Connect with us
Hirdetés

Tippek

Kutatók Éjszakája: két nap alatt közel száz program a Műegyetemen

kutatók

Bepillantás a földi műholdvezérlő állomás, az oktatóreaktor, a szélcsatorna, valamint a légiforgalmi laboratórium működésébe, bemutató az önvezető járművekről, és bejárás az Erzsébet hídon.

Néhány, a több mint 60 izgalmas, látványos előadás, szakmai tájékoztató és kísérlet közül, amellyel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakemberei készülnek a tudomány újdonságai, valamint a kutatói életpálya iránt érdeklődők számára a 2021. szeptember 24-25-i eseményen.

A szeptemberben 240. tanévét kezdő Műegyetem 17. alkalommal csatlakozik a Kutatók Éjszakája tudománynépszerűsítő rendezvénysorozathoz.

A Kutatók Éjszakája folyamatosan frissülő BME-s programkínálata, valamint az események időpontjai és helyszínei megtalálhatók ide kattintva, a bme.hu cikke itt olvasható a rendezvényről.

A BME ezúttal is megszervezi hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó programjait: lesznek a kémiával, a fizikai vagy mérnöki tudományokkal, a járművekkel összefüggő előadások, a laborokban pedig látványos ismeretterjesztő kísérletekkel várják a látogatókat.

Mindezek mellett a BME több újdonsággal is készül az országos rendezvénysorozat műegyetemi állomásain, ízelítőül röviden néhány programról:

  • A BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Áramlástan Tanszéke ezúttal is a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumbanmutatja be az áramlástan látványos és érdekes világát.
  • A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) programjai között nem maradhatnak el az izgalmas kémiai kísérletek: a Szent-Györgyi Albert Szakkollégium lelkes hallgatói a Ch épület előtti látványos bemutatóval örvendeztetik meg a látogatókat. A „Molekulák – tényleg a sötét oldalon?” című előadás pedig új szemszögből mutatja be a mérgeket, a mérgező növényeket, a harci anyagokat és a kábítószereket.
  • A BME büszke kisműholdas sikereire, amely a világsajtót is bejárta: a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) szervezésében lehetőség nyílik a földi műholdvezérlő állomás látogatására. Hagyományos program a nagyfeszültségű laboratórium látogatása, ahol a villamosság izgalmas és látványos jelenségeit figyelhetik meg a vendégek.
  • Többek között az önvezető járművek világába vezetik be vendégeinket a Közlekedési és Járműmérnöki Kar (KJK) szakemberei. Az Ön vezet vagy „önvezet”?” című előadásukban megvilágítják, mit érdemes tudni a járművek automatizálásának jelenlegi trendjeiről, valamint az új technológia etikaikérdéseiről.
  • A Természettudományi Kar (TTK) ezúttal is számos programmal készül: a természet néhány látványos mintázatának matematikai hátterétőlkezdve érdekes matematikai kísérleteken  át a kvantumos összefonódás jelenségéig sok izgalmas kérdést megválaszolva. A TTK ezúttal is bepillantást nyújt az országban egyedülálló – idén 50 éves – oktatóreaktor  működésébe.
  • A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) szakemberei az 1946-ban hazánkban lejátszódó hiperinfláció okait mutatják be előadásukban.
  • A látogatók betekintést nyerhetnek a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Anyagvizsgáló Laboratóriumának mindennapi működésébe, valamint legújabb kutatásaiba.

A Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont (RSCDI) által szervezett országos eseménysorozat (Kutatók Éjszakája) továbbra is ingyenes, ugyanakkor néhány bemutató látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. Így lesz ez a Műegyetemen is, ezért érdemes mielőbb tájékozódni a programokról. A kétnapos esemény elsősorban személyes jelenlétre épülő programokból áll majd. A rendezvényeken csak Covid-igazolvány (védettségi igazolvány) bemutatásával vehetnek részt az érdeklődők.

Tippek

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.

Gyermekenként 322 800 ezer forint beiskolázási támogatást vehetnek igénybe az önkéntes egészségpénztári tagok. A támogatás számos célra felhasználható, óvodás kortól kezdve az egyetemi évek végéig, illetve 25 éves korig. A pénztárba befizetett pénz nemcsak tanszerek megvásárlására, hanem más, a tanuláshoz kapcsolódó pénzügyi célokra is felhasználható. Többek között tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet kifizetésére is fel lehet használni a támogatást, amelynek az összege 2026-ban maximum 322 800 forint, vagyis a 2026-os minimálbérnek megfelelő összeg gyermekenként – hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.

Hogyan működik a beiskolázási támogatás?

A beiskolázási támogatást azok vehetik igénybe, akik tagjai valamelyik önkénkéntes egészségpénztárnak, és gyermek után családi pótlékra jogosultak. A tagok a pénztárba befizetett összegek után évente 20 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítést igényelhetnek, legfeljebb 150 000 forintig. A jogosult szülők így nemcsak az egészségügyi kiadások után tudják igénybe venni az adó-visszatérítést, hanem az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek után is.

Egy gyermek után 322 800 forint költhető el a beiskolázásra, két gyermek esetén 645 600 forint és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekek után a teljes összeget kihasználja a szülő, akkor a következő évben egy gyermek után 64 560 forint, két gyermek után 129 120 forint adóvisszatérítést kaphat az iskolakezdésre elköltött összegek után. Három gyermek után pedig akár a teljes, maximum 150 000 forintos visszatérítés elérhető. Ehhez éves szinten 750 000 forint befizetésére van szükség.

Minden életkorban segítséget nyújthat a beiskolázási támogatás

A beiskolázási támogatás akár már óvodás gyermekek számára is igénybe vehető – ekkor például ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására fordítható. Általános és középiskolás gyermekek esetén az előbb felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmányok beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista hallgatók esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra is fordítható a támogatás. A pénztári tagok emellett digitális taneszközök (pl. hordozható vagy asztali számítógép és tartozékai, monitor, nyomtató/másoló, szkenner, kivéve mobiltelefon) vásárlására is fordíthatják a pénztári megtakarításokat beiskolázáskor.

A támogatás egész évben igényelhető, az egészségpénztárhoz 120 napon belül szükséges elküldeni a számlát, amit a vásárlásnál állít ki a szolgáltató. Fontos, hogy számlát ne felejtsen el kérni a szülő, amikor tanszert vásárol, hiszen enélkül nem fogja tudni elszámolni a költségeket. A tankönyvekről, ruházatról vagy taneszközökről kiállított bizonylaton kötelezően szerepelnie kell a pénztártag nevének, címének, illetve a gyermek nevének is.

Az egészségpénztárral három fronton is lehet spórolni

Az egészségpénztáron keresztül a beiskolázási támogatás igénybevétele jelentős összeg megtakarításában segíthet, hiszen a következő évben a jóváírt visszatérítést ismét felhasználhatják a családok. A pénztári számlára feltöltött összeget emellett egészségügyi kiadásokra is elkölthetik, például gyógyszerekre, magánorvosi ellátásra vagy gyógyászati segédeszközökre. Ha pedig önsegélyező pénztárba is van lehetőség a pénzt gyűjteni, akkor akár a lakáshitel törlesztésben is segítséget nyújthat az egészségpénztári befizetés.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod

A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.

A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.

A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.

„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”

– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.

A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára

Az Anker Innovations kreatív alkotóknak és kisvállalkozásoknak szánt márkája, a eufyMake bemutatja a eufyMake E1 UV-nyomtatót. A kompakt, asztali készülék professzionális minőségű nyomatok készítését teszi elérhetővé anélkül, hogy ipari méretű berendezésre lenne szükség. A több mint 300 különböző anyagot támogató rendszer új lehetőségeket kínál az egyedi, kis szériás termékek előállítására is.

A eufyMake E1 egy kompakt, asztali UV-nyomtató, amely professzionális minőségű, akár 1440 DPI felbontású nyomatokat és az Amass3D technológiának köszönhetően akár 5 mm magas, látványos 3D textúrákat készít. A ColorMaestro színkezelési technológia élénk, élethű és tartós színeket biztosít, miközben a készülék több mint 300 különböző anyagra – többek között fára, fémre, üvegre, kerámiára, akrilra, bőrre, textilre és vászonra – képes nyomtatni, akár 330 × 420 mm-es munkaterületen. Moduláris kialakításának köszönhetően sík- és rotációs nyomtatásra, valamint UV DTF matricák készítésére is bővíthető, az automatikus pozicionálást pedig kettős lézer, 8 megapixeles kamera és JetClean öntisztító rendszer segíti. A beépített AI-eszközök, a több mint 20 000 elérhető sablon és a csendes, 60 dB alatti működés ideális választássá teszik kreatív alkotók, kisvállalkozások és egyedi termékeket készítő felhasználók számára.

A kreativitást jövedelmező vállalkozássá alakítani pontos költségkövetéssel

Az UV-nyomtatásba beruházó kisvállalkozók és kreatív alkotók számára ugyanakkor nemcsak a nyomtatási minőség, hanem az egyes termékek előállításának tényleges költsége is kulcsfontosságú szempont. A eufyMake ezért olyan megoldásokat biztosít, amelyek segítenek pontosabban megbecsülni a gyártási költségeket, és átláthatóbbá teszik a személyre szabott termékek házon belüli előállítását.

A kis volumenű gyártással foglalkozó kreatív vállalkozások száma Európa-szerte növekszik. Az olyan platformok, mint az Etsy, az Allegro és a közösségi kereskedelmi csatornák, lehetővé tették, hogy több ezer alkotó közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsen személyre szabott termékeket. Az Etsy legutóbbi felmérése szerint az Etsy-eladók 89%-a egyszemélyes vállalkozásként működik, míg 97%-uk otthonról végzi tevékenységét. Mindez jól mutatja az önálló alkotók térnyerését, akik egy személyben felelnek a tervezésért, a gyártásért és az értékesítésért. Forrás: Etsy Investor Relations – https://investors.etsy.com/

A jövedelmezőség egyik kulcsa a tintafelhasználás pontos ismerete. A eufyMake szoftveres felülete olyan paraméterek elemzésével segít megbecsülni az egyes nyomtatási feladatok tintaszükségletét, mint a nyomtatási méret, a fedettség és a nyomtatási rétegek száma. A várható tintafelhasználás – beleértve az egyes színek felhasználását is – megjelenítésével az alkotók pontosabban kiszámíthatják az egyes termékek tényleges gyártási költségét, és megalapozottabb árképzési döntéseket hozhatnak.

Több mint költségkontroll: új lehetőségek

Míg a költségek átláthatósága hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését, az anyagok sokoldalúsága új lehetőségeket teremt a termékfejlesztésben. A hagyományos UV-nyomtatás elsősorban merev felületekre, például akrilra, fémre, üvegre és fára összpontosított. A rugalmas tintamegoldásoknak köszönhetően azonban az alkotók olyan alkalmazási területeket is felfedezhetnek, ahol a rugalmasság és a tartósság egyaránt fontos.

A kisvállalkozások számára – különösen azoknak, amelyek saját tervezési és gyártási folyamataikat is maguk kezelik – az UV-nyomtatás költséghatékony módot kínálhat egy személyre szabott termékekre épülő üzletág felépítéséhez. Az olyan kompakt, könnyen karbantartható rendszerek, mint a eufyMake E1, csökkentik a működés összetettségét, miközben lehetővé teszik az alkotók számára, hogy rugalmasan és fokozatosan bővíthető módon szervezzék meg gyártásukat.

Nyári kedvezmények

Az alkotók a szezonális kedvezmények és mennyiségi megtakarítások kihasználásával tovább javíthatják költséghatékonyságukat. A tudatos beszerzési döntések hozzájárulhatnak a kezdeti beruházás csökkentéséhez, és megkönnyíthetik a gyártási kapacitás fokozatos bővítését.

Az eufyMake nyári promóciójának keretében 2026. július 31-ig egyetlen tintapatron vagy tisztítópatron 24,99 euróért vásárolható meg az eredeti 42,99 euró helyett, míg a tintakészletek ára 299,99 helyett 209,99 euró a eufyMake európai webshopjában, amely Magyarországra is szállít.

A nyári akció idején nagyobb értékű vásárlások alkalmával további kedvezmények érhetők el:

  • 2000 euró értékű vásárlás esetén – 120 euró kedvezmény
  • 2500 euró értékű vásárlás esetén – 180 euró kedvezmény
  • 3000 euró értékű vásárlás esetén – 300 euró kedvezmény

3500 euró értékű vásárlás esetén – 400 euró kedvezmény


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss