „fiók-effektusnak” az eredménye idén tisztán látszik, hiszen az otthonok 83%-ában legalább egy ilyen készülék megtalálható, míg majdnem felében (42%) három vagy annál is több eszköz porosodik.
A lecserélt eszközök leggyakrabban nem kerülnek vissza az újrahasznosítási körforgásba, hanem tartalékként őrzik őket otthon. Ennek hátterében elsősorban a biztonság iránti igény áll – sokan attól tartanak, hogy egy új készülék meghibásodása esetén jól jöhet a régi. Ugyanakkor a válaszadók közel ötöde (18%) azért nem válik meg ezektől az eszközöktől, mert nincs elegendő információja arról, hol és hogyan adhatná le őket.
Aggasztó, hogy a fővárosban sokan még mindig a kommunális szemétbe dobják az e-hulladékot. Ezzel szemben biztató, hogy a válaszadók 15%-a már él a beszámítás lehetőségével, és régi készülékét új vásárlásakor leadja, például a MediaMarktnál – ezzel is hozzájárulva a körforgásos gazdaság erősítéséhez.
Anyagi ösztönzők és egyszerűség: ez kell az áttöréshez
Az újrahasznosítás fellendítéséhez egyértelműen az anyagi ösztönzők jelentik a kulcsot. A kutatási adatok alapján jól látszik, hogy a piac az úgynevezett információgyűjtési szakaszból a konkrét igények irányába lépett tovább: míg egy éve a válaszadók 35 százaléka mondta azt, hogy kedvezményért cserébe élne a beszámítással, idén már a lakosság közel felét (44%) tudná ösztönözni, ha pénzt vagy árengedményt kapna cserébe a régi eszközéért.
Ezzel párhuzamosan a felújított (refurbished) elektronikai cikkek piaca is szintet lépett. A fenntarthatóbb fogyasztás irányába mutat, hogy a magyarok 64%-a nyitott a felújított elektronikai eszközökre, és 34% már ki is próbálta ezt a lehetőséget. Egy 2025-ös kutatás alapján, kedvezményes ár esetén a legtöbben felújított laptopot és tabletet vásárolnának, ami jól jelzi, hogy megfelelő ár-érték arány mellett a refurbished termékek komoly alternatívát jelenthetnek.
„A felmérésekből egyértelműen kiderül, hogy a vásárlók egyre tudatosabbak, azonban az elhatározást csak megbízható partnerrel és valós anyagi előnyök mellett váltják tettekre. A felújított készülékek piaca folyamatosan növekszik, ami azt mutatja, hogy a magyarok nyitottak a minőségi megoldásokra, különösen akkor, ha azok szakértői háttérrel párosulnak.
A MediaMarkt Refresh! szolgáltatása és az áruházi készülékbeszámítás pontosan ezt a hidat teremti meg: ellenőrzött, kiterjesztett garanciával kínált felújított eszközöket biztosítunk kedvező áron, miközben omnichannel hálózatunkra építve egyszerűvé tesszük a régi készülékek leadását is”
– mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
A munkahelyi kutatások szerint a rosszul kialakított iroda akár 28% fókuszidőt is elvihet, zajos környezetben pedig a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Ezzel szemben a tudatosan szervezett munkatér mérhető üzleti előnyt jelent: a jobb levegőminőség 8–11%-os, a megfelelő világítás 15%-os, az általános komfort pedig akár 25%-os javulást is hozhat a produktivitás terén. A DVM workplace csapata szerint a jövő irodája zónázott, a különböző munkamódokhoz igazított rendszerben működik.
Nemzetközi kutatások alapján az irodai környezet kialakítása gazdasági szempontból is jól mérhető tényező. Egy 100 fős szervezet esetében a tudatos irodafejlesztés akár 11 hónap alatt megtérülhet, miközben a jobb levegőminőség 8–11%-kal, a megfelelő világítás 15%-kal, az általános komfortérzet pedig akár 25%-kal is növelheti a produktivitást. A nem megfelelően kialakított iroda kockázatai ugyanilyen egyértelműek: a zavaró tényezők miatt a fókuszidő akár 28%-a elveszhet, beszédzaj mellett a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Mindez különösen fontos annak fényében, hogy a nemzetközi adatok szerint az irodai tevékenységek 89%-a egyéni koncentrációt igényel.
A tapasztalatok szerint sok irodában azért nem hatékony a munkavégzés, mert a kialakításuk egyféle logikát próbál ráerőltetni az összes csapatra. Ezzel szemben a különböző területek eltérő ritmusban, eltérő eszköz igénnyel és eltérő koncentrációs szinteken dolgoznak. Egy egységes, tagolatlan open office ezt ritkán tudja jól kiszolgálni. A DVM workplace szemlélete ezért zónázott hot desk rendszerben gondolkodik. Ennek lényege, hogy a tér rugalmasan használható, ugyanakkor világosan kijelölt munkazónákra épül, és az egyes csapatok tényleges működéséhez igazodik. A fókuszmunka, a telefonálás, az együttműködés, a dokumentumkezelés és a közösségi jelenlét mind eltérő térhasználatot igényelnek.
„A workplace stratégia számomra mindig azzal kezdődik, hogy pontosan feltárjuk, hogyan dolgoznak az emberek a mindennapokban, milyen ritmusban működnek a csapatok, hol van szükség csendre, hol intenzív együttműködésre, és milyen szokások alakítják a térhasználatot. Egy jól működő iroda abból a felismerésből születik meg, hogy az eltérő munkamódok eltérő környezetet igényelnek, és a térnek ezt világosan, következetesen kell támogatnia.”
– emeli ki Horváth Réka, workplace stratéga és service designer.
A Nilfisk irodája jól mutatja ezt a szemléletet. A projekt során gyorsan láthatóvá vált, hogy a pénzügyi osztály és a sales csapat teljesen eltérő igényekkel dolgozik. Az értékesítők sok telefonhívást bonyolítanak, ezért számukra a hangszigetelt fülkék és az aktívabb, kommunikációt támogató zónák váltak kulcselemmé. A pénzügyi csapat eközben nagy mennyiségű dokumentummal dolgozik, ezért náluk a tárolók közelsége, az átlátható elrendezés és a nyugodtabb munkakörnyezet volt meghatározó. A térszervezés így nem általános esztétikai elvek mentén alakult, hanem a konkrét munkafolyamatokból épült fel. Az iroda két szinten kapott helyet, melyek eltérő működési logikára épültek, így a csendesebb, koncentrációt igénylő feladatok és az aktívabb, kommunikációra épülő munkamódok is a számukra megfelelő környezetet kapták.
A workplace kutatások és a projektalapú tapasztalatok ugyanabba az irányba mutatnak: az iroda akkor támogatja a szervezetet, ha strukturált, differenciált és használati logikájában pontos. A cél a helytakarékosságon vagy a látványos enteriőrön túl egy olyan környezet létrehozása, amely javítja a fókuszt, csökkenti a zavaró hatásokat, és jobban illeszkedik a csapatok valós működéséhez. A tér tehát üzleti tényező. Ha jól működik, mérhetően javítja a teljesítményt. Ha rosszul működik, nap mint nap veszteséget termel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
-
Mozgásban2 hét ago
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
-
Tippek2 hét ago
A forró helyek a Dyson HushJet™ Mini Cool ventilátorral a legmenőbbek
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar fejlesztésű kasszarendszerrel nyitotta meg első koszovói üzletét a Decathlon
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát






