Tippek
Országos összefogásra hív a SPAR
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját.
A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.
Az idei gyűjtés 2025. május 10–11-én, szombaton és vasárnap zajlik az ország valamennyi INTERSPAR áruházában, naponta 10 és 16 óra között. A kampányban több mint harminc civil állatvédő szervezet vesz részt, akik az áruházak előterében kialakított gyűjtőpontoknál várják az adományokat.
Az akció során az állatvédők száraztápot, konzervet, nedves eledelt, jutalomfalatokat, felszereléseket és tisztítószereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák támogatására. A vásárlók a kasszazónák után adhatják át felajánlásaikat az önkénteseknek. Mivel minden szervezet saját igényei alapján határozza meg, mire van épp szüksége, ezért érdemes a helyszínen érdeklődni – ez segíti a célzott és igazán hasznos adományozást. A „Mancs a bajban!” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb adomány is számít. Egy csomag száraztáp vagy egy konzerv is sokat jelenthet egy menhelyi állat számára.
„A SPAR hosszú évek óta támogatja az Országos Állatvédőrség Alapítvány koordinációja mellett az állateledel-gyűjtéseket, mert hiszünk abban, hogy egy felelős kiskereskedelmi vállalatnak nemcsak a vásárlóit, hanem a közösség egészét, benne a legkiszolgáltatottabbakat – így az állatokat is – támogatnia kell. Összefogásra buzdítunk évről évre, s külön öröm, hogy vásárlóink jól érzékelhető elkötelezettséggel álltak és állnak mellénk ebben az ügyben is”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
A SPAR-ban gyűjtött adományok egy-egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Ez hatalmas könnyebbség számukra, hiszen az így megtakarított összegeket más, létfontosságú célokra – például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére – tudják fordítani.
Az akcióban résztvevő szervezetek és áruházak listája a www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban weboldalon érhető el.
A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói a mostani akció mellett egész évben hónapról-hónapra találkozhatnak az állatvédő civil szervezetekkel és munkájukat állateledel-adománnyal támogathatják. A gyűjtések helyszínéről és időpontjáról a SPAR erre a célra létrehozott online felületén júniustól ismét lehet tájékozódni: www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban
A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a https://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Így oldható az őszi feszültség a munkahelyeken
Az ősz a legtöbb munkahelyen az év legsűrűbb, legstresszesebb időszaka: ez jelenti az utolsó lehetőséget az év elején kitűzött célok teljesítésére, az ünnepek közeledtével ráadásul mindenhol nő a forgalom, ami az ügyfélszolgálatokra is jelentős terhet ró. Nem véletlen tehát, hogy ilyenkor feszültebb a helyzet az irodákban.
A TOPdesk szakértője most összegyűjtötte azokat a tippeket és eszközöket, amelyek megoldást jelenthetnek a problémára.
Komoly gazdasági következményei lehetnek annak, ha hosszabb ideig stresszesek a munkavállalók: a feszültség rövid távon a teljesítmény romlásához, hosszabb távon pedig akár magasabb fluktuációhoz is vezethet. Miközben az alkalmazottak megpróbálnak megbirkózni az őszi időszakban tapasztalható, fokozott stressz-szinttel, kevesebb személyes erőforrásuk marad a konstruktív tevékenységekre, mivel kapacitásuk nagy részét a különféle általuk érzékelt stresszorok kezelésére kell fordítaniuk. Zakrzewski Anita, a TOPdesk szakértője szerint ezek a stresszorok azonban nagyban csökkenthetők néhány egyszerű megoldással.
Tudásbázis
Szoros határidők mellett az egyik legjelentősebb stresszforrást az jelentheti, ha a munkavállalók nem kapnak időben választ a kérdéseikre, és másokra kell várniuk egy feladat megoldásához. Erre jelenthet megoldást egy digitális, bárki számára hozzáférhető belső tudásbázis, ahol a gyakran felmerülő kérdésekre a kollégák azonnal, további munkatársak bevonása nélkül megtalálják a válaszokat. A tudásbázis fokozatosan is kiépíthető, így létrehozása még egy sűrűbb időszakban sem jelent nagy időbefektetést.
Önkiszolgáló felület
Ez a módszer nem csak házon belül alkalmazható jól: ha egy vállalat ügyfelekkel dolgozik, rengeteg értékes időt szabadíthat fel a saját munkavállalói számára, ha a gyakori kérdésekre az ügyfelek is egyszerűen – plusz kérdésfeltevés nélkül – megtalálják a válaszokat egy önkiszolgáló portálon. Az így felszabadult időt a kollégák összetettebb problémák megoldására fordíthatják, ami nem csak nyugodtabbá, de érdekesebbé is teszi a munkát számukra. „Minden probléma vagy kérdés, ami többször felmerül az ügyfelek részéről, rögzíthető egy önkiszolgáló portálon” – mondta el Zakrzewski Anita a TOPdesk szolgáltatásmenedzsment platform marketing- és értékesítési vezetője. „A kollégák egyetlen felületen azonnal megtalálhatják az ilyen típusú kérdésekre a válaszokat, amivel nem csak a saját munkájukat könnyítik meg, de kevésbé terhelik – azaz lassítják – a többi csapattagot is. Egy önkiszolgáló portál tehát a teljes csapat hatékonyságát növeli, ami a sűrűbb időszakokban kulcsfontosságú tényező a munkahelyi stressz szempontjából.”
Chatbot
A szakértő szerint természetes, hogy az önkiszolgáló megoldások nem képesek teljes mértékben helyettesíteni a közvetlen kapcsolatfelvételt, hiszen mindig lesz olyan kolléga vagy ügyfél, aki inkább személyes segítségre vágyik. Ez azonban tipikusan az ügyfélszolgálatokon azt eredményezheti, hogy a kollégák újra és újra ugyanazokat a kérdéseket válaszolják meg. Itt jelenthet nagy segítséget egy ma már megbízhatóan működő chatbot, ami képes az egyszerűbb kérdésekre önállóan, a tudásbázis vagy a GYIK alapján megadni a válaszokat. Egy chatbot elemzi a kérdés szövegét, értelmezi annak jelentését, és ez alapján pontosan tudja, mit kérdezzen vagy mondjon a kérdezőnek. Ez pedig mindenki számára előnyös: a kérdező hamarabb kap választ, a munkatársak pedig több időt tudnak a valóban értékes munkára fordítani. „A legideálisabb megoldás az, ha ezeket az eszközöket kombináljuk, több csatornán kvázi automatizálva a feladatvégzést” – teszi hozzá a szakértő. „A hatékonyságnövelő, tehercsökkentő módszerek pedig kényelmesen kezelhetőek és átláthatóak, ha egyetlen szolgáltatásmenedzsment-rendszerbe vannak integrálva.”
Munkavállalói jóllét
Az ősz minden hatékonyságnövelő eszköz mellett is sűrű időszak, ezért érdemes ilyenkor még nagyobb hangsúlyt fektetni a munkavállalói jóllétre. A dolgozók mentális és fizikai egészségét számos módszerrel támogathatja egy vállalat: céges masszázs, sétáló meetingek, nassolnivaló – akár ezek az apró szívességek is nagyot lendítenek majd a munkavállalók elégedettségén a stresszes napokon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Kitörni a buborékból: divatossá tennék a fenntarthatóságot
Ariana Grande, Selena Gomez és Kylie Jenner – csak néhány sztár, aki az elmúlt időszakban buborékszoknyát viselt.
Népszerűsége nem véletlen, hiszen többek között a 2024-es Koppenhágai Divathéten a buborékszoknya volt az egyik legnagyobb sláger. Utána több mint 700 százalékkal nőttek meg az eladásai – derült ki nemrég a Dumaszínházban rendezett Bubble Day-n.
„Ezt a ruhadarabot még Pierre Cardin tervezte 1954-ben. A neve onnan származik, hogy angolul bubble skirt-nek nevezték. Jelenleg többféle stílusú hódít belőle, de a skandináv buborékszoknyák is kifejezetten népszerűnek számítanak”
– hangsúlyozta Domonkos Aida, a budapesti Metropolitan Egyetem divattervező szakos hallgatója, valamint a SodaStream Bubble Day műsorvezetője.
A buborékszoknya jó példa arra, hogyan tudnak túlélni tetszetős és kreatív ötletek éveket, vagy évtizedeket. A SodaStream is ilyen, amelynek megszületése egy londoni ginfőzde tulajdonosának is köszönhető. A szénsavas víz otthoni előállításának ötletét George Gilbey dolgozta ki 1903-ban. Találékonysága révén napjainkban már otthon is olthatjuk a szomjunkat buborékos vízzel.
A szénsavasvíz sohasem megy ki a divatból, de fontos, hogy fenntarthatóvá tegyük a fogyasztását.
„Bár tény és való, hogy egy ideje vissza lehet váltani az eldobható PET-palackokat, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy például egy félliteres, egyszerhasználatos műanyag-palack előállításához 2-3 liter vízre van szükség”
– hangsúlyozta a Palackvisszaváltás keservei – Repontozásos vereség? című előadásában Litkay Gergely humorista. Hozzátette: egy 1,5 literes palack gyártásához körülbelül 0,3 kWh energia szükséges. 2500 darab palack esetében ez 750 kWh áram, ami körülbelül egy átlagos magyar háztartás éves fogyasztásának felel meg. A legjobb megoldás, ha az eldobható PET-palackokat le sem kell gyártani.
„A SodaStream hosszú ideje a nehéz üdítős csomagok cipelésének, valamint az üvegvisszaváltás egyik legjobb alternatívája. Egy komplex, életmódváltással felérő rendszert kínálunk, amellyel a fogyasztók csökkenthetik ökológiai lábnyomukat”
– hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.
A SodaStream az eseményen több újdonságot is bemutatott azok számára, akik számára a fenntarthatóság nemcsak egy divatos szó. Lerántották a leplet a márka új thermo palackjáról, a Fizz&Go-ról, amely akár 12 órán át is melegen, vagy hidegen tudja tartani a betöltött italokat, de szintén a Dumaszínházban debütált a SodaStream Enso két új – matt fekete és homok színű – változata.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ezek a használt autók kelnek el a leghamarabb
A Használtautó.hu legfrissebb elemzése azt vizsgálta, mely modellek cserélnek gazdát a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon.
A forgási sebességet – vagyis a „turnover” értéket – úgy számolták, hogy átlagosan hány nap telik el a hirdetés felkerülésétől a levételéig. A turnover adatok alapján az Ignis, a Wagon R+, az SX4 és a Swift egyaránt a legkeresettebb autók közé tartoznak. A leggyorsabban eladható autók toplistáját, valamint az életkor és hajtáslánc szerinti turnover-adatokat vizsgálta 2025 januártól augusztusig a Használtautó.hu.
A Suzuki kisautói pár hét alatt gazdára találnak, de egy régi Peugeot is meglepően gyorsan elkel
A Használtautó.hu friss, 2025 január–augusztusi adatai alapján egyértelmű, hogy a magyar használtautó-piacon egyes modellek szó szerint napok alatt gazdára találnak. A leggyorsabban eladható típusok listáját a Suzuki vezeti: az Ignis mindössze 14,9 napos átlagos eladási idővel áll az első helyen, szorosan mögötte a Wagon R+ – 15,5 nap, és az SX – 16,6 nap. A negyedik helyen a Suzuki Swift található 18 napos átlagos turnover-idővel, míg az ötödik leggyorsabban eladható modell a Peugeot 307, 18,1 napos értékkel.
„A magyar használtautó-piacon az ár a legmeghatározóbb tényező a vásárlási döntésekben, de a márka megítélése is kulcsszerepet játszik. Nem véletlen, hogy a Suzuki az egyik leggyorsabban gazdát cserélő márka: széles körben kedvelt, egyszerű felépítésének köszönhetően megbízható, szervizelése pedig olcsó és kiszámítható. Ezek miatt nemcsak a 15 évnél idősebb, hanem a 10–14 éves kategóriában is kiemelkedően népszerű. Érdekes adat továbbá, hogy a Peugeot 307 bizonyult az egyik leggyorsabban eladható modellnek. A Peugeot régebbi típusait sokan minőségi előrelépésként tekintik a Suzukikhoz képest, ráadásul széles motor- és karosszériaválasztékuk is vonzóvá teszi őket a használtpiacon”
– emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
Meglepő módon a legöregebb autók kelnek el a leggyorsabban a magyar piacon. A 15 évnél idősebb járművek átlagosan 21,9 nap alatt cserélnek gazdát, míg a 10–14 éves autók már 25,9 napos értéket mutatnak. Az 5–9 év közötti autók 27,5 napos átlaga is viszonylag jó, de a 0–4 éves, tehát újszerű autók már csak 42,5 nap alatt kelnek el, vagyis kétszer lassabban, mint az idősebb társaik.
Ez részben az árkülönbségekkel magyarázható: az idősebb autók alacsonyabb ára és olcsóbb fenntartása sok esetben gyorsabb döntésre ösztönzi a vevőket.
A benzinesek a legkapósabbak
Ha a hajtáslánc szerint nézzük az adatokat, az derül ki, hogy a hagyományos benzin- és dízelüzemű autók kelnek el a leggyorsabban a magyar piacon: a benzines járművek átlagosan 25,9 nap, míg a dízelek 26,4 nap alatt cserélnek gazdát. Ehhez képest az elektromos autóknál az átlagos eladási idő 33,3 nap, a hibridek esetében pedig még ennél is hosszabb, 35,4 nap.
Ez azt jelenti, hogy bár a villanyautók és hibrid modellek iránti érdeklődés fokozatosan nő, a piacon továbbra is a klasszikus hajtásláncok dominálnak, ha gyors értékesítésről van szó. Ennek oka lehet a hagyományos autók ismertsége, javíthatósága és alacsonyabb ára, illetve az alternatív hajtású modellekkel kapcsolatos fenntartási vagy töltési kérdések is.
Összefoglalva, a turnover-adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy az ismert, könnyen fenntartható modellek kelnek el a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon. A Suzuki modelljei nemcsak az alsó árkategóriában népszerűek, de technikai egyszerűségük és országos szervizhálózatuk miatt is keresettek. A Peugeot 307 példája pedig arra világít rá, hogy még a régebbi típusok is versenyképesek lehetnek, ha praktikus kialakításuk és elérhető áruk van.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld1 hét ago
Kiszárad a Balaton? – Az AI mondja meg?
-
Okoseszközök2 hét ago
AI-funkciókkal és díjmentes előfizetésekkel érkezik a T Phone 3 Pro
-
Ipar2 hét ago
A napenergia szerepe egyre nő a kiskereskedelemben
-
Mozgásban2 hét ago
Az összetett harmadik helyén zárta Molnár Martin a brit F4 idei szezonját
-
Mozgásban2 hét ago
Vissza az irodába vagy győzött a home office?
-
Gazdaság2 hét ago
Digitális banki megoldásait fejleszti a CIB Bank a Kyndryllel együttműködve
-
Ipar2 hét ago
A Messer hosszú távú héliumellátási megállapodást kötött a QatarEnergy-vel
-
Ipar2 hét ago
Bivalyerős megawatt-töltő érkezik a piacra