Okoseszközök

Rettegünk, hogy összetörjük telefonunkat, mégsem teszünk ellene

A Huawei Technologies 10 országban végzett felmérést

Bár a kijelzőtörés a felhasználók egyik legnagyobb rémálma, mégis csak minden második magyar védi megfelelően a mobilja előlapját– derül ki a Huawei legújabb kutatásából.

huawei_szervizposzt_infografika

A Kanadában és kilenc európai országban, köztük Magyarországon végzett felmérés azt vizsgálta, tulajdonosaik szerint milyen veszélyek fenyegetik a leginkább az okostelefonokat, és általában milyen okból viszik szervizbe készülékeiket. A gyártó kutatásából kiderült: annak ellenére, hogy gyakran előfordul, a képernyő törése esetén csak a felhasználók egynegyede javíttatja meg a mobilját. A lekérdezés eredményei alapján itthon leginkább a szolgáltatás ára tartja vissza a mobiltulajdonosokat attól, hogy szervizbe vigyék törött készüléküket.

A Huawei felmérése szerint a magyarok fele nem védi megfelelően az okostelefonja kijelzőjét, pedig minden harmadik felhasználónak legalább egyszer megrongálódott már. A gyártó tíz országban több mint háromezer fő részvételével végzett kutatást, amelynek fókuszában a leggyakoribb okostelefonos problémák, sérülések és a károsodásuk okozta félelmek álltak. A lekérdezésben több mint háromszáz magyar felhasználó vett részt. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók közel 80 százaléka elvárná a gyártóktól, hogy kevésbé sérülékeny készülékeket fejlesszenek.

Rettegünk, hogy már nem lehet a miénk

A Huawei nyári szervizkampánya keretében nemzetközi kutatást végzett, amelyben többek között arra volt kíváncsi, milyen, a készülékük épségét veszélyeztető dologtól tartanak leginkább a felhasználók. A válaszadók 69 százaléka saját bevallása szerint nehezen tudná elképzelni az életét okostelefonja nélkül. A megkérdezettek egyharmadának legnagyobb félelme, hogy elhagyja, vagy más ellopja tőle a készülékét. A Huawei kutatási eredményei alapján a magyarok 30 százaléka tart az okostelefonján olyan bizalmas adatokat, amelyeket nem szeretne, ha a készülék esetleges eltűnésekor illetéktelenekhez kerülnének.

A felhasználók nem csak attól félnek, hogy ellopják mobiltelefonjukat: további 17 százalék jelentősen tart attól, hogy a készülékén tárolt adatok, fotók és üzenetek egy hiba folytán örökre eltűnnek. A harmadik legszámottevőbb veszélyként a felhasználók 16 százaléka az okostelefon elejtését nevezte meg, illetve az ebből eredő képernyő-sérüléseket.

Sok az akkumulátor- és kijelzőkárosodás

A gyártó kutatásában arra is rákérdezett, milyen meghibásodásokat tapasztalt a legtöbb okostelefon-tulajdonos az elmúlt két évben. Mind a nemzetközi, mind a magyar felhasználók esetében az akkumulátor problémás működése, töltése állt a hibalista elején, amelyet szorosan követett a telefonok kijelzőjének megsérülése. A harmadik leggyakoribb problémát a különböző hálózati fennakadások okozták a felhasználóknak, ezt megközelítőleg 27 százalékuk tapasztalta. A válaszadók ebben az esetben az internethez való csatlakozás nehézségét, illetve a hanghívások során előforduló kapcsolódási problémákat emelték ki.

Javítsam, ne javítsam?

A magyarok 75 százaléka még soha nem cseréltette ki telefonja előlapját annak ellenére, hogy 32 százalékuk már legalább egyszer betörte azt. A szervizektől való távolmaradás oka a hazai megkérdezettek válaszai alapján egyértelműen a pénztárcájukra fogható: a magyarok közel 92 százaléka úgy gondolja, hogy egy esetleges kijelzőcsere túlságosan drága, 41 százalék szerint pedig ennek a költségnek nem szabadna meghaladnia a piaci átlagárnak tartott 32 ezer forintot.

Bár ódzkodnak a javíttatástól, de sokan mégsem teszik meg a megfelelő lépéseket a készülékük védelméért. A magyarok negyede nem tartja semmilyen tokban a mobilját, illetve telefonja kijelzőjét csak a válaszadók alig fele védi fóliával, ezzel kitéve a készüléküket az esetleges sérüléseknek. Ennél is kevesebben, mindössze a megkérdezettek 11 százaléka kötött valamilyen biztosítást az okostelefonja károsodása esetére. A válaszadók többsége általánosságban túl sérülékenynek ítélik meg a mobilkészülékeket, valamint kifejezetten hajlamosnak tartják azokat a különböző meghibásodásokra. Az okostelefon-tulajdonosok elsősorban a készülékek gyártóitól várják a megoldást: a résztvevők 78 százaléka összességében elvárná, hogy strapabíróbb készülékeket fejlesszenek számukra és adott esetben megkíméljék a felhasználókat az emberi mulasztásból és balesetekből adódó károk javítási költségeitől is.

Okoseszközök

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének.

Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

Nézzük át rendszeresen tárhelyünket – Vizsgáljuk felül tárhelyünket és töröljük a nem szükséges fotókat, videókat, fájlokat és alkalmazásokat. A jópofa képek lementése, a munkahelyi e-mailekben kapott mellékletek tárolása „sok kicsi sokra megy” alapon terhelheti le eszközünket. Ha valamit feltétlenül tárolni szeretnénk, azt célszerű egy felhőszolgáltatáson keresztül, hogy így is kíméljük okostelefonunkat.

Rendszeresen töröljük a cache-t – Az appok gyakran tárolnak ideiglenes adatokat azért, hogy felgyorsítsák működésüket. A cache-ben felgyülemlő adatmennyiség azonban a tárhely jelentős részére kihathat, így célszerű rendszeresen „kipucolni”, hogy optimalizáljuk eszközünk működését. Ezt a beállításokban tehetjük meg az alkalmazáskezelőnél.

Gondoljuk meg, mit használunk – Vonzó lehet mindenféle alkalmazást letölteni, de célszerű időnként átgondolni, hogy mi az, amit használunk, és mi az, ami csak virtuális porfogóként szolgál. Sőt, több appnak van „Lite” vagy „Go” változata is, amik kevesebb erőforrást igényelnek – segíthet, ha inkább ezeket használjuk.

Kalibráljuk kameránkat – Vonzó lehet a legjobb minőségben tárolni a fotóinkat és videóinkat, de a nagyfelbontású felvételek lábnyoma is nagyobb okostelefonunkon. Érdemes lehet egy is időt szánni a beállításokra, vagy (ha van rá lehetőségünk) mindig a megfelelő alkalomhoz igazítani a beállítást. Lehet, hogy egy lépcsőházi kiírás olvasható úgy is, ha nem 4K-ban lövünk róla képet.

A fentieken túl persze több megoldás is van, de egy biztos: a tudatosság a kulcs. A tárhely és a memória leterhelése lassíthatja a készülékünket, és meglepő lehet, de egy kis belső takarítás csodákra lehet képes, és revitalizálhatja kedvenc eszközünket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

Az AI a technológia jövője, a HONOR pedig úttörő benne

honor

A technológia világában mostanában szinte minden a mesterséges intelligenciáról (AI) szól, a hírek egy része pedig riasztó jelleggel csapódik le: sokan munkák elvesztését, emberek által végzett szakmák megszűnését látják benne.

Az aggodalmak egy része megalapozott, azonban fontos kihangsúlyozni, hogy az AI nem egy heterogén technológia, és minden az alkalmazásától függ. A HONOR igyekszik olyan módon beépíteni készülékeibe, hogy azok minden szempontból a felhasználó érdekeit szolgálják. Ennek megértéséhez szükséges pár fogalom tisztázása. A mesterséges intelligencia olyan eszköz, amely algoritmusok segítségével képes emberi beavatkozás nélkül feladatok elvégzésére. Ezen belül a generatív AI képes továbbgondolni a feladatokat, és szimulálni az emberi gondolkodásmódot. Ehhez van szüksége a gépi tanulásra, amivel adathalmazokkal lehet tanítani az AI-t, így hatékonyabban végezheti a feladatát: például minél többször jelezzünk a zenestreaming programunknak, hogy milyen zenét szeretünk, annál jobban találja majd el preferenciáinkat. A mély tanulás pedig a gépi tanulás egy komplexebb formája, amely masszívabb adathalmazokkal dolgozik. Ilyenkor létrejön egy mesterséges neurális hálózat, amiket az emberi agy működése ihlet, és céljuk is azt szimulálni: ez komplexebb és átfogóbb fejlődést kínál, amivel az AI előrejelzései emberszerűbbek, valósabbak lehetnek. Vegyük sorba tehát, hogy a mesterséges intelligencia milyen módokon teszi hatékonyabbá a HONOR eszközeit!

Az AI egyik leglátványosabb alkalmazása okostelefonokban a fotózásban tapasztalható. A fényképezés lelke a megfelelő szög és megfelelő pillanat meglelése, azonban rengeteg utómunka is szükséges lehet a kívánt hatás eléréséhez. Az okostelefonos fotózás ráadásul lehetővé teszi, hogy bármikor bármit lencsevégre kapjunk, és nem biztos, hogy minden esetben művészi indíttatás hajt minket – lehet, hogy a célunk elkapni egy mozzanatot amilyen gyorsan csak lehet. Az AI a gépi és a mély tanulással számos fronton könnyítheti ezt meg. Segíthet felismerni tárgyakat és alanyokat, valamint meggyorsíthatja a képfeldolgozást és az utómunkát, így specifikus szakismeret nélkül, a paraméterek kalibrálásával érhetjük el a kívánt hatást. A HONOR Falcon kamerarendszere ezeket mind beépíti, és segít például abban, hogy mindig a legjobb, legizgalmasabb pillanatokat örökíthessük meg – például sporteseményeken. A már alapvetően óriási adathalmazának és folyamatos fejlődésének köszönhetően képes előrevetíteni a kiemelt pillanatokat, és azokat rögzíteni: például egy zsákolást egy kosárlabda-mérkőzésen azután, hogy valaki labdával a kezében ugrik a háló felé. Segíthet a minimálisan elérhető fény mesterséges felerősítésében, ezzel alacsony fényviszonyok között is pazar képeket eredményezve, de automatikusan válthat a kameralencsék között is az igényekhez igazodva.

Az AI neurális hálózatainak egyik legnagyobb előnye, hogy a mesterséges intelligencia képes általuk megérteni az emberi szándékot, és arra alapozni a döntéseket, javaslatokat. Ez azt jelenti, hogy minél többet használjuk HONOR telefonunkat, annál jobban tudja majd, hogy mikor mire van szükségünk. Ennek lehet egyszerűbb megnyilvánulása, mint a leggyakrabban használt appok folyamatos frissítése, de megnyilvánulhat a chatekben, keresésekben javasolt szavak, kifejezések pontosabb, helyesebb használatában is. A HONOR készülékek nem csak a felhőből elérhető, tehát internetkapcsolattal alkalmazható AI-jal dolgoznak, hanem már a készülékre van telepítve. Így rengeteg minden automatikusan elérhető, és a fejlődés is személyre szabott: például, ha fordítóprogramot alkalmazunk. A HONOR esetében a szándékalapú működés egyik formája a Magic Portal. A funkció segítségével a komplex folyamatok egy vagy párlépéses feladatokká alakíthatók: például a másoktól üzenetben kapott adatokhoz társíthat a készülék automatikusan alkalmazásokat – ha szeretnénk. Egy címre bökve feldobhatja a Google Mapset, míg egy termék fotójánál elvihet egyenesen az üzletre, ahol meg is rendelhetjük. Fontos kiemelni, hogy ez régiónként eltér, és lehet, hogy Magyarországon – egyelőre – kevesebb funkció érhető el, mint máshol. Ezzel párhuzamosan azonban folyamatosan fejlődik a rendszer, és minél többen használják, illetve mi magunk minél többet alkalmazzuk, annál „okosabb”, pontosabb és hatékonyabb lesz.

A HONOR AI-jal segíti az összekapcsoltságot is. Magic Ring funkciója abban segít, hogy zökkenőmentesen kapcsolhassunk össze különböző HONOR készülékeket: okostelefont, tabletet, vagy a nálunk még egyelőre nem elérhető laptopot. Ilyenkor szinte egy eszközzé válnak a különböző platformok, és egy nagy rendszerként kezelhetjük őket. Elkezdhetünk egy szerkesztést az egyik gépen, hogy aztán folytassuk a másikon. Ennek fontos része a MagicOS operációs rendszerek harmonizációja, ami lehetővé teszi az egyébként komplex összekapcsolás egyszerűsítését. Az ilyen hálózatok pedig nemcsak a produktivitás, hanem a szórakozás és egyéb feladatok közben is jól jöhetnek, elvégre könnyebb egy ökoszisztémán belül egységesen végezni tennivalóinkat, mint babrálni az egymással talán kevésbé kompatibilis rendszerekkel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon.

Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

Az idei MCE szakkiállításra készülve, Ettore Jovane, a Samsung Electronics Italia HVAC üzletágának vezetője azt nyilatkozta:

„2023 kihívást jelentett egyes termékcsaládok számára, az év a hőszivattyúk tekintetében kedvezőtlenül alakult: több évnyi növekedés után az ösztönző befektetések leállítása miatt a piac erőteljesen lelassult. Ennek ellenére a Samsung mind a piaci trendhez, mind az előző évhez képest is növekedést könyvelhetett el. Ezeknek az eredményeknek az elérését a termékfejlesztéshez, a szakmai képzéshez és az ügyfelek megközelítéséhez kapcsolódó, innovatív látásmódnak köszönhetjük.

Wim Vangeenberghe, a Samsung Electronics Air Conditioner Europe elnöke szerint: „Az MCE Kiválósági Díjjal jutalmazott hat termékünk és az Év Terméke Díjat nyert szabadalmaztatott WindFree™ technológiánk bizonyítják, hogy folyamatosan és hajthatatlanul törekszünk a jobb megoldásokra.  

Széles termékválaszték a kényelem szolgálatában:

A Samsung az otthoni és az üzleti környezetet szolgáló valamennyi technológiát, fejlesztést, valamint a digitális csatlakoztathatóság formáit mutatta be termékeivel az MCE 2024-en.

A vállalat klímaberendezéseinek éllovasa a WindFree™ technológia, amely több ezer mikrofuraton keresztül teszi lehetővé friss levegő egyenletes eloszlatását, kellemetlen hideg huzat nélkül. A WindFree™ technológia kényelmének kulcsa az úgynevezett „huzatmentes levegő” „Still Air”, amely értelmében a kiáramló levegő sebessége alacsonyabb, mint 0,15 m/s.

A WindFree™ technológia mind a lakossági, mind a kereskedelmi termékekben megtalálható. A WindFree™ Elite a Samsung lakossági zászlóshajó terméke, amely a beltéri egység elülső felületén található 21 000 mikrofuraton keresztül egyenletesen oszlatja szét a friss levegőt, megakadályozva ezzel a kellemetlen hideg huzat kialakulását. A termék emellett A+++/A+++ energiahatékonysággal rendelkezik hűtés és fűtés terén. Ráadásként az eszköz a SmartThings alkalmazáson keresztül távolról is vezérelhető, valamint SolarCell napelemes távirányítóval is kezelhető, amely közvetlen – természetes vagy mesterséges – fénnyel újra feltölthető.

Az MCE-n a vállalat új, érintőképernyős központi vezérlőegységét is bemutatta, amelynek fejlett funkcióival egy vagy több légkondicionáló rendszer testreszabottan irányítható, az EHS termékcsalád lakossági hőszivattyús rendszereitől kezdve a DVM S2 termékcsalád változó hűtőközeg-áramú rendszermegoldásaiig.

A WindFree™ technológia a kereskedelmi megoldásokban is jelen van, például a WindFree™ 1-utas kazettás és 4-utas kazettás terméktípusokban.

A Samsung lakossági kínálatában megtalálhatók a Samsung EHS hőszivattyú termékcsalád megoldásai is. A fűtésre, hűtésre és használati melegvíz-készítésre (HMV) is alkalmas termékcsaládot három rendszersorozat képviseli: az EHS Mono, az EHS Split és a légkondicionálás lehetőségét is kínáló EHS TDM Plus.

A kereskedelmi célú megoldások terén a Samsung a Digital Variable Multi (DVM) termékcsaládot és a következő generációs VRF (változó hűtőközeg-áramú) rendszereket kínálja beépített mesterséges intelligenciával. A termékcsalád a levegő hőforrású, közepes és nagyméretű DVM S2, a víz hőforrású DVM S Water, valamint a DVM Chiller folyadékhűtő rendszerekből áll. A VRF rendszerek hővisszanyerésre alkalmas, 3 csöves változatban is kaphatók, amely lehetővé teszi az épület különböző helyiségeinek egyidejű fűtését és hűtését.

Új Samsung termékek 2024-ben  

Az MCE 2024-en a Samsung által bemutatott új termékek egyike az új ClimateHub Hydro egység. Ez a megoldás egyszerre foglalja magában a hőszivattyús rendszer hidraulikus modulját, valamint egy 200 literes használati melegvízi tartályt, amely a Samsung EHS hőszivattyúcsalád kültéri egységeivel kombinálva képes fűtést, hűtést és használati melegvíz (HMV) ellátást biztosítani. Az új oldalfali Hydro egységek egy – vízkörileg vagy hűtőkörileg – osztott hőszivattyús megoldást kínálnak, melyben a beltéri egységek a fő hidraulikai alkatrészeket tartalmazzák, és a Samsung EHS hőszivattyúcsalád kültéri egységeivel kombinálva fűtésre, hűtésre és használati melegvíz előállítására is alkalmasak. Az alacsony hőmérsékletű hőleadókkal történő fűtés korszerű épületgépészeti rendszerrel rendelkező épületek esetén optimális választás lehet a helyiségek fűtésére. Azonban az új, magas hőmérsékletű EHS kültéri egységeknek köszönhetően az új ClimateHub és új oldalfali Hydro egységek mindegyike kombinálható olyan hagyományos, radiátoros fűtési rendszerekkel is, amelyek fűtési hőleadóit korábban magasabb vízhőmérsékletű gázkazánra optimalizálták.

Az MCE kiállításon egy nemrég bevezetett újdonság is szerepet kapott: az EHS Mono R290, egy R290 hűtőközeggel működő monoblokk hőszivattyús megoldás fűtéshez, hűtéshez és használati melegvíz előállításához. A berendezést fűtési rendszerek korszerűsítéséhez és új rendszerek kialakításához egyaránt tervezték, hiszen könnyen kombinálható alacsony vagy magas vízhőmérsékletű hőleadókkal is. Többféle, 5, 8, 12 és 16 kW teljesítményű kivitelben, valamint kétféle változatban érhető el: beépített keringető szivattyúval vagy hidraulikai modul nélkül. Az újdonságok sorában helyett kapott az új, R32 hűtőközegű DVM S Mini kültéri egység is, amely ideális a kis- és közepes méretű létesítmények klímarendszereihez.

A Samsung elhozza a digitális csatlakoztathatóság forradalmát

A SmartThings, a Samsung ingyenes alkalmazása lehetővé teszi a csatlakoztatott eszközök ökoszisztémájának kezelését, ütemezését és felügyeletét kényelmesen, közvetlenül egy okostelefonról, valamint lehetővé teszi otthoni forgatókönyvek beállítását automatizációk és napi rutinok létrehozásához. A légkondicionálás sem kivétel, ha a digitális csatlakoztathatóságról van szó, sőt, a Samsung 2013-ban az elsők között integrált Wi-Fi csatlakozást a termékeibe. A SmartThings öt programot tartalmaz: Home Care, Clothing Care, Pet Care, Cooking és Energy, amelyek felügyelik, kezelik a kompatibilis eszközöket, többek között ellenőrzik azok energiafogyasztását. A kereskedelmi szektor számára a Samsung a b.IoT Lite integrált vezérlőszoftvert kínálja, amely IoT-technológiákat és mesterséges intelligencia algoritmusokat használ a VRF rendszerek kezelésére és optimalizálására, és ideális a közepes és nagy épületekhez egyaránt.

A Samsung szolgáltatásai az értékesítés előtti és utáni időszakban

A szakemberek számára a Samsung személyre szabott támogatást és tanácsadást nyújt: a tervezési fázisban a DVM Pro 2.0 tervezés-automatizálási szoftver lehetővé teszi a Samsung megoldások hűtőköri, hidraulikai, elektromos és vezérlési terveinek előkészítését mind lakossági, mind pedig kereskedelmi felhasználásra szánt termékek esetén. Továbbá az EHS kiválasztó szoftver lehetővé teszi a lakossági hőszivattyúrendszerek méretezését, eligazítva a felhasználót annak érdekében, hogy a megtalálhassa a leginkább megfelelő megoldást. Speciális igények esetén Samsung szakértői akár numerikus áramlástani szimulációt (CFD analízist) is végeznek a légáramlás optimalizálása és a kültéri egységek helyes működésének megállapítása érdekében.

MCE Kiválóság Díjak és az Év Terméke Díj

A Samsung számos szakmai elismerést zsebelt be az elmúlt évek során. Az MCE 2024-ben a vállalat 6 termékét jutalmazta Kiválóság Díjjal (MCE Excellence Award), ezek mindegyike az energiatakarékosságot, az innovációt, a digitális csatlakoztathatóságot és a teljesítményre való összpontosítást egyesíti. A díjazott újdonságok között megtalálható az oldalfali Hydro egység, a ClimateHub, az EHS Mono R290, az EHS Mono HT Quiet, a WindFree™ Elite és az új érintőképernyős központi vezérlő is.

Az idei kiállításon az egyedülálló és szabadalmaztatott WindFree™ klímatechnológiát választották a 2024-es Év Termékének, légkondicionáló kategóriában.

Az Év Terméke kutatás, az Olaszországban végzett legfontosabb innovációval kapcsolatos felmérés, a megkérdezett felhasználók számát tekintve, több mint 12 000 személy részvételével készül. A megkérdezettek 64%-a választotta a WindFree™-t a leginnovatívabb terméknek légkondicionáló kategóriában, és a terméket kipróbáló felhasználók 94%-a nyilatkozott arról, hogy nagyon elégedett vele.

A Német Minőségügyi és Pénzügyi Intézet (ITQF) „Best in Italy – Service Champions 2024” felmérése első hellyel jutalmazta a Samsungot, „légkondicionáló berendezések” kategóriában az értékesítés utáni szolgáltatás terén is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss