Komoly méretű lakáshitel-törlesztőrészlet csökkenést tudnak elérni az önkéntes pénztártagok, ha megtakarításaikat tartozásuk csökkentésére fordítják – az így megspórolt pénz a BiztosDöntés.hu számításai szerint magasabb lehet, mintha a pénz az elmúlt 10 év pénztári átlaghozamával megegyező hozammal gyarapodna a következő években.
Az elmúlt hét évben egy átlagos összegű és kamatozású piaci lakáshitelt felvett ügyfél a felvétel időpontjától függően 16-40 százalékkal, havi 14-24 ezer forinttal tudja csökkenteni lakáshitelének havi törlesztőrészletét, ha – élve a lehetőséggel – jövőre önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaiból (az átlagos pénztári vagyon összegét), 2 millió forintot korábbi hitelének törlesztésére fordítja – derült ki a BiztosDöntés.hu számításaiból.
Közel 4 milliós megtakarítás
Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint vizsgálatuk szerint a felvett kölcsön törlesztőrészlete arányaiban a legkisebb mértékben – 17-18 százalékkal – azoknál az ügyfeleknél csökken, akik alig néhány éve vettek fel lakáshitelt. Ugyanakkor összegében náluk lesz a legmagasabb az előtörlesztéssel megspórolt összeg a még előttük álló hosszú futamidő miatt – például a 2022-2023-ban hitelt felvevők terhe a hitel zárásáig 3,7-3,8 millió forinttal zsugorodhat.
A BiztosDöntés.hu vizsgálata azért 2017-től indul, mert ekkor hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel konstrukciót, ahol a bankok a korábbi 2-2,5 százalékos mértékkel szemben maximum 1 százalékos előtörlesztési díjat számíthatnak fel.
Óriási a szórás a pénztári teljesítményben
Gergely Péter szerint az átlagkamatokkal számolni megtévesztő lehet – a BiztosDöntés.hu szakértője a 2019 nyarát követő közel 2,5 éves időszakra emlékeztet, amikor a jegybank által kimutatott, 10 évre fixált átlagos THM 5 százalék alatt volt. Ugyanakkor az átlagkamat szintjét a nagy összegű hiteleket felvevő, jó minősítésű ügyfeleknek adott egyedi kamatkedvezmények húzták le – a bankok által meghirdetett standard kondíciók nem egyszer akár 1 százalékponttal is a jegybank által kimutatott szint felett voltak.
Az átlagolás még komolyabb veszélyeket rejt, ha azt próbáljuk meg megvizsgálni, vajon megéri-e a pénztári tartalékot feltörni hiteltörlesztés céljából – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak 10 éves (záró vagyonnal súlyozott) átlagos nettó hozama 5,6 százalékra rúgott 2023 év végén, de ezen belül rettentő nagy a szórás.
A jegybank adatai szerint volt pénztár, amely 26,47 százalékos éves átlagos hozamot tudott felmutatni 10 éves időtávban, de a legrosszabbul teljesítő pénztár ugyanezen időszak alatt alig több, mint évi 1 százalékkal tudta fialtatni ügyfelei pénzét. Ráadásul a legtöbb esetben nem a magyar ügyfelek által előszeretettel választott kockázatkerülő portfólió eredménye húzza felfelé az átlaghozamokat – emlékeztet a szakértő. (Bár volt olyan év is, amikor a kockázatmentes pénzpiaci alapok hozták a legkomolyabb teljesítményt.)
Az átlaghozamnál többet hozhat a hiteltörlesztés
Ennek ellenére a BiztosDöntés.hu a pénztárak múltbeli teljesítményét alapul véve igyekezett összevetni annak hatását, ha az ügyfél előtörleszt, illetve, ha változatlan feltételek mellett a pénztárában hagyja megtakarítását. A statisztikák szerint a hitel előtörlesztésével egy család magasabb összeget tud megspórolni a csökkenő tőketartozásnak és így kisebb törlesztőrészletének köszönhetően annál, mintha a példánkban szereplő 2 millió forintot a hitel futamidejének lejártáig a pénztárban hagyná a múltban kimutatott évi 5,6 százalékos éves átlaghozam mellett.
Abban az esetben, ha az MNB adatokban szintén szereplő, 15 éves pénztári átlaghozam mértékével, 7 százalékkal számolunk a jövőre nézve is, a pénztári megtakarítások kamatos kamat számítása ellenére is a 2020 előtt felvett hiteleseknek még mindig jobban megéri az előtörlesztés.
A két véglet számokra lefordítva:
- Egy 2017 októberében felvett átlagos lakáshitel (7,4 millió forint, 192 hónapos futamidő, 5,95%-os THM) esetén a pénztárban hagyott 2 millió forint, évi 5,6 százalékos átlagos pénztári hozam kamatos kamatával elérhető hozamszintje 1,3 millió forint, a fele annak a 2,6 millió forintnak, amennyit az ügyfél az előtörlesztéssel a hitel futamidejének végéig megspórol.
- A másik végletet az jelenti, ha a pénztárak a következő 17 évben is bírnák hozni az elmúlt 15 év 7 százalékos átlaghozamát. Ekkor egy tavaly októberben 224 hónapra felvett, 8,08%-os THM-mel elérhető 12,1 milliós átlagos lakáshitel előtörlesztésén megspórolt 3,8 millió forintnál negyedével magasabb, 4,7 millió forint lenne a pénztári számlán maradó pénz hozama.
Mindenkinek magának kell számolnia
Gergely Péter szerint a fentiekből is látszik, hogy minden pénztártagnak magának kell meghoznia a döntést, hogy él-e a kormány által 2025-ben biztosított lehetőséggel:
- Meg kell nézni saját pénztára eddigi teljesítményét.
- Mérlegelnie kell, hogy ez a teljesítmény a jövőre is igaz lehet-e.
- Át kell tekintenie hitelének kondícióit (törlesztőrészlet, futamidő, kamatfixálás időtartama).
- Át kell gondolni segítséget jelentene-e a törlesztőrészlet csökkentése, lenne-e helye az így felszabadult összegnek.
- Ha a törlesztőrészlet-csökkenésen magasabb összeget nyerhetünk a pénztári hozamnál az is megoldás lehet, ha az előtörlesztéssel a havi törlesztésből megspórolt összeggel növeljük a rendszeres pénztári befizetéseinket.
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint nem kell kapkodni: érdemes a bankoktól előtörlesztési ajánlatot kérni, ahol a kölcsön törlesztésének folytatásának pontos számai alapján lehet dönteni a pénztári megtakarítás átirányításáról.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!