Gazdaság
Az idő múlásával egyenesen arányosan növekszik a kiberfenyegetettség
Egyre több adathalász támadás, növekvő lakossági anyagi veszteségek és információvédelmi pánik a szervezeteknél: kihívásokkal teli évnek ígérkezik 2019 kiberbiztonság szempontjából.
Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője 5+1 pontban foglalta össze az idei évre vonatkozó információbiztonsági jóslatait.
Még csak most indult az év, de máris rengeteg gazdasági előrejelzést olvashattunk 2019-re vonatkozóan. Manapság azonban legalább ilyen fontos elgondolkozni azon, vajon mi vár ránk az előttünk álló évben a kiberbiztonság terén – hiszen nem árt felkészülni a kihívásokra. A világ nagy információbiztonsági cégeinek véleménye szerint a mesterséges intelligencia még jelentősebb térnyerése várható, emellett pedig még nagyobb adatlopási incidensek történnek majd, mint tavaly – és az sem okozhat nagy meglepetést, hogy a kritikus infrastruktúrák ellen fokozódni fognak a célzott támadások.
„Magyarország azonban ebből a szempontból – bár biztonsági technológiák terén ugyanaz a kínálat – más kihívásokkal néz szembe. Sokkal alapvetőbb hiányosságok vannak a szervezeteknél, minthogy a mesterséges intelligencia okozzon gondot. Bár egyre több szektor számára kötelező foglalkozni az információvédelemmel és a GDPR is egyre ismertebb kifejezés, az információvédelmi érettség még mindig nagyon alacsony fokon van hazánkban.”
– hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője, aki 5+1 pontban foglalta össze a cég 2019-re vonatkozó információbiztonsági jóslatait:
- Egyre több magyar cég és állami szervezet nevében lesz adathalász támadás, és nőni fog a nem állami szervezetek és ipari irányítási (SCADA) rendszerek elleni célzott támadások száma is
Kifinomultabb, jobb magyarsággal és meggyőző szöveggel fognak érkezni az adathalászó, vagy kártevőt terjesztő levelek, amely által egyre több állampolgár adatait lopják el, illetve egyre több embernek lesz konkrét anyagi kára a zsarolóvírusok és az ellopott bankkártya adatok felhasználása miatt. A nem állami szervezetek sem ússzák meg, nekik leállásokat, szolgáltatás kieséseket és adatvédelmi incidenseket kell majd hírül adniuk.
- A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) lezárja első vizsgálatait, megszületnek az első bírságok, a szervezetek ismét pánikolni fognak
Az előző pont és a NAIH bírságok miatt újra – bár nem akkora lendülettel – fel fog pezsdülni a 2018. május 25. előtt tapasztalható érdeklődés a cégek részéről az információvédelem iránt. A rossz hír, hogy ezzel elkéstek: mivel egy alapszintű információvédelmi irányítási rendszer kiépítése is kb. 1-3 év, ezért ez idő alatt jelentős kockázattal fog működni a szervezet és ügyfelei is.
- A PSD II irányelvhez kapcsolódóan 2019. július 1-jén indul az azonnali fizetés Magyarországon és ezt a csalók is meg fogják lovagolni
A pénzintézetek hiába igyekeznek minden megtenni a csalások kiszűrésére, kezdetben komoly nehézségekbe fognak ütközni. A fenti dátumhoz kapcsolódóan meg fognak ugrani az banki ügyfelek elleni adathalász támadások, és az ügyfelek mobil eszközeire, számítógépeire feltelepülő, banki bejelentkezési adatokat ellopó ún. bankolós trójai programok fertőzései is jelentősen emelkedni fognak.
- Növekvő lakossági anyagi veszteségek különböző zsarolási és identitáslopási incidensek miatt
Az elmúlt egy-két év világcégeket érintő, milliárdos darabszámú adatlopási incidensei visszahatnak a magyar felhasználókra is. Egyre több olyan zsarolási kampány lesz, amelyben magyar felhasználók ellopott adataival élnek vissza, például kiszivárgott jelszavakkal való zsarolás, vagy felhasználói fiókok ellopása, PayPal fiókok kifosztása.
- Nyílik az olló a kis- és nagyvállalatok kibervédelmi felkészültsége között
A nagy cégek saját SOC-ot (Security Operations Center, vagyis Biztonsági Műveleti Központ) építenek, vagy kiszervezik a biztonsági infrastruktúra tevékenységeiket, a kisvállalkozások pedig igyekeznek legalább egy olcsó, vagy ingyenes naplógyűjtő és elemző rendszert (SIEM) üzembe állítani. De szomorúan tapasztalják, hogy az egy darab rendszergazdájuk nem mindenható, és a naplók írása olvasás nélkül semmivel sem növeli a biztonsági szintet.
+1 Növekvő oktatási és biztonságtudatossági tevékenység
A cégek és szervezetek egyre többet költenek majd 2019-ben információvédelmi-, biztonsági tudatosításokra és oktatásokra, mert belátják, hogy ez a legolcsóbb és leghatékonyabb védelmi intézkedés. Az információbiztonsági rendszerek nem helyettesítik az emberi tudást és óvatosságot. Bár vannak ezzel ellentétes törekvések is, az emberi tényező mindig emberi tényező marad. Emellett tovább nő a kiszervezett információ biztonsági vezetők iránti igény: az állami szektort törvény kötelezi bizonyos információvédelmi kontrollok megvalósítására, de a tapasztalatok alapján nem tudnak versenyképes juttatást biztosítani a szakértőknek. Lesz azonban lehetőségük igénybe venni külsős tanácsadó cégek ilyen szolgáltatásait, amely jelentős segítség, hiszen ilyenkor nem csak egy szakértő, hanem az egész cég tudását igénybe vehetik.
Gazdaság
Országos kamarai program segíti a kkv-kat a fogyasztóvédelem és az ügyfélpanasz-kezelés területén
Elindult az OVK-TÁR, azaz az Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált, gyorsan alkalmazható megoldásokkal erősítse a kis- és középvállalkozások fogyasztóvédelmi jogszabályi megfelelését és ügyfélpanasz-kezelési gyakorlatát.
Az országszerte nyolc helyszínre ellátogató OVK-TÁR a felhasználó élményére és az üzleti célokra egyszerre fókuszáló, úgynevezett service design alapú fejlesztési logikára épül. A program nem előre gyártott megoldásokat kínál, hanem vállalkozói interjúkra, problématérképezésre, kamarai visszajelzésekre és tesztelésre támaszkodva alakítja ki a gyakorlati javaslatokat. Így a fejlesztések valóban a vállalkozások mindennapi működési nehézségeiből indulnak ki, és azokra adnak célzott, használható válaszokat. A Budapesti Békéltető Testület szakmai vezetésével és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara projektgazdai koordinációjával zajló együttműködés biztosítja, hogy a fejlesztések ne csak országos szinten legyenek relevánsak, hanem a helyi vállalkozói igények is beépüljenek a munkába.
A Vállalkozásfejlesztési Program (VFP) részeként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) finanszírozásával létrejött kezdeményezés különösen a határidők szigorú betartására, a megfelelő dokumentálásra, az egységes ügyfélkommunikációra, valamint a tájékoztatók és az általános szerződési feltételek (ÁSZF) releváns elemeire helyezi a hangsúlyt.
A projekt négy fő pillérre épül, az országos vállalkozói munkacsoport-ülésekre, az országos műhelymunkára, a fogyasztóvédelmi jogi tanácsadásra és a hasznos tudásanyagok létrehozására. A workshopokokat meghívásos formában rendezik meg, azok a területi és ágazati szempontból releváns kkv-k vehetnek részt, amelyeknek van fogyasztóvédelmi és panaszkezelés tapasztalata. A jogi tanácsadás több területi kamaránál érhető el, Budapesten például 2026. május 7-től, előzetes időpontfoglalás alapján az ovktar@bkik.hu e-mail címen. A program eredményeként olyan tudásanyagok jönnek létre, mint panaszkezelési folyamatábrák, fogyasztóvédelmi kisokos ügyfélszolgálati munkatársak számára, valamint service design módszertannal kidolgozott jógyakorlat-csomagok, amelyek a projekt lezárása után is széles körben használhatók maradnak egy a tudástárban.
A program nyolc területi kamara, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, a Csongrád-Csanád vármegyei, a Fejér vármegyei, a Győr-Moson-Sopron vármegyei, a Hajdú-Bihar vármegyei, a Pest vármegyei, a Heves vármegyei és Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara aktív közreműködésével valósul meg.
,,A fogyasztóvédelmi megfelelés és a panaszkezelés ma már nem csupán jogi kérdés, hanem fontos működési és reputációs tényező is a vállalkozások számára. Az OVK-TÁR éppen erre ad rendszerszintű, a kkv-k mindennapjaiban közvetlenül hasznosítható választ. A területi kamarák szervezeti egységeiként működő békéltető testületek nem csupán vitarendezési intézmények, hanem a vállalkozások mindennapi működését aktívan támogató, gyakorlati megoldásokat fejlesztő szakmai partnerek”
– hangsúlyozta dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.
A program részleteiről és az egyes elemekhez kapcsolódó információkról a részt vevő területi kamarák nyújtanak tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai
-
Szórakozás2 hét ago
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
-
Egészség2 hét ago
A wellness-életkor mutathatja meg a valóságot?
-
Ipar2 hét ago
Additív gyártás 2026: ipari fordulópont




