Az utóbbi időben az íjászat igazán népszerűvé vált szinte minden korosztály körében, amin mi egy cseppet sem csodálkozunk. Kiválóan alkalmas stresszoldásra, kikapcsolódásra, és viszonylag egyszerű tevékenységről van szó.
Manapság azonban már nemcsak a hagyományos íjakkal lőnek, hanem előszeretettel használják a Combat Zone nyílpuskáit, azaz az új generációs, teljesen modern kialakítást kapó, gyorsított összeszerelésű számszeríjakat is.
Mit lehet tudni ezekről az eszközökről?
A számszeríjaknak az egyik legfontosabb ismérve, hogy a szár agyába épített elsütőszerkezet segítségével az íj előre felhúzható, és ez az állapot további erőfeszítés nélkül tartható, amely alaposabb célzást tesz lehetővé.
Bár azt mindenképpen szeretnénk hozzátenni, hogy ezeknek a szerkezeteknek a célja elsősorban nem az ellövés pillanatának tetszőleges eltolása, hanem a fegyver erejének fokozása, amely így sokszorosan túlszárnyalja egy hagyományos, egy hosszú vagy egy reflexíj hatékonyságát.
Ami a lőtávolságukat illeti, leginkább az adott eszköz erejétől, a szán hosszától, illetve a használt lövedék típusától és annak légellenállásától függ. Ez elég széles skálát jelent, 300–1200 méterig terjedhet.
Mi a helyzet a felhúzásukat illetően?
Az erősebb eszközök felajzása általában „háromszögeléssel”, míg a kisebb sporteszközöké “betöréssel” történik. Az előbbi során egy hosszú, előhúzó ideget használnak, amelyet a végleges felhelyezés után egyszerűen leakasztanak.
Míg az utóbbi folyamatot úgy kell elképzelni, hogy az íj egyik végét a földre, kemény felületre nyomják, és miután ráakasztották az ideg egyik végét, azt a szárra ránehezedve addig hajlítják, míg a felső íjrészre az ideg másik végét fel nem tudják helyezni.
A használatukra jogszabályok vonatkoznak
Mivel a számszeríjak a közbiztonságra különösen veszélyes fegyvernek minősülnek, így a használatuk módja hazánkban jogszabályban korlátozott. Magyarán nincsen olyan, hogy elkezdünk velük lövöldözni az erdőben vagy a mezőn, hanem olyan helyet kell keresnünk, ahol van megfelelő vesszőfogó, és nem járkálhat be akárki. Egyszerűbben fogalmazva: egy körülkerített terület, amelyet a nyilak nem hagyhatnak el.
Amennyiben ezeket a dolgokat nem tartjuk be, az természetvédelmi szabálysértésnek, jogosulatlan vadászatnak, vagy a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértésnek is minősülhet.
De egyébként az esetek többségében az ilyen szabálysértési eljárásoknak a számszeríj, szigonypuska jogellenes használata szokott a tárgya lenni, amely 50.000 Ft-ig terjedő pénzbírságot is maga után vonhat. Nem érdemes tehát kockáztatni, használjuk ezeket a nagyszerű eszközöket a törvényben előírtaknak megfelelően!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire.
Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
💭 Készítsünk biztonsági mentést a felhőbe – A karácsonyi vagy évzáró bulik sajnos remek lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy megsérüljön telefonunk. Nagyon fontos, hogy készítsünk biztonsági mentést adatainkról, így, ha valami történik is eszközünkkel, nem veszik minden kárba.
💧 Használjunk vízálló tokot – A karácsonyfa-vadászat, az ajándékok begyűjtése és az egyéb szaladgálások balesetveszélyesek, pláne, ha esik vagy havazik. A HONOR legtöbb készüléke ugyan rendelkezik vízállósággal, azonban nem árt, ha szerzünk készülékeinkhez vízálló tokot, hogy legalább belülről ne sérüljenek.
📍 Használjunk helymeghatározást – A nagy sürgés-forgás közepette könnyedén ottfelejthetjük valahol telefonunkat, akár táskánkkal együtt. Az elérhető helymeghatározó alkalmazások segítenek abban, hogy egy másik eszköz segítségével megtaláljuk készülékünket, mielőtt még más csap le rá.
🔒 Ügyeljünk az online biztonságra is – Csábító lehet gyorsan még az utolsó pillanatban beszerezni pár dolgot online, de figyeljünk arra, hogy ne essünk adathalászat áldozatául. Ellenőrizzük a weboldalakat, ahonnan rendelünk, és ne adjuk meg személyes információinkat, jelszavainkat illetékteleneknek. Ügyeljünk arra is, hogy ne nyilvános Wi-Fi-n bonyolítsunk le tranzakciókat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A karácsonyi ajándékozási szezon nem csak minket, vásárlókat, hanem a játékpiacot is kihívások elé állítja. A hazai piacvezető REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese, Gyaraki Dávid elmondta, hogyan készülnek fel az év végi csúcsidőszakra, amikor éves forgalmuk felét realizálják.
A karácsony egy egészen más bolygó, és a diafilm is új értelmet nyer
A REGIO JÁTÉK működése teljesen átalakul a november-decemberi időszakban, amely „turbófokozatot” igényel a logisztikai háttértől is. A vásárlási szokásokban a Black Friday jelentette a legnagyobb változást az elmúlt években: ez a kampány előrébb hozta a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét, bár a korábbi „letaposós” rohamok konszolidálódtak. A slágertermékek között továbbra is a LEGO és a társasjátékok vezetnek, azonban meglepő módon a diafilmvetítő is mindig toplistás.
A diavetítőt egyébként éppen Gyaraki Dávid édesapja, a vállalat vezetője támasztotta fel, miután húsz évvel ezelőtt hiány volt a régi, lemezgyári kiadásából a piacon. Az új verzió LED-es, nem forrósodik, és kompatibilis a régi filmekkel. Így a klasszikus meséken túl, mint az „Öreg néne őzikéje”, új tartalmak is készülnek, például a „Bogyó és Babóca” vagy a „Kufli” sorozatok.
Társasjáték, nem csak hardcore gamereknek
A boltokat járva szinte egyértelmű, hogy a társasjáték-piac aranykorát éli. A klasszikus, versengő játékok mellett egyre népszerűbbek a kooperatív és asszociációs játékok, így már tényleg mindenki megtalálhatja a számára izgalmas formát. A kooperatív típusúak a közös célokra, például egy szigetről való megmenekülésre vagy az univerzum közös megmentésére fókuszálnak, az asszociációs és absztrakt játékok pedig a kreativitásra építenek.
A modern játékok demokratizálták is a piacot: ma már nemcsak „hardcore gamerek”, hanem átlagos családok is tartalmas, közös élményt találhatnak a társasozásban. Ugyanakkor vannak olyan különlegességek is, mint például a Sikoly társasjáték, amelyben a technológia is szerepet kap: applikáció használatával ugyanis a játék egy pontján a résztvevők egy hívást kaphatnak, és az itt elhangzottak döntik el a további lépéseket.
Érdekesség, hogy míg a játékokat általában többnyire az anyukák veszik, az apukák inkább a társasjáték-felelősök és a távirányítós autók beszerzésében is szívesen is kiveszik a részüket, hiszen tudjuk, hogy „minden játék a bennünk lévő kisgyerek öröme” – fogalmaz a REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese.
A játékok nem az Északi-sarkról, hanem Kínából érkeznek a fa alá
A játékok döntő többsége Távol-Keletről, elsősorban Kínából érkezik, ahol a jól kiépített ipar lehetővé teszi a tömeggyártást. A hazai gyártás ezzel nem tudja felvenni a versenyt, a magasabb alapanyagköltségek és a korlátozott exportcsatornák miatt, így szinte olcsóbb az ottani késztermék, mint az európai nyersanyag.
A játékpiac továbbá jelentősen előfinanszírozott, így elvileg akár már szeptemberben beszerezhetnénk az összes karácsonyi ajándékot. A REGIO JÁTÉK-nál a rendeléseket minimum fél évvel előre leadják, hogy a játékok időben, augusztus végére megérkezzenek. A nagykereskedőik pedig jellemzően szeptember elején töltik fel készleteiket a viszonteladók és vásárlók számára.
Automatizált raktárból, gyorsan, pontosan
Mindennek hátterében óriási logisztikai rendszer áll. A REGIO JÁTÉK 10 ezer négyzetméteres, 2017 óta működő törökbálinti raktára a szezonális időszakban hatalmas terhelést kap. A Kínából, hajóval érkező árukat, az uniós vámellenőrzés után, kamionnal szállítják az országba, majd a központba. Itt szortírozás és betárolás következik, vagy továbbítják az árut a 44 üzlet és a webáruház számára. Mivel karácsony előtt az átlagoshoz képest akár négy-ötszörösére is felpörög a forgalom, ilyenkor akár naponta kétszer is kiszállítanak az üzletekbe.
A raktárt 2020-ban automatizálták, hogy még inkább felgyorsítsák a munkafolyamatokat, minimalizálják a hibákat, és csökkentsék az emberi erőforrásokra való túlzott támaszkodást, mivel a jó munkaerő megtalálása a raktári környezetben is komoly kihívás. A Siemens-technológiával vezérelt és automatizált rendszer most 10 másodpercenként helyez fel egy dobozt a 800 méter hosszú szalagra, kezelve a legkisebb diafilmtől a kétméteres plüssmackókig minden terméket. A fejlesztés a hatékonyság mellett a készletpontosságot is javította: a gép a vonalkódok alapján válogatja a beérkező árut, így például látja, adott darabból mennyit kell betárolni, és mennyi kerüljön a boltokba.
Zöldül a játékpiac is
Ma már a piac és a vásárlók is elvárják, hogy egyre fenntarthatóbb módon állítsák elő a játékokat, miközben azok esztétikusak maradnak. Ez kezdetben ellentmondott a kínai beszállítói logikának, hiszen ez plusz erőforrásokat igényel a gyártás során.
A szülők elsősorban a gyerekek egészsége miatt keresik ezeket a megoldásokat, de persze a pénztárca érzékenysége még mindig meghatározza a döntéseket Gyaraki Dávid szerint. A szakember az Ipar Hangjai podcast friss epizódjában emellett elmondta, hogy nem csak a késztermékek esetében szentelnek figyelmet a környezettudatos megoldásoknak, hanem a törökbálinti raktár működtetését is napkollektorok, illetve energiatároló rendszer segíti, sőt, évtizedek óta bejáratott módszereik vannak a játékok és a kartoncsomagolások újrahasznosítására is.
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
„Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát 2025. március 1-jén, de jóval többet szeretnénk, ezért várjuk további környezettudatos cégek jelentkezését” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska. A partnereink ESG törekvéseik elérése mellett komoly megjelenési felületet kapnak a helyszíneken és kampányaink során, melyeket a Content’ n more (CNM) reklámügynökség koordinál.
Máris több mint 30 közéleti személyiség, köztük Geszti Péter, Döbrösi Laura, Litkai Gergely, és Csányi Vilmos etológus csatlakozott a 10 millió Fa közösség által kezdeményezett Nemzeti Faültetés Napjához. A művészek mellett több cég is beállt a soha nem látott méretű faültetés mellé, mint a Gránit Bank, Anima Travel, Gigawood. „Továbbra is keressük céges partnereinket, akik a „kötelező zöldkonferenciákon túl, 2025 tavaszán cselekednének is, hogy túlszárnyalhassuk eredeti elképzeléseinket, és minél többen örülhessenek az erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés eredményeinek – mondta el Hervai Franciska. A 10 millió Fa főkoordinátora hozzátette, hogy a vállalkozások számára a faültetés élménye, és ESG céljaik elérése mellett komoly brandépítési lehetőséget is biztosítanak.
Komoly értéket kapnak a Nemzeti Faültetés Napja partnercégei
A Nemzeti Faültetés Napja során több száz helyszínen, erdőszélen, városi környezetben ültetünk – mely helyszíneken megjelenést biztosítunk partnercégeinknek. Ezenfelül közösségi médiás és sajtómegjelenéseket is szervezünk a Content’ n more (CNM) reklámügynökség támogatásával, melyen partnereink a Nemzeti Faültetés Napja és a 10 millió Fa brand mellet jelenhetnek meg – mondta el Hervai Franciska.
„Nem csak fákat, gondolatokat is ültetünk!”
„Sokak számára túl nagy falatnak tűnik a klímaválsággal felvenni a küzdelmet, mondván, a kormányok, gazdasági szereplők nélkül mindez lehetetlen. Ugyanakkor programtervekkel, konferenciákkal, tanulmányokkal teli a polc, látjuk hová jutottunk, itt a cselekvés ideje! Ahogyan Csányi Vilmos ökológus fogalmazott sajtótájékoztatónkon, ’Magyarországon mintegy 6 milliárd fa található, ezt kellene duplázni, triplázni. A 10 millió fa elültetése az első lépés”. Mi a 10 millió Fánál tapasztaljuk, hogy a faültetésekkel egyben gondolatokat is ültetünk, melyek hosszútávon egy olyan tudatos társadalom kialakulásához vezethetnek, amely képessé válhat szembenézni a globális felmelegedés helyi kihívásaival” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván András, a Nemzeti Faültetés Napjának ötletgazdája, a 10 millió Fa alapítója.
Várják csapatok, közösségek, iskolák, dalárdák, focicsapatok és egyházak csatlakozását is a Nemzeti Faültetés Napjához!
„A fa törzse kör alakú, nincs se jobb, se bal oldala. És ugyanígy, nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály, árvíz és elsivatagosodás sem” – vallja Bojár Iván András.
A Nemzeti Faültetés Napján, (melyre itt lehet regisztrálni) a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet. Magukat erre az egy alkalomra megszervező iskolák, osztályok, óvodák, laktanyák, egyetemek, tancsoportok, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multicégek alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai, de akár a nemzeti tőkésosztály vállalatai is – szögezi le a 10 millió Fa alapítványa.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!