Tippek
A távoktatás sok problémát megold!
A Covid alatt kénytelenek voltak átállni az iskolák a digitális oktatásra, és bár sokak szerint ennek csak a hátrányait tapasztalták meg a diákok, nem tagadható, hogy előnyei is voltak e képzési formának.
A tanulók többsége eleve jól kezeli a számítástechnikai eszközöket, de most maguk a tanárok is kénytelen lettek kicsit jobban elmélyedni a különféle alkalmazások használatában.
Más szempontból is hozott változásokat az online oktatás: hatása a felnőttképzések terén is érezhető. Éppen ezért nem véletlen, hogy ma már számos tanfolyam távoktatásos formában is végezhető.
Ilyen például az Alfakapos.hu Társasházkezelő, közös képviselő képzése is, amely szakképesítést ad, az órák pedig online vannak. Hogy kinek éri meg ily módon tanulni? Kiderül a cikkünkből!
Felnőttként is lehet új szakmát szerezni
Az élethosszig tartó tanulás nemcsak egy szlogen, hanem nagyon is valós dolog: felnőttként is kényszerülhetünk ugyanis arra, hogy kitanuljunk valamit, új ismereteket szerezzünk. Ám ez sokkal nehezebben megy már 30-40 évesen, mint tiniként.
Az emberek általában dolgoznak, vannak, akik akár több műszakban is, és mikor végeznek, még ott vannak a napi teendők: bevásárlás, kutyasétáltatás, edzés, főzés, barkácsolás – no, és persze a családi programok.
Látható, hogy a legtöbbünknek már sem ideje, sem energiája arra, hogy heti néhány napot egy iskolában töltsön, ahol délutántól késő estig okosítják. Viszont a digitalizáció lehetővé tette, hogy ne kelljen utazgatnunk, ha egy továbbképzésre küldenek bennünket vagy tanfolyamra iratkozunk be – ma már az otthonunk kényelméből is tanulhatunk!
A felnőttképző intézményeknél élnek is ezzel a lehetőséggel: számtalan tanfolyamot találunk az Alfakapos.hu-nál is, amely távoktatásos formában indul. Az egyik legnépszerűbb ezek közül a már említett Társasházkezelő, közös képviselő szakképesítés online képzés.
Mit tanítanak ezen a tanfolyamon?
Mivel nagyon sok város van országunkban, a városokban pedig jellemzőek a társasházi lakások, paneltömbök, szükség van olyan emberekre, aki egy-egy lakóközösség ügyes-bajos dolgait intézik: ők lesznek a közös képviselők.
Hozzájuk lehet fordulni, ha van valamilyen problémánk az ingatlannal kapcsolatosan, de ők azok, akik akár pályázatok útján tudnak pénzt is szerezni egy-egy dolog megjavítására, felújítására, a lépcsőház rendbetételére stb.
Nem könnyű a feladat, ezért fontos, hogy valaki naprakész jogi és gazdasági ismeretekkel, magabiztos műszaki tudással rendelkezzen ezen a téren. A Társasházkezelő, közös képviselő képzést épp erre találták ki!
Ide olyan jelentkezőket várnak, akik professzionális szinten szeretnék végezni a dolgukat, de nincs idejük több éven keresztül tanulni: a távoktatásnak hála időt és energiát is spórolhat minden jelentkező.
Mit érdemes még tudni a képzésről?
A tanfolyamra való jelentkezés feltétele az érettségi. A képzés 240 órás, körülbelül 3-4 hónap alatt teljesíthető. A tanulnivaló érdekes, valóban nagy hasznát veszi az ismereteknek az, aki e munkakörben szeretne majd tevékenykedni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Hagyd magad mögött a valóságot a Cinema Mystica megújult tárlatával!
Időnként mindenkinek kell egy kis áramszünet. Jól ismerjük a klasszikust, mégis ritkán jut időnk valóban lelassítani, kívülről szemlélni a rohanó világunkat, és visszatalálni a belső békéhez.
A Cinema Mystica megújult tárlata ehhez kínál egy különleges alternatívát: a fények, a hangok és a digitális művészet dimenzióin át elmosódnak a valóság határai, és újra kapcsolatba kerülhetünk önmagunkkal.
A Cinema Mystica nem csupán egy kiállítás – hanem egy másik valóság kapuja – egy olyan élmény, amit eddig legfeljebb New York, Tokió vagy Miami galériáiban tapasztalhattunk. Magyarország egyik legnagyobb immerzív digitális művészeti tárlata egy belépő az alternatív valóságba. A hang és a technológia lenyűgöző összhangjának köszönhetően a kreatív csapat olyan álomszerű tereket hozott létre Budapest szívében, amelyek teljes érzékszervi élményt nyújtanak. Az installációkat megálmodó művészek magyar tábora a Global Illumination alkotóműhely tagjaiból került ki, Vigh Dávid vezetésével és art direkciójával, ugyanakkor számos külföldi, a szakmában elismert művész is részt vett a projektben. A látogatók nem egyszerűen szemlélői, hanem aktív résztvevői lesznek ennek az elvarázsolt világnak – mintha belesétálnának a műalkotásokba.
Az új, Form in Flux című kiállítás 26 látványos installációval várja az érdeklődőket, akik egy különleges programot vagy akár egy emlékezetes randihelyszínt keresnek. A kiállítótér vizuálisan végig egységes, mégis folyamatosan meglep – az installációk a szemkápráztatáson túl mélyebb rétegeket is megérintenek, visszakapcsolva bennünket az élet rejtett szépségeihez és ritmusaihoz. A cél, hogy felfedezzük azokat a láthatatlan mintázatokat és erőket, amelyek a világ minden élő mozzanatát hajtják.
A Form in Flux megújulása mögött körülbelül 35 ember munkája, több száz óra tervezés, építés és kreatív együttműködés áll – az alkotócsapat elhivatottsága pedig a közönség visszajelzéseiben is tükröződik. A Cinema Mystica nemcsak hazai, hanem nemzetközi érdeklődést is kiváltott, a különleges vizuális világot bemutató videók pedig milliós nézettséget érnek el a közösségi médiában.
Legyen szó inspirációról, gyógyulásról vagy egy pillanatnyi szünetről a rohanó hétköznapokból, a Cinema Mystica szeretettel vár, mindennap 10:00 és 22:00 óra között Budapest szívében, a Párisi Udvarban
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Így utazz gond nélkül mobillal
Egyre kényelmesebb az utazás mobillal, de van néhány praktikus dolog – a roamingtól a hordozható töltőn át az alkalmazásokig –, amire érdemes odafigyelnünk, ha szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
A Yettel ad néhány tippet ahhoz, hogy a nyaralás ebből a szempontból is tökéletes legyen.
Mára már megszoktuk, de nem lehet elégszer tudatosítani, hogy 2017 óta mennyivel egyszerűbb és problémamentesebb a külföldi mobilhasználat. Az Európai Unión belül, valamint néhány további országban – az úgynevezett 1-es díjzónában – jelentősen kedvezőbbek a roamingfeltételek. Időszakos utazás során általában a magyarországi tarifákkal megegyező feltételekkel használhatjuk mobilunkat, vagyis nem kell extra díjakat fizetni az adatforgalomért, hívásokért, SMS-ekért és MMS-ekért. Sőt, ha a tarifacsomagunkhoz tartozik perc-, SMS-, vagy egyéb leforgalmazható havidíj keret, az a barangolás során is felhasználható.
Érdemes azonban résen lenni, mert a helyzet nem minden népszerű úticél esetében ilyen kedvező: Európában a Balkán-félsziget több országa – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia, Koszovó –, Svájc és Törökország már a 2-es vagy a 3-as díjzónába esnek, ahol a roamingdíjak jóval magasabbak lehetnek. Külföldi utazás előtt ezért érdemes utánajárni, milyen feltételekkel használhatjuk a célországban a mobiltelefonunkat, illetve annak is, hogy a saját előfizetésünk pontosan mennyi roaminghívást, adatot vagy SMS-t tartalmaz. Ha várhatóan többre lesz szükségünk, érdemes kedvezőbb feltételeket biztosító extra roamingcsomagot vásárolni.
Különösen fontos odafigyelni a díjzónákra a határ menti területeken. Előfordulhat, hogy miközben például Bulgáriában utazunk, a telefonunk automatikusan átvált egy szomszédos, nem EU-tag ország – például Szerbia vagy Észak-Macedónia – hálózatára, ahol már a magasabb díjzóna feltételei érvényesek. Az ilyen kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében ajánlott a mobiltelefon beállításaiban az automatikus hálózatválasztást kézire állítani, így csak akkor csatlakozik másik hálózatra, ha azt tudatosan választjuk ki.
Appfrissítés, repülő üzemmód, powerbank – ezekre is érdemes figyelni
Nagy adatforgalmat generálhat az automatikus alkalmazásfrissítés, ami roaming közben nagyobb költségekkel járhat. Ezért érdemes utazás előtt ezt kikapcsolni a készülékbeállításokban, és a szükséges frissítéseket Wi-Fin elvégezni. Repülőút vagy tengeri hajóút során a készülék átállhat a szintén magas költségekkel járó műholdas szolgáltatás használatára, amennyiben azt korábban a szolgáltatónkkal bekapcsoltattuk. Ennek elkerülése érdekében kapcsoljuk repülő üzemmódba a készüléket – repülőn ez amúgy is kötelező –, ami nemcsak a mobil adatforgalmat, de a kimenő és bejövő hívásokat is blokkolja.
A repülőúthoz kapcsolódóan van még egy fontos tennivaló: nem árt utánanézni, hogyan szabályozza az adott légitársaság a külső akkumulátorok (powerbank) használatát. Bár számos társaság nem tiltja a hosszabb utakon hasznos kelléket, több esetben előfordulhat a használat utazás közbeni tiltása, de előfordul az is, hogy még a fedélzetre sem vihető fel.
További felesleges roamingdíjakat kerülhetünk el, ha még indulás előtt letöltjük az utazáshoz kapcsolódó szükséges alkalmazásokat – térképeket, turistainformációkat tartalmazó appokat –, amelyekre szükségünk lehet a célországban. Ha hosszabb út előtt állunk, a streamingszolgáltatásokban szintén letölthetjük azokat a zenéket, filmeket, sorozatokat, amelyeket akár repülés közben, akár külföldön szeretnénk hallgatni vagy nézni.
Ha nyáron Európában, de az 1-es díjzónán kívül járunk, extra adatmennyiséget vásárolhatunk: a Yettel Utazó Net csomagja például 5 GB felhasználható adatot kínál 7 napra 5990 forintért, az Utazó Net + Hang kombinált csomag pedig 5 GB adatot és 15 perc hívást tartalmaz 7990 forintért a Balkán-félsziget országai mellett Svájcban is. A nyári szezonra teljeskörűen megújítja ajánlatát a szolgáltató; számos célország esetében csökkennek a 3-7 napos adatcsomagok díjai, és segítséget jelenthet az is, hogy az új roamingjegyek könnyen aktiválhatók a Yettel applikáción belül.
További információ: https://www.yettel.hu/roaming
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Pénzfelvétel külföldön? Ennyibe kerülhet egy rossz döntés
Bár egyre többen fizetnek kártyával, a készpénzfelvétel lehetősége még mindig kulcskérdés.
Ráadásul az sem mindegy, hogy ez mennyibe kerül: egy átlagos, 90 ezer forintnak megfelelő összegű külföldi készpénzfelvétel akár 4-6 ezer forintba is kerülhet. A BiztosDöntés.hu összeszedte, mit kínálnak a bankok, mennyibe kerül egy pénzfelvétel, és mit tanulhatunk az MNB legfrissebb statisztikáiból.
Egyre ritkábban veszünk fel pénzt külföldön is
Ahogy véget ér a tanév, a magyar családok százezrei indulnak nyaralni, sokan külföldre. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint bár egyre többen fizetnek kártyával, a készpénzfelvétel lehetősége még mindig kulcskérdés – több ezer forint spórolható meg a körültekintő döntésekkel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a külföldre utazók egyre inkább élnek a digitális fizetés lehetőségével: 2 év alatt, 2022 és 2024 összevetésében a nyaralások alatt (a III. negyedévben) a külföldi bankkártyás fizetések darabszáma 57,7 százalékkal 17,32 millióra, értéke pedig 44 százalékkal 232,7 milliárd forintra nőtt.
Mindezzel párhuzamosan egyre kevesebbszer vesznek fel pénzt a magyarok bankkártyával külföldön. Míg 2022-ben még több mint 403 ezer tranzakciót regisztráltak külföldi ATM-eknél a nyári negyedévben, 2024-ben az ATM-es külföldi készpénzfelvétel darabszáma már nem érte el 347 ezret, ami 14 százalékot meghaladó csökkenést jelent – hívta fel a figyelmet Gergely Péter.
Magas díjak, de azért jó, hogy van euró-szabályozás
A határon túlra tartók közül tehát egyre többen fizetnek kártyával, ám a készpénz iránti igény sok helyen – a helyi piacon, közlekedésben vagy pl. borravaló formájában – még mindig jelen van. Ezért sem mindegy, hogy mennyibe kerül a külföldi ATM-es készpénzfelvétel.
A hazai bankok a külföldi pénzfelvételnél általánosan egy fix, jellemzően euróban kifejezett értéket és egy, a felvett érték százalékában kifejezett összeget számítanak fel:
- CIB Bank: 5 207 forint
- Erste Bank: 2 052 forint +3,72%
- Gránit Bank: 200 forint + 1,05%
- K&H Bank: 2 563 forint + 2,71%
- MBH Bank: 941 forint + 2,24%
- OTP Bank: 3 012 forint + 2,12%
- Raiffeisen Bank: 16,95 euró vagy 1,5%, minimum 20 euró
- UniCredit Bank: 7,2 euró + 3,149%
Fontos tudni – jelezte a BiztosDöntés.hu szakértője, hogy az Egységes Eurófizetési Övezet (Single Euro Payments Area – SEPA) szabályai szerint az euróban indított tranzakciók – utalások vagy euró készpénzfelvétel – esetében a bankok nem számíthatnak fel magasabb költséget, mint amennyit Magyarországon az átutalásokért, vagy készpénzfelvétel esetében az idegen ATM használatáért számolhatnak fel.
Ez azt jelenti, hogy a nyaralás alatt sem jelent extra terhet a készpénzfelvétel az euróövezeten belül. Ebben a tekintetben örülhetünk annak, hogy a fő nyaralási célpontunk, Horvátország már bevezette az uniós fizetőeszközt – emlékeztet Gergely Péter.
Tudatosak vagyunk: ritkábban, többet veszünk fel
A nem euróban történő tranzakciók esetében viszont a fix díjelem azzal jár, hogy érdemes ritkábban, de nagyobb összegben felvenni a nyaralás során szükséges összeget.
Gergely Péter szerint ezt szemmel láthatóan megtanulták már a magyarok: az egy külföldi készpénzfelvételi tranzakcióra jutó érték az elmúlt 3 évben folyamatosan növekedett: a 2021-es 69 ezer forintról 2024-re 87 ezer forint fölé. Az aktuális devizaárfolyamon számolva euróban 3 év alatt 193 euróról 225 euróra nőtt az átlagos külföldi készpénzfelvétel összege.
A fentebbi díjakkal számolva egy átlagos készpénzfelvétel költsége 1 100-8 000 forint közötti összeg lehet – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Nem véletlen, hogy egyre többen keresik az ingyenes, vagy legalább kedvezményes készpénzfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
A hazai bankokat a verseny is hajtja, hiszen például a Revolut már a Standard csomaggal is 75 ezer forint értékig, havi 5 alkalommal kínál ingyenesen készpénzfelvételt a világ bármely ATM-jénél. (A Premium csomagnál a limit 150 ezer, a Metal csomagnál 300 ezer, míg az Ultra csomagnál 750 ezer forint). A limit felett ugyanakkor 2 százalék a díj.
A Wise kártyával az első két tranzakció ingyenes, maximum 150 ezer forint értékig, a darabszám vagy az érték meghaladása után pedig 200 forint + 2,65 százalék a pénzfelvétel díja.
Jobb, mint otthon – de biztosan olcsóbb
A kereskedelmi bankok számára fel van tehát adva a lecke, ám a BiztosDöntés.hu szakértője szerint a hazai pénzintézetek felvették a kesztyűt.
Az OTP 10 külföldi leánybankjának ATM-jeiből (így Horvátországban és Bulgáriában is) korlátlanul, teljesen ingyen vehetnek fel pénzt az OTP ügyfelek az akció visszavonásáig, de legkésőbb 2026. június 30-ig. Mindez annak fényében érdekes, hogy közben a hazai ATM-ekből – ha nem rendelkeznek a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel igénybevételéről – minimum 165 forint +1,53%-os díjat kénytelenek fizetni akkor is, ha OTP automatát használnak.
A CIB Bank Visa Inspire kártya birtokosai az Intesa Sanpaolo csoport – Magyarországgal együtt – 12 országában található ATM-jeiből szintén teljesen ingyenes, korlátlan készpénzfelvételre jogosultak. A furcsaság itt is fennáll: rendelkezés nélkül itthon a CIB Bank ATM-jeiből kártyatípustól függően 1 165 vagy 1 864 forintba fáj készpénzt felvenni.
Erste Bank: a cégcsoport saját külföldi ATM-jeinél (pl. Ausztria, Szlovákia) a belföldi Erste ATM díját kell fizetni.
A Gránit Banknál a Gránit Platinum és World Elite kártyákhoz havonta két alkalommal ingyenes készpénzfelvétel jár világszerte.
Az UniCredit számottevően olcsóbban biztosítja az euró övezetben lévő leánybankjainál történő ATM-es pénzfelvételt, mintha a kártyával más bank hazai ATM-jénél vennénk fel pénzt – tehát a SEPA díjból is enged.
Az MBH Banknál akciós jelleggel a nem euróövezetben és nem euróban végrehajtott készpénzfelvételek esetében egyes ügyfélcsoportoknak csak az euró alapú, vagyis a hazai idegen ATM-es készpénzfelvétel díját (470 Ft + 2,24%) számolják fel.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint minden nyaralás előtt érdemes átnézni, hogy mivel és mennyiért tudunk pénzt felvenni. Aki előre tervez, az komoly összegeket spórolhat meg: egyetlen készpénzfelvétel díja 1-8 ezer forint is lehet, még egy kedvező csomaggal ez a költség nulla is lehet – emlékeztetett.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság2 hét ago
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben
-
Gazdaság6 nap ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban5 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Tippek2 hét ago
Pénzfelvétel külföldön? Ennyibe kerülhet egy rossz döntés
-
Gazdaság7 nap ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között