Gazdaság
Szondy Dalma a döntőbe jutott a 2019-es Sony World Photography Awards fotópályázaton
A 2019-es díjátadó shortlistesei között számos fotós képviselteti magát a világ minden tájáról egy fényképből álló munkájával
A World Photography Organisation kihirdette a Sony World Photography Awards 2019 Nyílt és Ifjúsági kategóriák shortlistes fotósainak névsorát. A döntősök között szerepel Szondy Dalma is, akinek egy képből álló munkája bekerült a világ legjobbjai közé.
Szondy Dalma „Mindennapi konstruktivizmus” című munkájával a fotópályázat Nyílt kategóriájának Csendélet alkategóriájában indult. Dalma sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy munkáját rekordszámú, 195 ország 326 997 nevezése közül választották a legjobbak közé.
A szentendrei születésű fotós munkáját az őt körülvevő struktúrák, finom vonalak és színek ihlették. Dalma shortlistes képét egy debreceni szupermarket udvarán készítette. „Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni vagy nem törődni azzal a rengeteg szépséggel, amely körülvesz minket. Ha nyitott szemmel járunk, akkor észrevehetjük, milyen lenyűgöző szépségűek lehetnek a mindennapi tárgyak is”
– mondta fényképével kapcsolatban Dalma.
Dalma mellett számos tehetséges fotós versenyez a világ minden tájáról, hogy megnyerje kategóriáját és esélye legyen az a 2019-es Nyílt kategória fotósa címre. Az elismerés mellett a fotósok a Sony legújabb csúcskategóriás digitális képalkotó eszközeivel is gazdagodhatnak, 5000 dolláros pénznyereményben részesülnek, részt vehetnek a londoni díjátadó esten. Minden shortlistes fotós munkáját bemutatják az éves Sony World Photography Awards kiállításon a londoni Somerset House-ban, mielőtt szerte a világon tárlatok nyílnak a válogatott képekből, valamint fényképük és nevük szerepelni fog a fotóverseny hivatalos évkönyvében is.
A World Photography Organisation által szervezett, nemzetközileg elismert Sony World Photography Awards a világ egyik legfontosabb fotós eseménye. A névadó főszponzorral, a Sony-val közösen már 12. alkalommal rendezik meg a négy versenyt magába foglaló fotópályázatot: Professzionális (több képből álló portfóliót díjaznak), Nyílt (egy képből álló portfóliót díjaznak), Diák (tudományos intézmények számára kiírt pályázat) és Ifjúsági (12 és 19 év közötti korosztályos verseny). A Professzionális verseny shortlisteseit 2019. március 26-án hirdetik ki.
Rekordszámú nevezés érkezett a Sony World Photography Awards 2019 fotóversenyre
A világszinten meghatározó szerepet betöltő, legsokoldalúbb fotóverseny minden évben elismeri és díjazza az előző év legjobb kortárs fotóit többféle fotógráfiai műfajon és kategórián belül.
A 2019-es fotópályázatra minden eddiginél több, 326 997 jelentkezés érkezett a négy különböző versenyre a világ 195 országából.
A Nyílt és Ifjúsági shortlisteseinek kiválasztása
A nemzetközileg elismert szakemberek – köztük nemzetközi múzeumok kurátorai, lapkiadók vezetői és a média képviselői – alkotta Sony World Photography Awards zsűrije anonim módon bírálja el a pályaműveket.
Az idei Nyílt és Ifjúsági kategóriákat elbíráló zsűri elnöke Rebecca McClelland, a Saatchi Saatchi & Prodigious fotóigazgatója és művészeti vezetője.
„Magam is meglepődtem mennyire változatos munkák érkeztek a Nyílt és Ifjúsági kategóriákban. A fotóverseny rendkívül demokratikus módon ismeri el a fotózás kivételes szépségét, amelyben az új műfajok mellett olyan, már megszokott témák is helyet kapnak, mint a hagyomány, a természet és a divat. A verseny továbbá platformot biztosít a legfontosabb demográfiai kérdéseknek is”
– mondta McClelland.
„Egyetlen kép elbírálása sohasem egyszerű, azonban rendkívül fontos, hogy minden fényképnek egyenlő bánásmódot biztosítsunk, műfajuktól függetlenül. Ezzel a módszerrel biztosan ki tudjuk választani a lehető legjobb pályamunkákat. Fontos megemlíteni, hogy a zsűri szavazás névtelenül zajlik, hogy megakadályozzuk az eredmények befolyásolásának lehetőségét, illetve az elfogultságot. Izgatottan várom, hogy újra viszontláthassam ezeket a csodálatos kortárs fényképeket a Somerset House kiállításon”
– tette hozzá McClelland.
Egyéb versenyek és díjak
Az Ifjúsági kategória shortlistesei között 12 és 19 év közötti fotósok legjobb nyolc, egy képből álló munkáit 2019. február 5-én, a Professzionális és Diák versenyek döntőseit pedig 2019. március 26-án jelentik be. Minden kategóriagyőztes és shortlistes munkát bemutatnak majd az éves Sony World Photography Awards kiállításon a londoni Somerset House-ban 2019. április 18-tól május 6-ig.
A fotóverseny végső győzteseinek névsorát a londoni díjátadó ceremónián jelentik be április 17-én. Az Év fotósa, a Nyílt kategória összesített győztese, az Év Ifjúsági fotósa díj, valamint a Professzionális versenyek győztesei és a Diák kategória tíz shortlistes fotósa utazhatnak Londonba, hogy részt vegyenek a díjátadó eseményen. A díjazottak a Sony legújabb digitális képalkotó eszközeivel gazdagodhatnak, valamint nevük bekerül a fotóverseny hivatalos évkönyvébe is.
Fontos dátumok
- február 26. – Nyílt verseny győzteseinek és a Nemzeti díj nyertesének kihirdetése
- március 5. – a Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók díj nyertesének bemutatása
- március 26. – a Professzionális és Diák versenyek shortlisteseinek bejelentése
- április 17. – Az Év fotósa, a Nyílt, Diák és Ifjúsági kategóriák győzteseinek, valamint a Professzionális kategória győzteseinek kihirdetése
- április 18 – május 6. – Sony World Photography Awards 2019 kiállítás (Somerset House, London)
Gazdaság
A Hankook az FIA globális partnereként erősíti a fenntartható innovációt a motorsport és a mobilitás területén
A Hankook, a világ egyik vezető globális gumiabroncs-gyártó vállalata, mostantól a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) globális partnere. Az együttműködés az FIA Global Partner Program részét képezi.
A program olyan szervezeteket egyesít, amelyek az innovációt, a fenntarthatóságot és a biztonságot a mobilitás és a motorsport jövőjét meghatározó alappilléreknek tekintik. A hivatalos aláírási ceremóniára január 23-án került sor az FIA londoni irodájában, Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke, valamint Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója jelenlétében.
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta:
„A fenntarthatóság és a technológiai innováció az FIA küldetésének középpontjában áll, így örömmel üdvözlöm a Hankookot új partnerünkként. Ez az együttműködés hűen tükrözi az FIA Globális Partnerprogramjának világszintű növekedését, és a közös munka révén tovább erősíti törekvéseinket, hogy biztonságosabbá tegyük a motorsportot és a mobilitást.”
Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója kifejtette:
„Az FIA és a Hankook osztozik abban a meggyőződésben, hogy a technológiai innováció csak akkor lehet tartósan hatékony, ha ötvözi a biztonságot, a méltányosságot és a felelősségvállalást. Az FIA globális partnereként technológiai szakértelmünket és a fenntartható gumiabroncs-fejlesztésben szerzett tapasztalatunkat a jövő mobilitásának szolgálatába kívánjuk állítani – a motorsportban és azon túl is.”
Craig Edmondson, az FIA kereskedelmi igazgatója hozzátette:
„Bővülő globális partnerprogramunkon keresztül az FIA olyan vezető nemzetközi szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek osztoznak az innováció, a fenntarthatóság és a biztonság iránti elkötelezettségünkben. Örömmel köszöntjük a Hankookot a programban. Együtt folytatjuk a fejlődés felgyorsítását és egy fenntarthatóbb, jövőorientált mobilitási ökoszisztéma kialakítását.”
Az új partnerség értelmében a Hankook többek között az évente decemberben megrendezett FIA Díjátadó, valamint 2026-tól 2028-ig az FIA Fenntartható Innovációs Sorozat hivatalos partnere lesz. Ez utóbbi egy globális platform, amely szoros együttműködésben áll az olyan FIA világbajnokságokkal, mint az ABB FIA Formula E, a Formula–1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a Rali-világbajnokság (WRC). A sorozat összehozza az iparági vezetőket, elősegítve a párbeszédet, és az együttműködést – különös tekintettel a „pályáról a közútra” lehetőségek népszerűsítésére, amelyek révén a motorsportban megszülető innovációk hatást gyakorolhatnak a tágabb autóiparra.
A technológiai haladás közös előmozdítása
A partnerség a közös értékeken alapul: az új technológiák területén végzett úttörő munka a kulcsa a pozitív változásoknak mind a jövőbeli mobilitás, mind a motorsport terén. A Hankook átfogó technológiai szakértelmével és a fenntartható átalakulásra irányuló határozott fókuszával járul hozzá ehhez a szemlélethez. A prémium gumiabroncs-gyártó többek között AI-vezérelt fejlesztési folyamatokkal, az elektromobilitásba történő stratégiai befektetésekkel – mint például a kifejezetten elektromos járművekhez kifejlesztett iON gumiabroncs-családdal –, valamint a tanúsítottan megújuló és újrahasznosított alapanyagok fokozott használatával tör előre.
A modern mobilitás részeként a gumiabroncsok jelentősen hozzájárulnak a biztonsághoz, a hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz – különösen az új hajtáskoncepciók felé történő technológiai váltás fényében. Ennek szellemében a Hankook integrált megközelítést alkalmaz, és olyan abroncsmegoldásokat fejleszt, amelyek megfelelnek a legmagasabb követelményeknek mind a hagyományos, mind az új járműtípusok esetében. Mint az ABB FIA Formula E világbajnokság és az FIA Rali-világbajnokság exkluzív technikai partnere és gumiabroncs-szállítója, a gyártó motorsport-szerepvállalása központi eleme a kutatási és fejlesztési stratégiájának az új anyagok és technológiák tesztelése során.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A fogyasztók új értéket keresnek: átalakul az autóipar jövője
A globális autóipar történetének egyik legátfogóbb átalakulásán megy keresztül, amelyet a fogyasztói elvárások gyökeres változása vezérel.
A Deloitte legfrissebb, 2026-os globális gépjárműfogyasztói tanulmányában (Global Automotive Consumer Study) a szakértők rávilágítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az értéket, a hozzáférést és az élményt helyezik előtérbe, miközben az elektromos járművek (EV) iránti kereslet és a márkahűség is új utakat tör.
A Deloitte több mint egy évtizede készíti el éves tanulmányát, amely objektíven mutatja be a gyorsan változó autóipari környezetet. A legfrissebb, 2026-os kiadás 27 kulcsfontosságú autópiac több mint 28 500 fogyasztójának véleményén alapul, és alapvető betekintést nyújt abba, hogy a járművásárlók mit tekintenek valóban értékesnek a mobilitásban, és milyen elvárásaik vannak a járműmárkákkal szemben.
„Az autóipari fogyasztók ma sokkal tudatosabbak az értékkel kapcsolatban. A minőség, valamint az innováció mellett megkövetelik az átláthatóságot és a bizalmat is. A magasabb járműárak és finanszírozási költségek miatt egyre inkább jellemző, hogy újragondolják, mit is jelent számukra a mobilitás valós értéke”
– mondta Gábor Zoltán, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának vezetője.
Az elektromos járművek és a márkahűség új korszaka
A tanulmány egyik fő megállapítása szerint az elektromos járművek (BEV – Battery Electric Vehicle) iránti globális kereslet egyenetlen eloszlást mutat a különböző régiókban, miközben a hibridek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik. A fogyasztók pragmatikusabbá váltak, és a megfizethetőség, a töltési lehetőség elérhetőségének és a mindennapi használhatóság egyensúlyát keresik.
A márkahűség folyamatosan változik: Japánban továbbra is erős a vásárlói elkötelezettség, míg az első alkalommal vásárlók körében nagyobb a szándék a későbbi márkaváltására, különösen azokon a piacokon, ahol számos új szereplő jelent meg. Ez a tendencia új lehetőségeket teremt a feltörekvő márkák számára, de egyben kihívások elé is állítja a hagyományos gyártókat.
„Az, hogy a hibridek iránti érdeklődés jelentősen nő, míg a tisztán elektromos autók piaca differenciáltabban fejlődik régiónként, azt mutatja, hogy a vásárlók nem egyetlen technológiai megoldásra fókuszálnak. Az autógyártóknak rugalmasabb stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek figyelembe veszik a helyi infrastruktúra fejlettségét és a fogyasztói preferenciákat”
– fűzte hozzá Farkas Gergely, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának szenior menedzsere.
A technológia és szolgáltatások szerepe
A kapcsolódási funkciók (connectivity features) terén a fogyasztók a biztonságot és a védelmet növelő megoldásokat értékelik a leginkább, ugyanakkor továbbra is magasak az adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak. Ez rávilágít arra, hogy az adatvédelembe vetett bizalom kiépítése kulcsfontosságú az új technológiák széles körű elfogadásához.
A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt, személyre szabott megoldások, valamint az OTA (Over-The-Air, azaz vezeték nélküli szoftverfrissítések) alapú fejlesztések iránt – amelyek hosszú távon növelhetik a járművek hasznosságát – nyitottak a fogyasztók. Ez a trend arra ösztönzi a gyártókat, hogy a járművet ne csak termékként, hanem folyamatosan fejlődő szolgáltatási platformként kezeljék.
A szolgáltató kiválasztásakor a fogyasztók a szolgáltatás minőségét, a bizalmat és az átláthatóságot tartják elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az after-care szolgáltatások terén is elengedhetetlen a kiemelkedő ügyfélélmény, amely erősíti a márkahűséget és a hosszú távú elkötelezettséget.
Mint arra a Deloitte 2026-os tanulmányában rámutatnak, az autóiparnak proaktívan kell reagálnia a változó fogyasztói igényekre, és a jövőben még inkább az ügyfélközpontú, értéket teremtő megoldásokra kell fókuszálnia a siker érdekében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új növekedési szakaszba lépett a TC2: többségi tulajdonrészt szerzett a szerb Kombinat IT Services vállalatban
Tizedik működési évét megkezdve többségi tulajdonrészt szerzett a szerb Kombinat IT Services vállalatban a TC2.
A döntést az elmúlt egy év sikeres szakmai együttműködése alapozta meg, amely során a két vállalat több felhő-natív rendszer megvalósítását igénylő projekten dolgozott együtt.
Az akvizíció célja, hogy a TC2 platformszintű mérnöki és felhőüzemeltetési szakértelmét alkalmazásmodernizációs és alkalmazásfejlesztési képességekkel egészítse ki, és ügyfelei számára a teljes életciklus mentén egységes, üzleti fókuszú szolgáltatást nyújtson. A lépés a vállalat tudatosan felépített fejlődési ívének következő állomása.
A TC2 az elmúlt tíz évben szakértői indulásból regionálisan is releváns, nagyvállalati fókuszú technológiai partnerré vált. Egyre erősebben jelent meg az az ügyféligény, hogy a stabil, skálázható felhőplatformokra épülő rendszerek mellett az alkalmazások modernizációja és fejlesztése is egységes szemléletben, egy kézben valósuljon meg.
A TC2 2024-ben kezdett szorosabban együttműködni a Kombinat IT Services-szel olyan projektekben, ahol a modern fejlesztési és DevOps technológiák magas szintű ismerete, valamint a nagyvállalati környezetben elvárt szállítási minőség egyaránt kulcsszerepet kapott. A Kombinat web-, mobil-, adat- és IoT-fejlesztési tapasztalata, valamint felhő-natív architektúrák és AI-alapú alkalmazásmodernizációs megoldások terén szerzett szakértelme egészíti ki a TC2 platformszintű mérnöki tudását.
„Az elmúlt egy év közös munkája egyértelművé tette számunkra, hogy a platformszintű gondolkodás és az alkalmazásfejlesztési szemlélet integrálása valódi ügyfélértéket teremt. Az alkalmazásokba integrált, üzleti célokra szabott innovatív megoldások és ezek teljeskörű fejlesztés- és üzemeltetés támogatása révén ügyfeleink számára mérhető versenyelőnyt biztosítunk”
– mondta Sepsy Károly, a TC2 üzletfejlesztési vezetője.
A többségi tulajdonszerzéssel a TC2 célja a már bizonyított közös képességek szervezeti szintű integrálása. Az egységes működés ügyféloldalon rövidebb fejlesztési ciklusokat, kisebb szállítási kockázatot és egyértelmű felelősségvállalást jelent, különösen komplex nagyvállalati és államigazgatási környezetben.
„Egy bizonyos érettségi szint felett nem csak az a kérdés, mit teszünk a szolgálatásfejlesztés során, hanem az is, hogyan tudjuk hosszú távon biztosítani ugyanazt a gondolkodásmódot, minőséget és felelősségvállalást a teljes értéklánc mentén. Ez a lépés erről szól”
– tette hozzá Révész Róbert, a TC2 társalapítója és CEO-ja.
A TC2 a közös képességek további mélyítésére, a felhő-natív fejlesztések és a komplex vállalati megoldások erősítésére, valamint regionális jelenlétének bővítésére fókuszál. A jubileumi év így egy új, integrált növekedési fejezet kezdetét jelenti.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Papírmentes társ munkához és tanuláshoz – elérhető a HUAWEI legújabb táblagépe
-
Mozgásban2 hét ago
Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza
-
Egészség2 hét ago
Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Gazdaság2 hét ago
A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt
-
Szórakozás2 hét ago
Bemutatkozik a Samsung Art Store-ban a Lee Kun-Hee-gyűjtemény 20 darabja
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Egészség2 hét ago
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei






