Gazdaság
Fontos az adatvédelem a hazai vállalkozásoknak, mégsem költenének rá
Az adatvédelmet tartják a legfontosabb biztonsági kihívásnak a hazai technológiai vállalkozások, mégis alig költenének fejlesztésekre – derül ki a SzeBIT informatikai kiállítás résztvevőivel készített felmérésből.
A Panda Security kérdőívét kitöltő magyar szakemberek az egészségügyi adatok kiszivárgásától tartanak a legkevésbé.
Az ügyféladatokat, a pénzügyeket, a dolgozókat és a szerződéseket érintő bizalmas információk védelme számít a legkritikusabb feladatnak a közel száz megkérdezett informatikai és technológiai szakértő szerint. A válaszadók közül azonban csupán minden tízedik ítélné súlyos problémának, ha a cégnél őrzött egészségügyi adatok kerülnének rossz kezekbe. Az adatbiztonság erősítése mellett az adatmentés fejlesztését, a hálózat és a végpontok védelmét sorolták a jövő év elsődleges céljai közé.
A kutatásban résztvevő vállalkozások felénél nincs elkülönített költségvetés a kiberbiztonsági fejlesztésekre, és mindössze hét százalék tudott beszámolni a már meglévő keretük jelentős növekedéséről az elmúlt egy évben. A szakemberek kétharmada ennek ellenére nem aggódik amiatt, hogy cége egy évben belül kibertámadás áldozatává válhat, csupán a válaszadók ötöde véli úgy, hogy nem megfelelően védettek egy ilyen típusú betöréssel szemben.
Az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletének, a GDPR-nak való megfelelést a szakemberek döntő többsége kulcsfontosságú feladatnak tartja, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tervezi a követelmények betartását támogató technológia beszerzését.
„Tevékenységük folytán a technológiai vállalatok óriási mennyiségű érzékeny üzleti adattal rendelkeznek, még sincs megfelelő hangsúly az adatbiztonságon. Bármelyik iparági szereplő hosszú távon csak úgy maradhat versenyképes, ha biztosítani tudja védettségét a behatolások ellen, ami az üzleti bizalom megtartásához elengedhetetlen”
– hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója.
A SzeBIT keretében minden évben egy napra a jövő technológiáinak fővárosává válik Szegeden, ahol az IT világcégek magyarországi részlegei bemutatják leginnovatívabb termékeiket és megoldásaikat. A hannoveri cebit-en bemutatott IT futuretech megoldásaikat a nagy gyártók Szegedre hozzák, így a régió piacának érdeklődői is testközelből tekinthetik meg az egyes cégek zászlóshajóit jelentő újdonságokat.
Gazdaság
Hiába a hitelcsúcs – harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma
Hiába ért el közel 3 éves csúcsot az új lakások finanszírozására folyósított hitelösszeg áprilisban, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy az új lakások árának elképesztő drágulása miatt a most folyósított hitelből harmadannyi átlagos méretű lakás megvásárlása lehetséges, mint 2022-ben volt.
Rövid távon a fizetőképes kereslet csökkenése akár a beruházások visszafogását is magával hozhatja – kérdés, mennyit tud ebből tompítani a Lakhatási Tőkeprogram.
Közel három éves csúcsra jutott az új lakások finanszírozására felvett hitelek összege: 2025 áprilisában 17,58 milliárd forint értékben szerződtek a bankokkal az ügyfelek új lakások építésére. Ennél magasabb összeget utoljára 2022 júniusában vettek fel a magyar családok, akkor 22,35 milliárd forint értékben finanszírozott új lakásvásárlást a magyar bankrendszer – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén áprilisban a teljes lakossági lakáshitel-kihelyezés 13,11 százalékát tette ki az új lakások finanszírozása. Ilyen magas arányt – lényegesen kisebb, 13,31 milliárdos hitelösszeg mellett – legutóbb 2024 februárjában regisztrált a jegybanki statisztika. A számok alapján tehát ismét lendületet kapott az új lakáspiaci hitelezés, de Gergely Péter szerint ez az élénkülés csalóka lehet.
Harmadannyi lakásra elég a felvett kölcsön
A BiztosDöntés.hu szakértője arra figyelmeztet, hogy a hitelösszegek mögötti reálérték valójában csökkenő tendenciát mutat. Míg a 2022 júniusi rekordösszegből még több mint 503 darab, átlagosan 60 négyzetméteres új lakás megvásárlását lehetett volna fedezni Budapesten, addig 2025 áprilisára – a jelenlegi, budapesti újépítésű lakásokra jellemző, 1,6 millió forintos négyzetméterárral számolva – alig több, mint harmadára, 183 lakásra zuhant a folyósított hitelösszegből megvehető fővárosi lakások száma.
Faramuci módon még 2024 februárjában is kedvezőbb volt a helyzet: az akkori 13,31 milliárdos hitelösszegből akkor 173 darab átlagos méretű új lakás finanszírozása lett volna lehetséges Budapesten – pont tízzel (5 százalékkal) kevesebb, mint napjainkban, pedig a mostani hitelvolumen közel harmadával magasabb.
Ez jól mutatja, hogy a lakásárak emelkedése milyen mértékben csökkenti a hitelből megvásárolható lakások számát. Hiába élénkül a hitelezés, ha közben a vásárlóerő reálértéken zsugorodik – fogalmaz Gergely Péter.
A fejlesztések is veszélybe kerülhetnek
A szakértő szerint a mostani trend aggasztó lehet a piac egészére nézve is. Ha a jelenlegi árnövekedési ütem tartós marad, az új lakások iránti kereslet könnyen korlátokba ütközhet, ami a beruházások visszafogását, a kínálat szűkülését, végső soron pedig az árak további emelkedését is eredményezheti.
Egyelőre nem látszik, hogy rövid távon tud-e segíteni a negatív trendhatás csökkentésében a kormány Lakhatási Tőkeprogramja. Az eredetileg 200 milliárd forintos kerettel induló programot a márciusi pályázat eredményei – 23 induló alap, amelyek közül 19 megfelelt – 300 milliárd forintra emelték.
A program a múlt év végi várakozások szerint hosszabb távon 800 – 1000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat el (ami mintegy 30 ezer új lakás megépítését jelentheti), s olyan struktúrát hoz létre, ami folyamatossá teheti az új lakásépítési volumen bővülését. Ám az árak emelkedését majd csak akkor mérsékelheti, ha a program hatására valóban nagy mennyiségű, minőségi lakás kerül a piacra – ideiglenes “árkorrekciót” önmagában nem hoz létre.
A lakásvásárlók számára így rövid távon már nemcsak az alacsony kamat vagy a támogatás a kulcskérdés – hanem az is, hogy mekkora lakást kaphatnak ugyanannyi pénzért, mint néhány éve – emelte ki Gergely Péter.
Az 5 százalékos hitel sem segít
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a 35 év alattiak első saját tulajdonú lakásának megvásárlására felvehető kedvezményes, maximum 5 százalékos kamatozású lakáshitel semmilyen változást nem hozott a fővárosban, sőt a megyeszékhelyeken sem. Ennek legfőbb oka az, hogy a hitel csak olyan, legalább A+ energetikai besorolású új lakásokhoz igényelhető, amelyek négyzetméterára nem haladja meg az 1,2 millió forintot, ilyenből azonban nagyon kevés van.
Így az október végéig elérhető kölcsön nagyrészt a vidéki és kisvárosi lakásvásárlásokat támogatja majd, de a zöld kritériumok teljesítése miatt a kedvezményes hitel ott sem tud átütő lenni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A bankok tartják a vállalásukat – de ezzel a hitelfelvevők járhatnak rosszul
Ahogy azt sejteni lehetett, bár bankszámla-díjaikat nem emelik, más területeken lépnek a bankok.
Az önmérséklet a korábbi lakáshitel díjátvállalási-akciók csökkenéséhez vezethet – figyelmeztet a friss banki változások alapján Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A bankok önként vállalták, hogy a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó díjaikat – a számlavezetési, a tranzakciós és a kapcsolódó szolgáltatások díjait – nem emelik meg 2026. június 30-ig. A jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak és költségek azonban nem tartoznak a vállalás hatálya alá, és ezt most egyre több hitelfelvevő a saját bőrén tapasztalja meg – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Fontos látni, hogy a bankszámlákra és a lakossági alapdíjakra vonatkozó árbefagyasztás nem érinti a lakáshitelekhez kapcsolódó úgynevezett külső költségeket. Ezek egy részét a bankok zöme eddig átvállalta az ügyféltől, vagy – részben vagy egészben – visszatérítette azokat. Most azonban várhatóan gyakoribb lesz, hogy ezek az átvállalások csökkennek, s az emelkedő díjakat a bank egyre nagyobb részben, vagy akár teljes egészében áthárítja az ügyfélre – mondja Gergely Péter.
Dráguló értékbecslés és biztosítás
A BiztosDöntés.hu adatai szerint több bank is emelte az értékbecsléssel és vagyonbiztosítással kapcsolatos díjait az elmúlt hetekben:
Az Erste Bank 2025. június 1-jétől a lakások és építési telkek értékbecslésének díját 46 ezer forintról 55 ezer forintra emelte a lakáshiteleinél, míg egy lakóház értékbecslése már 70 ezer forintba kerül. A komplexebb „értékbecslés + műszaki szakértés” díja 62 ezerről 90 ezer forintra nőtt, ami 45 százalékos drágulás.
A CIB Bank szintén június 1-jétől a CSOK Plusz hitelhez kapcsolódó értékbecslés díját 56 ezer forintról 65 ezer forintra emelte új lakás esetén.
A MagNet Bank már 2025. május 1-jétől módosította a kötelező vagyonbiztosítási díjait: például egy 50 millió forint feletti biztosítéki értékű ingatlan esetén a havi díj 1 292 Ft-ról 1 398 Ft-ra nőtt.
Belefér a THM-be? A válasz: attól függ
A THM (teljes hiteldíj mutató) célja, hogy a hitelfelvevő számára összehasonlíthatóvá tegye a hiteltermékek valódi költségét. Ugyanakkor nem minden díj kerül bele automatikusan a THM-be – és ez félreértésekhez vezethet.
A vagyonbiztosítás díja például akkor része a THM-nek, ha a bank a hitelnyújtás feltételeként előírja a biztosítás meglétét – ami persze a legtöbb esetben így van. Ilyenkor még akkor is számolni kell vele, ha a pontos díj nem ismert, mert a bank a saját, belső szabályzatában meghatározott referenciadíjat köteles alkalmazni – magyarázza Gergely Péter. Ez jogszabályban rögzített kötelezettség, és a pénzintézetek évente kétszer kötelesek közzétenni az ehhez használt értéksávokat és összegeket.
A földhivatali nyilvántartásból (TAKARNET-en keresztül) lekért tulajdoni lap díja, illetve az ingatlan-nyilvántartási eljárási díj szintén része a THM-nek, ha a hitelszerződés megkötéséhez a hitelező ezeket előírja, és azok összege ismert vagy becsülhető. Ezek ugyanis a hitelhez közvetlenül kapcsolódó, kötelező eljárási költségek.
A közjegyzői díj azonban nem része a THM-nek, mivel nem a hitelezőnek fizetendő, hanem egy független harmadik félnek, s ez még akkor is így van, ha a hitelnyújtás feltételeként szükséges – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Mit jelent ez a gyakorlatban a hitelfelvevőnek?
Egy átlagos lakáshitel esetében az induló költségek a következőkből állhatnak:
- Értékbecslés: 55 000 – 90 000 Ft;
- Közjegyzői díj: 40 000 – 70 000 Ft;
- Földhivatali eljárási díj (tulajdonjog bejegyzés): 6 600 Ft;
- TAKARNET-lekérdezés: 3 000 – 6 000 Ft
- + a vagyonbiztosítás díja.
A fenti költségek közül a legutóbbi időkig a bankok a TAKARNET lekérdezés díját a legtöbbször magukra vállalták, az értékbecslés díját sokan nem számították fel (vagy utólag jóváírták), a közjegyzői díjakat pedig részben vagy egészben (általában fix felső határig) visszatérítették.
Gergely Péter szerint ezzel akár 150-180 ezer forintot is megtakaríthattak a lakáshitel felvevők. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az egymással versengő bankok bizonyára kétszer is meggondolják, hogy rontsák-e saját ügyfélszerző képességüket, ám azt is látni kell, hogy a számladíj-befagyasztás előre nem várt bevételkiesést okoz számukra.
Így bizony kérdés, hogy mi lesz erősebb: a verseny árleszorító, vagy a költségek kigazdálkodhatóságának díjemelő hatása. Az indulás azt jelzi, hogy a bankok egyelőre nem egy irányba indultak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Magyar alapítványokat is támogatna a Morgan Stanley
Először nyílt meg magyar jótékonysági szervezetek számára a Morgan Stanley civil pályázata.
A Budapesten háromezer szakembert foglalkoztató globális pénzintézet célja olyan innovatív ötletek támogatása, amelyek kézzel fogható hatást gyakorolnak a gyerekek és fiatalok egészségére, mentális jóllétére, oktatási lehetőségeire. A győztesek 100 ezer font támogatást kaphatnak, szakmai mentorálásban részesülnek, és nemzetközi kapcsolati hálót is építhetnek. A jelentkezési határidő július 7.
A Morgan Stanley budapesti irodája – mely a globális pénzügyi szolgáltató egyik legnagyobb informatikai és elemző központja – 2006-os megnyitása óta együtt dolgozik magyar civil szervezetekkel.
Az elmúlt években a cég természettudományos orientációs programot indított középiskolás lányoknak a Nők a Tudományban Egyesülettel Smartiz néven, ösztöndíjat biztosított hátrányos helyzetű diákoknak a HBLF Romaster programja keretében, valamint tehetséges roma fiatalokat támogatott a Van Helyed Egyesülettel partnerségben. A vállalat munkatársai részt vettek jótékonysági evezős versenyeken a beteg gyerekeket támogató Bátor Tábor javára, modern technológiák használatára tanították civil szervezetek munkatársait, illetve pénzügyi ismereteket oktattak roma gyerekeknek a BAGázs Egyesülettel.
„A Morgan Stanley egyik alapértéke a giving back filozófia, az a törekvés, hogy adjunk vissza a közösségnek, amelynek részei vagyunk. Mindez abból a meggyőződésből fakad, hogy csak akkor lehet sikeres egy vállalat, ha az a társadalom, amelyben működik, szintén sikeres – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Egy társadalom sikerességének kulcsa pedig a következő generáció – ezért indítottunk számos olyan programot, amelyek a fiatalok életesélyeit javítják, méghozzá elsősorban tudással, készségekkel, ismeretekkel – függetlenül attól, hogy milyen háttérből érkeznek.”
Nemcsak a nyertesek nyernek – szakmai támogatás a pályázat minden résztvevőjének
A pénzintézet most újabb együttműködési lehetőséget kínál a hazai alapítványoknak, egyesületeknek. Az EMEA Impact Through Innovation Awards díjra a Morgan Stanley a teljes európai, afrikai és közel-keleti régióból várja civil szervezetek jelentkezését, és az elismerés története során először Magyarországról is.
A programra legfeljebb 5 millió font (kb. 2,25 milliárd forint) éves bevételű alapítványok és egyesületek jelentkezhetnek. Olyan újító ötlettel lehet pályázni, amelyek képesek érdemben javítani gyerekek és fiatalok egészségét, mentális jóllétét és oktatási, tanulási lehetőségeit. Lehet jelentkezni vadonatúj kezdeményezéssel, de már kipróbált, pilot fázisban lévő projekttel is, amely készen áll a továbbfejlesztésre.
A program keretében a régióból összesen tíz szervezet részesülhet 100 ezer fontos – kb. 45 millió forintos – támogatásban ötlete megvalósításához. A Morgan Stanley külön figyelmet fordít azokra a szervezetekre is, amelyek végül nem kerülnek be a díjazott tíz közé: ők szakmai workshopokon, képzéseken és networking eseményeken vehetnek részt – ingyenesen. Ezeken a programokon a szervezetek képviselői iparági vezető szakemberektől kapnak majd útmutatót a szervezetfejlesztéshez, és megoszthatják egymással tapasztalataikat, legjobb gyakorlataikat.
„A pályázattal olyan kezdeményezéseket szeretnénk támogatni, amelyek gyakorlati megoldásokat kínálnak valós problémákra, különösen a fiatalabb generációk esélyeinek javításában. Az elmúlt években itthon is láttuk, milyen eredményeket hozhat, ha civil szervezetekkel közösen gondolkodunk – ezt a tapasztalatot szeretnénk most szélesebb körben is kamatoztatni”
– mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.
A társadalmi felelősségvállalás új korszaka: együttműködés, nem adományozás
A vállalati és civil szféra együttműködése egyre tudatosabb és stratégiaibb formát ölt. Míg korábban a cégek elsősorban adományozóként jelentek meg, ma már egyre gyakoribbak az olyan partnerségek, ahol nemcsak pénz, hanem szakértelem, technológia, önkéntes munka és kapcsolati tőke is a közös célokat szolgálja.
Erre jó példa a Morgan Stanley és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő Salva Vita Alapítvány együttműködése. A partnerség során nemcsak érzékenyítették a cég munkatársait, de konkrét technológiai megoldások is születtek. Tehetséges diákcsapatok és önkéntesen dolgozó programozó kollégák bevonásával olyan digitális eszközt fejlesztettek, amely segít a fogyatékkal élő munkakeresők képességeinek felmérésében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésben
-
Ipar2 hét ago
20 éves a Huawei Magyarország
-
Gazdaság2 hét ago
Innováció a banki digitalizációban és blokklánc technológiára épülő hazai fejlesztés a GDE finTECH Galéria évadzáró eseményén
-
Tippek1 hét ago
Önkiszolgáló pénztárak, automatizáció: tényleg jönnek a robotok és elveszik a bolti dolgozók munkáját?
-
Gazdaság2 hét ago
Miért nincsenek Munkáshitel akciók a bankoknál?
-
Gazdaság1 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Mozgásban2 hét ago
Érezd a felfedezés ízét! – Stühmer Pillanat Korfu a világűrben és a Földön is
-
Mozgásban2 hét ago
Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin