Gazdaság
Mi köze a GDPR-nak (és a munkaadómnak) a mobilomhoz?
A privát szféra iránti vágy az ember alapvető joga, nem pedig fölösleges luxus.
Új állomáshoz érkezett a GDPR: a magyar parlament módosította a helyi törvényeket, hogy azok összhangban legyenek az uniós rendelettel.
Ez alapján sok területen változik a szabályozás, ami többek között a munkahelyeken használt rendszerek, számítógépek, laptopok, tabletek és okostelefonok kezelését is érinti. A Micro Focus szakértői szerint az IT-szakemberek egyszerűen eleget tehetnek az új előírásoknak egy fejlett eszközkezelő megoldás segítségével.
A GDPR kapcsán már eddig is számtalan teendője volt mindenkinek. Nem akad olyan internethasználó, akinek egy évvel ezelőtt ne kellett volna hozzájárulási nyilatkozatokat kitöltenie és boxokat kipipálnia ahhoz, hogy használhassa megszokott szolgáltatásait. A szervezeteknek pedig még ennél is nehezebb dolguk volt: frissíteniük kellett biztonsági és adatkezelési rendszereiket, módszereiket és stratégiáikat, és át kellett vizsgálniuk adatbázisaikat és fájljaikat, hogy azonosítsák, töröljék vagy titkosítsák a személyes információkat.
A hazai jogrend most igazodott a változásokhoz azzal, hogy a parlament nemrégiben elfogadta az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, amelyek számos különféle területet érintenek. Ezek közül a vállalati informatikai szakemberek számára minden bizonnyal a munka törvénykönyvének változtatásai lesznek a legfontosabbak, amelyek a munkahelyeken használt számítástechnikai eszközökre és rendszerekre, valamint az azokon tárolt adatokra vonatkoznak.
A munka az első
Az új szabályozás szerint a cégek alkalmazottai alapesetben csak munkára használhatják azokat a számítástechnikai eszközöket és rendszereket, amelyeket a munkaadóik rendelkezésükre bocsátanak a feladatok elvégzéséhez, hacsak erről külön nem állapodnak meg másként. A felhasználó számára ezzel kapcsolatban az lehet a legfontosabb kérdés, hogy akkor ezentúl tilos lesz-e a céges laptopjáról használnia a közösségi médiát és a privát e-mail címét. A vállalati IT-szakemberek oldaláról nézve azonban összetettebb lehet a feladat, ha vezetői utasításra arról kell gondoskodniuk, hogy minden privát tevékenységet megakadályozzanak a céges gépeken.
A BYOD trend hatására ráadásul egyre többen használnak saját eszközt, laptopot, tabletet vagy okostelefont a munkájuk elvégzéséhez. Az új törvény alapján pedig a munkáltató arra is jogosult, hogy betekintsen ezeken a készülékeken a munkaviszonyhoz kapcsolódó adatokba.
Az IT-szakemberekben felmerülhet a kérdés, hogy miként tudják megvalósítani és betartatni az új előírásokat úgy, hogy mindez ne járjon túl sok pluszmunkával, és a felhasználók privát szférája is sértetlen maradjon. Fejlett eszközkezelő megoldással szerencsére egyszerűen kivitelezhetők az ilyen jellegű feladatok is.
Enyém, tiéd, a cégé
A Micro Focus ZENworks Configuration Management például lehetőséget biztosít arra, hogy az IT-szakemberek külön munkahelyi profilokat hozzanak létre a felhasználók saját mobileszközein. A személyes és üzleti adatok és programok így egyszerűen elkülöníthetők egymástól, és a cég informatikusai csak a munkához kapcsolódó tartalmakhoz férnek hozzá a készülékeken, az alkalmazottak saját fájljaiból, képeiből vagy alkalmazásaiból semmit nem látnak.
A munkahelyi profilon belül azonban az IT-szakemberek minden erőforrást elérhetnek és kezelhetnek, sőt, bizonyos feladatokat is elvégezhetnek annak érdekében, hogy nagyobb biztonságot garantáljanak a vállalati adatok számára. Például előírhatják szigorúbb jelszavak használatát a profilon belül, letilthatják az ismeretlen forrásból származó alkalmazások futtatását, ellenőrizhetik az üzleti adatokat és korlátozhatják is az azokhoz való hozzáféréseket. Szükség esetén pedig akár távolról is törölhetik az üzleti adatokat, így ha egy munkavállaló esetleg elveszíti okostelefonját vagy táblagépét, a céges információkat akkor sem fenyegeti veszély.
A ZENworks Configuration Management ezenfelül azt is lehetővé teszi az IT-szakemberek számára, hogy egységes szabályokat és házirendeket hozzanak létre, és azokat a vállalat minden eszközén egységesen betartassák, beleértve az asztali gépeket, laptopokat és mobileszközöket, valamint ezeket egyetlen központi felületen keresztül ellenőrizzék. Ezáltal arról is egyszerűbben gondoskodhatnak a megoldás segítségével, hogy az alkalmazottak ne használhassák privát célokra a céges erőforrásokat.
Gazdaság
Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.
Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.
Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.
Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.
Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.
Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.
Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.
„A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról
– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.
– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”
A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.
Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?
A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.
Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.
Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Ipar2 hét ago
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
-
Gazdaság2 hét ago
A vendégek készen állnak az AI-ra – de vajon a szállodaipar is?
-
Szórakozás2 hét ago
Exkluzív termékekkel indul a KitKat és a Formula-1 első közös szezonja
-
Gazdaság2 hét ago
2026: az év, amikor végleg búcsút inthetünk a jelszavaknak?
-
Mozgásban2 hét ago
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat






