Gazdaság
Közel 220 millió forintot fordított a SPAR társadalmi célú kezdeményezésekre 2025-ben
Több mint három évtizede a vállalati kultúra szerves része a SPAR Magyarország számára a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonysági kezdeményezések és a közösségek támogatása.
Az üzletlánc 2025-ben is sok ezer rászoruló családot segített tanszer- és tartósélelmiszer-gyűjtésekkel, miközben egészségügyi, állatvédelmi, kulturális és sportcélú programokat támogatott. A SPAR Magyarország 2025-ben összességében közel 220 millió forintot fordított társadalmi célú kezdeményezésekre.
Együttműködésben a nehéz sorsú családokért
A SPAR Magyarország és stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2025-ben is folytatta több pillérre épülő együttműködését, amely a vásárlók aktív részvételével nyújt kézzelfogható segítséget a rászorulóknak. Az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció során a vásárlók több tízezer tanszerrel támogatták a nehéz sorsú családok iskolakezdését, emellett adománykártyák vásárlásával is hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez. Az adománykártyás felajánlásokból közel 2 millió forint gyűlt össze, amelyet a SPAR további 1 millió forinttal egészített ki. Az INTERSPAR hipermarketekben megvalósított négynapos tárgyi adománygyűjtés eredményeként közel 100 ezer tanszer és különböző iskolai eszköz jutott el a szeretetszolgálaton keresztül a rászoruló családokhoz, még a tanévkezdés előtt – ezáltal szeptemberben mintegy 1800 gyermek kezdhette felkészülten az új tanévet.
A karácsonyi Adni Öröm! tartósélelmiszer-gyűjtés 2025-ben is kiemelt szerepet kapott. A kezdeményezéshez összesen 148 SPAR és INTERSPAR áruház csatlakozott, ahol a vásárlók összesen 208 tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel. Az adománykártyákból közel 5,5 millió forint gyűlt össze, amelyet az Adomanyozz.hu felületén további közel 7 millió forinttal egészítettek ki a támogatók. Az összegyűlt felajánlásokból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mintegy 25 ezer élelmiszercsomagot állított össze, amelyek még az ünnepek előtt eljutottak a rászoruló családokhoz.
A stratégiai partnerség részeként 2025-ben is folytatódott az élelmiszermentési program. A SPAR áruházaiból több mint 1 millió kilogramm, az értékesítésből kivont, de fogyasztásra még alkalmas zöldség, gyümölcs és egyéb élelmiszer jutott el a rászorulókhoz a segélyszervezet közreműködésével. A program egyszerre nyújt segítséget a nélkülözőknek és járul hozzá az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez.
A SPAR emellett folyamatosan lehetőséget biztosít a vásárlóknak arra, hogy támogassák a nehéz helyzetben élőket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára a pénztáraknál megvásárolható 200 és 500 forint értékű adománykártyákkal bárki egyszerűen támogathatja a rászorulókat. Az összefogás ereje így a mindennapi bevásárlások során is érezhetővé válik.
Komplex támogatás a leukémiával élők gyógyulásáért
A társadalmi felelősségvállalás részeként a SPAR Magyarország több mint egy évtizede támogatja a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány munkáját. A szervezet a támogatások, adományok és az adó 1%-os felajánlások révén nyújt segítséget a leukémiával és más vérképzőszervi betegségekkel élő gyermekek és felnőttek számára. A vállalat a közvetlen pénzügyi támogatás mellett azzal is segíti az alapítvány tevékenységét, hogy áruházaiban megjelenési és kommunikációs lehetőséget biztosít számukra, valamint teret ad a jótékonysági programokhoz kapcsolódó aktivitásoknak.
Sport és összefogás
A SPAR Magyarország hosszú évek óta elkötelezetten támogatja az aktív életmód és a mozgás népszerűsítését. Ennek egyik kiemelt eseménye a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál, amely az ország egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, és amelynek a vállalat névadó szponzorként immár évek óta partnere. A versenyen 2025-ben is több tízezer futó állt rajthoz, köztük számos SPAR-munkatárs, akik különböző távokon képviselték a vállalat közösségét. A munkatársak fizikai és mentális jóllétének támogatása érdekében a vállalat tavaly is ingyenes nevezési lehetőséget biztosított kollégái számára a verseny bármelyik távjára. A közös felkészülés és részvétel nemcsak az egészségtudatos szemléletet erősíti, hanem hozzájárult a vállalaton belüli közösségi élményhez és az összetartozás erősítéséhez is.
A sportesemény társadalmi üzenetet is hordozott: a SPAR minden rajthoz álló munkatárs után 2000 forinttal támogatta a Budapest Bike Maffia Egyesület munkáját, amely az elesettek és az utcára kényszerült emberek mindennapjainak segítését tűzte ki célul.
Vásárlói szemléletformálás és tudatos életmód
A SPAR Magyarország társadalmi szerepvállalásának fontos eleme a vásárlók szemléletformálása és a tudatos döntések támogatása. A vállalat 2025-ben is több olyan kezdeményezést indított, amelyek az egészségtudatos, fenntartható életmód kialakításában nyújtanak gyakorlati segítséget a mindennapokban. Az év eleji életmódváltási elhatározások hosszú távú megvalósítását segítette a SPAR és a Nestlé közös, egész éven át tartó edukációs kampánya. A digitális évtervező hónapról hónapra inspiráló történetekkel, praktikus tanácsokkal és könnyen megvalósítható tippekkel támogatta a fogyasztókat az egészségesebb és fenntarthatóbb életvitel kialakításában. A tartalmak minden hónapban kiegészültek egyszerűen beszerezhető, megfizethető alapanyagokra épülő receptekkel, bevásárlólistákkal és dietetikai információkkal is. Az online elérhető tervezőt a MySPAR applikáción, valamint a SPAR és a Nestlé digitális csatornáin keresztül népszerűsítették.
A szemléletformálás a legfiatalabb korosztályt is megszólítja: 2025-ben új epizódokkal tért vissza a nagy sikerű SPAR ÖKO KALAND animációs sorozat. A korábban bemutatott, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló széria hét új résszel bővült, amelyek játékos és közérthető formában dolgozzák fel a környezettudatos mindennapok témáit. Az epizódok olyan kérdéseket járnak körül, mint a szelektív hulladékgyűjtés, az egészségtudatos életmód, az élelmiszerpazarlás csökkentése és az egyszer használatos műanyagok kerülése. A mesesorozat a SPAR Magyarország YouTube-csatornáján, valamint a sparafenntarthatojovoert.hu oldalon érhető el.
A kezdeményezések célja, hogy a vásárlók életkortól függetlenül olyan ismeretekhez és motivációhoz jussanak, amelyek segítik őket a tudatosabb, felelősebb mindennapi döntések meghozatalában.
A SPAR kiáll az állatvédelem mellett
A SPAR Magyarország több mint egy évtizede támogatja a hazai állatvédő szervezetek munkáját, és 2025-ben is számos kezdeményezéssel járult hozzá a menhelyeken élő állatok ellátásához. Az üzletlánc a kereskedelmi forgalomból kivont, de az állatok etetésére még alkalmas termékek rendszeres felajánlásával segítette a szervezeteket, így az élelmiszer-adományok az év során több száz állatvédő szervezethez jutottak el országszerte.
A vállalat emellett évek óta szoros szakmai együttműködésben dolgozik az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal. A partnerség egyik legfontosabb eleme a Mancs a bajban! országos állateledel-gyűjtési akció, amelyet 2025-ben immár ötödik alkalommal szerveztek meg az INTERSPAR áruházakban. A jótékonysági kezdeményezés keretében a vásárlók közvetlenül adhatták át felajánlásaikat a több mint harminc részt vevő menhely és állatvédő szervezet önkénteseinek. A tavalyi gyűjtés is kiemelkedő eredményeket hozott, a SPAR Magyarország pedig a programot további 1 millió forintos pénzügyi támogatással egészítette ki, megerősítve hosszú távú elkötelezettségét az állatvédelem és a felelős állattartás ügye mellett.
A SPAR emellett egész évben lehetőséget biztosít az állatvédő civil szervezetek számára, hogy áruházaiban adománygyűjtéseket szervezzenek. A vállalat nyitott együttműködési gyakorlata erősíti a civil szervezetek láthatóságát, és közvetlen kapcsolatot teremt a vásárlók és a támogatott ügyek között.
Tudatos környezeti szemlélet mentén szervezett rendezvények
A SPAR Magyarország folytatta azt a gyakorlatát, miszerint törekszik egyes kiemelt vállalati eseményeinek szervezése során a környezeti terhelés mérséklésére. Ennek részeként független szakértő bevonásával kerül kiszámításra és követésre a kapcsolódó becsült CO₂-kibocsátás. A vállalat az elmúlt években tudatosan építette be a korábbi évek szakértői javaslatait a rendezvényszervezési gyakorlatába, ami mérhető csökkenést eredményezett a számított karbonkibocsátásban. Emellett a vállalat őshonos faültetési projekt finanszírozásával is hozzájárul a hosszabb távú környezeti célok megvalósításához.
Kisvállalkozókat segít a SPAR Régiók Kincsei programja
A SPAR Magyarország Régiók Kincsei programja 2025-ben is tovább erősítette a hazai kistermelők és kisvállalkozások piaci jelenlétét. A négy éve elindított kezdeményezés keretében már 125 hazai beszállító összesen mintegy 550 terméke érhető el az üzlethálózatban, így a vásárlók egyre több helyi különlegesség közül választhatnak a mindennapi bevásárlás során. A kínálat jelenleg 23 termékkör árucikkeit tartalmazza: a tejtermékek, tészták, felvágottak, lekvárok és mézek mellett hidegen sajtolt olajok, kézműves sörök, borok, savanyúságok, befőttek és különféle édességek is megtalálhatók a választékban. A program célja, hogy a kisebb élelmiszer-előállítók számára stabil értékesítési lehetőséget biztosítson, miközben a vásárlók minőségi, hazai termékekhez juthatnak hozzá. A SPAR a termékek értékesítésén túl szakmai és digitális támogatással is segíti partnereit, hozzájárulva működésük fejlesztéséhez és piaci versenyképességük növeléséhez. A kezdeményezés a helyi gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez is hozzájárul: a programban részt vevő vállalkozások együttesen több mint 800 embernek biztosítanak megélhetést. A Régiók Kincsei így egyszerre jelent értéket a vásárlók, a hazai termelők és a helyi közösségek számára.
Közösségi ügyek támogatása
A SPAR Segítő Kezek pályázati rendszerén keresztül tavaly is számos civil szervezet részesült támogatásban. A program lehetőséget biztosít arra, hogy helyi és országos ügyek egyaránt forráshoz jussanak. A kezdeményezés ezáltal erősíti a közösségi összefogást és a civil szféra stabilitását.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Az LG a közlekedésbiztonság új korszakát mutatta be ITS World Congress rendezvényen
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját.
A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl: összekapcsolt világ”) mottó jegyében megrendezett ötnapos eseményen kormányzati képviselők, iparági vezetők és szakértők vitatták meg az intelligens közlekedési rendszerek jövőjét.
Az LG a kongresszuson bemutatta, miként mozdul el az autóipar a kizárólag az egyes járművek biztonságára építő megközelítéstől az együttműködésen alapuló balesetmegelőzés felé, ahol a járművek, a közlekedők, az infrastruktúra és a hálózatok összehangoltan működnek. A vállalat műszaki előadásokon, szakmai programokon és élő bemutatókon keresztül szemléltette közlekedésbiztonsági technológiáit, valamint azt, hogy az összekapcsolt technológiák hogyan járulhatnak hozzá egy biztonságosabb és összehangoltabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához.
A járműkommunikációtól a kooperatív közlekedésbiztonságig
Ahogy az autóipar egyre gyorsabban halad a szoftveralapú járművek (SDV-k) és az automatizált vezetés felé, a főként fedélzeti érzékelőkre támaszkodó biztonsági rendszerek korlátokba ütköznek a jármű közvetlen környezetén kívüli veszélyek felismerésében. A kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák lehetővé teszik, hogy a járművek valós időben osszanak meg információkat a közlekedés más résztvevőivel és a környező infrastruktúrával, így javítva a lehetséges veszélyhelyzetek észlelését.
Az LG a 2026-os ITS World Congress rendezvényen azt szemléltette, hogyan ötvözi a Soft V2X technológiára épülő biztonsági platformja a jármű és környezete közötti közvetlen kommunikációt (vehicle-to-everything, V2X) a felhőalapú, jármű és hálózat közötti kapcsolattal (vehicle-to-network, V2N). A Soft V2X az LG integrált, kooperatív közlekedésbiztonsági platformja, amely valós időben kapcsolja össze a járműveket, a hálózatokat és az infrastruktúrát. A bemutató az európai újautó-értékelési program (European New Car Assessment Programme, Euro NCAP) együttműködésen alapuló biztonsági forgatókönyveihez is igazodik.
Az LG a „Seamless V2X-V2N Intelligence for NCAP-Ready Safety” elnevezésű bemutató keretén belül valós közúti környezetben is tartott demonstrációkat a kongresszus helyszínének közelében. Egy, az LG telematikai hardverével felszerelt jármű, valamint V2X-kommunikációra képes eszközök és egy gyalogosoknak szánt mobilalkalmazás segítségével azt mutatták be, hogyan ismerik fel az összekapcsolt biztonsági technológiák a beláthatatlan kereszteződésekben kialakuló kockázatot, hogyan észlelik a közeledő gyalogosokat és kerékpárosokat, valamint miként figyelmeztethetnek időben a vezető látóterén kívül eső veszélyekre.
A platform egyesíti a Soft V2X technológiára épülő, végpontok közötti üzenetvédelmet, a szolgáltatásminőség (Quality of Service, QoS) előrejelzésével támogatott, V2X- és V2N-kommunikációt intelligensen összehangoló megoldást, valamint az 5G Automotive Association (5GAA) és az ITS Korea szabványaira épülő V2N-szervert. Ezek a technológiák együttesen növelik a biztonsági szempontból kritikus üzenetek megbízhatóságát, és segítik a szolgáltatások folyamatos működését.
Az LG megoldása a járművek, a kommunikációs hálózatok, a felhőalapú szolgáltatások és a közlekedési infrastruktúra integrációjával túlmutat a hagyományos V2X-technológián. Lehetővé teszi, hogy a járművek és a környező infrastruktúra közösen ismerjék fel a lehetséges veszélyeket, és reagáljanak rájuk, így a kizárólag járművekre összpontosító rendszereknél átfogóbb, együttműködésen alapuló biztonsági megközelítést támogat.
Nemzetközi összefogás a balesetmentes társadalomért
A technológiai fejlesztés mellett az LG a Toyota és a világ különböző régióiban működő ITS-szervezetek képviselőivel együtt részt vett a „Toward Building a Zero-Accident Society” („A balesetmentes társadalom megteremtése felé”) című szakmai programon is. A résztvevők azt vizsgálták, milyen nemzetközi együttműködések segíthetik a közúti balesetek számának csökkentését és az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítását.
A program során az LG ismertette világszerte végzett technológiai tesztjeinek tapasztalatait, és bemutatta az Euro NCAP változó biztonsági követelményeihez igazodó kooperatív V2X-alkalmazásait. A résztvevők továbbá közös nyilatkozatban szorgalmazták az iparági együttműködés bővítését, valamint a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák fejlesztését és elterjesztését.
A nyilatkozat hangsúlyozza a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a kommunikációs hálózatokat összekapcsoló közlekedésbiztonsági keretrendszer fontosságát. A legfontosabb célok között szerepel az SDV-architektúrák képességeinek bővítése, a vezeték nélküli (over-the-air, OTA) frissítéseken alapuló szolgáltatások továbbfejlesztése, az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítása, valamint az NCAP biztonsági értékelési keretrendszereivel való összhang erősítése.
Innováció és szabványosítás az összekapcsolt közlekedésbiztonságért
Az LG két, az összekapcsolt mobilitás jövőjével foglalkozó szakmai programon mutatta be a Soft V2X technológiájának lehetőségeit.
A „V2X Technologies for Hyper Connected Mobility Service” („V2X-technológiák a fokozottan összekapcsolt mobilitási szolgáltatásokhoz”) című programon az LG a Korea Electronics Technology Institute (KETI), az Electronics and Telecommunications Research Institute (ETRI) és a Sungkyunkwan Egyetem képviselőivel vett részt a V2X-ökoszisztéma jövőjéről szóló panelbeszélgetésen. A vállalat ismertette álláspontját a V2N- és a hibrid V2X-megoldások szabványosításának fejlesztéséről, amely elősegítheti a technológiák bevezetését a nemzetközi piacon.
A „Global Connectivity Solutions to Support Connected and Automated Driving” („Globális kapcsolódási megoldások az összekapcsolt és automatizált vezetés támogatására”) című programon az LG a globális autógyártók számára kínált V2N-szolgáltatások alkalmazási lehetőségeit, valamint a jövő közlekedési környezetéhez igazodó, összekapcsolt biztonsági technológiák fejlesztésére vonatkozó megközelítését mutatta be. A vállalat továbbá ismertette az AI-ra és a digitális infrastruktúrára épülő következő generációs biztonsági szolgáltatásokról alkotott vízióját, szemléltetve a járműveket, a hálózatokat, a felhőplatformokat és a közlekedési infrastruktúrát összekapcsoló integrált mobilitási ökoszisztéma lehetőségeit.
„A közúti balesetek számának csökkentéséhez nem elegendő pusztán az egyes járművek biztonsági teljesítményét javítani”
– mondta Lee Sang-yong, az LG járműipari megoldások üzletágának (Vehicle Solution Company) kutatás-fejlesztési laboratóriumának vezetője.
„Az LG célja, hogy a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák révén összekapcsolja a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a hálózatokat, ezáltal pedig hozzájáruljon egy biztonságosabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához, valamint a balesetmentes társadalom megvalósításához.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
A jelenlegi, hozzávetőleg 62 százalékról akár 80 százalék közelébe is nőhet az illetékmentessé váló egyedi forint átutalások szám szerinti aránya a tranzakciós illeték szabályozásának januári módosulásával. A változás oka, hogy 2027. január 1-től a jelenlegi 50 000 forintról 150 000 forintra nő a magánszemélyek átutalási tranzakcióinak illetékmentes értékhatára a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat értelmében.
A lakossági ügyfelek járnak jól a változással
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a 2026 második negyedévében végrehajtott egyedi forint átutalások 61,8 százalékának összege érte el a legfeljebb 50 000 forintot, 72,8 százalék pedig 100 000 forint alatt volt. A jegybanki statisztikában a következő, 100 000 és 1 millió forint közötti értékhatár a tranzakciók 22,3 százalékát adja. Így feltételezhető, hogy a legfeljebb 150 000 forint összegű utalások számának aránya bőven 75 százalék felett lehetett az idén április és június közötti időszakban.
Az érték szerinti eloszlás alapján viszont egészen más a helyzet: a legfeljebb 100 000 forint összegű egyedi forint átutalásoknak mindössze 1,2 százalék a részesedése, miközben a 10 millió forint fölöttieké közelítette a 91 százalékot a második negyedévben.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az átutalási forgalom megoszlását vizsgálva jól látszik, hogy egyértelműen a lakosság jár jól a várhatóan januártól élő változtatással. Miközben ugyanis a második negyedévben az egyedi forint tranzakciók számának 54,9 százaléka kapcsolódott a háztartásokhoz, a teljes összegből már csak 4,2 százalékkal részesedtek. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a lakossági ügyfeleknél az átlagnál jóval magasabb – tehát bőven 80 százalék feletti – lehet a 150 000 forint alatti átutalások aránya.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az illetékmentes átutalások arányánál becsült értékekről van szó. Ez azzal is magyarázható, hogy a tényleges arányokat kisebb mértékben módosítják a minden esetben illetékmentes, fizetési kérelemre indított qvik-utalások is.
Fokozatosan nőtt az illetékmentes átutalás összege
A lakossági ügyfelekre vonatkozó, tranzakciós illetéktől mentes sáv fokozatosan emelkedett az átutalásoknál az elmúlt években. A 2013-tól kivetett köztehernél kezdetben még nem volt ilyen, de az illeték emeléseivel párhuzamosan bevezették, majd növelték ezt. 2019-től a magánszemélyek átutalásainak első 20 ezer forintja után már nem kellett illetéket fizetni. 2024 augusztusától az illeték mértéke 0,3-ről 0,45 százalékra, a felső határa pedig 10 ezerről 20 ezer forintra nőtt. Ezzel egyidőben a korábbi két és félszeresére, 50 ezer forintra nőtt ugyanakkor az illetékmentesség felső határa is. Ezt emelik meg januártól a háromszorosára, 150 ezer forintra.
Miközben az illeték 0,45 százalékos mértéke nem változik, az utalásonként befizetendő összeg maximuma viszont 20 ezerről 30 ezer forintra emelkedik. Ez a nagyjából 4,4 millió forint feletti utalásokat drágítja meg, a 30 ezres plafont pedig 6,7 millió forint körül éri el az illeték. Ezek az adatok is arra utalnak, hogy a változás elsősorban a vállalatokat és egyéb jogi személyeket érinti majd hátrányosan.
A lakossági bankszámlákon a mentesség minden átutalás első 150 ezer forintjára vonatkozik majd. Így egy 150 ezres utalásnál 450 forint illetéket spórolnak meg januártól – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. A kormányzat várakozásai szerint a két változás egyenlegeként 40 milliárd forinttal nő a tranzakciós illetékből a befolyó bevétel. Ebből idén 606 milliárd forinttal számol a költségvetés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Elindult a Samsung Black Friday 2026 előregisztrációja – érkeznek a novemberi kedvezmények
A november az a hónap, amikor egyre többen böngészik az akciós ajánlatokat és várják azt az egy napot, amikor végre elérhetők a kedvezmények.
Akik régóta szemeznek egy új okostelefonnal vagy nagyobbra cserélnék a nappaliban a tévét, ilyenkor nagy rohamra készülnek – még online is. A Samsung Black Friday 2026 azonban egy kényelmesebb lehetőséget kínál arra, hogy a mindennap használt eszközöket új, AI-funkciókkal felvértezett modellekre cseréljük.
Ideje AI-ra váltani!
Az AI-megoldások számos újgenerációs készüléken jelen vannak és megkönnyítik a felhasználók mindennapjait. Legyen szó például a tévék esetében a tartalmak felskálázásáról a legújabb 4K tévéken vagy valós idejű fordításról a telefonon, ezek az innovatív funkciók kényelmesebbé tehetik az életet – akár anélkül is, hogy észrevennénk, hogy ott vannak.
Bár a hivatalos Black Friday 2026. november 27-re esik, a Samsung hazai webáruházába látogatóknak nem szükséges hetekig készülni egyetlen napra. A felhasználók már 2026. november 2-től kezdve különleges ajánlatokat és egyedi kedvezményeket csíphetnek el a Samsung.com weboldalon – az előregisztráció ráadásul extra kedvezményeket is biztosít.
Exkluzív előregisztráció és korai hozzáférés
A szezon a Black Friday előregisztrációval veszi kezdetét, amely 2026. november 2. és november 9. között érhető el. Azok a felhasználók, akik előre regisztrálnak a Black Friday időszakra a Samsung.com előregisztrációs oldalán, egy 20 000 Ft értékű kuponkóddal gazdagodnak, amelyet Galaxy készülékek, TV-k és audioeszközök vásárlásakor válthatnak be az Elő-Black Friday és a Black Friday hetek ideje alatt.
A tudatos előregisztrálók az első ajánlatokra az Elő-Black Friday időszakban csaphatnak le 2026. november 9. és november 16. között a Samsung.com-on. Ezen időszakban a 200 000 Ft feletti Galaxy készülékeket 20%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg az EARLYACCESS kuponkóddal, emellett november 16-ig minden megrendelés után dupla hűségpontot kaphatnak.
A vállalat Black Friday ajánlatai november 16-án széles körben elérhetővé válnak. Azok, akik lemaradtak az Elő-Black Friday-ről, a Black Friday hetek keretében böngészhetnek a promóció ajánlatai között 2026. november 16. és november 27. között. Ebben az időszakban a BFHETEK kóddal 15% kedvezmény jár a 200 000 Ft feletti Galaxy modellekre, valamint 10% kedvezmény a 200 000 Ft feletti tévékre és audioeszközökre.
A promóciós időszakot a Black Friday hétvége zárja 2026. november 27. és november 30. között, amikor a webáruház látogatói újabb különleges ajánlatokat érhetnek el, és kedvezménnyel vásárolhatnak Galaxy készülékeket, tévéket, monitorokat vagy adathordozókat.
Galaxy okostelefonok és kiegészítők: szintlépés a zsebméretű technológiával
A Samsung Black Friday 2026 kiváló alkalom arra, hogy a felhasználók új eszközökkel hozzák ki a legtöbbet a hétköznapjaikból – akár a tartalomgyártás, a szórakozás vagy a munkájuk terén. A Galaxy Z Fold8 kihajtható képernyője hatalmas felületet ad a videózáshoz és böngészéshez. A Galaxy S26 Ultra és Galaxy S26 modellekben dolgozó Galaxy AI pedig a mindennapokban nyújt érdemi segítséget: a Fotósegéd például pillanatok alatt áthelyez, átméretez vagy eltávolít nemkívánatos elemeket a fotóikról. Azonban nemcsak a kép- és videószerkesztő funkciók, hanem a nyelvi funkciók miatt is igazán megéri novemberben Galaxy AI-ra váltani, hiszen október végén megérkezett a magyar nyelvi csomag.
A Samsung viselhető eszközei a mobilok hatékony társai lesznek a reggeli ingázástól kezdve az esti edzésekig! A Galaxy Buds4 Pro a fejlett Aktív zajszűrést és az Adaptív EQ-t kombinálva a környezetedhez igazítja a hangzást, míg a Galaxy Buds4 nyitott kialakításával hosszabb használat során is kényelmes viseletet biztosít. A Galaxy Watch9 átfogó aktivitás- és alváselemzést nyújt, az AI-alapú Energiapontszám pedig segít a felhasználóknak megérteni a testük aktuális állapotát.
Samsung tévék és audioeszközök: moziélmény a nappaliban
Akár egy csúcskategóriás Micro RGB TV, a dísztárgynak is beillő The Frame, egy Samsung Mini LED TV vagy egy prémium soundbar szerepel a kívánságlistán, a Samsung Black Friday 2026 alatt a felhasználók látványos előrelépést tehetnek az álomotthonuk felé egy olyan eszközzel, amely teljesen átalakíthatja az otthoni szórakozást.
A Micro RGB tévék mikroméretű piros, zöld és kék LED-ekkel, valamint AI-feldolgozással érik el az élethű színmegjelenítést. A The Frame tévézésen kívül műalkotásként is funkcionál: Művészeti módban világhírű festményeket vagy saját fotókat is képes megjeleníteni. A Samsung Mini LED tévék pedig a precíz fényvezérléssel és a 4K AI felskálázással gondoskodnak a részletgazdag, kontrasztos képről.
A Samsung.com előregisztrációs oldala már elérhető, ahol a felhasználók regisztrálhatnak a 20 000 Ft értékű kuponkódért! A Black Friday ajánlatokról és az elérhetőségeknek időpontjától további információ található a vállalat weboldalán.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Mire jó a szuperkondenzátor?
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül az ipari növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: a dialógusalapú bankolásé a jövő – új korszak érkezik
-
Gazdaság2 hét ago
Kamarai előadások segítik a felkészülést az új cégcsoportos árelszámolási szabályokra
-
Okoseszközök2 hét ago
Bemutatkozott az iRobot új takarítórobotja, a Roomba Max 875 Combo
-
Okoseszközök1 hét ago
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung
-
Tippek2 hét ago
A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét
-
Ipar1 hét ago
Öt éven belül a növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány az európai ipari vezetők több mint fele szerint









