Connect with us
Hirdetés

Tippek

A Packeta azonnali megoldást kínál a webshopoknak, hogy megfeleljenek az új postarendelet előírásainak

packeta

Március 28-tól a postai szolgáltatásokról szóló kormányrendelet módosítása értelmében a webáruházaknak kötelező az MPL szolgáltatását is elérhetővé tenni vásárlóik számára.

Mivel a Packeta széles, 33 országra kiterjedő nemzetközi partnerhálózata mellett itthoni szállítókkal, így az MPL-lel is együttműködik, a rendszerére való egyszerű csatlakozással az online kereskedők egy csapásra megfelelhetnek a jogszabályi változtatásnak. Ráadásul a rendszerben a Packeta több mint 2700 csomagpontja és automatája mellett a PostaPontok is elérhetővé válnak.

A magyar csomagpiac egyik legdinamikusabb szereplőjeként a Packeta 2023-ban megduplázta csomagszámát, és folytatta hazánk legnagyobb fixpontos átvevőhely-hálózatának kiépítését, amely immár több mint 2700 üzlethelyiségben kialakított csomagpontból és érintésmentes Z-BOX csomagautomatából áll. A vállalat ugyanakkor saját infrastruktúrája mellett számos partnercéggel is együtt dolgozik annak érdekében, hogy a feladók, köztük a webáruházak küldeményei gyorsan és hatékonyan eljussanak a címzettekhez.

Mindennek elősorban nemzetközi viszonylatban van nagy jelentősége: a Packeta több mint 70 szállító partner szolgáltatásait veszi igénybe, így az Egyesült Királyságtól Izraelig 33 országba küldhetnek csomagot az online kereskedők, akik a vállalat rendszerét integrálják felületükre. Ugyanakkor a Packeta Magyarországon belül is dolgozik más szállítókkal, és ez most különösen előnyös azoknak a webshopoknak, akik gyorsan és egyszerűen, külön fejlesztési munka és szerződéskötés nélkül akarnak megfelelni a Postai kormányrendelet március 28-án hatályba lépő módosításának. A 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása értelmében a webshopoknak kötelező elérhetővé tenni a vásárlók számára a Magyar Postát, mint egyetemes szolgáltatót.

„A Packeta mindig is nagy hangsúlyt fordított arra, hogy megkönnyítse a webáruházak életét, működését – mondta el Kovács Gábor, a Packeta Hungary Kft. értékesítési és marketingvezetője. – Azok az online kereskedők, akik rákapcsolódnak a rendszerünkre, azonnal igénybe vehetik saját hálózatunk mellett több mint 70 partnerszállító szolgáltatásait, így a legkülönfélébb szállítási és fizetési módokat kínálhatják vásárlóiknak, mindezt anélkül, hogy szerződések tucatjait kellene megkötniük. A szállítási opciók között pedig partneri együttműködésünknek köszönhetően az MPL is ott van, így egy csapásra megfelelhetnek az új jogszabálynak.”

A Packeta rendszerén keresztül a saját csomagpontok és automaták mellett elérhetővé válnak az MPL fixpontos hálózatának tagjai, az úgynevezett PostaPontok is, ami egyre fontosabb az online kereskedelemben, így az egy integrációval elérhető átvevőhelyek száma meghaladja az 5000-et.

 „Azt látjuk, hogy a fixpontos kiszállítás egyre népszerűbb a vásárlók között, mivel nagyobb rugalmasságot biztosít a csomagok átvételére, mint amikor otthon kell várni a futárt – ráadásul ez a megoldás környezetbarát is” –

 fogalmazott Kovács Gábor.

A „sablon alapú” webáruházak (pl. Shoptet) esetében a Packeta eleve be van építve a szállítási opciók közé, így néhány kattintással elintézhető a rendszerre kapcsolódás. A bonyolultabb, egyedi tervezésű webáruház-megoldások esetén is mindössze egy API beépítésére van szükség a szolgáltatás aktiválására. A rendeletnek való gyors megfelelés ráadásul csak egy a lehetséges előnyök sorában, a 33 országra kiterjedő partnerhálózat például a nemzetközi terjeszkedéshez is ugródeszka lehet.

„Sokszor jelent kihívást a kiskereskedők számára egy külföldi, idegen nyelvű országba terjeszkedni, hiszen a szállítástól kezdve a vámkezelésig rengeteg nehezítő tényezővel kell számolniuk – mutat rá Kovács Gábor. – Ha viszont egy webáruház úgy dönt, hogy egy több országban működő szállítópartnerrel dolgozik, mint amilyen a Packeta is, nem szükséges külön-külön szerződnie az egyes piacokon különböző cégekkel. Összességében tehát egy nagy nemzetközi háttérrel, piacismerettel és tapasztalattal rendelkező logisztikai cég ideális platformot jelenthet az exportpiacokra készülő online kereskedők számára, különösen egy – a recesszió és a TEMU magyar piacra lépése miatt – szűkülő hazai piac mellett.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Borzongató gumiabroncs-sztorik Halloweenre: 3 végzetes hiba az utakon, ami tönkreteheti a gumikat

Halloween környékén a jóleső borzongás alapozza meg az ünnepi hangulatot.  A volánnál ülők számára azonban a valódi horror nem a filmvásznon vagy a tematikus bulikban, hanem az utakon sújthat le.

Egy rejtett sérülés az autón, a helytelen légnyomás vagy az elöregedett abroncsok olyan kellemetlen és veszélyes helyzeteket teremthetnek, amelyek valódi rémálommá változtathatják az autózást. A Hankook prémium gumiabroncsgyártó szakértői most összegyűjtötték a legrémesebb abroncs-sztorikat és azokat a tanácsokat, amelyekkel elkerülhetjük a súlyosabb károsodásokat és baleseteket. 

A rémület éjszakája: amikor a padka lecsap a sötétben 

Egy késő esti hazaút során, a lecsökkent látási viszonyok és a fáradtság miatt könnyen megeshet, hogy elvétjük a kanyart, és az abroncs oldala élesen szántja végig a magas padkaszegélyt. A sötétben egy tompa puffanás hallatszik, majd a sofőr gyanútlanul folytatja útját – nem sejtve, hogy a hirtelen ütés belső szerkezeti sérülést okozott a gumiban. Másnap reggelre egy vésztjósló „púp” jelenik meg az abroncs oldalfalán, ami a szálszakadás biztos jele. Egy ilyen dudorral közlekedni rendkívül veszélyes, hiszen nagy sebességnél akár hirtelen defekthez is vezethet.

A Hankook szakértőinek tanácsa: éjszakai vezetéskor vagy szűk parkolási manővereknél legyünk fokozottan óvatosak! Ha erősebb ütés érte a kereket, a következő megállásnál ellenőrizzük az oldalfalat. Ha dudort vagy vágást észlelünk, az abroncs nem javítható, haladéktalanul szakemberhez kell fordulni és ki kell cserélni!

A Láthatatlan kísértet: az észrevétlenül távozó levegő 

Kevés rémisztőbb jelenség van annál, mint amikor a jármű instabillá válik, mintha démonikus megszállottság alá kerülne egy nagy sebességű kanyarban, miközben semmilyen előzetes jel nem utalt a hibára. A „láthatatlan kísértet” ez esetben nem más, mint a tartósan alacsony guminyomás. A lapos gumival való közlekedés során az abroncs szélei túlterhelődnek, túlmelegednek, és az abroncs belső szerkezete lassan, de biztosan roncsolódik, miközben a fékút drasztikusan megnő, az üzemanyag-fogyasztás pedig megugrik.

A Hankook szakértőinek tanácsa: ne várjuk meg, amíg a gumi szemmel láthatóan lapos lesz! Legalább havonta egyszer – és minden hosszabb út előtt – hideg abroncsoknál ellenőrizzük a légnyomást, beleértve a pótkeréket is. A modern, beépített ellenőrző rendszerek sokat segítenek, de a rendszeres manuális ellenőrzés a biztos védelem a láthatatlan veszélyek ellen.

Időhurokban, avagy a megkövesedett profilok átka 

Néhány autós úgy érzékeli, mintha időkapszulában ülne: a mintázat még látszólag megfelelő mélységű, ezért évekig nem cseréli le a gumiabroncsokat. Az idő múlásával azonban a gumikeverék anyaga a napfény (UV-sugárzás), az ózon és a hőmérséklet-ingadozások hatására elöregszik, kiszárad és megkeményedik. Az elöregedett gumi nedves, csúszós úton elveszíti tapadását, és a fékút veszélyesen meghosszabbodik – mintha csak korcsolyáznánk.

A Hankook szakértőinek tanácsa: a futófelület mélysége mellett az abroncs életkorát is figyelni kell! Még a keveset futott gumikat is ajánlott 3-4 év használat után szakemberrel átvizsgáltatni, 7 évnél idősebb abroncsokat pedig a profilmélységtől függetlenül le kell cserélni. Keressük az abroncs oldalfalán található DOT-számot, amelyből kiderül a gyártás pontos ideje!

„A Halloween környéki időszakban a megváltozott út- és látási viszonyok, valamint az esti rendezvények miatti fokozott forgalom különös figyelmet követel meg a sofőröktől. Az abroncsok rendszeres ellenőrzése és a megfontolt vezetési szokások nem csupán a műszaki hibák megelőzését szolgálják, hanem a biztonságos közlekedés alapfeltételei is. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a rémtörténet a gumiszervízben is folytatódjon”

– mondja el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Őszi checklist autósoknak: 5 lépés az első fagyok előtt, amelyek megelőzhetik a téli baleseteket

Ősszel az otthoni dekoráció és ruhatárunk felfrissítése mellett az autónkat is érdemes időben felkészíteni a hidegebb hónapokra.

A szezonális gumicsere, az akkumulátor ellenőrzése és a jármű állapotának felmérése mind hozzájárulhatnak a biztonságosabb téli közlekedéshez. A Hankook prémium gumiabroncsgyártó szakértői összegyűjtötték, melyek azok a teendők, amelyeket mindenképp érdemes még az első komolyabb fagyok előtt kipipálni.

Októberben az őszi napok gyakran csalókák lehetnek: ugyan napközben még sokszor kellemes az idő, viszont hajnalban fagypont közelébe vagy akár az alá is süllyedhet a hőmérséklet. A hideg, nedves utak, a köd és a korai sötétedés is kihívás elé állíthatja a sofőröket. Némi előrelátással azonban hozzájárulhatunk, hogy minket és járművünket se érje felkészületlenül az ősz.

  1. Biztos indulás, nyugodt reggelek

A hűvös reggeleken nincs is bosszantóbb annál, mint amikor sietnénk munkába, az autó azonban nem akar elindulni. Ez azért fordulhat elő, mert a hideg időjárás különösen megterheli az akkumulátort: csökkenhet a teljesítménye, miközben a motor beindításához nagyobb energiára lehet szükség. Ez főként az idősebb, elhasználódott akkumulátoroknál okozhat problémát, éppen ezért a téli felkészülés részeként érdemes szakemberrel ellenőriztetni az állapotát. Így még időben kiderülhet, ha cserére vagy karbantartásra van szükség.

  1. Tiszta szélvédő és megfelelő világítás

Az őszi-téli időszakban nemcsak a hőmérséklet változik, hanem a vezetési körülmények is: egyre később világosodik, korábban sötétedik, a ködös reggelek és a felverődő szennyeződések pedig tovább nehezíthetik a tájékozódást. Emiatt hasznos még a hidegebb hónapok előtt néhány percet szánni az autó világítására és ablaktörlőire. Nézzük meg, megfelelően működik-e minden fényszóró és jelzőfény, az ablaktörlő lapátok pedig csíkmentesen tisztítják-e a szélvédőt. A téli szélvédőmosó folyadék utántöltéséről se feledkezzünk meg, hiszen a hidegben a nyári változat nem nyújt megfelelő védelmet a fagy ellen.

  1. Ne csak elindulni, megállni is tudjunk!

A téli közlekedés során a nedves, csúszós útfelületek, a hirtelen lehűlés és a fagyos reggelek egyaránt próbára tehetik a jármű fékrendszerét, ezért fontos még a szezon elején szakemberrel megnézetni annak állapotát, valamint a hűtőfolyadék fagyállóságát. Ezek olyan részletek, amelyekre a mindennapi rohanásban talán kevesebb figyelem jut, pedig kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy a hideg évszakban is biztonságosan meg tudjunk állni.

  1. Téli vészcsomaggal készüljünk a váratlan helyzetekre is!

A téli autózásra való felkészülés nem ér véget a gumicserével és a műszaki ellenőrzéssel: érdemes arra is gondolni, hogy egy váratlan helyzetben mi mindenre lehet szükségünk. A rossz idő könnyen felboríthatja a terveinket, különösen, ha egy hosszabb utazás közben kerülünk dugóba. Néhány apróság azonban sokat segíthet: tartsunk az autóban jégkaparót, kesztyűt, zseblámpát, feltöltött telefont és egy meleg takarót. Tervezzünk tudatosan az üzemanyaggal és a téli szélvédőmosóval is! Az autó műszaki felkészítése mellett a vezetési szokásainkat is érdemes átgondolni: csúszós úton csökkentsük a sebességet, tartsunk nagyobb követési távolságot, és kerüljük a hirtelen fékezést.

  1. Ne várjuk a havat a gumicserével!

A téli felkészülés egyik legfontosabb lépése a megfelelő abroncsok felszerelése, a tartósan 7 °C alatti hőmérséklet pedig jó támpontot adhat ahhoz, hogy mikorra időzítsük a cserét. A nyári gumik a hidegben veszítenek a rugalmasságukból, romlik a tapadásuk, a speciális téli gumikeverék és mintázat viszont a hideg időjárási körülményekhez igazodik, így segíthet a stabilabb irányíthatóságban és a biztonságosabb fékezésben.

„A téli abroncsok alkalmazása nem pusztán kényelmi kérdés, hanem a közlekedésbiztonság egyik alapvető eleme. A hideg időben megváltozó útviszonyokhoz megfelelő abroncsra van szükség: a korszerű téli gumik – például a tesztnyertes Hankook Winter i*cept evo 4 – speciális anyagösszetételük és mintázatuk révén segíthetnek a tapadás és a jármű stabilitásának megőrzésében”

– mondta el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.

+1. A gumicserével most duplán jól járhatunk

A téli felkészülésnek nem kell bonyolultnak lennie: néhány időben elvégzett ellenőrzéssel és a megfelelő abroncsok kiválasztásával sok kellemetlenség megelőzhető. A Hankook ráadásul most nem csak prémium téligumikkal készíti fel az autósokat a fagyos utakra: az új gumiszettet vásárlók ajándék üzemanyagkártyát is hazavihetnek, és regisztrációjukkal akár iPhone 17 Pro okostelefont is nyerhetnek. Az első 720 regisztrált vásárlónak járó garantált ajándékok már elérhetők, így érdemes időben váltani és még az őszi hónapokban gondoskodni az autó téli biztonságáról. A nyereményjátékról további információ a https://hankookpromocio.hu/ weboldalon érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét

A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad legújabb, SUV és crossover modellek számára készült téli gumiabroncsok tesztjét a 225/55 R18 méretkategóriában.

Az 1,3-as összesített értékeléssel („nagyon jó”) a gumiabroncs kilenc versenytársát utasította maga mögé. A teszt eredménye az Auto Bild 2026. szeptember 30-i, 40/2026-os számában jelent meg.

A Winter i*cept evo 4 különösen a nedves útfelületen végzett vizsgálatok során nyújtott meggyőző teljesítményt: mind az egyenes útszakaszon, mind kanyarokban végzett aquaplaning-tesztben a mezőny legjobb eredményeit érte el, és ebben a kategóriában 1,2-es („nagyon jó”) értékelést kapott. A száraz útfelületen végzett kezelhetőségi teszten a gumiabroncs a vizsgált modellek közül a legnagyobb átlagsebességet érte el, miközben jelentős biztonsági tartalékokról tett tanúbizonyságot. Az Auto Bild Allrad a gumiabroncs havas útfelületen nyújtott teljesítményét is magabiztosnak és megbízhatónak értékelte. A teszthez BMW X1 gépkocsit használtak. Az Auto Bild Allrad a teszt során összesen három gumiabroncsmodellnek adott „nagyon jó” minősítést.

Az új Hankook Winter i*cept evo 4 legfontosabb jellemzői az elődjéhez képest a jelentősen csökkentett gördülési ellenállás, a tovább mérsékelt gördülési zaj, valamint a 15 százalékkal megnövelt futásteljesítmény. A téli utakon való biztonságos közlekedés érdekében a továbbfejlesztett futófelület-geometria optimalizált mintázattal rendelkezik, amely javítja a fékezési teljesítményt havon, és hozzájárul a stabil tapadáshoz kedvezőtlen körülmények között.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss